Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-14 / 86. szám
♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * « ♦ * * « ♦ ♦ ♦ A ♦ ♦ A ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Gerencsér Miklós: FeJkefe tél 31. — Nyiss már be! Összevert keze nehéz és érzéketlen volt, mint a tégladarab. Könyökét még csak-esak be tudta hajlítani, de attól lefelé nem engedelmeskedett akaratának a karja. Ólommá dermedt ujjai idegen tárgyakként ágaztak szét püffedt kézfejétől. Tenyerét nagynehezen a kilincsre támasztotta, másik kezével ránehezedett, így sikerült kinyitnia az ajtót. Bent egy egész csapat csendőr várta, köztük a farkaskutyás Faragó. — Hallotta valaki a köszönését? — pillantott körbe kérdőn Demeter. Érdeklődésére a többiek is összenéztek tettetett kíváncsisággal. — Mars ki, gyere be újra! Az ajtót becsukták mögötte, elölről kezdhette kálváriáját a kilinccsel. Visszatérve, a. félelemtől sápadtan suttogta: — Jónapot kívánok... Demeter főhadnagy egyetlen szemöldökrándí- tására Bede Antal zászlós izgékonyan a fogoly előtt termett és gyors pofont mért az arcára. — így kell köszönni?! Takarodj vissza, ismételd meg! Megint a fájdalmas vesződség a kilinccsel, sarkában pedig a csendőrfoglár. Bogdanov István már a kihallgatás kezdetét is elviselhetetlennek érezte, hiába küzdött a rettegés ellen, félelme kétségbeejtővé hatalmasodott önuralma felett. — Kitartás — suttogta tétován és nem mert fölpillantani. Ökölcsapás zuhant az áliára. Fájdalmat jóformán nem is érzett: csak valami sötét káoszba hanyatlott, semmivé olvadt össze a fekete semmivel. Feneketlen mélységbe hullott, majd vízbe csobbant az arca — tudomásul vette, hogy fellocsolták. Jó volt az ájulás, nem tudott semmiről, s most ismét ott ágaskodtak körülötte a csendőrök, benne pedig megint ott ágaskodott a kibírhatatlan félelem. — Hogy mered te a hungarista mozgalom köszöntését a szádra venni?! — leckéztette Faragó. — Ráadásul hitványabb vagy, mint egy tüdőbajos. Szinte utálom magam, hogy egy ilyen pi- pogya alakot ütöttem le. Igaz, hogy birkóztál? Bogdanov még bólintani is alig tudott fájdalomtól lüktető fejével. — Itt most majd megtanulod, hogy milyen az igazi sport. Porhanyósra csépelem a pofádat, ha véletlenül elrontod a kedvem. Megjött végre az eszed?! Dr. Demeter Zoltán csendőr főhadnagy erre olyan ájtatos képet vágott, mint egy áldozópap. — Sokkal halkabban is szót értünk mi Bogdanov úrral. Társai közül feltétlenül ő a legokosabb. Higgye el, Bogdanov úr, diplomás ember létemre nagyon visszataszítónak tartom a verekedést. Csömörrel fanyalodok rá, mert az élet könyörtelen. Adjon választ néhány kérdésemre és kitüntető bánásmódban fogom részesíteni. Kísértésbe ejtették Bogdanovot a szirénhangok, kacérkodott a lehetőséggel, hogy enged a rábeszélésnek. Már tegnap sem verték volna püffedtre a két kezét, ha elszánja magát a vallomásra. Ma talán megúszhatná — kísértette a remény. Féktelenné fajult a rettegése a csendőröktől és a maga gyávaságától is megrémült. Faragó jól tudta róla, hogy birkózott, méghozzá bátran teperte szőnyegre az ellenfeleit. Ha verekedésre kényszerítették, akkor sem tért ki az ökölharc elől, félelmet soha nem érzett. Most értette meg, mi az oka, példátlan rettegésének. Nem védekezhet, nem üthet vissza, kiszolgáltatott helyzetében valósággal megsemmisíti akaraterejét az egyoldalúság. — Nem bírom a verést... inkább lőjenek agyon ... — mondta dideregve. Demeter főhadnagy kissé elmélázott. — Szerintem egyszerűbb lenne válaszolni a kérdésekre. — De milyen kérdésekre ? . .. — Például arra, hogy személy szerint kiktől kaptak utasítást röpcédulák készítésére. Aztán az is érdekelne, hogy melyikük faragta a klisét. Lényegében ennyivel meg is elégednék. Fölrémlett Bogdanov István előtt a cella borzalmas képe. A felismerhetetlenségig összevert ♦ Juhász Lajos, Balogh Mihály, Kurella Mátyás, meg a többiek. Legyen az árulójuk? Tudta, hogy a klisét Juhász Lajos, a csoport legidősebb tagja faragta Palma gumitalpból. Azt is tudta, hogy a röplapokat Balogh Mihály nyomta ácsi lakásán. Juttassa őket a hóhér kötelére? — Nem tudom... erről semmit nem tudok, főhadnagy úr... Elnyújtva sóhajtott, dr. Demeter Zoltán. Sajnálkozástól ráncolódott alacsony homloka. — Kár. Azt hittem, segíthetek magán. Mindent elkövettem, hogy meg ne ismétlődjön a tettleges- ség, dehát muszáj folytatni. Na, terítse gyorsan a kabátját a padlóra. Szavaira mozgolódás támadt a szobában. Dob- rai őrmester felpúpozta roppant hátát, gumibotját hajlítgatta, Faragó előbbre parancsolta kutyáját, Bede Antal zászlós jobbról, Csiba Sándor főtörzsőrmester balról fogta közre a foglyot. — Cipőt, zoknit levetni — rendelkezett a főhadnagy éppoly szenvtelen rutinnal, mint ahogy az orvos szokott betegéhez beszélni a rendelőben. Még a vonakodáshoz sem volt bátorsága Bogdanov Istvánnak, ö, a jókötésű, délszlávosan kreol fiatalember reszketeggé öregedve és sárgára rémülten állt mezítláb a padlóra terített felöltőjén. — Hasra feküdni! — rúgott a lábikrájába Csiba törzsőrmester. Miközben engedelmeskedett, valószínűtlennek érezte az egészet. Hiába látta cellájában a veréstől vastagra dagadt társakat, hiába szenvedte el tegnap a tenyerére mért ütéseket, nem akarta elhinni, hogy rá is egyenlő mértékkel sújtja a megpróbáltatásokat a kegyetlenség. Iszonyú szégyen kínozta gyávasága miatt, nem tudta felfogni, miért félhet jobban a kínzástól, mint a törékeny Stelczer Lajos, a félszegnek látszó és ugyancsak vékony dongájú Németh László János, vagy a nagyon halk, őszülő munkás, Juhász Lajos, meg a többiek, egytől-egyig. mind a tizen, az ő kivételével. Rettegett, hogy mindjárt az első ütések szétzúzzák az akaratát. (Folytatjuk.) AZ SS KÜLÖNÍTMÉNY, HIMMLER KÜLÖN - M&i8UOtrj'ttNAK FELÜGYELETE ALATT, éppen y/seetta RAKOD ÁSSÁL. 4 lé&- mentesen leeor- RASzron vASüí&áK RENSP.E Orr SORAKOZTAK A +tELVÜKÖN, AMIKOR... Három díjnyertes regény Sípos Gyula, A Senki Földjén című regény írója, költő. Most prózával jelentkezett, de a sorok között, a gondolatokban és a regény színeiben ott találjuk a költőt is. Ez nem mindig erénye a prózának, de ez esetben határozottan az. Igényes és igazságot kereső könyv a Senki Földjén, olvasásakor hamar „hazatalál” az a korosztály, amely 1944—45-ben maga is élt a senki földjén. Ezen a terepen vonultatja fel a szerző választott korszakának társadalmát — persze csak egy-egy típus erejéig — halálveszedelemben, ahol saját környezetén és emberségén túl nincs más támasza az életnek. Egy szigetre sodródott, kis közösséget talál az olvasó, amelynek sorsa az események alakulása során mérlegre tétetik, méghozzá a történelem mérlegére. A kispap, a katona, az értelmiségi, a politikus, a paraszt és a többiek ugyanis, amikor magukról beszélnek, a magyar történelemről szólnak. Azt mutatják be az egyetemtől a tanyáig, a főúri szalontól a bérházig, a polgári életstílustól a hadifogolytáborig, hogy miért alakult tragikusan ez a történelem és szereplőinek mit kell vállalniok ahhoz, hogy ez a történelem többé ne vezessen tragédiához. A regény cselekményében a mához vezet, de nem a máig és eseményei sodrában végigkísérhetjük egy nagy szerelem történetét. * Bertha Bulcsu Tűzgömbök című regényének egy 9 éves kisfiú a főszereplője. Nem volna ebben semmi különös, ha írása nem lenne háborús regény. Mindenekelőtt lélekben éli át a háborút a 9 éves Ambrus, de indítékai a valóságból származnak. Szülei ugyanis a fővárosból vidékre viszik, a nagyszülőkhöz de a háború ott sem kíméli. Ott is vannak bombázások, a szörnyű élmények ott is kísértik, mert nem minden szörnyűség valóságos élmény. A megDróbál- taíások nyomán a gyerekfej és a gyermeki idegrendszer sajátos összefüggésekkel és képzetekkel követi az eseményeket. Képzelet világába zárkózik, hogy gyermeki naivitással, mégis koravénen dolgozza fel maga számára a történteket. Gyermeki humor és tragikus körülmények szövődnek egymásba és ez egészen sajátos lélekrajz .kialakítására teremt lehetőséget. Az író maga így nyilatkozott művéről: „Könyvem az ember belső felszabadulásának regénye, és úgy érzem, inkább a hangulatában van mindaz a szörnyűség, ami akkor a népünket is érte itt Európa közepén. . * Minden értelmes lélek elérkezik egyszer életének ahhoz a pillanatához, amikor számot kell vetnie az eddig történtekkel. Thiery Árpád Évszakok című regénye a létnek ezt a sorsdöntő pillanatát ragadja meg, ezt teszi a regény alapjául. Az írás tizennégy évet emel ki egy ember életéből, a legszebb éveket, attól a pillanattól, amikor az ember arra a szigorú valóságra ébred: belépett az önálló cselekedetek és döntések szférájába felelnie kell tetteiért. Erre persze nem egyformán döbbenünk rá, ki előbb, ki később, a regény hőse, Máté, 14 évről felnőtt múltjáról készít leltárt, amikor_ egy Don-men- li tábori kórház ágyán, a halálveszedelemben világosodik meg előtte, hogy az embernek utolsó leheletéig ragaszkodnia kell emberségéhez. Máté számára egy életre szól ez a pillanat. És ez a felejthetetlen élmény, amely életét a továbbiakban meghatározza. A lecke: hallgass lel- kiismerctedre és tedd meg. amit parancsa szerint meg kell tenned. így lesz kommunista és az is marad jó- ban-rosszban, megpróbáltatások és sikerek közepette. Kommunista marad, mert az; vallja, hogy az ember válhat olykor külső körülmények foglyává, de gondolataiért, érzéseiért ilyenkor is maga felel. A kezét megköthetik, — a lelkiismeretét nem. Erről szól e szépen megírt és drámaian tanulságos írás. * Mindhárom regény díjat nyert a Szépirodalmi Könyvkiadó felszabadulási pályázatán.
