Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-04 / 102. szám

Tolna tek pótolni a kedvezőtlen idő­járás okozta lemaradást. Olya­nok is akadtak bőven, akik. délelőtt részt vettek az ünnepi felvonuláson, délután pedig a határban dolgoztak. Paks Pakson, az ABC áruház előtti díszemelvényen a járás és a község vezetőin kívül vala­mennyi szerv, üzem, hivatal legjobbjai ott voltak. A fel­vonulást az MHSZ motorosai nyitották meg. Az általános iskolásokat a gimnázium ta­nulói és sportolói követték, az utóbbiak különböző gya­korlatokat mutattak be. A gabonafelvásárló, az fmsz és a vízügy után a 16 ezer holdon gazdálkodó Paksi Ál­lami Gazdaság következett. Az Élüzem címet elnyert AKÖV gépkocsijai után a Dunamenti Egyetértés Tsz, majd a járási és a községi ta­nács dolgozói vonultak fel. A Kiváló Vállalat címet elnyert Paksi Konzervgyárnak nem­csak a dolgozói voltak ott, ha­nem bemutatták — az egyik gépkocsin — a gyár termékeit is. A Vörös Csillag Halászati Szövetkezet autóinak egyikén a Sárközi-fivérek műsorát nagy tapssal fogadta a díszemelvé­nyen és a körülötte álló, nagy­számú érdeklődő. A paksiak közel négyezren, a felvonulás után a Duna-parti sétányon szórakoztak tovább, ahol kü­lönböző tánc- és kultúrcsopor- tok biztosították a jó műsort. Zászlóerdő alatt vonulnak a szekszárdiak. Tolnán több mint 3000 dol­gozó vett részt a felvonulá­son. -A díszemelvényt a község központjában állították fel. Ott láttuk a község párt- és állami vezetőit, az üzemek legjobb­jait, valamint a meghívott 'szovjet vendégeket. Már 9 óra előtt gyülekeztek a Tanács téren és a felvonu­lást az általános iskolások nyi­tották meg, őket a gimnazis­ták követtek. Nagy sikert ara­tott az a gépkocsi, melynek te­tején egy kicsinyített hajó ál­lott, előtte és mögötte a hajó­sok, a nyugdíjasok és a vete­ránok meneteltek. A tolnai termelőszövekezeteket csak né­hány irodai dolgozó képvisel­te, a többiek, kihasználva a jó időt, a határban dolgoztak. A textilgyár, a selyemgyár, a gép- és műszeripari ktsz nagy létszámmal képviseltette ma­gát. összesen 21 különböző üzem, szerv, intézmény vo­nult el az emelvény előtt, ahonnan a sportpályára men­tek, ott együtt szórakoztak a késő délutáni órákig. (Folytatás az. 1. oldalról.)' egy órán át tartott a fel­vonulás, több mint 'ötezren vettek részt a felvonulá­son, „végállomása'’- a művelő­dési ház parkja volt, ahol a vállalatok, szövetkezetek meg­vendégelték dolgozóikat. Vagy fél órával a felvonulás be­fejezése után eleredt az eső. Szerencsére, csak élekor, ri-i r • I amasi Mintegy háromezren vonul­lak fel május elsején Tamási­ban. A felnőttek menetének élén -természetesen a kitünte­tett szervek dolgozói haladtak. A sort az áfész nyitotta meg; a SZÖVOSZ és KPVDSZ által adományozott vörös vándor­zászlóval és az új szövetkezeti — KOP-KA — emblémával. A kiváló eredményeket jelképez^ te az Orion-üzem, tejüzem, vegyesipari'» ktsz és a malom dolgozóinak meneté, de a ter­melőszövetkezeteké is. Az ünneplő tömeg a sport­pályáiba vonult. Itt Vidóczy László, a járási tanács vb- elnöke mondott ünnepi kö­szöntőt. A lakosság ezen a napon vette birtokba a-néhány héttel korábban felavatott emlék­parkot. Mint ismeretes, a Vár­hegyen impozáns parkot léte­sítettek. Ugyanitt május else­jén a fogyasztási szövetkezet vendéglőt' nyitott. Sajnos, az időjárás nem’ nagyon kedvezett a kirándulóknak, de ennek el­lenére sokan igyékeztek a sza­badba: különösen az: új park­kal ismerkedtek sokan. A község zászló- és virág­díszbe öltözött e napra. Ugyan­akkor mozgalmas volt a határ is: sokan dolgoztak, igyekez­fi tamási áfész isméi az ország legjobbjai között Immár megszokott, hogy a tamási ' KOP-KA fogyasztási szövetkézét minden’' évbén s az-- ország,,legjobbjai. közt .szere­pek Tavaly például elnyerte a Minisztertanács és a .SZOT’ vö­rös' vándörzászlaját is. A má-’ jus - elsejét megelőző -'munka'- verseny-értékelés . során, is az ország legjobbjai közé került. Elnyerte hatodszor á Kiváló Szövetkezet címét, ezenkívül a SZÖVOSZ és a KPVDSZ vő-, rös vándorzászlaját. A magas kitüntetés alkalmából ünnep­séget rendeztek, amelyen, meg­jelent dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese és Dajka József, a KPVDSZ szö^ vetkezeti titkárságának veze- -. tője.is, Klein István elnök nagy­szerű eredményekről számol­hatott be az ünnepségen.-.Kü­lönösen említésre méltó,. hogy & • kiskereskedelmi .. fórgalmát. 10 millió forinttal növelték a múlt évben, növekedett a nye­reség tömege Is, ugyanakkor az árrés nem érte el a megyei átlagot. Ez egyben azt is. mu­tatja, hogy a tamási áfész szo­lid árpolitikát folytatott. A múlt év jó munkájának eredményeként kedvezően ala­kultak a különböző gazdasági mulatók.. ­Az előző évekhez hasonlóan tavaly is erőteljes ütemben fejlesztették hálózatukat. A bútor- é$ lakberendezési áru­házon kívül a tamási újtele­pen ,, ÄBC boltot létesítettek. Értény ,ped:ig korszerű ipar­cikkbolttal és italbolttal gyara­podott. Tamási központjában szállodát, épített-az áfész. A táiriási áfész 280 fős kol­lektívájában hagyománya van a munka verseny nek". Tavaly 12 brigád nevezett be á szocia­lista' brígádrhözgálömbá, és közülük 10 el is nyerte ezt a megtisztelő címet. Huszonnyol­cán kaptak Kiváló dolgozó ok­levelet, hárman pedig OFT- elismerést. Érdemes azt is meg­említeni, hogy a tamási áfész dolgozói minden évben jelen­tős értékű társadalmi munkát ' végeznek. Az ünnepségen felszólalt dr. Kovács Sándor SZÖVOSZ- elnökhelyettes. Elismeréssel be­szélt a tamási áfész tevékeny­ségéről, Különösképpen ki­emelte, hogy itt nem kiugró munkasikerekről van szó, ha­nem tartós, több éves, magas szintű, elismerésre méltó mű­ködésről. Dr. Kovács Sándor foglalkozott a fogyasztási szö­vetkezetek új alapszabályával, és a megváltozott gazdasági té­nyezőkből adódó, új feladatok­kal, majd átadta az oklevelet és vörös vándorzászlót Klein István elnöknek. B. F. A legendás hírű vitéz, Botond a cipőgyáriak menetében. A gyár márkanévül választotta a Bolond nevet, a felvonuláson nagy sikere volt az egyik, Bolondnak beöltözött cipogyári dolgozónak. A Paksi Konzervgyár tánccsoportja a felvonulásban A tolnai textilgyár felvonulásán a KISZ-íiatalok haladtak az élen. Dombóvári fiatalok a májusfával.

Next

/
Thumbnails
Contents