Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
Ember ^vagyok, új élet, új utas, Ki azt hiszi, friss titkokat kutat, S szűz ösvényt tör. Am bennem csöndesen Ezernyi ős mozgás jár vén utat. (Tóth Árpád) Mit jelent huszonöt évesnek lenni? Kész embert. Akár szakmunkás, akár technikus, akár orvos, vagy mérnök, mind kész ember. * Amikor született, Magyarország néhányhó- napja már szabad ország volt. November 25- én már csend volt, amolyan zajos csend. A fülek elfeledték az ágyúdörgést, s az. egyre biztosabban, egyenletesebben zakatoló gépek hangjához szoktak hozzá. Ódor János, a szekszárdi’ Gépjavító Vállalat szerszámlakatos szakmunkása. 1961 márciusában került a vállalathoz ipari tanulónak, 1964-ben szabadult fel, a KISZ-szervezetnek 1962. óta tagja. — Nem érzem kötelezőnek a KlSZ-tagsá- got, egyszerűen oda tartozom, összetartja a fiatalokat a munkában, a szórakozásban, a tanulásban, a sportban. Ha nem lennék KISZ- tag, az olyan volna, mintha egyik karom hiányozna. — végignéz a karján, végül érdes, olajos kezén állapodik meg a tekintete. — Amikor szabadságon vagyok, kisimul a bőr a kezemen, még a körmöm alatt se látszik az olaj. Akkor is nézegetem. Mintha nem is az én kezem lenne. Kérges tenyeremet soha sem szégyelltem — ezt választottam, s én vá-. lasztottam. Büszke vagyok rá. Jó beszélni ezzel az öntudatos mai munkásfiatallal. Munkájára büszke, céljai szigorúak, s tudom, céljait eléri. Mert akarja. — Ősszel beiratkozom a gépipari technikumba, Pécsre. — S ha elvégzi, technikus lesz. Talán munkapadját felváltja az íróasztal, az overall a fehér' köpeny, a kalapácsot a vonalzó és a ceruza...? Megrökönyödve néz rám, mintha sértegetném. — A szerszámkészítő műhelyből még ha mások akarnák, sem mennék sehova. Én a gépeket szeretem, de nem nézni, hanem a kezemmel érezni. Javítom a gépet és úgy érzem magam, mint az orvos, amikor súlyos betegét gyógyítja. Éledni kezd a gép... s mikor kész: megnyugszom. Persze ez csak néhány percig tart, mert utána már vár a következő „paciens". Ódor János a családról beszél. — Öten vagyunk testvérek. Édesapám vasutas, váltókezelő. Többet keresek, mint ő és ez furcsa érzés. Bár csak tanulhatott volna! Az előbb „orvos"’ hasonlattal élt Mi a különbség egy huszonöt éves orvos és egy huszonöt éves munkás között? — Ha feladatukat mindketten jól végzik, s emberként élnek: semmi. Mindenkinek úgy kell éreznie, hogy az ő munkája a legfontosabb. És érezze azt is, hogy kötelessége van a társadalommal és önmagával szemben. (Erre a kérdésemre egy huszonöt éves orvostól más szavakkal, de ugyanezt a választ kaptam.) — Mennyit keres? — Kétezer ötszáz mindig megvan, ■— Hogy osztja be? — Gondosan. Hatszázat adok haza, háromszáznál többet egy hónapban sem költők el, szórakozásra bőven elég. A többit takarékba teszem, ha családot alapítok, legyen mivel kezdeni. * — Milyenek a huszonöt évesek? — Saját korosztályomról nagyon jó a véleményem. Néhány barátom, kollegám velem egyidős, huszonöt esztendős. Ismerem magunkat. A huszonöt évesek legnagyobb erénye, Hogy tudnak lelkesedni, és lelkesedésük nem szalmaláng. Salgó Károllyal, a MEZŐBER tervezőtechnikusával beszélgetünk. 1945. február 6-án született. Általános iskoláit Ladományban végezte. Osztatlan iskolában. — Miért jelentkezett az építőipari technikumba? — Egyik barátom példáján felbuzdultam. A pályaválasztási tanácsadás akkor még gyermekcipőben járt. Persze ezt nem felrovásként mondom, arra gondolok, hogy egyszerre minden nem lehet. De aki tanulni akart, tanulhatott. — Tagja KISZ-nek? — Igen. És 1969. nyarán a pártnak is tagja lettem. — Ilyen fiatalon? — Érdemesnek találtak rá, és erre büszke vagyok. — Miért lépett be a KISZ-be? — Természetesen a világnézetem határozta meg. Úgy érzem, ha nem is lettem volna KISZ-tag, akkor is az lettem volna. Az ember ha valahová igazán tartozik, és egyben hozzá is tartoznak, jó érzés Egy szervezetben dolgozni, s amúgy igazán dolgozni, együtt elérni valamit, az az igazi öröm. — Kik a barátai, hogyan választja meg őket? — Az őszinte kapcsolat kialakulásához az kell, hogy a nagy célok megegyezzenek. Ez olyan hullámhossz dolog. Érti! Két antenna fogja egymást. — Céljai ? — Hasznos tagja szeretnék lenni a társadalomnak. — Mit tud tenni az egyén, az egy ember a társadalomért? — Egy ember? Sokat, mégis keveset. Ezért van szükség a különböző szervezetekre »15 munkakollektívára, a brigádmozgalomra és a# őszinte barátokra, — Változtatna-e valamit a mai fiatalokon 1 — Szigorúbb mércét állítsanak maguk elé, s amíg lehet, fokozzák. Az idősebbek, tapasztaltabbak tanácsait kérjék is, fogadják is, 3« ne kritikátlanul. — Kit tud tisztelni és miért? — Sokan azt mondják, hogy a kor.t tisztelni kell. Tisztelem én, de nem az etikett szerinti tiszteletre gondolok. Fiatalt és időset egyaránt lehet tisztelni akkor, ha igaz emberként él. — Mi a véleménye Willi Brandt és Willi Stoph találkozójáról? — Aktuális volt, örülök neki. * A jövő generációját neveli. Tanítónő Bony-* hádon. Neve Glöckner Jakabné. Született 1945, szeptember 26-án. — Hírtelenül lettünk felnőttek. Nagyon, hirtelen. Szinte egyik percről a másikra. Úgy tűnik, egyik napon az iskolapadban ültem, a másikon pedig már a pad előtt, a katedrán. — Miben változott meg a világ a „hely- változtatás” után ? — Talán semmiben. Ami most bennem van, annak a gyökere már megvolt bennem a padban is, s ahogy azt mondtam, hogy a világ nem változott semmiben, ugyanúgy mondhatom, hogy mindenben megváltozott. __ 7? — Amikor a padban ültem, engem tanítottak. Most én tanítom a padban ülőkel:. Amire engem tanítottak, azt most én adom tovább. S hogy hogyan adom át a gyerekeknek, amit én kaptam, nem mindegy. Naponta új izgalmat érzek, egyben megnyugvást, mert tudom, hogy amit ezeknek a kis emberpalántáknak adok, az egy-egy téglát jelent tudásukhoz, fejlődésükhöz, egyáltalán, életükhöz. — Miért tanít szívesebben alsó osztályosokat? — ök közelebb állnak hozzám, és úgy érzem, nekik van legnagyobb szükségük a formálásra. Nagyrészt az alsó négy osztályban alapozzuk meg materialista világnézetüket. Itc tanulják nieg, mi az élő, mi az élettelen anyag. Glöckner Jakabné a kaposvári tanítóképzőben tanult, jó eredménnyel. Állami ösztöndíjat kapott. — Milyen érzéssel vette fel az ösztöndíjat? — Úgy éreztem, hogy nekem járó fizetés. — Természetesnek találta? — Akkor igen. De amint komolyan végig-' gondoltam; hogy minden kényelmem megvan a kollégiumban: tanulhatok, sőt ezért még pénzt is kapok, akkor meglepődtem. S csakis azon voltam, hogy ezért én is adjak valamit. Egy életen át becsületes munkával fogok törleszteni. .. — Milyennek látja korosztályát? — Gyakran ér bennünket az a vád, hogy türelmetlenek vagyunk. De tudom, hogy a. munkában, a célok kitűzésében és a teherbírásban is megálljuk helyünket. Erre nevelem a gyerekeket is. A fiatal pedagógusnő délelőtt tanít, de délutánjai egy részét is a gyerekekre áldozza. Az úttörőmozgalomra. — Az úttörőmozgalom a gyerekek életének a kerete. Megtanulnak közösségi szellemben élni, megtanulják, hogy kell kultúráltan szórakozni, s felkészülnek a későbbi mozgalmi életre. Huszonöt évesek. Kész emberek. A felnőtt kor küszöbét már átlépték, s több mint tízmillió ómber számít munkájukra, erejükre. Ez a számítás nem hiábavaló. HORVÁTH MÁRIA Követendő példa A katolikus papi békebizottság megemlékezése Mérlegzáró közgyűlés A Paksi Járási Művelődési Házban tartotta év végi mérlegzáró közgyűlését a Tolna megyei Háziipari és Kisipari Termelőszövetkezet. A szövetkezeti bizottság titkárának előterjesztésére a közgyűlés egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, amely szerint Czimmer Józsefné főmeós, Fazekas Jánosné raktári adminisztrátor, Surányi Gyuláné gomblyukasztó, Vida Istvánná, Katona Béláné és Rauth Józsefné bedolgozó-tagok a Kisipari Szövetkezet Kiváló Dolgozója jelvény kitüntetésben részesüljön. Jóváhagyta a közgyűlés, hogy Riba Tiborné Egyetértés és Nagy. Elekné Haladás brigádja megkapja a szocialista brigád címet. A szövetkezetben hetvenen kapták meg az öt- tíz- és tizenöt éves törzsgárda- jelvényt, Baller Ferenc Paks A Dombóvári Fűtőház javítóműhelyénél dolgozott Csipái Istváné, segédmunkás, aki négy kisgyermekét nevelte. Ez év február közepén üzemi baleset következtében meghalt Csipái Istvánná. Az árván maradt gyermekeket a nagyszülők magukhoz vették. De megmozdultak a segítő kezek a fűtőháznál is. A szocialista brigádok vállalták a kisgyermekek patronálását, segítését. Gondoskodnak a kis árván maradt gyermekekről. Rendszeresen meglátogatják őket és minden látogatás alkalmából visznek valamit a brigádok által összegyűjtött pénzen vett ajándékból. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy pótolják a hiányzó édesanyát, az anyai szere- tetet. A lelkes szocialista brigádoknak szép és hasznos vállalása követésre méltó példa ott, ahol erre szükség van. Bódog Mihály Dombóvár Szekszárdon a Népfront ta-t nácstermében ülést tartott szerdán délelőtt a Tolna megyei katolikus papok békebizottsága, hogy megemlékezzenek hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáról. Jelen volt Szabópál Antal, a megyei tanács vb-elnöke és dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök is. A megjelenteket Uör- nyei István szekszárdi apátplébános, majd Hunyadi Károly országgyűlési képviselő, a 1 Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának elnöke köszöntötte. Ezt követően dr. Babócsa Endre újpesti apátplébános, a budapesti katolikus papok békebizottságának elnöke, a magyar katolikus papság békemozgalmának egyik megalapítója beszédet mondott, amelyben megemlékezett hazánk felszabadulásáról. — Negyed szájaddal ezelőtt történelmének legjelentősebb szakaszához ért nemzetünk — mondotta a többi közt dr. Babócsa Endre, — ráért megnyílt az út a magyar nép demokratikus fejlődéséhez, fel- emelkedéséhez. 1945. tavasza egyben a béke tavasza is: véget ért a sok millió emberéletet követelő háború, megsemmisült a fasizmus. A történelmi jubileum egyben alkalom, hogy mérlegre tegyük a múltat, és számot vessünk eredményeinkkel. A negyed század alatt a katolikus papok közül mind többen felismerték az új út helyes voltát, s most, a jubileum alkalmából nem egyszerűen a visszaemlékezésekből kívánunk részt vállalni, hanem a nép javát szolgáló erőfeszítésekből is. A szónok részletesen foglalkozott szocializmust építő népünk eredményeivel, valamint a papi békemozgalom megalakulásával, terebélyesedésé- vel. A tanácskozáson felszólalt Szabópál Antal, a megyei tanács vb-elnöke. Köszönetét mondott mindazon katolikus papoknak, akik odaadóan tevékenykedtek országépítő terveink megvalósításáért. Végezetül az Elnöki Tanács nevében Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet adott át Cömyei 1st ván szekszárdi apátplebá - nosnak. Felszólalt dr. Cserháti József megyéspüspök is. Megemlékezett a felszabadulás körülményeiről. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép többsége számára megváltás volt a felszabadulás ténye, mert az egyet jelentett a népeket elnyomó, szabadságot sárba tip- ró fasizmus feletti győzelemsorozattal, a békével és a nemzet felemel kedésének kezdetével. Dömyei István apátplebános megköszönte a kitüntetést. A többi közt arról beszélt, hogy ’ a katolikus papság részére nemes küldetés a nép ország- építő törekvéseinek segítése, s a béke ügyéért való összefogás. B. K.