Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-09 / 82. szám

Reflektorban a bútoripar ^ RÄSAMfeOL Nem növelték a termelői árat — De a bútor azért drága , —-------------------­Á ngyán István, az iregszemcsei Rákóczi Tsz tagja 1968. augusztus 12-én UR—28. mintájú traktorával fu­varozott. Körülbelül a hatodik fordulónál tartott, amikor nullába kapcsolva, de a motort járatva enyhe lejtőn megállította járművét. Mintegy 80 méternyire tá­vozva vette észre, hogy a gép megindult. Még egy perc sem telt el, amikor Ángyán István koponya- és borda­töréssel, súlyos agyrázkódással élet-halál állapot között lebegett.., Lakosságunkat bútorínség gyötri. Az áruházak eladói a megmondhatói, mekkora a forgalom most, és mekkora volt tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A forgalom növekedése a va­lóságot nem tükrözi, forint­ban, bútoregységben nem le­het kifejezni azt a valóságos forgalmat”, amely egy bú­toráruházon végivonul a zár­számadások, a nyereségrésze­sedések és havi fizetések nap- äcSn. A szekszárdi Népbolt Otthon Áruházában ha egy nap száz ember bútor iránt érdeklődik, közülük csak öt, tizenöt vásárol, a többi szem­lélődik. A jó kereskedő ennek tulaj donképpen örül, mert a „nézelódőből lesz a vásárló”. Válogatás Az emberek nagyon meg­nézik, mire költsék megtaka­rított pénzüket. A bútor vá­sárlására fordítandó összeg a családi költségvetésben hosszú éveken át szerepel, mire „összeáll a pénz”, ami­kor az elhatározás vásárlás formájában realizálódik. Ami­kor a vásárlók nagy többsé­ge csak nézelődőként jelenik meg a bútorpiacon, kellő mó­don kifogásolja a bútorok érát, minőségét, praktikussá­gát. A jövő vásárlója mond Véleményt a jelenlegi piac­iról. Az utóbbi két évben az 1367-es bútorpiaci stagnálás Után a bútorkereskedők dör­zsölik kezüket: nincs olyan bútor, amit ne tudnának el­adni. Közben a vásárló szív­ja a fogát, mert a bútor drá­ga. De válogatni lehet, válo­gatni érdemes is, mert bú­tort még a jómódú termelő­szövetkezeti parasztok, ipari munkások, értelmiségiek is pem egy-két évre, hanem legalább öt évre, tíz évre vá­sárolnak. Megfigyelhető, különösen a falusi házakban, hogy egy szobát a legkorszerűbb bútor­ral rendeznek be, következés­képp a legdrágábbal is, de ezt a szobát nem használják, nem lakják, ez a „tiszta szo­ba”. A válogatás egyben azt is jelzi, hogy van miből vá­logatni. Két éve nem nyúltak a termelői árhoz Előző cikkünkben arra pró­báltunk az alapanyag-ipartól Választ kapni, hogyan, miért emelték a bútorárakat, ami­kor az alapanyag tulajdon­képpen a régi áron maradt? Dr. Szigeth Ferencné, a Szekszárdi Faipari Vállalat főkönyvelője, mint vásárló és mint gazdasági vezető is, bi­zonyítja, hogy a bútorárak meglehetősen gyorsan szök­nek a magasba, annak elle­nére, hogy ez a vállalat 1968. január elseje óta nem emel­te bútorainak termelői árát. A szekszárdi vállalat a Bútorért-tel áll kereskedelmi kapcsolatban, ez a nagykeres­kedelmi vállalat viszi el a vállalat összes bútorát, előre megállapított, kölcsönösen korrigált, ellenőrzött termelői ár alapján. A Bútorért min­den gyárral úgy köti meg a szerződést, hogy a gyártók­nak a 8—12 százalék nyere­ség biztosítva legyen. Ugyan­akkor a megfelelő rendelés­összetétel érdekeltté tegye az egyes gyárakat a bútor tö­meges gyártásában. Az alapárak, tehát a ter­melői árak lényeges változá­son nem estek át. Az történt csupán, hogy 1968. januárjá­ban az egyes fűrészáruk be­szerzési árát növelték, míg a bútortextíliák árát csökken­tették. Összességében az ár­emelkedések és árcsökkenések azonos típusnál áreltérést nem okoztak. Új bútor — új ár Amikor a vásárló válogat, nem tud teljes bizonyosság­gal különbséget tenni egy szekrénysor között, amelyet most akar megvásárolni, vagy amelyet öt évvel ezelőtt ki­választott. Különbséget nem lehet tenni, bár a mostani szekrénysor legalább kétezer forinttal drágább. Ugyanez a helyzet akkor is, ha kárpito­zott termék van a bútoregy­ség között. Például a vá­sárló nem valószínű, hogy meg tudja különböztetni a 100 forintos, vagy a 200 fo­rintos bútorszövetet. Egy gar­nitúránál ez több mint 2000 forint különbséget jelent. Nem lehet azt sem felmérni, hogy egy új bútor fényezése, tehát külleme mennyivel ér töb­bet, mint az, amelyet két év­vel ezelőtt szemléitek. Meg­lehetősen hosszú az átfutási idő a vásárlás elhatározásá­tól a vásárlásig. Ez is növeli a bútoriparban jelentkező ár­különbségekéit. Huszonháromezer forintos jugoszláv bútor Van olyan kereskedelmi, iparpolitikai elv is, hogy kül­földről behoznak egy-egy jól sikerült szériát egyrészt, hogy az ipart ösztönözzék, más­részt, hogy a vásárlói igénye­ket növeljék. A Jugoszláviá­ból behozott három darabból álló bútor 23 ezer forintba került Azt mondják a Szek­szárdi Faipari Vállalat veze­tői, hogy ők nem is tudják, tőlük mit követelnének, ha olyan termelő árat mondaná­nak, amely nyomán 23 ezer forintos lenne a fogyasztói ár. A fogyasztó ennél a há­romdarabos bútornál meg- hökken, és most következik a meglepetés: megvásárolja ezt a drága bútort. Négy együttest hoztak a szekszárdi bútoráruházba, rövid idő alatt elvitték. Vigyünk két hazai bútort kicsit közelebb a vásárlóhoz. A Firenze lakószoba 14 600 fo­rintba kerül. A Kanizsa 4, pedig 20 000 forintba. A Ka­nizsához két fotellel tartozik több, mint a Firenzéhez, de ez a bútor „már bútor”. De 20 000 forintba kerül. Nincs ár a műbizonylaton Valamikor az volt a szokás, hogy minden bútorra rá­ragasztották a műbizonylatot. Ezen feltüntették a fogyasztói árat is. Volt amikor a nagy­kereskedelmi árat is. sőt még a termelői árat is. Most a műbizonylat rovatai üresek. S ez az üres műbizonylat is növeli a bútorpiac körül len­gedező sötétséget, bizonyta­lanságot. A szakemberek azt mond • ják, s ebben igazuk van, hogy 1967. előtt is drága volt a bútor. Viszont azt is mond­ják, hogy most is drága. Meg tudják indokolni, hogy egy új típusú szekrény, fotel miért kerül annyiba, amennyit kér­nek érte. Jobb a kidolgozása, tartósabb az anyag, használ­hatóbb, stb. A bútoripari árakat nem lehet könnyen emelni, csök­kenteni. Amikor új anyagot használnak akár egy fotel vagy egy szekrény gyártásá­hoz, az új anyag árát plusz­mínuszban csak két százalé­kon túl vehetik figyelembe. Tehát akkor, ha az egész ter­mék önköltségi értékének két százalékát meghaladja a be­épített új anyag értéke. Le­het gondolkodni azon, érde­mes-e új anyagot bevinni a termékbe, és ezt a termék hány százalékává tenni? De ekkor még mindig nem tudjuk, m'ért drága a bútor? Találgathatunk, hogy a vál­tozatlan termelői árhoz mit tesz hozzá a Bútorért. Ta­lálgathatjuk azt is, hogy mi­lyen úton-módon növekedik ezek ismeretében a bútor ára. Választ a Bútorért-töl kér­hetünk, melyet Olvasóink tá­jékoztatása érdekében meg is teszünk. A bútorok minőségével eddig szándékosan nem foglalkoz­tunk, mert az külön cikk­sorozat témája lenne. Pálkovács Jenő A majdnem halálos kimene­telű munkabaleset nem követ­kezett volna be, ha a szövet­kezet kifogástalan műszaki ál­lapotú járművet bocsát a traktoros rendelkezésére, — de akkor sem, ha Ángyán a bal­esetveszélyes géppel megta­gadja a munkát. Kolonics Fe­renc, aki korábban járt a trak­torral, megmondta kollégájá­nak, hogy a traktor kézi fékje rossz, ha úgy hagyja ott a gé­pet, hogy a motor jár, nullá­ba kapcsolás mellett a lábfé­ket valamilyen kemény tárgy- gyal — például kalapáccsal — rögzíteni kell. Ángyán gépének megindu­lásakor visszafutott a traktor­hoz. Az erőgép és a pótkocsi közé igyekezett elhelyezkedni, hogy a légfék vezetékét le­emelje, s így késztesse meg­állásra a vontatót. Lába a sí­kos talajon megcsúszott, ő ma­ga a traktor és a pótkocsi közé zuhant, az utóbbinak jobb oldali kerekei pedig áthalad­tak mellkasán és fején. A bal­eset áldozata hosszú hetekig állott gyógykezelés alatt. Ma­radandó testi fogyatékosságot szenvedett, s így munkaképes­ségének kétharmadát elvesz­tette. A Szekszárdi Társadalom- biztosítási Igazgatóság 1968 november végétől havi 966 forint rokkantsági nyugdíjat állapított meg Ángyán részé­re. Szükséges megjegyezni, hogy a _ rokkant a balesetet követően egyáltalán nem tu­dott már dolgozni. A tamási járásbírósághoz benyújtott keresetében Ángyán kérte a bíróságot: kötelezze a termelőszövetkezetet korábbi átlagbére és rokkantsági nyug­díja különbözeiének 16 hó­napra szóló, visszamenőleges megfizetésére 11 520 forint ere­jéig; továbbá ez év január el­sejétől havi 720 forint külön­bözet megfizetésére. Az alpe­res tsz a kereset teljes egé­szében történő elutasítását kérte. A járásbíróság dr. Erdős Ti­bor tanácsa igen alapos bizo­nyítási eljárást folytatott le; többek között igazságügyi mű­szaki és orvosszakértőket hall­gatott meg. Az eljárás ered­ményeként részben helyt adott a traktoros keresetének, és a termelőszövetkezetet vissza­menőleg 5348 forint megfize­tésére, a jövőre vonatkozóan pedig havi 60 forint 40 fillér baleseti járadék fizetésére kö­telezte. A pervesztes tsz-t ezen felül 800 forint perköltség ter­heli. A bíróság az ítélet indokolá­sában emlékeztetett a Polgá­ri Törvénykönyv 345. §. (1) be­kezdésére, amely szerint az, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtérí­teni. Az erőgép üzemeltetése a tsz részéről: veszélyes te­vékenység. A törvény szerint nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult felróható magatartá­sából származott. A járásbíró­ság mérlegelési jogkörében úgy találta, hogy a baleset be­következésében hibás a ter­melőszövetkezet is, a trakto­ros is, — mégpedig ez utóbbi az előbbinél nagyobb mérték­ben. A felperes traktoros fe­lelősségének mértékét a bíró­ság 60 százalékban állapította meg, ezért — értelemszerűen — a tsz anyagi felelősségét 40 százalékra korlátozta. A bíró­ság rámutatott arra, hogy Án­gyán az erőgépen való helyet­tesítésre nem közvetlenül ar­ra jogosult személytől kapta az utasítást, hogy a hibás erő­géppel meg kellett volna ta­gadnia az elindulást, hogy a lejtős, síkos úton a motort is meg kellett volna állítania. A tsz-nek azt rótta fel a bíró­ság, hogy bár a szövetkezet saját javító műhellyel rendel­kezik, a traktor műszaki fe­lülvizsgálatát nem végeztette el, s eltűrte, hogy a veszélyes géppel dolgozzanak. A járás- bíróság a felperes havi jára­dékának összegét a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumi ál­lásfoglalásai. alapján számítot­ta ki.- b. z. ­Népújság 7 z üdülőbe hét érde­kes személyiség ér­kezett a turnusvál­táskor. Egy törpe meg egy fehér csizmás öregasszony. A törpét hamar megszokták és kikerült az érdeklődés középpontjából. Törpe és kész. Nem lehet mindenki langaléta. Viszont a fehér csizmás öregasszony egyre többet hallatott magáról. Ha nem ízlett neki az étel, amit választott, méltatlankodva reklamált, s nem akarta el­hinni, hogy csak azt kap­hat, amit rendelt, amit az előző napon megjelölt az étlapon a háromféle eledel közül. Reklamációjának si­kertelensége nem keserítet­te el. Rendszerint fölkelt az asztaltól, végigbállagoit az ebédlőn és megcélozta a konyhát. A vendégek mindig meg­nézték. Bő szárú, fehér műbőr csizmája a térdka­lácsát ütögette, olyan hosz- szú volt. A csizmán kívül melegítőt viselt, pontosab­ban a melegítő alsórészt csizmán belül, továbbá egy nyakba kötött muszlinken- dőt és egy barna svájci- sapkát. Reggel, délben, este. Az ismerkedési esten is így jelent meg, a flancosán ki­öltözött vendégseregben. Az első változás akkor történi az öltözködésében, amikor egy este a presszó­B ütykős néni ban levetette az egyik csiz­máját. Mezítláb ücsörgött, aztán elkezdett járkálni. Az üdülő vezetője odament hozzá, figyelmeztette: Itt mások is vannak, nem illik mezítláb járni. — De kérem, szorít a csizma. Idehoznak és még nem is járhatok kényelme­sen. — Ki hozta ide? — A szakszervezet. Az üdülő vezetője elsá­padt: — Talán mégis inkább a csizma a hibás, mint a szakszervezet. Vagy aki a csizmát vette. — A lányom vette. Az ipar a hibás, aki ilyen csiz­mákat gyárt. Nekem nagy bütyköm van a lábamon és nyomja a csizma. Miért nem gyártanak olyan csiz­mát, ami nekem is jó? — Drága néni, tessék mamuszban járni! Erezze magát otthonosan. — Mamuszban? Ennyi ember előtt? Mindenki úgy kiöltözik. Nekem is adnom kell magamra. — Akkor szabad legyen ajánlanom a mezítlábasság helyett, hogy szíveskedjék leoperáltatni a bütykét. — Hogyisne! Engem ne vagdossanak. A jelenlevők teljes fi­gyelme a bütyökre irányult. A bütyök valóban nagy volt, mégpedig a lábfej kö­zepén, fölfelé nyújtózkod­va. A nem mindennapi lát­vány általános elismerést és együttérzést váltott ki. A néni toporgott, düny- nyögött, majd egyik lábán csizmával, méltóságteljesen elvonult a presszóból. Ne­gyedóra után visszatért, sé­tált fel-alá az asztalok kö­zött. Peckesen, lazán, ru­ganyos léptekkel. Mindkét lábán csizma volt. Az egyik fölhasítva. A lábfejnél. Ügy szétnyílt, mint a feslő bazsarózsa. (g- j) 1970. április 9.

Next

/
Thumbnails
Contents