Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-11 / 59. szám
Ez történt a külpolitikában A Berlinből érkezeit jelentések szerint a Willi Stoph— Brandt találkozó esélyeit latolgatják, mig Laoszról szóló jelentéseink az amerikai agresszióval foglalkoznak. Egy kairói hír szerint az EAK az újabb izraeli lépéssel kapcsolatban a Biztonsági Tanács összehívását veszi fontolóra. Berlin Az NDK és az NSZK álláspontja Mind az NDK kormánya, mind az NSZK kormánya nyilvánosságra hozta a két német állam kormányfőinek találkozóját előkészítő hétfői berlini megbeszéléseken, ismertetett álláspontját. Az NDK kormánya ebben egyrészről aláhúzta: minden előkészület megtörtént, hogy a két kormányfő között lefolytatott levélváltás értelmében, Berlinben az NDK fóvá- . rosában létrejöjjön Willi Stoph és Willy Brandt találkozója. Egyidejűleg rámutatott, hogy Brandt ezzel kapcsolatos nyugatberlini látogatását az NDK kormánya elfogadhatatlan, provokatív lépésnek tekintené. A kancellárnak az NDK területére kell érkeznie és onnan is kell hazautaznia — ahogy ez nemzetközileg szokásos. Hangsúlyozta a kormány- nyilatkozat azt is, hogy a két fél egyenjogúsága feltételezi a tmegfelelő protokolláris eljárást is, azaz, hogy Brandt kancellárt az általános szokásoknak megfelelő protokolláris külsőségekkel fogadják Berlinben, mint bármely más állam kormányfőjét. Brandt kancellár levelében, amelyet a hétfői megbeszélésen ismertettek és amelyet este Bonnban nyilvánosságra hoztak, olyan javaslattal állt elő, hogy a találkozóra, a nyugat-berlini problematika kiküszöbölése érdekében, esetleg ne Berlinben, hanem más városban kerüljön sor. Általában nem tekinthető biztató előjelnek, ha bizalmasnak minősített megbeszélésekről, az eredményekről hírt adó záróközlemény helyett a tárgyaló felek külön- külön hozzák nyilvánosságra állásfoglalásukat. Helytelen volna azonban egyedül ebből a jelenségből már a technikai megbeszélések kudarcára és a két kormányfő találkozójának meghiúsulására következ tetni. A reményt keltő tények között kell felsorolni a tárgyalások csütörtöki folytatását dr. Schüssler, az NDK megbízottja és dr. Sahm nyugatnémet küldött között. Lényeges körülményként említhető, hogy állásfoglalásaiban mindkét fél aláhúzta nemcsak készségét a megbeszélésekre, hanem érdekeltségét is a kormányfői találkozó létrejöttében. A csütörtöki technikai és protokolláris megbeszéléseken tehát most elsősorban az a kérdés kerül tisztázásra: elfogadható-e az NDK számára, hogy a két német állam kormányfőinek találkozójára ne Berlinben, az NDK fővárosában, hanem egy másik városban kerüljön sor. Laosz Vientiane-i válasz Mind Viantianeban, mind a laoszi hazafias erők főhadiszállásán, San Neuában, közzétették Souvanna Phouma kormányfő és Szufanuvong pártvezető üzenetváltását. Szufanuvong, a Laoszi Hazafias Front Pártjának elnöke felajánlotta fél testvérének, Souvanna Phoumának, hogy a front ötpontos javaslatával kapcsolatban különleges futárt meneszt Vientianeba. Souvanna Phouma a párt Vientiane! missziója útján küldött üzenetével közölte Szufanu- vonggal, hogy örömmel fogadja a kezdeményezést. Vientia- neban hamarosan minisztertanácsi ülést hívnak össze az új javaslat és a korábban előterjesztett ötpontos indítvány megtárgyalására. A vientianei kormányzat időközben bejelentette, hogy menlevelet ad a futárnak, Thavinh Sienkam ezredesnek, aki Szufanuvong herceg egyik magasrangú munkatársa. A Béke-világtanács titkársága nyilatkozatot tett közzé a laoszi helyzetről, melyben megállapítja: az Egyesült Államok, megszegve a Laoszra vonatkozó genfi megállapodásokat, állandóan beavatkozik a laoszi nép belügyeibe. A közlemény hangsúlyozza: a világ valamennyi békeszerető népe támogatja a laoszi nép hősi harcát. Nyilatkozott több amerikai szenátor is. Mansfield szerint a Nixon-kormány a titokzatosság ködfüggönye mögött második Vietnammá Több mint tízezer személygépkocsi Lengyelországból A magyar Mogürt és a lengyel Poi-mot külkereskedelmi vállalatok a magyar-lengyel államközi kereskedelmi szerződés kontingenseinek túlnyomó részét kihasználva már megkötötték magánjogi szerződéseiket a lengyel gyártmányú szeméi y gépkocsik 1970. évi importjára. Az államközi szerződés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ebben az évben •több mint tízezer személy- gépkocsi érkezzék Lengyelországból: hétezer Polski Fiat és 3300 Warsawa kocsit im- portálihp£ a külkeresváltoztatta Laoszi, Kranston szenátor pedig nem titkolta, hogy az Egyesült Államok képezte ki és pénzelte az amerikai tanácsadók által vezetett zsoldos-sereget. Washington hivatalos válasza az „új tájékoztatási politika”, amivel természetesen nem tudják leplezni a beavatkozás tényét, s a világszerte növekvő felháborodást sem tudják ellensúlyozni. Kairó Izraeli tervek Az A1 Ahram keddi száma szerint Egyiptom fontolóra veszi azt a lehetőséget, hogy kérelmezze a Biztonsági Tanács sörgős összehívását azokkal az izraeli tervekkel kapcsolatban, amelyek előirányozzák 300 000 arab lakosnak a megszállt gazai övezetből a Jordán folyó nyugati partjára való átitele- pülését. A lap szerint az EAK külügyminisztériumában fontos tanácskozások folynak, amelyeken tanulmányozzák az izraeli tervek meghiúsításának lehetséges módozatait is. A Biztonsági Tanács összehívását célzó kérésen kívül sor kerülhet a négy nagyhatalomhoz intézendő figyelmeztetésre, valamint arra, hogy felikérjék az összes baráti hatalmakat, gyakoroljanak nyomást Izraelre az ENSZ-ben és azon kívül. New Yorkba várják Gun- nar Jarringot, az ENSZ főtitkárának közel-keleti meghatalmazottját, akit U Thant moszkvai nagyköveti állomáshelyéről hívott meg az ENSZ központjába, hogy újabb többoldalú megbeszéléseken vizsgálják meg a közel-keleti ENSZ békéltető akció folytatásának lehetőségeit. New York-i diplomáciai források szerint az arab államok és a négy nagyhatalom képviselői támogatják Jarring missziójának felújítását az 1967.évi biztonsági tanácsi határozat alapján kidolgozandó új irányvonal jegyében. Izrael ezzel szemben figyelmeztetett, hogy megtagadja az együttműködést a svéd diplomatával, amennyiben Jarring új megbízással érkezik. Vályi Péter látogatása J ugoszláviában A hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó Vályi Péter pénzügyminiszter, — aki egyben a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke kedden Belgrádban folytatta megbeszéléseit Jankó Szmole jugoszláv pénzügyminiszterrel a két ország pénzügyi és gazdasági kapcsolatairól. A keddi megbeszéléseken részt vett Nagy Ferenc, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) tagja, a gazdasági e"''üttműködési bizottság jugoszláv tagozatának elnöke is, akivel Vályi Péter áttekintette a bizottság és annak különböző szervei idei munkaprogramját. A tárgyalásokon jelen volt Marjai József belgrádi magyar nagykövet is. Vályi Péter szerdán és csütörtökön Kelet-Szerbia iparvidékein, Borban és Majdan- pekben tesz látogatást, majd visszatér Belgrádba. (MTI). Apró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese kedden Moszkvába utazott, a KGST soron következő végrehajtó bizottsági ülésének előkészítéséA nigériai jószolgálati küldöttséget, amely Amino Kano miniszter vezetésével március 8-a óta tartózkodik a Szovjetunióban, kedden fogadta Nyi- kolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke. A meleg, baráti légkörben folytatott beszélgetés alkalmával Amino Kano átnyújtotta Podgornijnak Gowon tábornok, nigériai állam- és kormányfő üzenetét. Gowon üzenetében köszönetét mond a Szovjetuniónak azért a segítségért, amelyet a nigériai népnek nyújtott a nemzeti egységért vívott harcában. * Kedden az Országos Béketanácsnál látogatást tett az a vietnami delegáció, amely Phan Thi An-nak, a VDK nőszövetsége alelnökiének vezetésével érkezett hazánkba a nemzetközi nőmozgalom 60, évfordulója alkalmából. * Aldo Moro, a kormányalakítással megbízott olasz miniszterelnök kedden tanácskozásokra ült össze, a keresztény- demokrata párt vezetőivel, hogy kísérletet tegyen az egy hónapja tartó olasz politikai válság megoldására. * Kedden a Kremlben Rapai Gyula, a Magyar Népköztársaság új szovjetunióbeli nagy- Hoveie atnyujtoua megDizo- fevelét Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének. Ebből az alkalomból Rapai Gyula és Podgornij beszédet mon-i dott. * Limasszolban és más cip-’ rusi városokban — mint a nicosiai rádió közölte — Ma- kariosz melletti rokonszenv- tüntetéseket rendeztek. A résztvevők támogatásukról biztosították Makariosz politikáját. A ciprusi török közösség szóvivője elítélően nyilatkozott a Makariosz elleni merényletről és hangoztatta, a helyzet „nagyon feszüli” majd kifejezte reményét, hogy a felelőtlen terrorakció nem hiúsítja meg teljesen a ciprusi kérdés békés rendezésére irányuló törekvéseket. * A genfi leszerelési konfe^ rencia keddi, sorrendben 457. plenáris ülésén Roscsin szovjet nagykövet méltatta az atom- sorompó-szerződés jelentőségét, Az általános vitában felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a magyar küldöttség vezetője is. * Munkaalkalmat keresve több mint 215 ezer személy hagyta el Olaszországot a múlt évben. A külföldre távozot- tak többsége a nyugat-európai országokba utazott, * Kedden, Belorusszia területén megkezdődtek a Dvina- hadgyakorlatok, amelyekben a Szovjetunió számos katonai körzetének minden hadseregnemét képviselő csapatok vesznek részt. A hadgyakorlatokat Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere irányítja. kedelem. Míg a Polski Fiatok főként a magánszemélyeknek jutnak, addig a Warsawa gépkocsik — nagy strapabírásuknál fogva — vidéken, s ott is elsősorban a termelőszövetkezetek] ben, iparvállalatoknál keresettek. Különösen nagy arányú a Polsíki Fiat behozatalának növekedése, tavaly ugyanis ebből a típusból mindössze kétezer érkezett: jelenleg 6000-nek az importjára rendelkezik magánjogi szerződéssel a Mogürt és a további ezernek a vásárlásáról előreláthatólag a BNV-n írják alá a szerződést. (MTI) •«Dff títól&ORSZkí1 y CSmftOVÁKIA ' ■ «19.3 SZOVJETUNIÓ AMERIKA AFRIKA ALBANIA JUGOSLAVIA ^••V;VC) BtÓDMig [KM* 1mim BULGÁRIA A MAGYAR KÜLKERESKEDELEM FORGALMÁNAK ALAKULÁSA (milPÓ devizoforint) 1965 1968 1969 Összes forgalom: 35 569,8 «2 166,7 47 091,« Behozatal: 17 8«8,5 21 162,5 22 632,0 Kivitel: 17 721,3 21 004,2 24 *59,4 Egieatan« MW KM _ .* Magyarország külkereskedelmi forgalma 1969-ben 1969-ben a legdinamikusabban fej- lődő népgazdasági ágazat a tervezett 8 százalékos növekedéssel szemben 12 százalékos növekedést elérő külkereskedelem volt. Magyarország szempontjából különösen fontos ez az ágazat, hiszen a nemzeti jövedelem több mint 40 százaléka a külkereskedelmen keresztül realizálódik. Az 1968- bon elért 42 milliárd devizaforinthoz képest 47 milliárd devizaforintot forgalmazott, és mind a szocialista, mind a kapitalista országokba gyorsabban növekedett a kivitelünk, mint az onnan származó behozatal. A szocialista országokba irányuló kivitelünk 11,3 százalékkal, az onnan származó behozatalunk &,6 százalékkal; a tőkés országokba irányuló kivitelünk 35 százalékkal, az onnan származó behozatalunk pedig 12 százalékkal növekedett. Ennek eredményeként az 1969-es forgalom 65 millió dollár aktívummal zárult»