Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-21 / 68. szám
T0VWA MCOTC VILAO PRÖlETAAJAl EíJYESUtTKTBt J IWEPÜJSÄG ITAw^üfAÁ azociJujffT« wrwK»»o? +->lb; >ácni »kpttaAöä £a a ugorra taaAc» uni 1 >1 csillagászati menetrend szerint itt a tavasz A csillagászati menetrend szerint szombatra virradó éjszaka, három perccel 2 óra előtt megkezdődött a tavasz. A legszebb évszak érkezésére ez tulajdonképpen már a második határidő, mert a meteorológusok szívósan állítják, hogy március 1 óta már a tavaszban élünk, — noha ezt az időjárás nem nagyon támasztja alá. Azt természetesen senki sem mondhatja meg, hogy ettől az időponttól kezdve hogyan fognak elrendeződni, kavarogni á hideg és a meleg,- a nedves és száraz légtömegek, honnan hová és milyen erővel fognak lengedezni, vagy száguldozni a szelek, de az kétségtelen, hogy a Nap és a Föld az ilyen „apróságokon” felülemelkedve, pontosan tartani fogja magát a csillagászati naptárhoz. Eszerint pedig az első tavaszi napon, szombaton a nap egy perccel háromnegyed hat után már a látóhatár felett lesz és csak este két perccel 6 óra előtt fejezi be sétáját a mennybolton. Elvileg tehát 12 órán és 12 percen át lesz módja felénk sugározni melegét. Hogy a Föld légköre engedelmesen befogadja-e ezt, vagy továbbra is — mint ebben az évben mór annyiszor — visz- szautasítja, az még a jövő titka. Szexvásár Dániában Csütörtökön a dániai Odense-ben nagyszabású szexvásár és porno-kiállítás nyílt. A szervezők a világ minden részéből idesereglő érdeklődőket színes szex-filmekkel, De Sódé márki kínzókamráival, közös férfi—női szaunákkal örvendeztetik meg. A legfőbb attrakciónak az az éjszakai lokál számít, amely „közvetlen részvételt" ígér a 19 dollár leszurkolása fejében megtekinthető nagyszabású élő „szex- show”-ban. Megnyitó beszéd is volt, amelyet egy Fanny Miranda nevezetű, pornográf müveiért a harmincas években börtönbüntetésre ítélt és jelenleg SO éves matron a mondott el. A szervezőket nem elégítette ki az első nap forgalma. Leif Penlau főszervező — mint újságírók beszámolnak róla —■ hangoztatta, hogy Hong-Kong-tól Buenos Aires-ig százak vannak úton Odense felé. hogy megtekintsék a példátlan vásárt. Az ökumenikus megújulási mozgalom fiataljai és a dán ifjúkeresztény szövetség tagjai utcára vonultak, hogy tisztességet és szemérmet hirdető tábláikkal tartsák vissza a szexvásárra igyekvőket. Mozgalmuk nemzetközi: az Egyesült Államokból mintegy 50 ifjút várnak, akik csatlakoznak majd az ellent üutó t okhoz. A londoni Daily Sketch pénteki szerkesztőségi cikkének a „Valami bűzlik Dániában” címet adta, A nagy példányszámú brit lap keserűen állapítja meg hogy Andersen hazája a pornovilág kirakata lett: ..A dánok ezekben a napokban úgy árulják és exportálják a pornográfiát, mint II. Hetvry Ford a gépkocsikat" —- írja a Daily Sketch. „Havas százezrek“ Sokba került a tavalyi és az idei hó Tolna megyében is A napokban már írtunk a Szekszárdi Közúti Igazgatóság teli kiadásairól, s most újab bakról értesültünk. A több mint a fél megye lakosságé, ellátó Szekszárdi Sütőipari Vállalat mintegy 200 ezer foTOLNA MEGYEI NEPOJSAB A Magyar szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja főszerkesztő: PETR1TS FEKENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—n Telefon: 1-29—31. 1-23 -61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATON A JÓZSEF Téléfon: 1—20—11. i—2«—isi Kcaetíl a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29-21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20 f Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőn« index-szám: 25 96# rintot költött többletkiadás ként a kölcsön vett idegen fn varra, a lovas fogattól és szántól kezdve a lánctalpas erőgépig, a hófüvásos időszakban, amint Egle Károly műszaki vezető kérdéseinkre közölte. Méhes István MÁV főmérnök elmondta, hogy 300 ezer forintnát több kiadást okoztak a „havas munkák” a Szekszárdi Pályafenntartási Főnökség szakaszáin, amelyek Pécs- Kül váróétól, Bátaszék—Szekszárd—-Rétszilasig, valamint Bátaszéktől Dombóvárig terjednek. A tartós, hosszú lél- berf. amikor hol havazott, hol fagyott, majd ezekkel váltakozva olvadt, erősen megrongálódtak a vasúti pályák is. Ezek helyreállítása további több százezer forint költségét jelent. A MÁV pályai'enntar- tás dolgozói már meg is kezdték a helyreállítási munkákat. Bonyhadon, az áruházzal szembeni impozáns virágpavilonban már valóban beköszöntött a tavasz. Árusítják már az üvegházban nevelt, gyönyörű fehér orgonát. Erb János felvétele Picasso pora Apasági pert indítottak Pablo Picasso, a világhírű festő ellen. A pernek, amit Picasso lakóhelyén, a dél-franciaországi Grasse városában indítottak, az a célja, hogy elismertesse Picasso apaságát Claude nevű gyerekének, aki jelenleg 22 éves, s ebben a& esetben jogot nyerhet WrrOj hogy használja a Picasso nevet. A fiatalember anyja Frtvné coise Gilot, aki könyvet is írt Picassoval töltött éveiről„ Claude 1947-ben született, akkor, amikor Picasso még nem vált el feleségétől, Olga Koh- klovátöl. Picassonak Francok se Gilot-tól még egy gyéréig született, Paloxma, 1949-ben, Egyébként Picassonak négy gyereke van, akik közül 'azonban csak a jelenleg 49 éves Paolo, akiinek anyja OlffCt Kohklova, viseli nevét. A lottó nyerőszámai: 21, 24, 42, 57, 66 Egy kis HUMOR A lord a szakácsának: — Holnap ebédre jön hozzánk az anyósom. Itt van a kedvenc ételeinek listája. — Igenis, sir. — De ha csak egyet is elkészít közülük, azonnal el- öocsájtom! Egy nyolcvanéves anyóka ta- lami „szép szerelmes regényt” kér a könyvtárban. — Azt hittem — mondja a könyvtárosiul, — hogy inkább a történelem érdekli. — Tudja, kislányom, az én koromban ez már történelem. * A fiatalasszony panaszkodik áz anyjának: — Már nem szeret engem a férjem! — Miből gondolod? — Folyton azt mondja, hogy kezdek rád hasonlítani! "JA — Ez pedig legutóbbi müvem, a realizmus széliemében ínam. lime: ,,A tervezőbrigád munka közben*’ — mondotta a művész« s a vászonra rámutatott. — Már engedje meg. de hiszen itt senki sem dolgozik! — hallatszott egy hang. — Éppen ebben van a realizmus! * — Vettem a férjemnek dohányzás elleni orvosságot, amelyet a kávéba kell szórni. — És használt? —• Igen. azóta nem iszik kávét. ' * Két fiatal nő lép be a könyv üztétbe és fiatalasszonyoknak szóló könyv után érdeklődik ,az eladónál. Az eladó megkérdezi: — Lehet ez a „Szerelem a természetben” című könyv? — Ö nem. köszönjük. Van lakásunk. MÁRCIUS Névnapr Benedek. 21 A Nap kél 3.46, nyugszik 17.57 órakor. A Hold kél 16.25, nyngsztk SZOMBAT 5.11 órakor. — Operaiig bizottság. A Tolna megyei közutakkal kapcsolatos teendők felmérésére, az útjavítások sorolásával és más, e témakörbe tartozó kérdések megoldására Szekszárdon operatív bizottság alakult. A bizottság tagjai közlekedési, szállítási, útjavító szakemberek. — A gyula ji vadrezervá- lumbdn is megkezdték agancsuk levetését a gímszarvasok. Eddig mintegy száz kiló agancsot gyűjtöttek az erdőben. Találtak egy majdnem 9 kilogramm súlyú agancspárt is, ez ennél jóval súlyosabb lehetett, amikor a szarvasbika viselte. — Még lehet jelentkezni, öthetes bentlakásos tanfolyam kezdődik termelőszövetkezeti mé- regrak tár-kezelők részére, április 6-án Szekszárdon, a Közalkalmazottak Klubjában (Várköz). A növényvédő jellegű tanfolyamok közül az idei szezonban ez az utolsó. Jelentkezni a Megyei Növényvédő Állomásnál (Fácán- kert) lehet, írásban. — Ifjugárda-híradók. A KISZ városi ifjúgárda-egységéből híradó raj alakult. A raj a gárda feladataival kapcsolatban fogja majd a híradást biztosítani. A fiatalokat a munkásőrség szakemberei oktatják a híradás tudnivalóira. — Bdnffy György színművész és Kállai Isfvát? író lesz hétfőn a fadd i termelőszövetkezeti mü- velődéül ház ,,Művelődjünk, s?ó- rakozzunk” klubjának vendége. — ..Baromfi és nyúl tenyésztés” címmel tart előadást 25-én délelőtt 9 órai kezdettel A Járási Könyvtárban, délután 19 órai kezdettel pedig Dunasaentw györgyön dr. Gonda Irén, a „Ba* romfitenyéfczCés5* cínU| |4>iyóferst£ főszerkesztője« — Bátaszéken mg délután lő órai kezdettel rendezi meg a Búzakalász Tsz. ifjúsági klubjában a községi K1SZ- szervezet végrehajtó bizottsága Fránya Erzsébet és Búzán István KISZ-esküvőjét. A fiatal pár ilyenkor szokásos köszöntésére a KISZ-fiatalokon kívül felsorakoznak a kisdobosok és úttörők is, • V A Debreceni Agrártudományi Főiskola arany-, gyémánt-,' illetve vasoklevelet adományozhat azok részére, akik a volt Pallagi Gazdasági Akadémián 50—60, illetve 65 éve szereztek oklevelet, szakterületükön kiválóan működtek és közmegbecsülésre méltó magatartást tanúsítottak. Kéri mindazokat, akik az oklevélre igényt tartSnak, közöljék címüket a főiskola tanulmányi osztályával. Debrecen, II. kér., Böszörményi út 138. (142> FELHŐÁTVONULÁSOK Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, szórványos futó esővel. Az élénk, helyenként erős északi, észak- nyugati szél fokozatosan mérséklődik és délnyugatira fordul, Várható legmagasabb nap- napi hőmérséklet 10 fok körül. KÉP A JÖVŐBŐL (Kallus László rajza)