Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
ffot-HM BCOTCi VOAQ PBOUTARM PCTSWUtftt* NÉPÚJSÁG szociAUSTf) HutnLAayAur tolhh kloto BixcrrrgAo* fit A M»gv%gi ’3"*SÍiSSUÚ Legalább 1700 halálos áldozata van a törökországi földrengésnek GYERMEKRENDELŐNÉL Fotó: Erb J&MH> Üstökös és meteorraj az egen A nyugat-törökországi földrengésnek a rendelkezésre álló adatok szerint, legalább 1700 halálos áldozata van. Naki- poglu, lakásépítési miniszter közölte, hogy a halottak és sebesültek száma óráról órára emelkedik. A miniszter hozzáfűzte, hogy a 48 másodperces földrengés következtében, eddigi értesülések szerint több mint 4000 ember sebesült meg. A helyi hatóságok közlése szerint csak napok múlva lehet megvonni a súlyos természeti katasztrófa végleges mérlegét. U Thant ENSZ-főtitkár a világszervezet nevében segítséget ajánlott fel Törökországnak. A kanadai Vöröskereszt bejelentette, hogy 10 000 dollárt bocsát Törökország rendelkezésére, sátrak, takarók és élelmiszer vásárlására, a katasztrófa károsultjai részére. A jugoszláv Vöröskereszt ugyancsak takarókat, továbbá cukrot, lisztet és egyéb élelmiszert küldött a törököknek. Az NDK Vöröskereszt-szervezete bejelentette, hogy intézkedéseket tesz a károsultak megsegítésére. A washingtoni országos földrengésjelző központ hétfőn erős földrengést jelzétt, amelynek központja a fülöp-szigeti MinNemrégiben írtunk a Gemenc: Állami Erdő- és Vad- gazdaságban talált, kiemelkedő szépségű, hullatott szarvasagancsról. Újabban kiderült, hogy a páratlan 26-os agancspar, — amelynek még él volt „tulajdonosa” —, túlszárnyalta a lövéssel zsákmányolt világrekorder trófeát; dr, Szederjei Ákosnak, a Budapesti Állatkert főigazgatójának, a nemzetközi trófeabíráló bizottság tagjának értékelése szerint 252,47 nemzetközi pontot ér ei, a Nadler-módszer szerint pedig 240,35 pontot. A Somogy megyében 1968-ban elejtett legutóbbi szarvasbika világrekorder trófeája ezzel szemben 251,16 nemzetközi, illetve 236,06 Nadler-pontot kapott. A mostanában elhullajtott, 270 év óta, amióta figyelemmel kísérik a szarvasagancsokat, a legnagyobb szarvasagancs a világon; A vadászati világkiállításon természetesen csak „kívülállóként” szerepelhet, mivel csak a lövéssel szerzett agancsokat rangsorolják. Nem kevésbé „szerencsés ta- lálátot értek el” a hőgyészi erdészetben a napokban; 10.14 kilós agancspárra bukkantak TOLNA MEGYEI NBPÜJ9A« A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség: szekszárd. Mártírok tere IS—17 Telelőn: 1-29-411, 1—23—« Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó; KATONA .JÓZSEF Telefon: 1—2«—11, 1—2«—1« Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 4« Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20 FI Előfizethető bármely postahivatalnál és kezoesítőnól Index-szám; 25 9*3 dano-szigetén volt. A magyar idő szerint 17.47 órakor jelzett rengés a Richter-skála szerint 7-es erősségű volt. Mindano mintegy hétezer kilométerre keletre van a katasztrófa sújtotta Gedrztól. Újabb földrengés ToixMcorsaag földrengés sú j- totta területein kedden újabb földmozgás pusztított. Az első jelentések legalább 24 ember hailálárój és súlyos anyagi károkról szólnak. A török hatóságoknak gondot okoz a járványveszély. A földrengés sújtotta területen kevés az ivóvíz, sok kút fertőzött. az egészségügyi viszonyok rendkívül kedvezőtlenek. Még mindig nem ismeretes, hány halott fekszik a romok alatt. Egy egészségügyi tisztviselő kijelentette: „Túlságosan el vagyunk foglalva a sebesültekkel és a katasztrófát túléltekkel ahhoz, hogy a halottakkal törődjünk”. Az egykor 10 00 lakosú Ge- diz házainak feie elpusztult, síok épület megrongálódott. Becslések szer int a katasztrófa következtében mintegy 15 000(külön-külön), s ezt 219-re pontozták a Nadler-módszerrel. Egy ilyen trófeáért — lőve — kb. 250 000 forintot fizetnek a külföldi vadászok. Hozzá hasonló nagy agancsot még nem találtak addig a hőgyészi erdőkben. Rózsájának körmérete 30 cm. szárvastagsága alul 21, felül 18 cm. Nagyon erős. „aranyérmes bika ' a még élő „gazdája”, amely lehet, hogy őszre ennél is nagyobb agancsot növeszt. A szép agancspárt bemutatják a tamási művelődési központban, április 1-én megnyíló vadászati kiállításon. az 1970. március 30-án megtartott lottó-j u talomsorsolásról, amelyen a 12. heti lottószelvények vettek részt. Az alábbiakban csak a baranyai körzetben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. 889 a» tv, 1 823 491 utalvány. 1 826 296 éléskamra- utalvány, 1 833 653 tv. 1 833 881 írógép. 1 837 911 lakástextil, 2 028 162 ki mit választ —. 2 031 618 bútor-lakberendezés, 6 743 688 hűtőgép, 6 752 289 utalvány, 6 761 611 írógép —, 6 763 933 éléskamra-utalvány, 6 781 470 éléskamra-utalvány, 6 781 911 utalvány, 6 789 404 éléskamra-utalvány, 6 792 293 háztartási gép. 6 794 154 utalvány, 6 804 449 hűtőgép —, tí 804 998 háztartási gép. — 6 806 380 rádió. 6 824 408 hűtőgép, 6 826 846 lakástextil, — Április elseje Évről évre, nemzedékről nemzedékre öröklődik az. április elseje* tréfálkozás vidám hagyománya. Éz a szokás megmaradt, habár régen ki- töriöüvek a nép emlékezetéből az azt szülő babonák. A régi rómaiaknál az „ostobák ünnepének" nevezeti tréfálkozás napja február 17- én volt, az indiaiaknál hasonló nap március 31-éré, a régi szjo vakoknál és germánoknál április 1-ére eseti. Az orosz régészek ezt a dátumot az ősök mezőgazdasági gondjaival hozzák összefüggésbe. Április 1-re az élelemkészletek már rendszerint elfogytak és üres káposztalevest kelleti főzniük, ily módon csapva be saját gyomrukat. A tréfálkozás szokásának és a nép mindennapi életének kölcsönös Összefüggéséről tanúskodik Franciaországban az április elsejei tréfálkozás eredete. Ott áprilisban kezdődik a franciáknál nagyon kedvelt hal, a makrahal (makréla) halászata. Hégi szokás szerint a halászat első napján ezt a halat elajándékozták. A szerencse azonban nem mindig kedvezett a halászoknak. Innen származik a francia szólás-mondás: „pofáson d’avríl”. ami szószerint „áprilisi halat” jelent, tréfás értelmezésben pedig „megcsalt reményeket”. — Megkezdték a Tolna megyei téglagyárakban a nyers tégla készítését. Idén a Tolna megyei üzemekben több mint félszázmillió nyers téglát készítenek. A termékek 40 százaléka üreges tégla. — Napos csirke — szabad árban. A MÉM közgazdasági főosztálya közli, hogy a broiler és a szexált napos csibe eladási árát a korábban érvényes maximált árforma helyett a szabad árfolyamba sorolta. Az árakban a vevő és az eladó szabadon állapodhat meg. — „Fiatal" nyugdíjasok. A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat szak- szervezeti bizottsága tegnap három nyugállományba vonuló dolgozót búcsúztatott. Tan- tos Antal művezetőtől, író Béla asztalostól és Karászi József segédmunkástól búcsúztak az szb. tagjai. Tantos Józsefet, aki a vállalat alapító tagja volt, 1952-ben, Kiváló dolgozó jelvénnyel tüntették ki, a többiek pénzjutalmat kaptak. — Kályha sugárzó hőjétől támadt tűz Farkas Pétemé bonyhádi lakos otthonában A tüzet a helyi önkéntesek oltották el a lakosság segítségével. 6 826 977 éléskamra-utal vány, 6 839 75« BÁV-utalvány. — 6 845 730 hűtőgép, 6 861 281 utalvány. 6 875 023 bútor. — 6 880 237 ki mit választ, 6896 423 ki mit választ. 6 909 540 bútorlakberendezés, 7 074 291 mosógép, 7 107 405 rádió, 7 108 586 háztartási gép, 7 109 463 éléskamra-utalvány, 7 114 7Ö1 rádió, i 830 880 utalvány. 7 832 071 éléskamra-utalvány, 7 832 758 éléskamra-utalvány, 7 838 22.3 ki mit választ, 8 818 775 éléskamra-utalvány. A nyertes szelvényeket 1970 április 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest. V.. Münnieh Ferenc út 15). A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. Ritkaszép látványban lehet mostanában részük a nagyon korán kelőknek és a nagyon AZ ÜZLETEK ÜNNEP ELŐTTI NYITVA TART AS A Április 2. (péntek). Valamennyi kiskereskedelmi (húsboltok kivételével) és vendéglátói pari egység szokásos hétköznapi. húsból iok szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 4. (szombat). Kiskereskedelmi egységek zárva tartanak, vendéglátóipari egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 5. (vasárnap). Vendéglát óipari egységek és a vasárnap is nyitva tartó boltok vasárnapi nyitva tartás szerint üzemeinek. — Postai alkalmazottként sikkasztott ötezer forintot meghaladó összeget akkori munkahelyén Ambrus Sándor simontornyai vasutas. A tamási járásbíróság 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 608 forintra ítélte. — Nagykónyiban lopott, majd a mezőőrt bántalmazta Szarkali Ferenc, szekszárdi segédmunkás. A tamási járás- bíróság 4 hónaDi felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. A GYEREKEK című rovart anyagtorlódás miatt ezen a héten elmarad. — A Hazafias Népfront megyei titkársága új helyiségbe — a Dózsa Gvörgy utca 1. sz. alá — költözött. —* Talált tárgyak. A SzekíS7.árdi Városi és Járási Rendőrkapitányságra talált lágyként egy női karórát és egy női kerékpárt szolga Itsttlafk be. Jogos tulajdonosai a fentti kapitányságon átvehetik keRő igazolás mellett HIVATALOS TOTÓNYEREMÉNYEK 5 A Sportfogadási és Lotaé- igazgatóság közlése szerint a totó vasárnapi. 13. heti fogadására 1 604 1 55 tippszel vény érkezett be. 13 'találatos és 13 plusz: 1 találatos szelvény ezen a l>é- ten nem volt. A 12 találaftos szelvények száma 20. ezekre egyenként 51 975 forintot fizetnek. 11 találatos szelvény 252 volt, ezekre egyenként *650 forint jut. A tfl találatos só-elvén vek száma 2447 darafc> s ezekért 255 forintot fizetnek. ESŐS IDŐ Várható időjárás ma eístig: nvugat felől kelet felé terjeszkedő eső. Elénk, helyeidként erős déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappalit hőmérséklet 10—15 fok kozlött. későn fekvőknek. Olya« fényes üstökös vonul át ezeken az éjszakákon égboltunk keleti szélén, amilyen az "egész évszázadban alig néhányszor fordult elő. Az utolsó ilyen fényeset az Arend-Rolland üstököst 1957 tavaszán láthattuk. Amint dr. Kulin György, az Urániái csillagvizsgáló igazgatója elmondta, az új üstököst, amely 1969-es évszámmal és I-betű jellel került nyilvántartásba, 1969. december 28-án egy pretoriai amatőr csillagász fedezte fel a Tukána csillagképen, néhány foknyira az Alfa Ériekül i mellett. Nálunk a vastag felhő rétegek eltakarodása után hús- vétkor vált láthatóvá a keleti égbolton. Nem sokkal éjfél után kel és szinte merőlegesen emelkedik, úgy hogy mire a felkelő Nap elnyomja fényét, már 30 fokos magasságban tartózkodik. Csóvája a Nappal ellentétes irányba mutat és ennek megfelelően látszólagos iráijya éjfél és nap* kelte között is változik, aszerint, ahogy a Nap látszólag megkerüli a Földet. Méretei szerint a közepes, sőt j,alán nagyobbak közé tartozik. Magjának átmérője 10— 20, kómája több százezer, csóvája pedig akár több millió kilométer is lehet. Legnagyobb közelsége idején, március utolsó napjaiban nem egész százmillió kilométernyire volt tőlünk. Most már távolodik a Naptól is és a Főidtől is, így fénye tulajdonképpen csökken, de mivel egyre magasabbra emelkedik a látóhatár felett, ezt a lassú hatvány ulást a látási viszonyok javulása szinte teljesen mértékben kiegyenlíti. Pályája április 14-éré már olyan magasra emelkedik, hogy gyakorlatilag le sem nyugszik. Távcsövön még hónapokon át követhető lesz. Az üstököst a piszkéstetői obszervatórium Schmidt-te- leszkópjával március 29-én reggel 4 órakor sikerült lefényképezni. A budapesti Uránia csillagvizsgáló amatőrjei ugyanezt a kísérletet szerda hajnalban vették tervbe Ezekben a napokban különben az üstökös 2.8-nál nem gyengébb optikájú. közönséges fényképezőgépei is megörökíthető. Érdekes egyezés, hogy éppen ezekben a napokban — pontosan, április 3-án — halad át a Föld a Virginidák meteorraj legsűrűbb tömegén így az üstökös megfigyelői szerencsés esetben néhány „szü- zecsike” átsuhanását is észlelhetik a síkét égbolt előterében. (MTI) en váltak hajléktalanná W Hulló rekordok44 A világ legnagyobb agancsa Gyorslista ÁPRILIS Névnap: Hugó A Nap kél 5.24 órakor, 1 nyugszik 18.13 órakor. A Hold kél 3.22 órakor, SZERDA nyugszik 12.07 órakor.