Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
5. — Jó dolog az, hogy tréfásan viseli el a balsikert. A humor kitűnő, egészséges tulajdonság. Nagyon megértem a humort, bár belőlem hiányzik. Pedig az életben talán több a mulatságos dolog, mint a szigorú, igen, több. Megbeszéltük, hogy másnap felkeresem, de rossz idő volt, estére sok vért köptem, s másnap elutaztam. Párizs után Capriban találkoztunk. Erről igen furcsa emlékem maradt: mintha Lenin két ízben, két homlokegyenest különböző hangulatban járt volna Capriban. Az egyik Lenin, már amikor elébe mentem a kikötőbe, nyomban határozottan kijelentette: — Tudom: maga, Alekszej Makszimovies, mégiscsak azt reméli, hogy kibékít a machis- tákkal, pedig már megírtam, hogy ez lehetetlen! Tehát ne is próbálkozzék. A lakásom felé vezető úton és otthon !s magyarázni próbáltam neki, hogy nincs egészen igaza: nem volt és nincs Is szándékomban összeegyeztetni a filozófiai ellentéteket, amelyeket egyébként nem nagyon értek. Ráadásul fiatalkorom óta meg vagyok fertőzve azzal, hogy nem hiszek semmiféle filozófiában. E hitetlenségem oka pedig a filozófia és az én személyes „szubjektív” tapasztalatom közötti ellentmondás volt és maradt: számomra a világ csak most kezdődött, „keletkezett”, a filozófia pedig fejbe csapdosta .ezt a világot, és teljesen helytelenül, alkalmatlan időben kérdezgette: „Hová mégy? Mi okból? Miért gondolkozol?” Néhány filozófus n.eg éppenséggel egyszerűen és szigorúan így vezényelt: „Állj!” Ezenkívül már tudtam, hogy a filozófia olyan, mint a nő: lehet nagyon csúnya, sőt visszataszító, de annyira ügyesen és meggyőzően öltözködik, hogy az ember szépasszonynak véli. Ez megnevettette Lenint, — Nos — mondotta —, ez már humorizál ás. De hogy a világ csak most kezdődik, most keletkezik, az igaz! Ezen gondolkozzék csak el komolyan, innen eljut oda, ahová már régóta él kellett volna jutnia. Aztán elmondtam neki, hogy szerintem Bogdanov, tunacsarszkij, Bazarov kitűnően, sokoldalúan képzett, nagyszerű emberek, a pártban nem találkoztam hozzájuk hasonlókkal. — Tegyük fel, hogy így van. Nos, mi következik ebből? — Végeredményben azt tartom, hogy az 6 céljuk ugyanaz, a cél egysége pedig, ha mélyen megértik és átérzik, el kell törölje, meg kell semmisítenie a filozófiai ellentéteket—- Tehát mégiscsak él magában a kibékítés reménye? Hiábavaló dolog — mondta. —- Kergesse el magától, mégpedig minél messzebb, ezt barátian tanácsolom! Maga szerint Pleha- novnak is ugyanaz a célja, márpedig én, köztünk legyen mondva, azt hiszem, hogy az ö célja egészen más. pedig ő nem metafizikus hanem materialista. Beszélgetésünk ezzel véget ért. Talán fölösleges megjegyeznem, hogy nem szóról szóra, nem betű szerint reprodukáltam. De értelmileg kétségtelenül pontosan. Tehát Vlagyimir Iljics Lenint még szilárdabbnak, még hajthatatlanabbnak láttam, mint a londoni kongresszuson. Ott azonban izgatott volt, s akadtak pillanatok, amikor világosan lehetett érezni, hogy a pártszakadás igen súlyos perceket szerez neki. Itt nyugodt, kissé hűvös és gúnyos volt, ridegen elutasította a filozófiai beszélgetéseket, és általában óvatosan viselkedett. Bogdanov, ez a bámulatosan rokonszenves, szelíd és Leninbe valósággal szerelmes, de kissé öntelt ember igen éles és súlyos szavakat volt kénytelen végighallgatni : — Schopenhauer mondja: „Aki világosan gondolkodik az világosan fogalmaz”, s én azt hiszem, hogy ennél jobbat sohasem mondott Maga, Bogdanov elvtárs, zavarosan fogalmaz. Magyarázza meg nekem két-három mondatban, mit ad a maguk „helyettesítése” a munkás- osztálynak, és hogy a machizmus miért forradalmibb a marxizmusnál! Bogdanov megpróbálta elmagyarázni, de valóban zavarosan és bőbeszéd űen. ♦ ♦ Körti András: j nauotuV i 1 29. Bálint kegyesen int, tessék, Honda kotorász a zsebében, előszed egy apró fehér tablettát, bekapja, egy korty vízzel lecsúsztatja. Pár pillanatig lehunyt szemmel piheg, aztán ránéz az oldalszakállasra. — Akkor most megbeszéljük a részleteket? Bálintot hirtelen mélységes sajnálat fogja el a másik iránt. Fáj szegénynek a veséje. A nagymama, az is mindig a veséjével kínlódott. És egyáltalán, ez egy nagyon szeretetre méltó kis kopasz, lelke mélyén ő mindig is kedvelte a kis- kopaszokat. — Most jól figyeljen, kérem — hajol egészen közel Honda füléhez. Tudja, mit ajánlok? Társuljunk. Beveszem az üzletbe. Ez a szimpatron, ez Nyugaton aranyat érhet, bár most már bevallom, hogy lényegében nem is tudjuk, hogy micsoda és hogyan funkcionál. Nekünk elég, ha egy miniszterhelyettes félti. Az én főnököm viszont egy idióta, a munkatársam, aki a Bonbonban megfricskázta a maga fejét, a Mucur, az szintén az. Eszem ágában sincs, hogy kezükre játsszam a szimpatront. Ezzel szemben itt va- J gyünk, mi ketten, két értelmes, ügyes fickó. Mi ♦ majd megtaláljuk a módját, hogy kijussunk azokkal a bigyókkal Párizsba, vagy Londonba és saját zsebre profitáljunk belőlük. Mert mi tudunk élni. Mit szól az ajánlatomhoz? Szívből örülnék, ha elfogadná. Honda lelkesen bólint. — Boldogan. Sőt, azt hiszem, már ma este le is bonyolíthatnánk az akció legfontosabb részét. Megszerezhetjük a szimpatront. Lefotózhatjuk a műszaki leírást is. Soha ilyen kedvező alkalmunk nem lesz. — Miért? «— Ambrózy és az asszisztensnője ma házon kívül töltik az estét, a házvezetőnő a szomszédasszonynál alszik, mert fél a pincében lévő állatoktól. És azt is tudom, hogy hol tárolják a szimpatronokat, a dokumentumokat— Csak egy bibi van. — Az az óriás véreb az udvaron? Van nálam hangtompítós revolver. — Nem, az ismer, beenged engem. De nem tudom kinyitni sem a kertajtót, sem a villa ajtaját. Nem értek az ilyesmihez, szerszámom sincs hozzá. Bálint elvigyorodott. — Ez viszont nálam nem okoz problémát. Semmilyen zár. Együtt csináljuk. Amúgy sem venném a lelkemre, hogy egyedül végezze a munka nehezét. Kint a kocsim, indulhatunk máris. Hajtsa le ezt a kis Hubertust, én csak dekorációnak rendeltem, vezetek, nem ihatok. Jé, maga úgy iszik, mintha szenvedne! Tessék, itt a szemüvege is... Halló, kisasszony, fizetünk! — Hátra óhajt ülni? — érdeklődött udvariasan az utcán Bálint miközben megkerülte, kinyitotta a sárga Opel Rekord ajtaját. — Nem, nem — tiltakozott a másik —, előre ülök, maga mellé. Hagyja abba — tanácsolta Lenin. — Valaki, azt hiszem Jaurés, azt mondta: „Jobb igazat mondani, mint miniszternek lenni.” Én még hozzátenném: és machistának lenni. Ezután sakkozni kezdett Bogdanowal, köny- nyelműsködött, s amikor veszített, megharagudott, valósággal elszontyolodott, mint egy gyerek. Érdekes, még ez a gyerekes elszontyolo- dása, akárcsak bámulatos nevetése — még ez sem bontotta meg jellemének töretlen egységét Volt Capriban egy másik Lenin is: a nagyszerű elvtárs, a jó kedvű ember, aki élénk és fáradhatatlan érdeklődést tanúsít a világon minden iránt, s lenyűgözően szelíd az emberrel. Egyszer, késő este, amikor a többiek sétálni mentek, velem és Andrejevával beszélgetett Szomorúan, mélységes sajnálkozással mondta* — Okos, tehetséges emberek, sokat tettek a pártért, tízszer annyit is tehetnének és mégsem fognak védünk tartani! Nem tarthatnak velünkj S tucatjával, százával töri meg az ilyen embereket, torzítja el őket ez a bűnös rendszer, i Egy másik alkalommal ezt mondta: — Lunacsarszkij majd visszatér a pártba, 9 kevésbé individualista, mint a másik kettői: Páratlanul gazdag tehetségű ember. Nekem 0 a „gyengém”; az ördög vigye el, milyen osto? ba kifejezés: hogy valaki egy másiknak a gyen? géje! Tudják, szeretem őt, remek bajtárs! Vari benne valami franciás csillogás. A könnyelmö-i sége is franciás, az 6 könnyelműsége esztétiz? musból ered. Részletesen kikérdezett a caprl halászok élé? téről, keresetükről, a papok befolyásáról, az is? kóláról; érdeklődésének széles skáláján őszin- tén elcsodálkoztam. Amikor félhívták figyel? mét, hogv van itt egy papocska, aki szegényt paraszt fia, nyomban követelte, hogv gyűjtsön!* neki adatokat: miiven gyakran hajtják papne? veidébe gyermekeiket a parasztok, s vajon ti parasztfiíík visszajönnek-e szülőfalujukba lelki? pásztoricodni. — Érti ugye? Ha ez nem véletlen Jelenség; akkor azt jelenti, hogy ez a Vatikán politíkájaí Ravasz politika! Nem tudok elképzelni más valakit, aki erryí nyíre magasan állt az emberek fölött, és még? is távoltartotta magától az önhittség csábítását; és nem vesztette el az „egyszerű emberek^ iránti élénk érdeklődését. Volt benne valami delejesség. Vonzotta 9 dolgozó emberek szivét, rokonszenvét Nembe? szélt olaszul, de a capri halászok akik már találkoztak Saljapinnal és más híres oroszokkal; valami megérzésből Lenint azonnal külön hely? re sorolták. Nevetése megnyerő volt, annak a3 embernek a „szívéből jövő” nevetése, aki bár remekül észreveszi a suta emberi butaságot és az elme akrobatikus furfangjait, élvezni tudja az „egyszerű szívűek” gyermeki naivitását ist Egy öreg halász, Giovanni Sparado, azt mondta róla: — Csak becsületes ember nevethet így. Lenin az égbolthoz hasonló kék és áttetsző hullámokon csónakázva, az „ujjával” tanult halat fogni: zsineggel, horgászbot nélküL A halászok magyarázgatták neki, hogy akkor kell rántani, amikor ujja megérzi a zsineg reme- gését; „i (Folytatjuk.) Elhelyezkedtek, a fiatalember járatta a motort, hogy felmelegedjék, aztán kapcsolt, de hirtelen meggondolta magát, nem indított. — Most jutott eszembe — fordult utitársá- hoz —, magának randevúja van kilenckor! Ha fontos, inkább ezt halasszuk el. Honda legyintett. — Ugyan, füllentettem. Van még egy fél üveg 'pálinkám otthon azt akartam szólóban elszopogatni, az volt az eredeti programom, de az megvár. MOZAIKOK EGY MOZGALMAS ÉJSZAKA ESEMÉNYEIBŐL — Halló, főnök úr?... Igen, Mucur beszél.. A Kőrútról, egy nyilvános telefonfülkéből a Madách Színháztól nem messze. Oltári sztorim van... Igen, Bálintról. Bálintról és arról a kopasz mukiról. A főnök úrnak tökéletesen igaza volt, amikor ráállított Bálintra, ez a jankó tényleg a saját zsebére akar dolgozni! Szerinte a főnök úr egy vén hülye... Igen, mondom már. Bent ülnek a Pálma presszóban, én két asztallal odébb ültem... nem, nem ismerhettek fel, paróka van rajtam, korszakán, bele temetkeztem a Népsportba... Igen, a puskamikrofonnal... Bálint mindent kipakkolt Hondának, társultak, nemsoká elügettek a bigyókért és a flepnikért, mert most senki sincs a vülában... Aztán olajra lépnek Franciába, vagy Angolba... Igen... Igen... itt parkol... Úgy lesz, rohanok. Vissza sem akasztotta a kagylót a horogra, kiugrott a fülkéből, az ajtót sem csukta be maga után, pedig az a legelemibb. Dehát Mucur és az illem... (Folytatjuk.) \
