Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

Lakásszövetkezetek Nem sokan hallottak még erről a szövetkezést formáról, s akik haililottak, azok sem sóikat. Mindenekelőtt érdemes hangsúlyozni, hogy a gyakor­latban létezik ez a szövetke­zeti forma, de az elvi kon­cepciókban is megvan a ma­ga helye. A lakásigények ki­elégítésének fontos módszere ez. Továbbmenve, a lakáskar­bantartás, -fenntartás egyik formája, és éppen a kispénzű emberek számára lehet külö­nösen hasznos. Nem véletlen, hogy az állam meglehetősen sok kedvezményt nyújt a la­kásszövetkezőknek. Mivel sok­oldalú az előny, meglehetősen séfcan — több mint ötvenkét­ezren — tömörültek az or­szágban lakásszövetkezetekbe. Közülük mintegy 23 000 fő­városi, a többi a vidéki vá­rosok lakója. Ezekhez az imponáló szá­mokhoz azonban nagyon szo­morú adat kapcsolódik: Tolna megyében a múlt év végén mindössze 146 volt a lakás­szövetkezet; tagok száma. Ez. sokkal kevesebb, mint amit bármelyük; más megye ma­gáénak tudhat. Az összeha-. sonlítás kedvéért érdemes fi* gyelemibe venni a többi me* gye azonos adatait: Baranya 2511 Bács 848 Békés 718 Borsod 4985 Csongrádi 1813 Fejér 2707 Győr 2109 Hajdii-Bihar 2540 Heves - 86? Komárom 1830 Nógrád 663 Pest 570 Somogy 671 Szabolcs fl79 Szolnok 1299 Tolna íi6 Vas 796 Veszprém 1788 Zala 1393 Tolna megyében még any- nyi lakásszövetkezeti tág sincs, ami egy szövetke­zet működéséhez ideális lenne. A felmérések sze­rint ugyanis legalább 400 tag kel] ahhoz, hogy egy lakás­szövetkezet érdemleges tevé­kenységet folytasson. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Készülnek a húsvéti tojások. Pécs-nagypostavölgyi műanyagüzemet A SÁSDI ÁFÉSZ-TÓL A DÉLPESTI ÁFÉSZ VETTE ÁT. Fólia hajtatcházak és fólia ponyvák 420 cm. széles egybehúzott fóliából a kívánt méretre (74) (M2) KÖZEL KÉTMILLIÓ TAGJA VAN BIZTOSÍT» ÁLLAMI Tolna megyében ez a 146 tag is 4 szövetkezeteit alkot, nem túlzás azt mondani, hogy 'ná­lunk a lakásszövetkezeti moz­galom egyeAőre formális. Annak természetesen sok vonatkozása van, hogy miért alakult így a helyzet. Szere­pet játszott az a körülmény is, hogy Tolna megyében ösz- szességében sem épült annyi lakás, mint másutt, s. az áj lakások elosztásánál számot­tevő tényezőként kellett fi­gyelembe venni az ipari és más jellegű fejlesztést. Egy csomó .szakkáder részére la­kást kellett biztosítani, s ez körülmény — tekintettel az ela vul t lakás rendelkezései nk- re — szinte kizárta a szövet­kezeti lakások nagyobb ará­nyú építését. A népgazdaság érdeke ugyanakkor azt (kí­vánja, hogy az általános la­kásfejlesztés terheiből minél nagyobb hányadot vállaljon a lakosság. Sajnos, nem sok jót mond­hatunk a közvetlen jövőt ille­tően sem. A szükség ugyan adott, de a nagyobb ütemű szövetkezeti lakásépítkezés feltételei ez idő szerint nem. Kívánatos lenne, hogy egy tömbben jelöljenek ki nagy­számú szövetkezeti lakás meg­építésére helyet, mert a szö­vetkezés előnyei így bonta­kozhatnának ki. Az ország né­melyik nagy tagságú lakás- szövetkezete már ott tart, hogy üzemi étkezdét, boltot stb. tud fenntartani, és jelen­tős a tagok által összeadott fejlesztési alap. Egy-egy kü­lönálló társasház lakói, még ha szövetkeznek is, nem sokra tudnak menni a kis létszám, kis volumen miatt. Az igazsághoz az is hozzá­tartozik, hogy sokan egysze­rűen azért nem vették ko­molyan ezt a szövetkezeti for­mát,, mert tisztázatlan volt a lényege, feladatköre. A szövet­kezetek jó része nem is az ön­kéntes társulás elvei alapján jött létre, hanem a felsőbb szintű kiutalások — döntések — révén. Ez nem kedvez sem Tolna megyében, sem másutt a lakásszövetkezés egyébként jó alapkoncepciójának. De nagy eredmény, hogy a szö­vetkezésről folytatott általá­nos elvi vitákban tisztázódott: í lakásszövetkezés létjogosult­sága nem lehet kétséges. A gazda, a hova tartozzon a lakásszövetkezet kérdése is el­dőlt: megbízták a SZÖVOSZ-t, illetve minden megyében a MESZÖV-öt a lakásszövetke­zeti mozgalom szervezésével, egyesítésével. Időközben e szövetkezetek többsége belé­pett valamelyik MÉSZÖV tag­jai sorába. Ez jelentős szer­vezeti 'épés, de eredmény csak akkor várható, ha a tanácsi szervek biztosítják a lakás­szövetkezeti mozgalom techni­kai feltételeit. A lakásszövetkezeti mozga­lom külföldön egyébként jó­val elterjedtebb, mint Ma­gyarországon. A népi demok­ráciák közül különösen Cseh­szlovákiában és az NDK-ban sok a lakásszövetkezet, illet­ve szövetkezeti lakás, a ka­pitalista világban pedig főként Finnország. Hollandia, NSZK, Norvégia, Svájc és Svédország lakosai szövetkeznek nagyobb méretekben lakásügyben. BODA FERENC BÁDOGOS ÉS VÍZVEZETÉK- SZERELŐ SZAKMUNKASOKAT KERESÜNK FELVÉTELRE. Jelentkezés: Alsópéli Állami Gazdo.ság, Sárszentlőrinc címen. (173) víkendlelek-tulajdonosok Horgászok, FIGYELEM ! Horgásztanyának kiválóan alkalmas, horganyzott bádogtetős ' 1 szobás „Mecsek” típusú hétvégi ház 13100 Ft helyett 12 600 Ft-ért 1 szobás „Zengő” típusú hétvégi ház 16 100 Ft helyett 115 400 Ft-ért kapható a Pécs—Szekszárdi TÜZÉP telepein, 30% előleggel OTP-re is, (Ú54) V illanyszerelő-ipari Vállalat Lábatlan, Tatabánya. Százhalombatta DKV. Szentendre munkahelyeire azonnal felvesz VILLANYSZERELŐKET, SEGÉDMUNKÁSOKAT. KUBIKOSOKAT Jelentkezés: lábatlant vékonypapírgyár-építkezés VÍV-kirendeltségen, Hársvölgyi Mihály vezető szerelőnél; Villanyszerelő-ipari Vállalat 4. sz. szerelőipari őzein Budapest VII., Síp utca 23, Lendvainénál, . (24) m Y|Y Figyelem! * Kedvezményes oltványvásár leszállított árakon Bor- és csemegeszőlő-oltványaink kaphatók a Szekszárdi Állami Gazdaságnál, Szekszárd, borkombinát szomszédságában lévő présház. Fajtánként, a következő árakon hozzuk forgalomba: Bánáti rizling 3,— Ft Csabagyöngye 3.— Ft Leányka 2,— Ft Szőlőskertek 3,— Ft Chasselas 2,— Ft Olaszrizling 3,50 Ft Muscat Ottonel 3,50 Ft 100 forinton felüli rendelés esetén utánvéttel szállítunk. Érdeklődésre árjegyzéket küldünk. A lerakat nyitása: március 10 és 15-e között. Címünk: Szekszárdi Állami Gazdaság, Borkombinát. *

Next

/
Thumbnails
Contents