Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-15 / 87. szám
Ökölvívás Vereség az !\B Il-ben Jó helyezések Debrecenben Szekszárdi Dózsa—Kaposvári Dózsa 9:13 Vasárnap délelőtt Szekszárdon, a BM-klubban rendezték az NB II. CSB mérkőzést. A szekszárdi csapat tartalékosán állt ki sérülésék miatt, ugyanakkor ketten túlestek a súlyhatáron, azért nem léphettek szorítóba. A kaposvári csapat 4:0-ás előnnyel indult, melyet már nem tudott a szekszárdi gárda behozni. Papírsúly: Wexli (Kaposvár) ellenfél nélkül győzött. 2:0. Légsúly: Zsiga (Kaposvár) pontozással győzött Kónya (Sz. D.) ellen. Nagy küzdelemben, erőnlét hiánya miatt maradt alul a szekszárdi fiú. 4:0. Harmatsúly: Járfás (Kaposvár) — Takács (Sz. D.) döntetlen. Nagy technikai harc után reális eredmény. 5:1. Pehelysúly: Márton (Kaposvár) ellen Sárközi (Sz. D.) a 2. menetben feladta. Kemény csatában, jobbnak bizonyult Sárközi, de egy indokolatlan intés után feladta. 7:1. Könnyűsúly: Szabó (Kaposvár) pontozással vesztett Sárközi ellen (Sz. D.). Sárközi győzelme megérdemelt. 7:3. Kisváltósúly: Varga (Kaposvár) ellen Mészáros (Sz. D.) feladta. Az első menet Mészárosé volt, a 2. menetben azonban megroggyant és feladta a küzdelmet. 9:3. Váltósúly: Ila (Kaposvár) pontozással vesztett Tóth (Sz. D.) ellen. Tóth fölénye végig magabiztos volt. 9:5. Nagyváltósúly: Rigó (Kaposvár) ellen Sajben (Sz. D.) az első menetben feladta. Sajben jól kezdett, de a veséjére ütést kapott, melyet a mérkőzés vezető nem torolt meg, így Sajben a küzdelmet feladta. 11:5. Középsúly: Papp (Kaposvár) pontozással vesztett Simon (Sz. D.) ellen. Simon végig irányította a küzdelmet. 11:7. Félnehézsúly: Kock (Kaposvár) mérkőzés nélkül győzött. 13:7. Nehézsúly: Végh (Kaposvár) feladta Botos (Sz. D.) ellen. Botos keményen és okosan kezdett és Végh a szünetben feladta a kilátástalan küzdelmet. 13:9, A bajnokság állása: 1. Kap. Dózsa 3 3 -------- 38:28 6 2. Nagykanizsa 2 1 — 1 24:18 2 3. Szeksz. Dózsa 3 1 — 2 30:34 2 4. Komlói B. 2-------2 16:28 — K omjáti díjat kapott Debrecenben került megrendezésre az országos vidék ifjúsági ökölvívó-bajnokság. Tolna megyéből 9 versenyző (8 szekszárdi és 1 tolnai) lépett szorítóba. A tolnai Csap János peheysúlyban 2. lett. A Szekszárdi Dózs^a versenyzőinek helyezései: Könnyűsúlyban Torma Attila, váltósúlyban Kiss József 2. helyen végzett. Papírsúlyban Drégely Zoltán, középsúlyban Angyal Sándor bronzérmet szerzett, 3. lett. Komjáti Tibor kis váltósúlyban indult. Súycsoportjának biztos esélyese volt, amikor a középdöntőben pontozóbírói tévedés fosztotta meg a továbbjutástól. A versenybíróság ennek ellenére Komjátit találta a legtechnikásabb ökölvívónak, így ő kapta ezt a tiszteletdíjat. Csapatversenyben a Szekszárdi Dózsa 2. helyen végzett. II. osztályú bajnokság KELETI CSOPORT Felnőttek: A csoport 1. Németkér 3 2 1 • 10:3 9 2. Gerjen 4 2 l 1 10:11 5 3. Dunakömlöd 3 2 1 9:4 i 4. Kajdacs 4 2 2 7:4 4 5. Sz. Építők 3 1 1 1 8:8 ? 6. Alsótengelic 4 2 2 10:17 2 7. Alsópél 3 ‘ 1 2 5:12 1 B csoport 1. Báta 4 2 1 1 6:4 3 2. Kéty4 — 4 — 5:5 4 3. Sz. Vasas II 4 2 — 2 10:13 1 4. Oqsény 3 1 1 I 9:4 2 5. Kakasd *3 1 1 1 5:4 3 6. Felsőnána 3 1 1 1 7:7 3 7. Harc 3 — 2 1 1:6 2 Ifjúságiak A csoport 1—2. Alsótengelic 4 2 1—2. Kaidacs 4 2' 3. Sz. Építők 3 1 4. Dunakömlöd 3 2 5. Gerjen 4 1 6—7. Alsópél 3 1 6—7. Németkér 3 1 B csoport 1. Kakasd 3 3 2. Felsőnána 3. öcsény 3 1 4. Sz. Vasas 4 1 5. Harc 3 1 6. Kéty 4 1 7. Báta 4 — 1 1 14:7 5 — 1 1 14:7 5 2 — 6:* 4 — 1 9:7 4 — 3 10:10 2 — 2 4:12 2 — 2 5:15 2-------10:6 6 1 — 13:2 5 2 — 5:1 4 2 1 10:4 4 — 2 3:10 2 — 3 5:18 2 1 3 4:9 1 Nyugati csoport Felnőttek Sakk Az egyéni és yillámbajnokság végeredménye A megyei sakkszövetség közzé tette a megyei egyéni, valamint a villámbajnokság végeredményét. A megyei egyéni bajnokság végeredménye: 1. Sipos Józsefi Tolnai VL) 10 pont, 2. dr. Palásthy Pál (Szekszárdi Vasas) 8, 3. Sántha István (Máza-Szász- vár) 7,5, 4. ifjú Prantner János (Szekszárdi Vasas) 7,. 5. Varga János (Szekszárdi Vasas) 6,5, 6. Grescliner Attila (Dombóvári VSE) 6,5, 7. Jenczer János (Má- za-Szászvár) 5, 8. Till János (Má- za-Szászvár), 4,5. 9. dr. Qszetzky György (Hőgyészi MEDOSZ) 3,5, 10. idősebb Prantner János (Szekszárdi Vasas)' 3, 11. Majnai Antal (Szekszárdi Vasas) 2,5, 12. A Paksi Kinizsi női kosárlabdacsapata vasárnap már az új sportcsarnokban játszott. Az elmúlt bét utolsó napjaiban szorgos kezek dolgoztak, hogy az új csarnok elkészüljön. Kora reggeltől késő estig, szinte megállás nélkül folyt a munka, de vasárnap hajnalban ismét ott Tófalusi Mihály (Tolnai VL) 2 ponttal. A villámbajnokság végeredménye. Csapatban: 1. Szekszárdi Vasas I 41 pont, 2. Dombóvári CSE 32,5, 3. Szekszárdi Vasas n 11,5, 4. Medina 11 ponttal. Egyéniben: 1. Majnai Antal (Sz. Vasas) 14 pont, 2. dr. Németh József (Dombóvári VSE) 12,5, 3. ifjú Prantner János (Sz. Vasas) 12, 4. Halmai László (Sz. Vasas) 11, 5. Uzsoki Rezső (Dombóvári VSE) 10,5. 6. Tamási Mihály (Sz. Vasas) 10, 7. Gyuricza Sándor (Dombóvári VSE) 8,5, 8. ifjú Rittmann László (Medina) 7. 9. ifjú Vanitsek János (Sz. Vasas) 6,5 ponttal. voltak, hogy a délelőtti mérkőzésre minden rendben legyen. A Paksi Kinizsi női csapata anélkül lépett pályára, hogy az új tornacsarnokban akár egyetlen mérkőzést is játszott volna. Ennek ellenére a Pécsi VSK tartalékcsapatát, jó játék után 36:26- ra győzték le. Különösen Treszl és Haaz nyújtott kiváló teljesítményt. Tichy tői — Horváthig A Szeged a legfiatalabb, a Dunaújváros a legöregebb L Kocsola 4 3—1 13:4 6 2. Tevel 3 2 — 1 12:4 4 3. DVSE n 3 2 — 1 5:3 4 4. Kurd 3 2 — 1 5:9 4 5. Aparhant 2 1— 1 7:1 2 6. Nak 3 1 — 2 4:7 2 7. IX Tsz SK 4-------4 0:18 — Ifjúságiak 1. Kurd 3 3 — — 8:1 6 2. Tevel 3 3 — — 11:3 6 3. DVSE 3 2 1 — 12:1 5 4. Aparhant 2 1 1 — 4:0 3 5. Kocsola 4 — 1 3 2:10 1 6. D. Tsz SK 4 — 1 3 2:13 1 7. Nak 3 — — 3 1:12 — Sok új játékossal, friss erők bevetésével kezdődött meg az NB I- es labdarúgó-bajnokság. Ez érthető, hiszen a sportágban évről évre nagyobbak a követelmények, a fiatalok jobban bírják az erős megterhelést, mint az idősebbek. A bajnokságnak Tichy Lajos, a Bp. Honvéd hetvenszeres válogatottja és doyenje, 35 éves, őt követi az öregek sorában Monostori Tivadar (34, Tatabánya) Cse- pecz Ferenc (33, Dunaújváros), Győrffi László (33, Győr) és dr. Dunai I János (33, Pécs). És ha a fiatalok születési éveit tekintjük, akkor az első helyre, mint az NB I Benjáminja, Horváth László, a győriek alig 17 éves (1953. október 22-én született) reménysége kerül, megelőzve Bánfalvi II Gézát (18, Szeged) és Pólyák Antalt (18, Pécs). Érdekes képet mutat az NB I-es csapatok tizennyolcas keretének korátlaga. Kiderül, hogy a szegediek a legfiatalabbak (24,2), viszont ugyancsak vidéki csapat, a Dunaújváros zárja be a sort, 26,6 évi átlaggal. A kor tekintetében ez a sorrend: év átlag Szeged 436 24,2 Diósgyőr 439 24.3 Bp. Honvéd 442 24.5 Ferencváros 445 24,7 Vasas 445 24,7 Videoton 446 24.7 MTK 446 24,7 Pécs 447 24,7 U. Dózsa 450 25 Salgótarján 454 25,2 Szombathely 455 25,2 Győr 456 25,3 Komló 459 25,5 Csepel 469 26 Tatabánya 477 26,5 Dunaújváros 480 26,6 A megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott — mint arról már hírt adtunk — bronzirmot szerzett a Kecskeméten rendezett területi döntőn. Balról jobbra, álló sor: Gabi Géza edző, Eizencher, Végvári, Füstös, Molnár, Vesztergombi, Vezsenyi, Suhajda Imre, a csapat szakvezetője. Alsó sor: Domány, Lttig, Csonka, Fiath, Boasár, Kiss, Polák. Elől Bálint és Vígü. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható. A múzeum képzőművészeti anyagából kiállítás nyílott emeleti nagytermében, április 26-ig. Állandó tárlata: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó tárlata: Babits-emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartási ideje: felnőtt kölcsönzés 10—19 óráig. Az olvasóterem nyitva tartása 9—19 óráig. Tájékoztató szolgálat: műszaki és társadalmi tudományokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Az ifjúsági könyvtár naponta 14—18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12, 13—18, ifjúságiaknak 10—16-ig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óráig, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD, MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: 19.30-tól József Attila-est, a költészet napja alkalmából. Közreműködik Jancsó Adrienne és Sellei Zoltán előadóművész, Fábián Zoltán író és a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus. Az MSZBT-olvasómozgalom nyerteseinek díjkiosztása. Szekszárdi Állami Gazdaság: Az újbereki kerületben klubfoglalkozás. MOZI SZEKSZÄRD: My Fair Lady. (Amerikai panorámafilm). BONYHÁD: A művelődési központban 17 órától Horváth Olivér festőművész kiállításának megnyitása. 19.30-tól művész—diák találkozó a leánykollégiumban. DOMBÓVÁR: A művelődési központban ifjúsági klub. TOLNA: A textilgyárban TITelőadás: Családi higiénia címmel, valamint a színjátszócsoport előadása. MÁZA: 18 órakor ki mit gyűjt kiállítás nyílik. FADD: 19 órától Tavaszi munkák a házikertben és a gyümölcsösben címmel előadás, könyv- ismertetés, film. HÖGYÉSZ: Klubest. Képzőművészeti előadás. TENGELIC: Könyvtár. KISZklubest. SZAKÁLY: 19 órától tsz-gazda- cágpolitikai előadássorozat. H. előadás. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárdon, a MÉK e héten érvényes fogyasztói irányárai karalábé kilója 4.—, csersznyepaprika, füzéres 15.—, csomagolt vöröshagyma kilója 5.50, fokhagyma kilója 30.—, burgonya, gül 3.40, rózsaburgonya 3.10, egyéb fajtájú burgonya 2.60, takarmányburgonya 1.20, sárgarépa kilója 2.50, petrezselyem 6.— és 5.—, zellergumó 7.—, vöröskáposzta 4.—, fejes káposzta 4.50, cékla 2.50, mandula, héjas 17.—, mandulabél 90.—, sampinyon kilója 40.—, szárított vöröshagyma 66.—, piros alma 6,50, 6,—, 5,—, illetve 2,50, fehér alma 5.—, feketeretek 3.—, torma 15.—, dióbél 65.—, aszalt szilva 15.—, aszalt alma 15.—, savanyú káposzta 5.—, paraj 10.—, dughagyma 14.— forint kilónként, saláta 4.— forint fejenként. Paradicsom kilója 65.—, uborka, melegágyé kilója 35.— forint, hónaposretek csomója 3.20, illetve 2.60, zöldpaprika hegyes, erős darabja 3.80, zöldhagyma csomója 2.— forint. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.25: Donizetti: Szerelmi bájital. 11.00: Hol történt? 11.10: Haydn: c-dur szimfónia. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.03: Ho- rusitzky Zoltán: Négy balettkép. 14.32: Az élő népdal. 14.42: Dávid Gyula: Vonósnégyes. 15.11: Mihály András—Gál Zsuzsa: Emlék és intelem — kantáta. 15.20: Magyar századok: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek”. 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. 16.30: Elbeszélés. 16.38: Vlagyimir Iljics Lenin. Majakovszkij elbeszélő költeménye. V. rész. 17.20: Vera Soukupová énekel. 17.40: Dr. Karsai Elek összeállítása. 18.05: Beethoven: G-dur szonáta. 18.18: Népzenei Magazin. -9.25: Mozart: Sinfonia concertate. 20.00: Egy óra Kovács Katival. 21.03: Barlay Zsuzsa és Palesó Sándor énekel. 21.20: A Rádió irodalmi lapja. 22.15: Nők és fiatalok a munkahelyen. 22.25: Hangverseny. 23.04: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 0.10: Kovács Erzsi énekel, a Club-együttes játszik. PETŐFI RADIO 6.05: Schütz-művek. 8.15: Köny- nyűzenei híradó. 8.45: Ázsia munkásmozgalma. VIII. rész. 9.00: Nóták. 9.30: A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. -1.56: Néhány perc tudomány. 12.01: Velencei mesterek — velencei tanítványok. 13.03: Chopinművek zongorára. 14.00: Kettőtől — hatig... 20.28: Beethoven összes zongorás triói. IV. rész. Kb, 22.13: Népi zene. 23.15: Operettrészletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 45. lecke. 19.10: Bartók- és Kodály-dalok. 19.25: Jazz-zene. 19.35: Kamarazene. Kb. 20.15: József Attila költészete. Kb. 21.08: Operakórusok. 21.36: Külföldi tudósoké a szó. 2151: Orgonaest. MAGYAR TV 9.00: Szájkosár. Tv-játék. 10.25: Nők félórája. 10.55: Dagesztáni tavasz. Szovjet kisfllm. 11.20: Kertbarátok. 17.58. Hírek. 18.05: A SAIMAesatorna. Finn kisfilm. 18.20: A munkaerő-vándorlásról. 18.50: Vietnami szolidaritási nap. 19.20: Esti mese. 19.30: 20 éves a Magyar Rá- dói és Televízió énekkara. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló!... 21.20: Tízéves a Pécsi Balett. Riportfilm. 22.15: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű tv-krónika. 18.30: Riport. 19.05: Varieté — népszerű zene. 19.55: A Celtic—Leeds labdarúgó-mérkőzés. 21.45T Villiam Henley: Súgd az egészséges fülébe. Tv-dráma. OSZTRÁK TV 17.15: Lassie. Egy kutya története. 17.40: A virágdoktornál. 18.50: Tv-konyha. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Horizont. 21.15: Sportközvetítés. 22.45: Tvhíradó. Növényvédelmi előrejelzés Vincellérbogár elleni védekezés A növényvédő állomás szakembereinek felmérése alapján Tolna megyében általános és a veszélyességi küszöbértéket többszörösen meghaladó a vincellerbogár fertőzöttség. A kártevő előjövetele a talajból és vándorlása az idős vagy feltört lucernaterületekről megkezdődött. A vincellérbogár ellen legfontosabb védekezési mód a régi és új telepítésű táblák elszigetelése. A kártevő repülni népi tud, gyalog vándorol a friss telepítésű lucernatáblák leié. A védekezéssel ezt az átvándorlást kell megakadályozni. A fiatal telepítést, az idős vagy feltört táblát legalább a támadás varható iránya felőli oldalról 15—20 cm széles és ugyanilyen mély, meredek falu barázdával kell körülvenni és a barázdába Hungária L—7-es és Wofatox porozó 1:2 arányú keverékéből porcsíkot húzni. A porkeverékből 1 km-re 10 kg-ot juttatunk ki ujjnyi vastagon. 7 naponként szükséges a porcsíkot felújítani. A barázda elkészíthető kapával is, de nagyobb táblák védelmére célszerű a ,,Zsámbék” jelű egymenetben barázdát készítő és porcsíkot húzó gépet beszerezni. (Gyártja Jánoshalmái Ktsz). Amennyiben a kártevő áttelepedését nem tudtuk megakadályozni, úgy a veszélyeztetett tábla szélét kell Parathion 20, Bayer 20 0,1—0,2%, vagy Wofatox sp. 0.4—0,5%-os töménységű oldatával levédeni. A védekezést a rajzás évében még a tojásrakás előtt el kell végezni, mert súlyos lárvakártétel csak az első évben várható. A második éves, már fejlett lárvastádiumban lévő kártevő ellen nem szükséges védekezni. A védekezés szükségességét minden termelőüzem a saját felmérése alapján (egyedsűrűség, fejlődési fokozat) határozza meg. Felhívjuk a figyelmet az előírt munka- és egészségvédelmi óvórendszabályok betartására! Tolna megyei Növényvédő Állomás Fácánkert Győzelem az új csarnokban