Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
Varga József: Uljanoyszktól Moszkváig III. A lét aranyié fája zöld „Tegnap megkaptam, drága anyuska, X/2-i leveledet. Úgy látszik, végül is jó szobát találtam magamnak: rajtam kívül nincs más albérlő. A háziasszonynak nem nagy a családja, a szobámból az ő lakószobájukba nyíló ajtó réséit beragasztották, így a hang csak tompán szűrődik át. A szoba tiszta és világos. A bejárat rendes. Minthogy emellett a központhoz is jó közel van (a könyvtárig például mindössze 15 perc gyalog), teljesen meg vagyok elégedve...” így kezdődik az első levelek egyike, amit Vlagyimir Iljics Uljanov, a fiatal jogász, friss diplomájával a zsebében, 1893 őszén Pétervárra érkezte után írt. Járom a város utcáit, Lenin szellemét idézem. De a környezet nem mindig segít. Ismerem az orosz regényekből a cári Pétervárt. De hol vannak már a sáros utcák, a sötét munkáskaszárnyák, a szűk odúkban lakó, nyomorgó munkások. A modern európai metropolisban a Lenin emlékét őrző múzeumok segítenek inkább a kort idézni. Tizenegy emlékmúzeum őrzi a róla, életéről valló tárgyakat, több mint hetven házon áll emléktábla, amely jelzi, hogy ott annak idején megfordult Lenin. A kis albérleti szobából, ahonnan az idézett levél íródott, hamarosan elköltözött — mert talált olyat, ahol havonta öt rubellel kevesebbet kellett fizetni. A Bolsoj" is.a2a- csij utca — ma: Iljics utca — 714. sz. házának második emeletén lakott. Nehéz vaskapun lépett be a házba, amelynek lépcsőit halványan világította meg a pislákoló petróleum- lámpa. Az olcsó szoba, amelynek megőrizték egykori berendezését, bizony nem valami fényűző. Inkább cellára hasonlít a hely, amit csak a könyvek, a szellem forrósága tehetett annak idején is elviselhetővé. Itt írta Lenin a „Kik azok a népbarátok és hogyan harcolnak a szociáldemokraták ellen” című munkájának első két részét. A mű nemcsak a narodnyikizmussal számolt le könyörtelenül, hanem felvetette a proletárpárt megalakításának gondolatát. Ebben írt először Lenin a munkás-paraszt szövetség gondolatáról is. A kis szoba bal sarkában dolgozóasztal áll. Mellette kis dívány, a szemben lévő falnál vaságy, mosdótál és vizeskorsó — ez a szoba teljes felszerelése. Ezek az egyszerű tárgyak a tanúi a forradalmi marxista párt elődjének, a „Harci Szövetség a Munkás- osztály Felszabadítására” nevű szervezet létrejöttének. Ebben a lakásban találkozott több alkalommal forradalmár társaival, akikkel együtt a szervezetet létrehozta. Lenin a forradalmi romantika, a tettek, a harc embere volt. Élete során gyakran idézte a Faustból Mefisztót: .Fiam, fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.” Lenin nem azért volt a gyakorlat embere, mert megvetette az ideológiát, hanem ellenkezőleg: nagyrabecsülte azt, ezért nem volt hajlandó soha engedni a szócséplésnek. Mindig az ideológia diktálta cselekvés útját járta. Azt vallotta: a marxizmus Oroszországra is érvényes, nemcsak Európára. De Oroszorsz"' más volt, mint Európa, ezert a marxizmus is másként volt érvényes. Hogy mi ez a „másként” — Lenin ismerte fel, és fogalmazta meg. És ez a felismerés a világtörténelem eddigi legnagyobb fordulatához, az Októberi Forradalom győzelméhez vezetett. Addig azonban még hosszú a lenini út. Letartóztatás, börtön, száműzetés, emigráció. Genf, Párizs, London, Krakkó, Prága, Razliv — Európa megannyi szöglete, de a szeme és a forradalom rezgéshullámaira oly érzéke'ny füle Oroszország felé figyel. Közben többször visszatér, mindig Pétervárra, míg el nem jön a forradalom éve, 1917, amikor már Sokszor jártam Moszkvában. Minden alkalommal elmentem a Lenin-mauzóleumba, hogy lássam őt. Megszámlálhatatlan fénykép, a Lenin-múzeum féltve őrzött dokumentumfilmjei, mind előttem vannak, de talán egyik sem ad önmagában hű képet a forradalom vezéréről, az államférfiról — aki e tisztségében sem változott semmit, aki a Kreml dolgozószobájában is megmaradt a szerény gimnazistának, a fiatalon bölcs jogásznak, a népét szerető, jó szívvel oktató, nevelő embernek, egynek a millió közül. Még mintegy két évtizeddel a forradalom győzelme előtt írta, amikor az új típusú, a történelmi elhivatottságnak megfelelő párt megalakításán dolgozott: „Öriási zenekarra van szükségünk, tapasztalatokat kell gyűjtenünk, hogy helyesen oszthassuk el ebben a zea mai nevén Gorkij utcai pártszékház második emeleti .sarokerkélyéről szabadon beszélhet a pétervári munkásokhoz. Járom az épület termeit. Itt alakult meg az első olyan Központi Bizottság, amelynek egyetlen tagja sem volt börtönben, emigrációban vagy száműzetésben. Nézegetem az egykorú fényképfelvételeket Leninről. Arca olyankor árul el legtöbbet, amikor a munkásokhoz beszél. Egy kép e ház erkélyén ábrázolja. Talán ezek azok a pillanatok, amelyek a nagy forradalmárról a legtöbbet mondják el. nekarban a szerepeket, hogy az egyiknek a szentimentális hegedűt, a másiknak a szilaj nagybőgőt adjuk a kezébe, a harmadikra a karmesteri pálcát bízzuk.” Miközben gondosan ügyelt arra, hogy ki-ki a neki legmegfelelőbb hangszeren játszón, maga soha nem követelte a karmesteri pálcát. A kollektív döntés adta a kezébe —, mert a forradalom előkészítésének, győzelmének tapasztalatai világosan bizonyították, hogy őt illeti. Szerényen, egyáltalán nem vezéri pózban, de minden mesterkéltség nélkül viselte. Ám élt benne az elhivatottság tudata. Gorkijt hadd idézzem: „Természetéhez tartozott a szenvedélyesség is, ám ez nem a játékos haszonleső szenvedélye volt, hanem Leninnek azt a kivételes lelki frisseségét mutatta, amely csak abban az A forradalom legtöbb vezetője vérbeli szónok volt. Érzelemmel túlfűtött tömeggel szemben állva maguk is az érzelmeket korbácsolták: lázba hozták a tömeget, amel ' ilyenkor ujjongott. Lenin azonban tudta, hogy az egyes ember otthon, a vacsoraasztal mellett emlékezni akar arra, hogy miért lelkesedett. Éppen ezért ő nem szónokolt. Magyarázott. A pedagógus beszélt belőle hallgatóihoz. Az oktató, aki szereti is tanítványait, ha kell ostorozza is, de mindig céltudatosan neveli, viszi valamerre őket. Távol állt tőle, hogy hideg, hűvös legyen, az indulat őt is magával ragadta, de egyike volt a keveseknek, aki a legfelfokozottabb indulatok közepette is az emberek értelmére tudott hatni. emberben van meg, aki sokoldalúan és mélységesen érzékeli a külvilággal való kapcsolatát és hiánytalanul megértette e kaotikus világban neki jutó szerepet.” Sokat olvastam Lenintől. Sokat tudtam róla. De talán itt, a kremlbeli dolgozószobájában állt össze bennem mindez olyan összképpé, amely számomra az igazi Lenint ábrázolja. Megérintett itt a szelleme, a közelsége és érthetősége — ez volt a rendcsináló varázsvessző, amely a megismerés mozaikköveit sorba rakta bennem. 1918 márciusában a kormány úgy döntött, hogy Moszkvába teszi át székhelyét. Akkor rendezték be itt Lenin részére a lakást és a dolgozó- szobát, könyvtárat, tanácskozótermet. Sokszor leírták már milyen, nem ismétlem el. Talán csak egy dolgot, ami leginkább megragadott: a könyvek elhelyezése, szinte mindenütt való jelenléte — nem egyszerűen szimbólum. Perdöntő bizonyítéka annak, hogy ez az ember életelemének tartotta az olvasót. Leninnek lét- szükséglete volt a mindenttu- dós. És a mindennel törődés. Hallatlan munkabírása közismert volt.' Krupszka.ia kimutatást vezetett Lenin írásos tevékenységéről, s megállapította, hogy Moszkvában néhány év alatt 118 cikket publikált, 3365 levelet írt, 125 felszólalást készített, és felszólalt ezen kívül még 210 értekezleten. Egyszer azt mondták Krupszkajónak, hogy lenini módszerei vannak a munkában. „Ez igaz — válaszolta —, mi Iljiccsel sokat dolgozunk annak érdekében, hogy munkánk minden nappal egyre termelékenyebb legyen. Hiszen nem csupán a munkások kötelessége, hogy minden nap emeljék a munka termelékenységét. Erről az állam minden dolgozójának gondoskodni kell, sőt minden pártmunkásnak is.” Lakásának konyhájában viaszosvászonnal borított asztal, körülötte négy szék. Az asztalon bádogponarak. Többnyire itt étkezett. A szekrényben öreg porcelán tányérok, poharak — egy készletet nem lehetne összerakni belőle. Itt mondták el nekem, mennyi Lenin 1897-ben, 27 éves korában. volt Lenin fizetése. Annyi, mint az átlag-munkáskereset. Ez volt Lenin: munkában, jövedelemben a munkásokhoz mérte magát. És itt mondták el az ismert történetet is, fizetésemelésével kapcsolatban, íme a levél, amit erről Boncs- Brujevicsnak írt, 1918 májusában : „Mivel nem tett eleget annak a nyomatékos követelésemnek, hogy közölje velem, milyen alapon emelték föl a fizetésemet 1918. március 1-től kezdve havi 500 rubelről 8C0 rubelre, és mivel a fizetés- emelés — amelyet ön a Tanács titkárával, Nyikolaj Pet- rovics Gorbunovval egyetértésben teljesen önkényesen rendelt el, megszegve a Népbiztosok Tanácsának 1917. november 23-i dekrétumát — nyilvánvalóan törvényellenes, szigorú megrovásban részesítem.” Nincs semmi rejtély, semmi álszerénység e magatartás mögött. Lenin minden idegszálával a forradalom vezére volt, annak rezgéseit. érezte, értette. Nemes jellemén túl ez a magyarázata magatartásának. Az eszme, amelynek elkötelezte magát, amelyet győzelemre akart vinni, az elnyomás. a kizsákmányolás, a hazugság és a népbutítás bál- ványai ellen irányult. Jól tudta, hogy nem új bálványra van szüksége az orosz népnek. Ö bálványt akart dönteni, hogy az értelmet állítsa annak helyébe. Bálványt dönteni pedig csak a nép soraiban küzdve, velük együtt lehet. Óh, mennyire örökérvényű a lenini életmű e tanulsága! * Lenint kerestem, az embert. Nem a kőbe, márványba vésett istenszobrot, hanem azt a Vlagyimir Iljicset, aki a nép szívébe zárva örökké él. Az istenszobrok kőtáblába vésett dogmákat tartanak a kezükben. A forradalmi osztályharcban ennek nem sok hasznát vehetjük. Mi az igazi Lenint, a nagy forradalmárt, a kommunista ember megtestesítőjét zártuk a szívünkbe. Róla, a mi halhatatlan Leninünkről emlékezünk születésének századik évfordulóján. „Szigorú megrovásban részesítem”. Lenin és Boncs-Brujc- vics a Kraml udvarán 1918-ban. IV. Akire a karmesteri pálca bízatott
