Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-04 / 53. szám
TOL HA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAKÁCS LAPJA | XX. évfolyam, 53. szám ÄRA: 80 FILLÉR Szerda, 1970. március 4. Százezer brigád versenyez a szocialista címért ■ Felszabadulásunk 25. évfordulója s Lenin születésének centenáriuma új, nagy lendületet adott a munkiaversenymozgalomnak. Százezer brigád jelentette be, hogy versenyt indít a szocialista cím elnyeréséért, illetve annak megtartásáért. A munkaverseny nálunk több mint 20 éves múltra tekint vissza, s a nagy nemzeti és nemzetközi ünnepek szinte évről évre újabb és újabb lendületet, gazdagabb tartal- apat adnak az immár egész népgazdaságunkra kiterjedő mozgalomnak. 19S7-ben például a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünnepléséhez kapcsolódott a verseny, 1968-ban az új gazdasági mechanizmus sikeres bevezetését segítette. Tavaly a dicsőséges Tanács- köztársaság 50. évfordulójára bontakozott ki nagy verseny, idén pedig a felszabadulás 25. évfordulóját és Lenin születésének 100. évfordulóját „kívánják a brigádok tagjai jobb, eredményesebb munkával megünnepelni. Az elmúlt két évtized alatt sokféle munka verseny indult Magyarországon, de még egyetlen kezdeményezés sem volt olyan népszerű mint a szocialista brigádmozgalom. A mintegy Százezer brigádnak már körülbelül a fele legalább egyszer elnyerte a szocialista brigád címet, de van közöttük olyan is, mintegy nyolcezer brigád, melynek tagsága megszerezte az aranyérmet, ami azt jelenti, hogy ezek a kollektívák már nyolc éve megszakítás nélkül teljesítik a szocialista brigád cím elnyeréséhez szükséges feltételeket. A mozgalomban részt vevők száma napjainkban meghaladja a másfél milliót, vagyis az összes bérből és fizetésből élőknek csaknem egyharmáda vesz részt a szocialista brigád- versenyben. Tolna megyében a vállalatoknál, üzemeknél, ktsz- ekben és mezőgazdasági termelőszövetkezetekben dolgozó szocialista brigád- tagok száma több mint tizenötezer. Érdemes megnézni egyes szakmákban hányán dolgoznak szocialista brigádban. Még az olyan kis létszámú szakszervezet, mint a postás is, 36 brigádot tart nyilván, amelynek 323 tagja a szocialista címért versenyez. Közülük 19 brigád 177 tagja már egyszer vagy többször a címet el is nyerte. Az ÉDOSZ-hoz tartozó üzemekben 101 szocialista brigád dolgozik. Nyolcvannégy már többször elnyerte a szocialista címet, sőt a gabonafel vásárló vállalatnál e verseny magasabb formája, a szocialista üzemrész címért folyó verseny rs élő valóság, üt üzemegység 181 dolgozója mondhatja magáról, hogy szocialista üzemben dolgozik. Az építővállalatoknál több mint 2750 szocialista brigádtag munkálkodik vállalásai, tervei teljesítésén. A helyiiparban 177 brigád, a kereskedelem területén lf,4 brigád, a MEDOSZ területén 92 brigád tagjai versenyeznek a szocialista címért. Tolna megyében a szakszervezeti szervek nagy gondot fordítanak arra, hogy a szocialista brigádokat, teljesítményeiket mindenütt megismerjék, elismerjék. A szocialista brigádok most a kettős évfordulóra készülnek. A múlt év őszén lapunkban is több mint 50 üzem, vállalat felajánlását közöltük. A vállalások teljesítése már napirendi kérdés. Elég csak néhány példát kiragadni. A Tolna megyei Állami fipítőinari Vállalat szocialista brigádjai arra vállalkoztak. hogv a szekszárdi művelődési házat a felszabadulás ünn-nére elkészítik. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Nixon elnök személyesen utazott New York-ba, hogy elnézést kérjen Pompidou elnöktől a nagyszabású tüntetésekért, amelyet Izraelt támogató amerikai szervezetek New York-ban és Chicagóban rendeztek az elnök és a francia kormány közel-keleti politikája ellen. Miközben Nixon a Pompidou tiszteletére rendezett New York-i díszvacsorán a Waldoorf Astoria hotelben a francia—amerikai barátságról beszélt és Franciaországot az Egyesült Államok legrégibb barátjának és szövetségesének nevezte, az épület előtt tovább folytatódtak a tüntetések. Az amerikai diplomácia történetében szintén példa nélkül álló aktusra azt követően került sor, hogy Pompidou a tüntetések hatására vasárnap félbe akarta szakítani ame-' A kisipari termelőszövetkezetek az exportfeladatok határidőre történő teljesítését vállalták. A tanácsi építőipari vállalatnál az egész évre szóló .vállalásban a mezőgazda- sági beruházások határidő előtti megvalósítását ígérik a szocialista brigádok tagjai. S ezekből, meg a többi vállalásokból, ígéretekből valóság lesz. A szocialista brigádok a múltban sem dobálóztak szavaikkal, ígéreteikkel, amit vállaltak, teljesítették. A közelmúltban jelent meg a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a Minisztertanácsnak az a határozata, amely intézkedik a szocialista Soha ilyen telet! — hallottuk és mondogattuk icisebbnagyobb meg szakit áscklíal csaknem folyamatoson as elmúlt hónapokban, természetesen szubjektív érzéseink alapján. De az objektív meteorológiai adatok azt is bizonyítják, hogy ez a tél valóban nem igazodott a hagyományokhoz. Már az is szokatlan volt, rikai körútját és vissza kívánt térni Párizsba. Nixon még vabrigádok. erkölcsi és anyagi elismeréséről. Eszerint a legjobb brigádok elnyerhetik a kormány által adományozható legmagasabb címet: A Magyar Népköz- társaság Szocialista Brigádja kitüntetést. S ez már önmagában azt bizonyítja, hogy a szocialista brigádokat1 a legfelsőbb fórumokon is értékelik, nagyobb súlyt helyeznek az erkölcsi és anyagi megbecsülésre. A szocializmus építésének kulcsemberei, az erkölcsi és anyagi elismerés összhangját látva minden bizonnyal idén is a kettős évfordulót újabb kimagasló munkasikerekkel ünnepük. hogy a Mátrában az első hó még októberben lehullott, igaz annak csak az utolsó előtti napján, De november 26. és 30. között már országosan havazott. Így aztán november vége — a Tiszántúl és az ország déli részei kivételével — öt—húsz centiméteres hótakaróval adta át a terepet a meteorológia szerinti első téli hónapnak. sárnap este telefonon tárgyalt a New York közelében tartózkodó francia elnökkel, hétfőn délelőtt sajtótitkára, Ronald Ziegler révén nyilvánosságra is hozta, hogy elnézést kért a demonstrációkért, majd New Ycrk-ba utazott, hogy személyesen is kifejezze sajnálkozását. Az elnök gesztusai azonban vajmi kevés hatást tettek, s a tüntetések jelenlétében is folytatódtak. F ényl epgyűj temény Leninről Milyen volt Lenin? Milyen a szónoki emelvényen, elvtár* sai között és családi körben, amikor nevetett, vagy haragos volt, szomorú vagy elgondolkodó? A kérdésekre az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus—Leninizmus Intézet két vaskos albummal felel. A 343 fényképet tartalmazó első kötetet már letette az olvasók asztalára, a legkifejezőbb filmkockákat felölelő második könyv hamarosan kézbe vehető. A proletariátus vezéréről eddig kiadott legteljesebb fényképgyűjtemény elvezet a népbiztosok tanácsának üléseire, Lenin dolgozószobájába, — a főtök dokumentumhűséggel idézik meg a forradalom feledhetetlen első éveinek hangulatát. Mindegyik fénykép felbecsülhetetlen értékű kincse a Marxizmus—Leninizmus Intézet központi archívumának. A szorgalmas gyűjtőmunka még 1924-ben kezdődött. Az SZKP XIII. kongresszusa a hazai párt- szervezeteken kívül a testvér- pártokat is felhívta: tegyék lehetővé, hogy Lenin eredeti fényképei és más dokumentumok a moszkvai Lenin Intézetben karvjanak helyet. A 396 fénvképből álló gyűjtemény sajátos fotokrónikáia 49 esztendőnek Lenin életéből. Az első fény Vön kelte 1874, az utolsóé 1923. A legalacsonyabb hőmérsékletet — mínusz 23 fokot — Szentgotthárdon. mérték december 22-én, Ez volt az idei tél leghidegebb napja. A csapadék mennyisége december folyamán egyes helyeken abszolút rekordot ért el. Általában c. Duna—Tisza köze déli részén az átlagos 40— 50 millimé ternyi csapadék négyszerese hullott le. A legtöbb — 222,2 millimétemyi — havi csapadék Felsőszent- ivánon hullott, a legkisebbet Gibártról jelentették 21,7 milliméterrel. A legnagyobb napi termést, 44,4 millimétert december 6-án Bükkszentkiereszt „aratta”. Mindezek nyomán január már példátlanul vastag, helyenként 53—56 centi- méteres kőréteget örökölt. 1970 első havának középhőmérséklete nagyjából megfelelt a sok évi átlagnak, csapadéka azonban körülbelül kétszerese volt a szokásosnak. A napsütés most is adósunk maradt 20—52 órával. Január 5-e, 6-a és 16-a 10 foknál magasabb napi középhőmérsék- letet produkált, 0 legalacsonyabb hőmérsékletet viszont 4-én Szombathelyen mérték, ekkor ott mínusz 20 fokos hiti ég volt. A harmadik téli hónap, február, eléggé változatos volt. Első napjaiban országos veit a havazás, majd 4-én olvadás kezdődött és eltartott a hó közepéig. Ebben az időszakban enyhe volt az idő: 9-én Pápán plusz 14 fokot mértek. „Félidőben” azután újra megjött a hideg és 17-én Szen^gott- hárdról már mínusz 16 fokot jelentettek. A csapadék most is körülbelül kétszerese volt az átlagnak. A legtélibb napokra is rácáfolt a március eleji időjárás: kedden a kora délutáni órákban már több mint 10 centiméteres hó borította a főváros utcáit, tereit. Pompidou francia államfő tiszteleiére U Thant, az ENSZ főtitkára díszebédet adott New York' n. Képünkön (balra) Pompidou, középen a tolmácsnő. Ez történt a külpolitikában Nixon bocsánatot kért Pompidou francia elnöktől a sorozatos tüntetések miatt, erről szól washingtoni keltezésű hírünk. Londoni jelentésünkben Brandt tárgyalásait ismertetjük, bécsi hírünk pedig a választások utáni helyzetet elemzi. Washington Nixon bocsánatot kert Pompidoti-tói Meteorológiai mérleg a télről