Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

*»>•*«>«« - — *»uo rtoimaMKvtmrtfän RJfiPÜJSÄG ü * MLAQTAB SZOCIKU8TB MVWtA»» ABT TO LM* MXCTV1 ■ECQ’TTBÁo* fe« « MgQT» TJUlAC» ) Emelték a nyugdíjakat a mözsi Uj Élet Tsz-ben A mözsi Uj Élei Tsz-nek az elmúlt hét végén tartott tervtárgyaló közgyűlésén elhatározták, hogy 1370. január 1- töl visszamenőlegesen 509 forintra egészítik ki az idős tse- tagoknak az állam által adott, s újabban 10 forinttal 300 forintra növelt öregségi járadékát, s azokat a nyugdíjakat is 500 forintra emelik, amelyek eddig nem érték el ezt az összeget. így az állam 700. a termelőszövetkezet pedig ezt kibővítve még 200 forint öregségi járadékot, Illetve nyugdíjat ad a munkából kiöregedett tagjainak. A saját erőből való 200 forintos növelés a mözsi tsz 180 öregségi járadékos, vagy nyugdíjas tagját érinti. Az öregek érthető örömmel fogadták termelőszövetkezetük se­gítő gondoskodását, amelyet a múltkori országgyűlés ösz­tönzésére határozott el a mözsi Uj Elet Tsz vezetősége és tagsága. (—bás) Hétfőn és kedden békekölcsön-sorsoM* Az Országos Takarékpénz­tár március 9-én és 10-én Bu­dapesten rendezi az idei első államkölcsön-sorsolásokat, az 1., az 5. és a 6. békekölcsön 1970. első félévi húzásait Hétfőn délelőtt fél 10 órai kezdettel a MÁV Utasellátó Arany János utcai kultúrter­mében sorsolják az 1. béke­kölcsönt, 99 100 kötvényre 26 577 600 forintot. Kedden 9 órakor kezdődik a húzás az OTP Münnich Ferenc utcai kultúrtermében. Először az 5. békekölcsön 424 600 kötvényé­re 56 452 800 forintot, majd a 6. békekölcsönből 637 600 köt­vényre 84 627 800 forintot sor­solnak ki. A kétnapos húzáson a sze­rencsekerekekből a hái om bé­kekölcsönből összesen 1 161 300 kötvény száma kerül ki, s ezekre 167 658 200 forintot kap­nak a nyertesek a március 17-én kezdődő kifizetésen. (MTI) Elfogták a Vörösmarty utcai gyilkost Március 3-án budapesten, a VI. Vörösmarty utca 75. 6zám alatti lakásán ismeretlen tet­tes megölte Bíró Lajos 47 éves büntetett előéletű nyugdíjas felszolgálót. A Budapesti Rendőrkapitányság szervei széleskörű nyomozást indítói- lak, s március 5-ón este elfog­ták a bűncselekmény elköve­tésével alaposan gyanúsítható Zádor Gábor 22 éves bünte­tett előéletű segédmunkást akivel Bírő a bűncselekményt megelőző napon megismerke­dett. Elfogásakor megtalálták ná­Kereskedelmi — raktáro­zási területre, valamin! műszaki munkakörre VEZETŐ BEOSZTÁSRA dolgozót felveszünk. Technikumi, illetve érett­ségi előnyben. Bérezés kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet szemé­lyesen GEV. hidasi üzem­egység-vezetőjénél, Hidas (106) la az áldozat tulajdonát ké­pező ruhaneműt, továbbá a lakáskulcsot. A bűnügyi nyo­mozás során — összhangban Zádor beismerő vallomásával — megállapították, hogy Zá- (jor egy üvegvázával többször fejheütötte Birót, majd has- baszúrta és megfojtotta. A la­kásban talált ingóságokat egy bőröndbe csomagolta és a helyszínről elmenekült. A rendőrség Zádor Gábort emberölés bűntette miatt elő­zetes letartóztatásba helyezte, ügyében a vizsgálatot folytat­ja. (MTI). Belső ellenőri munkakörbe, gyakorlattal rendelkező MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT, továbbá technikusi munkakörbe 1 FŐ ÉPÍTÉSZ­TECHNIKUST keresünk. Jelentkezni lehet a Városgazdálkodási Vállalatnál, Szekszárd, Hunyadi u. 4—6 szám. (130) A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa a nemzetközi nőnap alkalmából szeretette! köszönti a megye minden szervezett nődlolgozőját fi 27] MÁRCIUS ( Névnap: Zoltán o A Nap kél 6.12 órakor. ö nyugszik 17.39 órakor. A Hold kél 6.25 órakor. VASÁRNAP nyugszik 18.51 órakor. A fejsze nyele Tegnapi postánkkal jó hír érkezett: dr. Bánfai László, a pincehelyi' Vörösmarty Tsz jogtanácsosa arról tájékozta­tott, hogy a szövetkezet javá­ra jogerősen — bírói egyez­séggel — befejeződött az a per, amelyet a tsz indított Vukovitsch Gedeon, a miíbár- sonyozási eljárás feltalálója ellen. Vukovitsch vállalta, hogy — kereken írva — húsz­ezer forintot megtérít a ter­melőszövetkezetnek. Az ügy előzményeit február 10-i lap­számunkban, ..A szőrös kof­ferek esete" címmel ismertet­tük. A veszett fejsze nyele ez egyezséggel megtérülőben van; a boldogtalan, bőröndök egye­lőre eladatlanok. Míg gazdá­ra találnak, szomorúan fi­gyelmeztetnek — más szövet­kezeteket is! — arra. hogy bizakodásból szintén megárt a sok. Egy kis HUMOR A férj váratlanul hazaérke­zik a vidéki kiszállásról. A fe­lesége meghallja lépteit és kétségbeesetten fordul ba­rátjához: — Úristen! Hazajött ez a pletykafészek! Holnapra az. egész város tudni fogja. O — Olyan feleségei válassz, ! akinek ugyanolyan az érdeklő- j dési köre, mint a tiéd. — Sokat érek vele, ha olyan nőt veszek el feleségül, aki ál­J landóan lányok után akar jár- i ni! o Mr. Scroomagge a kétségbeesés szélén állt: imádott felesége ott­hagyta. Egymás után írta neki a kö­nyörgő leveleket: „Mollie, gyere haza. mert elpusz­tulok*’, ,,Nem! Sohase megyek vissza hoz­zád” — volt a válasz. ,,Az Istenre kérlek . . . paradicsomi életed lesz mellettem”. ..Nem, hallani sem akarok többé rólad.” Mr. Scroomagge csak nem hagyta abba: ..Mollíe, gyere haza, veszek neked egy új kalapot.” „Nem megyek. Ne is kísérts töb­bé/’ És ekkor Mr. Scroomagge rászánta magát az utolsó merész húzásra: ,,Mollie, gyere hasa, tudok valami érdekeset Mrs. Fergusonról ...” A válasz táviratilag érkezett: „Az esti gyorssal jövök.” o A mama a lányának: — A (e korodban, kislányom, j naplót irtom. — Micsoda régimódi ötlet mama! Én kartotékrendszerrel dolgozom. — Zombai látókör. Ilyen címmel rendez felszabadulási szellemi vetélkedőt a községi művelődési ház és a helyi KISZ-szervezet március 15-én. A vetélkedőn 74 kérdés sze­repel a község múltjával kap­csolatban, ezenkívül a részt­vevőknek 9 játékos feladatot is meg kell oldaniuk. — Kétszázkilenc millió forintot is meghaladt a február végi zá­ráskor a megyei takarékszövetke­zetek betétállománya. Azóta ez az összeg már messze túlhaladta a kétszázliz milliót. — Lábassal sebesítette meg elvált feleségét Schrauf Já­nos paksi gumivágó. A paksi járásbíróság 3 hónapi végre­hajtható szabadságvesztésre ítélte. ­Méjhegé&ztésügyl teendők meg­beszélésére hívta össze a Tolna megye! Állategészségügyi Állomás és a MKSíítlV a községek méh- egészség ügyi felelőseit. A március 8-i összejövetelen dél­előtt I« órakor, dr. Búza László, az, Országos Állategészségügyi In­tézet osztályvezetője tart" előadást. K»t követően méhegészségügEryel kapcsolatosan filmet vetítenek le Szekszárd on a TIT-klubban. — Készültségben az AKÖV. Az ország különböző vidékén árvízvédelmi készültséget ren­deltek el. A szekszárdi AKÖV- től tíz tehergépkocsit, egy autóbuszt és egy személygép­kocsit rendeltek árvízvédelmi szolgálatra. Amennyiben az országban valahol szükséges­sé válik, a járművekkel azon­nal a veszélyeztetett helyre szállítják az árvédelmi ké­szenléti osztagot. — Talált tárgyak: két darab rossz állapotban lévő férfike­rékpárt szolgáltattak be a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságra. Az iga­zolt tulajdonosok ott átvehe­tik. A MÁV Pfcí ST IGAZGATÓS AGA KÖZLI: Pályafelújítást munkálatok mi- att f. évi március hó 9-től május 29-ig Fonyód és Balatonfenyves állomások között az 5520 sz. vo­nattól a 2204 sz. vonatig hétfő­től péntekig munkanapokon, va­lamint május 3-án — március 27 Svédországban hamarosan megszüntetik az eddigi szo­kásos esketési formát. Azok­nak, akik együtt akarnak él­ni, nem kell sem egyházi, sem polgári esküvőt tartaniuk. Egyszerűen bejelentik együtt­élési szándékukat a megfele­lő hivatalban és máris össze- köl tözhetnek. Erre a változtatásra a köz­vélemény sürgetése folytán került sor. amely már jó ide­je várja a svéd családjog új­rafogalmazását. Klink igaz­ságügyminiszter ennek a kö­vetelésnek kíván eleget ten­ni új törvényjavaslatával. Az újítás iránti érdeklődés nagyon is érthető, mert meg­(péntek, és március SÍ. (keddt ki­vételével — átszállásos vágány- zárást tartunk. A közlekedésből kizárt vonatok közül a 2212, 2202, 1215, 1214 és 1213 számú vonatok utasait Fo­nyód és Balatonfenyves, míg az 5512 és 5511 számú vonat utasait Fonyód és Balatonszentgyörgy ál­lomások között vonatpótló autóbuszokkal szállít- j u k. A vonatpótló autóbuszjáratok menetrendje Fonyód és Balaton­fenyves között a vonatok me­netrendjével, míg az 5512 és 5511 számú vonatok vonatpótló jára­tainak menetrendjét az állomások jegypénztárainál kifüggesztettük. A vonatpótló autóbuszjáratok* hoz menetjegyet az állomási jegy­pénztárak szolgáltatnak ki Úti­poggyász és expresszáru fuvaro­zást a vonatpótló járatoknál ki­zárjuk. MÁV Igazgatóság — ŐHalálatos lottószelvény nem volt a héten. Négyes ta­lálatot 50 fogadó ért el. Nye­reményük egyenként 82 326 forint. Három találatra 384 fo­rintot, két találatra 16 forin­tot fizetnek. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET í ? Várható időjárás vasárnap estig: változóan felhős idő, többfelé havazással, havas esővel, délen nap közben élénk, vei. Mérsékelt időnként élénk, változó irányú szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb napoali hőmér­séklet 0 plusz 5 fok között. np ff I uz a naki határban A Nak határához tartozó Nosztyán pusztán pénteken es­te kigyulladt a mérleg ház tető- szerkezete. A tüzet a dombó­vári állami tűzoltóság oly gyorsan megfékezte, hogy em­lítésre alig méltó kár keletke­zett csupán. A veszedelem ab­ból a hibából eredt, amit már rég meg kellett volna szün­tetni: a kéménybe szabályta­lanul beépített gerenda okoz­ta a tüzet. szünteti a házasfelek össze­sített jövedelmére kirótt, sok­szor rendkívül magas adót, amely gyakran arra kénysze- rílette a házaspárokat, hogy végleg elválnak, de tovább­ra is közös háztartásban él­jenek. A visszaéléseket úgy akarták megszüntetni, hogy a nem házas, de együtt élő pá­rokra is ugyanakkora ndót róttak ki, mint a házasokra. A házasságkötések száma mégis egyre csökkent, az új rendelet ugyanis szentesíteni látszott a párok törvénytelen együttélését. Az újfajta házasságkötési mód nemcsal: az illetékektől és az eddig szükséges iratok beszerzésétől menti meg a fe­leket, hanem a partnerek jo­gi függetlenségét is megóvja, A gyermeket az új törvény is éppen úgy védi, mint az eddigi. (MTI) TOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01. 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó vállalat. Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—2U—íu Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Index-szám: 25 969 Svédországban nem lesz több esküvő Mi jót főztél, drágám, vendéget hoztam.

Next

/
Thumbnails
Contents