Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

XX évfolyam, 79. szám ARA: 1,2« FORINT Szombat. 1970. április 4. Negyedszázad mérlegén IRTA: MESTERHÁZI LAJOS Tavaly szeptemberben ün­1 nepeltük az első magyar községek felszabadulásának ne­gyedszázados évfordulóját, s ez az ünnepség azóta végig­járta az országot. A megemlé­kezések felidézték a hateszten­dős háborúnak utolsó, talán legelkeseredettebb csatáit és a szabadság első tétova lépéseit; eseményeket, amelyek a lakos­ság kétharmad részének már a történelmet jelentik, hiszen vagy nem éltek még, vagy kisgyere­kek voltak, és amelyeket mi is, akik felnőtt fejjél éltük át azt az időt, akkor csak mo­zaikköveiben ismerhettük, lé­nyegüket, igazi jelentőségüket még be nem láthattuk. Az ün­nepségsorozat tehát mindany- nviunk számára az önismeret iskolája, történelmi mérleg volt. Huszonöt évvel ezelőtt, a felszabadulás közvetlenül két dolgot jelentett: azt, hogy vé­ge a háborúnak, hogy feljöhe­tünk a pincéből, hogy „túlél­tük”; és jelentette a német megszállásnak, a nyilas vé­rengzésnek a végét, mindazok­nak a társadalmi és' politikai erőknek a bukását, amelyek az országot katasztrófába vitték. Még be sem fejeződött az ország teljes felszabadítása, már belefogtunk a hárommil­lió koldus álmának valóra váltásába, a földosztásba; még folytak a harcok, amikor a munkásság, — megelőzve a kisajátítás törvényeit —, ke­zébe vette az üzemekben a termelés irányítását; még ost­romgyűrűben volt Budapest, amikor összeült a dolgozó nép legszélesebb köreit képviselő nemzetgyűlés, amikor minden szabad faluban, városban a nép önerejéből támadt új in­tézmények jelentették a ren­det a romokon, az új közigaz­gatást. A felszabadulást kö­vető néhány év pedig mit ho­zott nekünk, győzelmes politi­kai harcok sorozatában? Nyu- gat-Európa történetében ellem példán igazolta: a háborús ve­reség a legvéresebb reakciót egy időre. megbénította, de végképp nem pusztította el; önfeláldozó hazafiak álmát, a felszabadult nép első vívmá­nyát megszilárdítani, megőriz­ni, továbbfejleszteni, csakis annak révén tudtuk, hogy a felszabadítás katonai feladatát forradalmi hadsereg végezte ei. És, hogy ily módon nem csu­pán nálunk, de szomszédsá­gunkban is a haladásnak ked­vező politikai feltételek, szö­vetségi rendszerek támadtak. Hiszen elég csak arra vissza­emlékeznünk, milyen harc in­dult meg itt 1946-ban a föld visszaszerzéséért, milyen, min­denre elszánt törekvések tá­madtak még 1947—48-ban is a politikai hatalom visszaraga- dásáért! Magyarországon a nem­zeti függetlenség kivívá­sa a német—osztrák, gyámko­dás alóli felszabadulás két és fél évszázados nemzeti prog­ram volt; a társadalmi meg­újulás törekvése, Nyugat- Európával egyidóben, a 18. század végétől jelentkezett. 1848, 49 és 1918 19 nagy hagyo­mányának őrzőiként mi tud­tuk, mit akarunk. Mindig kül­ső erőszak törte le a küzdel­meinket, külső erőszak nem hagyott időt rá, soha, hogy kezdeti eredményeinket bizto­síthassuk. Ma már világosan látjuk: a felszabadítás nem csupán egy hét hónapon át tartó katonai küzdelem volt, nem csupán április 4-ének az ünnepi eseménye volt; hanem egy új geopolitikai klímának a megteremtése, amely klímában évszázadok óta elvetett mag­vak szökkentek szárba. És ezt sem külső erőszak meg nem akadályozhatta, sem saját ta­pasztalatlanságunk, hibáink nem árthattak neki jóvátehe­tetlenül. A huszonöt év mérlege mind­ezt tételesen felmutatja: kiki a maga életében, a maga érdek­lődése szerint számba veszi most, és megérti a felszabadu­lás fogalmának történelmi tar­talmát: a szocialista fejlődés szabaddá vált útját nemzetünk előtt. Tehát, hogy társadalmi viszonyaink rövid idő alatt év­százados elmaradottságon let­tek úrrá; hogy közművelődé­sünk és szociális viszonyaink tekintetében hátul kullogó or­szágból az élvonalba felzár­kóztunk; hogy koldusország­ból, ha nem is a leggazdagab­bak közé; de a konszolidált viszonyok közt élők soraiba kerülhettünk. Én ezúttal különösen két dolgot emelnék ki, ma talán leginkább ezeknek időszerűsé­gét látjuk. 4 z egyik: a felszabadu- lás minket a szocialista politikai táborhoz és világ­piachoz kapcsolt; márpedig csak ez tette lehetővé, hogy ipari országgá váljunk. Nyu- gat-Európa függvényeként so­ha nem tudtuk volna be­hozni azt, amit az első ipa­ri forradalom korszakában elszalasztottunk. A' kapitalis­ta világpiac részeként Ma­gyarország menthetetlenül mezőgazdasági, ezen túl leg­följebb még ipari tartalék­hadsereget termelő ország. Ami iparunk volt, az csupán a nagyszámú és olcsó munka­erő következményeként ala­kult ki. Ez tett minket egy­szeriben szegény országgá, amikor a hajózás fejlődésé­vel az európai gabonaterme­lés jelentősége csökkent; ez tette azután lehetetlenné, hogy csekély energetikai bá­zisunkat, valamelyes geológiai kincseinket kiaknázzuk és se­gítségükkel sajátos szerkeze­tű nemzeti ipart fejleszthes­sünk ki. Vegyük még, hogy ugyanakkor Kelet-Közép-Euró- pa legsűrűbben lakott orszá­ga vágyunk. Nagyobb a nép­sűrűségünk, mint a régóta ipari Ausztriáé vagy Cseh­szlovákiáé. A század első fe­lében a 80— 90-es népsűrű­séggel is koldus és kivándor­ló ország voltunk. Mi volna ma a 110-es népsűrűséggel, vágj1 a század végén várható 140-essel, ha világpiaci hely­zetünk a régi marad? A szo­cialista világpiac lehetővé tet­te azt a forradalmi átalaku­lást, hogy ma már a lakos­ságnak alig több mint negye­de foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. (És termel há­romszor annyit, mint vala­mikor a lakosságnak csaknem kétharmada!) Ez tette lehető­vé, hogy iparunk minden ágában sokszorozza a terme­lését, ugyanakkor struktúrá­jában is ne a véletlen ké- nye-kedve, hanem természe­tes adottságaink szerint ala­kuljon át. A másik: hazánk világ­A politikai súlyának, sze­repének meglepő változása nt gyed század alatt. Mi azelőtt a világpolitikában, de még az európai politikában- is „el hanyagolható mennyiséginek számítottunk. Emlékszem azokra az időkre, amikor a magyar királyi kormányzat­nak súlyos pénzébe került, hogy a világsajtó nem is ma­gasan jegyzett képviselői oly­kor legalább az országunk nevét leírják; amikor pirulás nélkül nem olvashatta az ember, milyen terjedelemben és hangnemben foglalkoznak hazánkkal nem is távoli or­szágok iskolai földrajzköny­vei. És . ami a legfájdalma­sabb volt: amikor nagyhatal­mi érdek gyűlölet szított a Duna völgyében a szomszé­dok között, bizalmatlanság szakadéka választotta el egy­mástól azokat, akiket pedig ezer év történelme kapcsol össze és minden érdek na­gyon is egymásra utal, ha újabb ezer évet még élni akarnak. Felszabadulásunk jellege, a vele megnyílt szo­cialista út tette lehetővé, hogy a szomszédok egymás­ra találjanak, hogy a régi sé­relmeket eltemessük, s hogy a köztük támadható bármi problémát a tudatosan vállalt azonos fejlődés perspektíva jában görcsök nélkül, termé­szetesen megoldhassuk. És e-< a testvériség megemelt mindannyiunk rangját a vi lágban. Nem vagyunk nagy hatalom, de régi értelembe vett kisországnak sem kei már Ereznünk magunkat. Ér deklődéssel nézi a világ ered ményeinket és törekvéseinké' egy új típusú társadat- megteremtésében, gazdaság' építőmunkánkban. És mint r népek közötti megértésnek az európai békének munkáló: megtisztelő hivatást tölthe tünk be mi is az európai po litikában. Nem csupán remél­hetjük tehát, de nap mint nap tehetünk is róla, hogy a következő negyedszázad vé­gén még több örömmel és büszkeséggel ünnepeljünk. > «pMgcc:<«*** -wsjív

Next

/
Thumbnails
Contents