Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-24 / 70. szám

I VESSELÉNVi MIKLÓS: Fordul a történelem... Vitorlások — exportra A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregysé­gének sporthajókészítő üzemegységében évente mintegy 150 ezer dollár értékű sporthajókat készítenek. A balatonfüredi sporthajók keresettek külföldön. Jelenleg angol, olasz és svéd megrendelőknek dolgoznak. Rövidesen átadják az ún. Ampho­ra típusú vitorlásokat az angol megrendelőknek. Képün­kön: az üzem udvarán csomagolásra várnak az Angliába induló „Amphorák". (MTI foto — Jászai Csaba felvétele) Magtisztítás — hangsebesség feletti gyorsasággal A rizs, napraforgómag, kö­les, zab, stb. tisztítását mind ez ideig nagy sebességgel áramló légsugárral végezték. Az egyenes irányba áramló légsugárban tisztult a mag. A szovjet élelmiszergép-gyártó kutatóintézetben most új be-J rendezés prototípusát készítet-- ték el. Ebben a levegő kör-j körösen áramlik, ezért telje­sítménye háromszorosa — vagyis 3 t/óra — a jelenleg alj kalmazott berendezésekének. 2. A válasz természetesen ugyanaz volt: csak valamennyi szövetségessel egyszerre lehet fegyverszünetet kötni. Most már valóban nem maradt más hátra, minthogy a szovjet kormányhoz forduljanak. Mi­előtt azonban rátérnénk en­nek az akciónak ismerteté­sére, felmerülhet a jogos kér­dés az olvasóban: hogyan gondolhatták Horthyék, hogy a németek nem szereznek tu­domást ezekről a tárgyalá­sokról ? A válasz aránylag egysze­rű. Horthy és környezete egy­általán nem volt naív, csak minden árón menteni akarta saját politikai és társadalmi rendszerét és ezt természete­sen egy angolszász megszállás esetén könnyebben vélte el­érhetőnek. Ifjú Horthy Miklós egy kü­lön irodát tartott fenn, mely már akkor „kiugrási iroda” néven szerepelt a köztudatban. Ennek célja is az angolszá­szokkal való kapcsolat felvéte­le volt. 1944 szeptemberében ez többé-kevésbé közismert lett. A németek, ha nem is pontosan, de nagy vonalakban mindenről tudtak. Nem csap­tak le azonnal, mert éppen a román fegyverletétel követ­keztében kialakult helyzet mi­att gyengének érezték magu­kat és még nem tudták eldön­teni, hogy Horthy helyébe kit ültessenek. Szálasitól, akit ők is komolytalannak találtak, akkor még húzódoztak. De a hadi helyzet és a magyaror­szági állapotok alakulása sür­gette őket is. így abban az időpontban, amikor Horthy végre elhatá­rozta. hogy fegyverszüneti bi­zottságot küld Moszkvába (szeptember közepén), a néme­tek is Szálasi mellett döntöt­tek. Ez a döntés pedig azt je- lentette, hogy hacsak valami váratlan fordulat nem törté­nik, Horthy és a Lakatos kor­mány napjai meg vannak számlálva. Miuitán Horthy és közvetlen környezete végre meggyőző­dött arról, hogy a fegyver- szünetet csakis az ország ha­tárain álló Vörös Hadsereg út­ján és valamennyi szövetsé­gestől egyszerre kell kérni, hozzáláttak a fegyverszüneti bizottság kijelöléséhez és el­küldéséhez. Ezekbe a megbe­szélésekbe Horthy a kormány részéről csak Lakatos minisz­terelnököt avatta be, mivel kormányának nem mondén tagját tartotta megbízhatónak. A megbeszélések részben ifj. Horthy Miklósnál, vagy Amb- rózy Gyula kabinetirodái fő­nöknél, vagy pedig a légiria­dók idején a Vár alatt levő bombabáztlos óvóhelyen foly­tak. Végiül is abban állapod­tak meg, hogy a fegyverszü­neti bizottságot Haragító Gá­bor csendőrtáibomok vezeti, tagjai pedig Szentiványj Do­monkos, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője és Teleki Géza egyetemi ta­nár. A bizottság összeállítása a következő alapelvek szerint történt. Faraghó Gábort Vö­rös János vezérkari főnök ajánlotta, mivel Faraghó 1941- ig katonai attasé volt Moszk­váiban, jói beszélt oroszul és a szovjet fővárosban személyes kapcsolatokkal is rendelkezett. Szén ti vány i Domonkos nem­csak az ifj. Horthy-féle tó- ugrási irodának volt a vezető­je, de ő volt a bizottság kül­ügyi szakembere is. Végül pe­dig Teleki Géza, Teleki Pál volt miniszterelnök fia, mint a kormányzó bizalmi embere képviselte a bizottságban a Horthy-vonalat. A kiutazás technikai megvalósítására — Teleki tanácsára — bekap­csolták Zichy Ladomért Zichy nemcsak Teleld jó ismerőse volt, de Gács mellett. Magyar- országon és Szlovákiában ket­tős birtokkal rendelkezett, sza­bad átjárása volt Szlovákiába, és összeköttetésben állott szlo­vák és szovjet partizánokkal. Egyszer már levelet hozott a kormányzónak a Zólyom; par­tizánok vezetőjétől, amelyben arról biztosította Horthyt, hogy amennyiben fegyverszüneti de­legációt kíván küldeni a szov­jet kormányhoz, minden te­kintetben rendelkezésére áll. Vattay altábornagy, főhadse­géd, Kudar Lajos csendőr ezre­dest Zólyomra küldte a parti­zánok vezetőjéhez annak meg­állapítására, hogy ha minden megfelel a valóságnak, készít­se elő a bizottság utazását. Kudar, Zichy kíséretében nyomban elutazott és 24 óra múlva visszaérkezve jelentette: minden rendiben van. Ezek után, szeptember 26-án, a kormányzónak Sztálinhoz írt sajátkezű francia nyelvű leve­lével, tárgyalási felhatalma­zással és megfelelő úti okmá­nyokkal útnak indították a de­legációt Az utazást rendkívüli óva­tossággal készítették elő. Há­rom autó indult el Budapest­ről különböző irányba. Az el­ső kocsiban utazott két tiszt, akik a kormányzó levelét és a többi okmányt vitték. A má­sik autóban, melyet Kudar vezetett, Szenti ványi ég Fa­raghó ülték, míg a harmadik kocsiban utazott Teleki, Zichy Ladamérral, Az autók szám- tábláját útközben háromszor is cserélték, hogy az esetleges megfigyelőket félrevezessék. Sikerült is minden baj nélkül este 8 óra körül megérkezniök Gácsra 9 órakor a Zichy ál­tal kijelölt ösvényen libasor­ban indultak és átlábaitak a határt jelentő keskeny pata­kon. A Kudar által megbeszélt helyen — alig 2 kilométerre a határ mögött — találkoztak a partizánokkal, aftók nyomban Zólyomra vitték a társaságot. Itt vám; kellett, amíg meg­érkezett a szovjet kormány különrepülőgépe, amely Kije­vien át Moszkvába szállította a küldöttséget), ahova október 1-én a kora esti órákban ér­keztek meg. A repülőtéren már várták a magyarokat és nyomban Kuznyecov vezérez­redeshez. a vezérkar főnöké­nek helyetteséhez vezették őket. Ezek a megbeszélések még csak tájékoztató jellegűek voltak. A magyar küldöttség ekkor összeköttetést igyekezett teremteni Budapesttel, hogy közölje: a tárgyalások meg­kezdődtek. A szovjet hatósá­gok mindenben a legnagyobb készséggel álltak a magyar megbízottak rendelkezésére. Bár az összeköttetés módját Budapesten részletesen kidol­gozták, az érintkezés mégis na­gyon körülményes volt. A rejt­jelek ugyanis ötös számje­gyekből álltak, ahol az elhe­lyezés szerint a számcsoportok nemosak egyes betűket, de egyes szavakat is jelentettek. Az óvatosság helyénvalónak mondható, de az egész rend­szer mégis túl bonyolultnak bizonyult. Órákig tartott né­hány mondatos sürgöny meg­szövegezése vagy megfejtése* mert a rejtjelet Vattay főhad­segéden kí vül csak a kormány­zó menye, özvegy Horthy Ist­vánná ismerte. A táviratokat* melyeket a szovjet hatóságok továbbítottak, a Vár pincéjé­ben levő titkos adó-vevő ké­szülékkel fogták fel, ennek lé­téről azonban a németeknek' tudomásuk volt. (Folytatjuk.) A AAAAAAA AAAAAAAA AAA V ▼ ▼ ▼ W * T V IP T » ▼ » ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Gerencsér Miklós: Fekete tél 16 16. — Még a Gyepüszálláson is rólunk fognak beszélni — kóstolgatta előre a siker ízét a cin- gár Weinhoffer. — Ha valamire, hát erre fog figyelni a nemzetvezető. Nem lesz többé ked­vük szervezkedni a kommunistáknak. — Csak gratulálni tudok — ismételte mo­noton hangon Faragó. Formásra mintázott arca a dúltság nyomait viselte. Akkor, enyhe- részegségében és halál- félelmében örült, hogy más életével válthatja meg a maga bőrét. Most kínozta a kellemet­len felismerés, hogy elszokott a gyilkolástól. Odalent a Balkánon nem jelentett gondot az ilyesmi. De az régen volt. Azt hitte, örökre vége. Közel két éve senkire nem fogott fegy­vert. Nem is akart. Gondolta, elmanőverez va­lahogy a háború végéig, aztán fátyol borul az egészre, mint a többi katonánál. Az az ember milyen nyugodtan sodorta a cigarettát.... — Nem kell mindjárt hinni ennek a gyáva szemétnek — intett a fejével Weinhoffer az ajtó felé, mintha csak most távozott volna a besúgója. — Most mi következünk. Szakmai alapossággal. Ráállítjuk az embereinket a meg­nevezett egyénekre. Aztán ha minden oldalról klappolnak az adatok, rájuk borítjuk a hálót. Számítok a szakértelmedre. Némi élénkség .látszott mozdulni Faragó fakó arcán. — Számíthatsz is. Ez az ügy minden fárad­ságot megér. Szabadulni akart nyomasztó érzéseitől. Kín­lódásba kergették az önkéntelen víziók, s mi­nél jobban igyekezett kitépni magát tette ha­tásából, annál hajszoltabbá fárasztotta az em­lékezés. Irigyelte régi önmagát, aki naív ke­gyetlenséggel teljesített minden parancsot és soha nem érzett felelősséget a gyilkosságokért, irigyelte azt az embert, aki három nappal ez­előtt az ő lövésétől rogyott a halálba. Ezerszer és ezerszer átvillant azóta riadozó képzeletén az az őrült dráma: Urbantsok főmérnök ott állt drapp házikabátjában a fürdőszoba ajtaja előtt, s azt kérdezte, mit akarnak tőle. Halkan beszélt, nehogy felébredjen a kisfia. Semmi iz­galom nem látszott a főmérnökön, amikor rá­fogta a pisztolyt Mintha nem is hallotta volna, amikor felszólította, hogy kövesse. Tiltakozás, könyörgés, vagy fenyegetőzés — egyszóval a kétségbeesés helyett türelmesen gondolkodni kezdett, a fürdőszoba ajtófélfájának dőlt, elő­vette dózniját és cigarettát kezdett sodorni. Ő, Faragó Béla, a hétszer sebesült, szökött SS-ka- tona, ezer halál szemtanúja megdermedt ek­kora nyugalomtól, nem volt képes elhinni, hogy meg kell ölnie ezt az idillikusán jámbor em­bert. Mint a gyáva, saját szándékától megrémült kamasz, szinte lopva sütötte el ■ pisztolyát, utá­na pánikba esve menekült tette színhelyéről szólni sem tudott, amikor felkapaszkodott az induló kocsira. Schultz őrmester többször kér­dezte: meghalt? Meghalt? Alig tudta kinyögni: nem biztos. Erre Schultz őrmester lehordta mindenféle állatnak, hülyének. Reggel aztán kiderült, hogy Urbantsok főmérnök meghalt. Azóta üldözik a visszatérő képek, se aludni, se ébren maradni nem tud, undorödik már magától a gyengesége miatt. Kezdett örülni, hogy kommunisták letartóz­tatása van a láthatáron. Szeretett volna igazán áhítozni az alkohol után is. Ivott, ha úgy hoz­ta az alkalom, de csak hencegésből. Valójában közömbös volt a szesz iránt. Ki akarta pró­bálni, milyen érzés belemerülni Weinhoffer szenvedélyébe, milyen gyönyöröket él át sza­kadatlan részegségben ez a szörnyeteg akinek se nő, se barát, se család nem kell, csak a legocsmányabb savanyú borok, meg az a fél­tucat gumibot, amelyek sorban ott lógnak a fogason, hogy magukkal az áldozatukkal vá­lasztassa ki, melyikkel verje őket eszméletlen­re. — Szomszéd, ugye Wolf a kutyád neve? — kérdezte I Weinhoffer, s az, hogy társát is „szomszédinak szólította, miként , a foglyokat és más megvetett emberi lényeket szokta, kez­dődő részegségére vallott. — Igen — felelte Faragó. — Ügyes dög. Jól hasznát vesszük majd a nyomozásnál. Vagy nem ezért kaptad Volk- hardt-tól ? — De ezért — hagyta rá Faragó. Nem akar­ta megerősíteni gyanújában Weinhoffert. Hadd higgye csak, hogy Urbantsok Tibort is a gyű­lölt .és rettegett Gestap>o-összekötő, Szénási Jó­zsef gyilkolta meg. Kopogtattak. A ritka és nem túlerős kop- panásokból valami jelentéktelen ügyfélre kö­vetkeztettek. — Bújj be! — eresztette neki rekedt hang­ját Weinhoffer. Egy nyúlánk, jóképű, fiatal tiszt lépett a szobába. Nyilas regula szerint magasba lendí­tette jobb karját. — Kitartás. — Ha van miből — mérte végig ellensége­sen Weinhoffer, mivel irigységből elszántan gyűlölte a hivatások tiszteket, különösen, ha pompásan festettek az egyenruhában. — Bemutatkoznék: Demeter főhadnagy — mosolygott rendületlen szeretetreméltósággal a jövevény. Szóra se méltatta Weinhoffer, ellenben kétes mókázással beszélt Faragóhoz: (Folytatjuk.) ♦v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents