Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-10 / 58. szám

A falujában* Zamtoán,' '.dupla Márton­nak” nevezik. Nemcsak hatalmas ter­mete, széles vállai jóvoltából, hanem mert valóban kétszeresen Márton. Márton Márton negyvenegy éves, há­rom gyermek apja, gepállotmási kör­zeti szerelő. Minden ember élete kész regény, az övét csak azért választottuk például, mert a megyében ezrek élnek, akiknek hasonló volt a sorsuk. Mélyről jöttek és ha nem is emelkedtek magasra, de felemelkedtek. Márton Márton nem zombaS születésű. Hadik- faJvai. — o — — Tizenkét éves voltam, amikor útnak indul­tunk. Nem ilyen mai forma, csak játszadozó, tizenkét éves gyerek, hanem aki már tízéves korában dolgozott. Emlékszem mindenre. A má­sodik transzporttal indultunk, éppen Űrnapján. Hozni alig lehetett valamit, a jószágot, három tehenet, lovat bagóért prédáitok el. Még a vas­anyag, a szerszám elvitelét is tilalmazták. így aztán alig többel indultunk, mint ami rajtunk volt. Egy hatvanvagonas szerelvényben, vago­nonként két-három család. (Aki emlékszik az akkori újsághírekre, azt' sem feledhette, hogy milyen garral hirdette Horthy kormánya „magyar testvéreink” hazatelepítését. Eközben még csak egy olyan egyezséget sem ütött nyélbe a királyi Romániával, hogy a ma­gyar testvérek nemzedékek munkájának gyü­mölcsét magukkal hozhatták volna.) — Velünk jöttek a papjaink is, Sebestyén plé­bános úr, aki később Kisdorogan halt meg, meg Anti papocska, a káplánja, akiiből azóta tanácsi ember lett Szekszárdon. Enni-inni kaptunk az útban, amerre eljöttünk, adakozott a nép. Föl­det azonban nem ott, ahol ígérték, mert Majláíh püspök úr, a legfőbb patrónusunk, nem akart adni a magáéból. (A lelkek főpásztora volt, nem a testeké.) — így kerültünk Szőregre, Újvidéktől huszon­egy kilométernyire. Innen elmenekült a nép, ottmaradtak a bevetett, jó bácskai földek, meg a házak. Két hold bukovinai föld után kaptunk egy hold ittenit. Ez 1941-ben volt. (Más szóval, a székelyeket, akik nemzedékek óta a.z „anya” országba kívánkoztak, a legbi­zonytalanabb politikai viszonyok közepette le­telepítették a Bácskából elüldözött, elmenekült szerb parasztok helyére. Ezreket.) — Elkezdtünk gyarapodni, jöttek a gyerekek is. Hiszen istenfélő nép a miénk, nálunk nem restelltek a gyerekáldást. Apámék is tizenhár­mán voltak, anyámék ötén. Negyvennégyben azonban megint zavaros lett köriilöttünk a vi­lág. A Bánátból egy álló hónapon át mene­kültek a németajkúak. Október 13-án volt a búcsú. Másnap délután kidobolták, hogy har­madnap hajnalban mindenkinek el kell hagynia a falut. Csendőrök vigyázták a parancsot. Zu­hogó esőben, egylovas kocsival indultunk. Az eső később elkísért bennünket egészen Mező- szilasig. Útban a búzát le kellett dobnunk, nem bírta a terhet az az egy szem lő. Zorhix>rlba.n eT- adtuk a tehenet, tántorgott a fáradtságtól. Végén éppen csak a gönce maradt meg az embernek. (Három év alatt két vándorlás. A már akkor is jól megtermett, erős fiúgyerek emberrel ve- tekvő munkájára volt először szüksége a család­nak. Á tanulás elmaradt.) Emberek, évek, életek Hányódás — A tanulás? Nem tanultam én jóidéig iga­zából semmit sem. öt román iskolát jártam, mert magyar nálunk nem létezett. Még az élő beszéd is tilalmazott volt. Ha az ember elhagyta a falut, a saját bőre alá kellett takaróznia, hogy ki ne látsszon alóla, annyira semmibe vették. Az a kevés, ami az ottani iskolákban rám ra­gadt, itthon jószerivel mit sem ért. Más hangok, más helyesírás. Később aztán Szőregen Tóth Lajos igazgató segített ahhoz, hogy mind a nyolc osztályt letehessem. Ö csak a gyerekekre fordította minden idejét, rajongott érte a nép. Később, amikor már itt Tolnában gyökeret ver­tünk, a bonyhádvaraséi székelység deputláoióban ment érte, hisz közénk való volt, de öngyilkos lett. A bizonyítványokat megkaptam, de inkább csak a jó magaviselet miatt, mert a tanultságom nem sokat ért. Ennek később épp elég kárát láttam. — Szóval, a második menekülésben Mezőszila- son állapodtunk meg. Dr. Zsemberi Jenő, nyu­godjék békében, egy aranyos állatorvos fogadott be minket. Két család lakott a mosókonyhájá­ban. Engem közben egyszer elhajtottak a né­metek Déglig, árkot ásná, de megszöktem. Aztán jöttek az oroszok, egy őrnagy Lovászával, Iván nevezetűvel lettem igen jóba. Tőle kaptam csiz­mát is, meg nadrágot. 1945 húsvétjáig voltunk itt, aztán a Sárbogárd melletti Károly majorba kerültünk, majd Kéty- re, innen pedig Zombára. A régi Hadikfalva lakóinak többsége itt van ma is, Zombán. (A Vándorlás ezzel véget ért. Ami az emberek többségiénél? már születéstől megadatik; Múrtoil Márton tizenhat, éves korában, egy új Magyar* országon talált otthont magának, amelyből neki­indulhatott az életnek. Az életnek, ami munká­val telt.) — Előbb itthon dolgoztam, édesapám melletti Aztán kubikoitam az Útfenntartónál, majd egy esztendőre a zomibai téglagyárhoz kerültem.: Itt szépen kerestem, majdnem sikerült megszerezi nem az égetői szakképesítést, amikor a kis tégla-, gyárat bezárták. Átkerültem Csatárra, de nemi volt kedvemre való a hétvégi hazajárás. Ötven- ben ugyanis megnősültem, persze hadikfalv! székely lány lett a párom, ötvenegyben, ötven­háromban, ötvenhétben pedig jötték a gyerekek. Mondták, hogy lehet jelentkezni Pápára, trak- toreeúskolára. Elmentem, bár nekem nemcsak a géphez, mindenhez volt kedvem. Hisz volt idő^ 'amikor magam öltem a marhát, megnyúztam, ki­csáváztam a bőrét, szerszámot varrtam belőle^ ráiraktaim a magam nevelt lóra és fuvaroztam azzal a szekérrel, amit én fabrikáltam. Pápán nehéz volt, visszaütött a kevés, meg gyenge iskola. így aztán, amikor a többiek pihentek* én a számokkal bajlódtam. Sikerült. A teveli gépállomásra kerültem egy DT—54-esre, majd új Bjelcruszt kaptam. Ez újfajta élet volt. Az­előtt vasárnap misére jártam, ezután traktort mostam, gázolajjal, meg szappanos vízzel. Itt dolgoztam a termelőszövetkezetben, sokat és jó pénzért. Három nyáron pedig kombájnoztam is. Már azt hittem, így megyen ez majd halálig; de hatvanháromlban szólt az igazgató, hogy men­jek szerelőiskolára. Ádándi’a küldtek, de itt középfokú gépészeti végzettség híján szóba se álltak; velem. Vajú­dott egy keveset az idő, aztán Jánoshalmái* mégis felvették. Hathónapos, bennlakásos iskola volt. Ezzkkel a nagy kezeimmel meg kellett ta­nulnom a műszaki rajzot, meg a még magasabb matematikát. 1964 óta körzeti szerelő vagyok; Eleinte Tevel, Zomba, Tamási volt a körzetem; majd ahogy a gépeink elkezdtek távolabb in munkát vállalni, hozzám került Berzence, Mura- keresztúr, Siófok, Székesfehérvár, Bakonyszent- 1 ászló, Solymár, Nyergesújfalu, Csurgó, DióskáÚ Az egész Dunántúl. Műhelykocsival járom, a hétvégeken kerülök haaa. Jobb? Nem jobb, mint a traktorozás. Pénzbe»* sem az. No, dehát itt lettem törzsgárddsta, kiváló dolgozó, kiváló szerelő, az ember nem hagyhat­ja cserben az olyan munkahelyet, ahol ember- nek nézik. így élünk most. Annuska lányon* óvónő Grábócon, ő már érettségizett). A fiam ipari tanuló Bonyhádon, a legkisebb lányom még iskolás. Három szép szobánk van, egyelőre még tanácsi házban. Van pénzem, majd előbb- utóbb építünk sajátot Ennyi volt máig az én életem, csak ennyi. (Csak?) ORDAS IVÁN Adómorál — Tolnanémediben Egy aláírt névtelen levél nyomában 4MASI TÓVAL: 18 millió forint értékű munkát végeztek Az elmúlt esztendőben rö­vid pár sor jelent meg la­punk hírrovatában, ezzel a címmel: „Konok tolnanéme- diek”. Konokságuk az adófize­tés, pontosabban az adó nem fizetés terén nyilvánult íneg, amiben — információnk sze­rint — élen járt a községi adóügyi megbízott. Informá­ciónkat hivatalos jegyzőkönyv­ből merítettük, nem csekély derültséggel. Derünket nem mindenki osztotta. Kaptunk egy levelet a faluból, amely­ben többek közt ez olvasható: „...olvastam a konok tol­na némed iekről. Hogy nem szeretnek adót fizetni. Hogy is várható jobb fizetés, áréi­kor az adóügyi dolgozó se fizet. Jó munkájáért mégis jutalmazzák. Most Harkány­ban üdül, pár hete meg Moszkvában volt jó munká­jáért. Ha nem fizetünk, ta­lán minket is megjutal­maznak? Az újságban ké­rek erre választ. Szabó Jó­zsef, Tolnanémedi". A válasz a következő: Tisztelt Szabó József! Egyre erősödik bennük az a meggyő- dés, hogy ön megteremtette a névvel aláírt névtelen levél műfaját. A községi tanácson ismerik ezt a nevet, találkoz­tak pár panaszos soraival más alkalmakkor is, és csodálatos módon személyét sosem sike­rült azonosítani a falubeli Szabók egyikével sem. Be kell vallanunk, hogy ez a tulajdon­ság nem tette Önt rokonszen­vessé előttünk. Tagadhatatlan azonban, hogy a levelében kö­zöltek közel járnak az igaz­sághoz, így foglalkoznunk kel­lett azokkal. A tények: Tolnanémedi a tamási járás huszonegy községe közül adó­morál dolgában a tizenhatodik helyen áll. E pillanatban het- venháromezer forint ilyen köz­tartozást tudnak kimutatni a faluban, ez az összeg öt-hét­éves tételekből tevődik össze. Olyanok késedelme tehát, akikre valóban illik a jelző, hogy konokul vonakodnak ezt az állampolgári kötelességü­ket teljesíteni. A községi adóügyi megbí­zott, Balogh József már nem tartozik közéjük. Tavalyi adó­tartozását — késedelmesen, bár, de — rendezte. Három részletben. Augusztus 21-én nyolcszáz, november 6-án há­romszázhatvan, végül pedig december 4-én négyszózhu- szonnégy forint adót és kilenc­vennyolc forint összegű bün­tető kamatot fizetett be. Ter­mészetesen ez nem dicsőség, és valóban visszás, ha az adó­ügyi megbízott a hátralékosok lajstromán szerepel. Balogh József Harkányban a saját költségén tartózkodott, a Szovjetunióban viszont csakugyan jutalomból. * Bács Ottó, a járási tanács pénzügyi osztályának vezető­je; — Minden szempontból megérdemelte a jutalmat. Ki­tűnő munkát végez, nem is egy, hanem két községben, hi­szen Kisszékelyt is rá bíztuk. A községi tanács vb-titká- ra: — Jó kolléga, a legjobb ké­pességei szerint ellátja azt, amivel megbízzák. Balogh József 1952 óta dol- gozik a közigazgatásban és tizenhat évi munka után el­jutott oda, hogy Tolnanéme­diben házat vásárolhatott ma­gának. Szép ház, a Kossuth utca 43. szám alatt található. Hatvanötezer forintot fizetett érte és az ilyenkor előírt tizen­öt százalék illetéket. Balogh József egyedül keres a család­ban. Választhatott a két lehe­tőség között, hogy a nagyobb összegű illetékkel, vagy a ki­sebb összegű adóval maradjon időlegesen az állam adósa. Az utóbbi lehetőség mellett dön­tött. * Közelről nézve ezek a té­nyek. Marad azonban néhány másik kérdés. Miért kellett egy ilyen, nem dicsérendő, de indokolható késedelemnek he­lyet adni egy községi tanács- ülési jegyzőkönyvben? Meg­érdemelt ez az „ügy” egy név­vel aláírt névtelen levelet? Nem tennék helyesebben a tol- nanémediek, ha a még va­lóban hátralékos hetvenhá- romezer forinttal és az állam­nak ezzel tartozók személyével foglalatoskodnának ? Adómoráljuk érdekében. A tamási járás termelőszö­vetkezeteinek építőipari társu­lása egyike azoknak, amelyek megalakulásuktól kezdve megannyi nehézséggel küsz­ködtek, ugyanakkor évről évre nagyobb eredménnyel zártak. A múlt év egyik legnagyobb eredménye, hogy jelentősen megnőtt a termelési érték. Míg 1968-ban 11,5 millió fo­rint értékű munkát végeztek, a tavalyi termelési értékük el­érte a 18 millió forintot. — Ezen felül nagyon fontos változásnak véljük — mondot­ta Busa József igazgató —, hogy megnövekedett a tag tsz-ek részesedése az összvolu- menböl. Az 1968-as termelési értékünknek csak mintegy fe­le származott a tag tsz-eknek végzett munkából, tavaly azonban már 80 százaléka. Ta­valy szám szerint is több tsz- ben építkeztünk, mint az elő­ző évben. A tamási Tövál eddig min­den év elején speciális nehéz­ségekkel küzdött: nem volt elég megrendelése, így az év eleji hónapokat nem tudta kellőképpen hasznosítani fel­készülésre, utána pedig szin­te dömpingszerűen jöttek a megrendelések. Ezúttal érték el első ízben, hogy már most le van kötve a teljes kapa­citásuk egész évre, sőt, - té­li hónapokban is csaknem teljes létszámmal tudtak dol­gozni, mert tervszerűen áthú­zódó munkájuk is volt. A tamási Tövál 1967. janu­ár elsejével kezdte meg mű­ködését. Akkoriban rendkívül alacsony technikai szint jelleg mezte a vállalkozást: mind­össze a kisüzemben használat tos elemi kőművesszerszámok­kal rendelkeztek. Jelentősebb technikai fejlesztésre csak a múlt évben kerülhetett sor. Persze tavaly sem fejlődték korszerű építőipari nagyüzem­mé. De az már nagy szó, hogy számos géppel rendelkeznek. A maltert és betont már szinte teljes egészében géppel keve­rik, a betonelemeket is saját géppel tudják felrakni. Most újabb gépek beszerzéséről in­tézkedtek. Technikai szintjük mindinkább adott ahhoz, hogy elláthassák a speciális feladat­körüket: teljesítsék a tsz-ek nagyobb gazdasági épületek­re vonatkozó megrendelését. A technikai szint emelkedésével párhuzamosan kezd növekedni a nagyobb volumenű építke­zések aránya is. A törzsgárdát megkülönböz­tetett módon igyekeznek meg­becsülni: a nyereségelosztás­nál például figyelembe veszik, hogy valaki alapító tag-e. Itt szerencsés módon stabilizáló? dott a „vezérkar” is: Busa Jó­zsef igazgató, Ludvig György műszaki vezető és Csapó Gyu­la főkönyvelő például egy­aránt alapító tag.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents