Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
Ez történt a külpolitikában Ünnepi párftnggrűlés a szekszárdi megyei A nemzetközi hírek közül az élre került a csütörtökön kezdődő nyugat-berlini tárgyalásokról érkezett jelentés. Két latin-amerikai hír: elrabolták Paraguay egyik konzulját. Chilében pedig államcsínykísérlet zajlott le. Közel-keleti jelentésünkben a dzsiddai értekezletről számolunk be. Nyugat-Bérli n A nyugat-béri a ni tárgyalások előtt Nyugat-Berlinben javában folynak az előkészületek a négy' nagyhatalom képviselőinek csütörtökön- kezdődő, Nyu- gat-Berlin "helyzetének megvitatását célzó tárgyalásaira, amelyekre az egykori szövetséges ellenőrző tanács nyugai- berlini épületében kerül sor. Az 1944. évi londoni meg-, állapodás létrehozta a szövetséges ellenőrző tanácsot, amely Németország teljes fegyver- letétele után, a Hitler-ellenes koalícióban részt vett szövetséges megszálló hatalmak legfőbb ellenőrző szerveként működött, egészen addig, amíg 1949-ben a nyugati hatalmak, együttműködve a nyugatnémet kereszténydemokratákkal, ketté nem szakították Németországot és Berlint. A szövetséges ellenőrző tanács nyugat-berlini épülete előtt ma is ott lobog a néev megszálló hatalom zászlaja, s az épületben tevékenykedő szövetséges légibiztonsági központban helyet foglal a szovjet hadsereg képviselője is. A Szovjetunió az NDK-val megkötött 1955. évi megállapodásában teljes mértékben biztosította a Német Demokratikus Köztársaság szuverenitását, mind az NDK területére, mind pedig Berlin volt szovjet szektorára, az NDK mai fővárosára vonatkozóan. A Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunió javára lemondott bizonyos jogairól. Ennek értelmében a három nyugati megszálló hatalom fegyveres erői számára a Szovjetunió szavatolja a Nyugat- Berlinbe vezető összekötő utakat és ellenőrzésük is szovjet hatáskörbe tartozik. Ugyancsak szabad mozgása van mind a négy, volt megszálló hatalom fegyveres erőihez tartozó személyeknek a város mindkét felében. Az NDK álláspontja szerint Berlin az NDK fővárosa, s a három nyugati megszálló hatalomnak ma már semmi jogcíme sincs a város négyhatalmi statusára hivatkozni. Nyugat-Berlin, az NDK területén és annak közepén fekvő, önálló politikai egység, jelenleg a három nyugati hatalom megszállása alatt. Nyugat- Berlin sohasem tartozott a Német Szövetségi Köztársasághoz és jelenleg sem képezi részét. Az NDK, következményeket kilátásba helyezve, elutasít minden olyan lépést, amely Bonn bekebelezési szándékát juttatja kifejezésre Nyugat- Berlinnel szemben. A nyugatnémet kormány (és egyben a nyugat-berlini szenátus) véleménye szerint a négyhatalmi megszállási status egész Berlinre vonatkozik. Mit lehet várni a nyugat- berlini tárgyalásoktól? A három nyugati megszálló hatalom a nyugatnémet állásponthoz közelálló nézeteket vall, bár közben saját pozíciójuk fenntartását is fontosnak tartják, s ezért tértek ki eddig a város bekebelezésére irányuló bonni törekvések elől. Megfigyelők úgy vélik, hogy a nyugatiak elsősorban az összekötő útvonalak kérdéséről akarnak most tárgyalni. A Szovjetunió álláspontja világos: Nyugat-Berlin önálló politikai egység, s a szövetségi köztársaság semmi igényt nem formálhat rá. Ugyanakkor a Szovjetunió realitásnak tekinti a Nyu- got-Berlinben kialakult társadalmi, gazdasági rendszert. A csütörtöki tárgyaláson a felek kifejtik álláspontjukat, s utána valószínűleg csak április második felében kerül sor újabb megbeszélésre. Buenos Aires Konznlrablás Paraguay Buenos Aires-i nagykövetsége kedden éjszaka értesítette az argentin rendőrséget arról, hogy elrabolták Waldemar Sanchezt, Paraguay Corrientes tartomány Ituzain- go városában működő konzulját. Sanchez az észak-argentínai városkából Buenos Airesbe utazott, hogy megtegye a szükséges előkészületeket a városba szerdán hivatalos látogatásra érkező Alfredo Stroessner paraguayi elnök fogadására. A konzul a hírek szerint hivatalos teendőit egybekötötte ma- mánügyeinek intézésével is: úgy gondolta, hogy a fővárosban használt kocsiját kedvezőbb körülmények között tudja eladni. Buenos Aires kozChile pontjában. a Lyon-szálloda előtt éppen bemutatta kocsiját az esetleges vevőnek, amikor elrabolták. Egy közeli bárban letétbe helyezett levél tanúsága szerint a magát „argentínai felszabadító frontnak" nevező szervezet hajtotta végre az akciót, 24 órán belül a második ilyen jellegűt Latin- Amerikában. A szervezet Sanchez életéért két politikai fogoly szabadon bocsátását követeli, akiket — értesüléseik szerint — a börtönben rendszeresen kínoznak. A csere lebonyolításának határidejét a gerillaszervezet szerdán helyi idő szerint este 22 órában jelölte meg AllaincsíiiTkísérlct Patricio Rojas chilei belügyminiszter szerdán bejelentette, hogy államcsíny kíséretet lepleztek le és hiúsítottak meg. Az elvetélt puccs résztvevői — tényleges, valamint nyugállományú katonatiszteket — atak a bejelentés szerint „meg akarták változtatni -az ország alkotmányos jellegét" a hatóságok letartóztatták. Vezetőjük Horacáo Gamboa nyugállományú tábornok, aki 1957-ben, Carlos Ibanez elnöksége alatt, a belügyminisztériumot vezette. A chile; biztonsági szolgálat emberei február 18, óta követték nyomon az összeesküvés szálait, amikor katonatisztek egy csoportja kormányellenes gyűlést tartott. Az összejövetelek később többször megismétlődték. Az összeesküvők felett hadbíróság ítélkezik. Közel-Kelet A dóiddal értekezlet Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter az iszlám országok külügyminisztereinek dzsiddai értekezletén elhangzott felszólalásában kijelentette: az a fajta közel-keleti béke, amelyet az Egyesült Államok szeretne, „a rossz győzelmét jelentené a jó fölött”. Riad megállapította, hogy amerikai segítség nélkül Tel- Aviv nem lenne képes agresz- szív cselekmények folytatására. A körülmények kényszerítő hatására az EAK növeli hadseregét, fokozza fegyveres erőinek harci készségét. Gunnar Jarring azért voit kénytelen megszüntetni közel- keleti misszióját, mert az izraeli politika lehetetlenné tette számára, hogy a Biztonság; Tanács határozatainak szellemében tevékenykedjék — mondotta Riad, hangsúlyozva, hogy a konfliktus rendezése mindaddig puszta ábránd marad, amíg a Palesztinái népnek nem biztosítják elidegeníthetetlen jogait. A mohamedán országok és Izrael diplomáciai kapasola tainak megszakítását követelte kedden Audallah szudáni külügyminiszter az Iszlám országok dzsidda; külügyminiszteri értekezletén. A külügyminiszter felszólalásában állási foglalt amellett is. hogy az arab világot teljes egészében mentesítsék az Egyesült Álla mok befolyásaitól. A hétfőn kezdődött tanácskozáson 22 iszlám ország vesz részt, hár. kórházban (Folytatás a 2. oldalon.) A felszabadulás utáni eredményekről szólva hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügy jelenlegi helyzetéről a külföld is elismeréssel vélekedik. Végezetül átadta a Fel- szabadulási Jubileumi Emlékérmet két pán tagnak és há rom pártonkívülinek. Az emlékérmesek a következők: Dr. Szentgáli Gyula kórházigazgató főorvos ugyan nem 45-Ős párttag, de pártba lépése óta annál szélesebb körű társadalmi tevékenységet fejt lti. természetesen szakmai munkája melleit. A megyej párt vb-nek is tagja, és minden elődjénél többel tett a kórház tudományos és technikai fejlesztése érdekében. A kommunista intézményvezető típusát testesíti meg, méltán érdemelte ki több mint ezer főnyi beosztottjának szimpátiáját. Szajkó Istvánná nyugdíjas főnővér Szekszárdon mint egészségügyi dolgozó az elsők közt lépett a pártba. Dr. Oszetzky Tibor fogászszájsebész főorvos a felszabadult Magyarországon az elsők közt lépett a demokratikus hadseregbe, majd leszerelve különféle társadalmi funkciókat látott el szakmai munkája mellett, Pártonkívüli létére elvégezte a marxizmus— leninizmus esti egyetemet. Sánta István műszaki dolgozó már 1945. márciusában jelentkezett a demokratikus hadseregbe, majd 1946-tól a megyei kórház dolgozója. Elmauer Gyöngy mentőautó-vezető ugyancsak a demokratikus hadseregben, kezdte a felszabadulás utáni pályafutását, később Tolna megye egészségügyi dolgozója lett, s az ma is. A kitüntetetteket a KTSZ- esek rövid műsorral köszöntötték. BŐDA FERENC Megkezdődött a magyar—bolgár együttműködési bizottság ülésszaka Szerdán délelőtt a Parlament épületében megkezdődött a magyar—bolgár gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság IX. ülésszaka. A két delegációt Apró Antal és Ivan Mihajlov miniszterelnök-helyettesek vezetik. Megnyitó beszédéiben Apró Antal utalt a két ország pártós kormányvezetőinek múlt évi tanácskozásaira, az aláírt új 20 éves barátsági és együttműködési szerződésre, amelynek egyik célja, hogy tovább fejlődjenek a két ország gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatai. Az együttműködés elmélyítése szempontjából a mostani ülésszak is igen fontos. mert egybeesik a KGST- országoil: 1971—75-ös tervegyeztető tárgyalásaival. Elmondotta, hogy Magyar- ország és Bulgária óvi külkelő ségeink biztosíthatnának. Hasznos lesz, ha feltárják a lehetőségeket. Helyes lenne egyes termékek gyártásában munkamegosztást létrehozni a két ország között, különösen részegységek és alkatrészek előállításában működhetne együtt a két ország ipara. Mindkét ország lakossága számára hasznos az az elképzelés is, hogy Magyaa-ország és Bulgária működjék együtt a fogyasztási cikkek választékának kölcsönös bővítésében Magyarországon megbízzák az illetékes minisztereket, hogy ebben a kérdésben folytassa • nak beható tárgyalásokat bolgár partnereikkel. Ivan Mihajlov válaszbeszé- dóben ugyancsak hangsúlyozta a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének, a kooperáció és a szakosítás kiépítésének szükségességét. man megfigyelőt küldtek, míg Szíria, Irak, Csád, Jemen és Mali távolmaradt az értekezlettől. Az Al Ahram azt írja, az EAK kormánya gondosan tanulmányozza Rogers amerikai külügyminiszter nyilatkozatát, de hozzáteszi, Rogers szavai nyíltan ellenséges álláspontot képviselnek az arab országok reskedelmi forgalma 40—50 millió rubel körül mozog, s 1970-re körülbelül 16 százalékkal emelték a kontingenst. A forgalomnak ez a színvonala azonban — mondotta — alacsonyabb mint amit leheA két beszéd elhangzása után első napirendként a gépipari, vegyipari és a könnyűipari szakbizottság jelentése alapján megvizsgálták a legutóbbi ülésszak óta végzett munkát. (MTI) iránt és arra utalnak, hogy Washington a jövőben is Izrael légi fölényének fenntartására törekszik". Diaeddin Daud, az ~ÄSZU legfelső végrehajtó bizottságának tagja az MTI és a Népszabadság tudósítóinak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy Izrael és a mögötte álló amerikai imperializmus nem mondott le az 1967-es agresszió eredeti céljáról, a haladó arab rendszerek megdöntéséről. Az ellenséges propaganda igyekszik éket verni a tömegek és a vezetők, valamint az EAK és a szocialista országok közé. Diaeddin Daud elismeréssel szólt az egyiptomi nép helytállásáról, hangsúlyozva, hogy a pán egyik legfontosabb feladatának tekinti a tömegek felvilágosítását, Szerdán délelőtt Bukarestben megnyílt a román nagy nemzetgyűlés negyedig ülésszaka. A képviselők a szocialista Románia további fejlődése szempontjából nagy fontosságú dokumentumokat vitatnak meg. * K. F. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára szerdán fogadta Rapai Gyulát, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövetét és szívélyes, baráti beszélgetést folytatott vele. 4c Suharto, indonéz elnök megkegyelmezett a halálra ítélt Subandrio, volt külügyminiszternek és az ugyancsak halálra ítélt Omar Dhani marsallnak, az indonéz légierő egykori főparancsnokának. A hírt az AFP francia hírügynökség közli, jól tájékozott, de meg nem nevezett djakartai körökre hivatkozva. * Siljak Haszan jugoszláv kereskedelmi és iparügyi miniszterhelyettes a napokban Budapestre érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson űr. Ix>- rinc Imre nehézipari miniszterhelyettessel az adriai kő- olajvezték építéséről. * A Lenin-jubileum tiszteletére az NDK fiataljai április ll-én kommunista szombatot rendeznek. A Bolgár Kommunista Párt kiadóvállalata Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából megjelentette Todor Pavlov akadémikus könyvét, amelynek címe „A leninizmus az emberért folytatott harcban", * Március 25-én baráti találkozót tartott Jekatyerina Fúróévá, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere és llku Pál magyar művelődésügyi miniszter. Megvitatták a két ország közötti kulturális együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. A megbeszélést meleg, baráti légkör jellemezte,