Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-03 / 52. szám
Másfél milliós Különös méreteket öltött, itt-ott már' a jóízlés határait is túllépte az utóbbi hónapokban a munkaerő-vadászat. A to borzó körutak összevisszasá- . ga, a gátlástalan ígéretek tömege, a „fejpénzként”, fizetett bankjegyek gyanús zize- gése, a gyárkapuban óíálkodó munkaerő-csábítók kísértései. Ez. nontósabban ez is van. Valóságos nép vándorlási hullámok áramlásának lehetünk tanúi; a munkahely-változtatások száma mértéktelenül megnőtt. Néhány jellemző adat: 1963-ban a szocialista szektorban másfél millió — lt)69-ben 1,6 millió volt a munkahely-váltások száma ennyi esetben szűnt meg, illetve keletkezett új munkaviszony. (Természetesen összegezett adatról van.szó, amelybe az is 'beleértendő, hogy sokan többször változtattak ez idő tájt munkahelyet.) Figyelemre méltó az a tény is, hogy tavaly százezerrel nőtt a szocialista szektorban foglalkoztatottak száma, de e többlet alkalmazására másfél milliós munkahelycsere közepette került sor. Ha arra gondolunk, hogy a ki- és a belépés között szükségképp eltelik némi idő, nem túlzás feltételezni, hogy legalább, egy Ganz-MAVAG méretű üzem dolgozólétszáma van állandóan úton az elhagyott és a választott munkahely között. Hiba lenne a munkaerő-vándorlást egyértelműen károsnak bélyegezni. A gazdaságirányítási változások kidolgozásakor eleve számoltak a munkaerő- vándorlás fokozódásával, hiszen természetes következménye lett volna ez a népgazdaság kívánatos szerkezeti változásának, vállalatok differenciálódásának, a hatékonyan, illetve a rossz hatásfokkal működő vállalatok különböző intenzitású munkaerővonzásának. Könnyű belátni, hogy ha a gazdaságszerkezet korszerűsítéséről beszélünk, arról tehát, hogy a jót, korszerűt gyártó vállailatnak, iparágnak az átlagot meghaladó ütemben kell fejlődnie, abból értelemszerűen következik a munkaerő-vándorlás is. Tegyük hozzá, ez a vándorlás rendkívül előnyös lenne a népgazdaság gzáMára, hiszen a hatékonyan, világszínvonalon dolgozó vállalatoknál egy dolgozó átlag nagyobb értéBoryerseny volt Bölcskén Bölcskén borversenyt rendezett a Hazafias Népfront községi bizottsága és a helyi Rákóczi Termelőszövetkezet szombaton. Háromszáz hold szőlő terméséből százötféle bort bírált a nyolctagú zsűri, amelyben részt vett a megye, a járás, valamint a helybeli és a szomszédos termelőszövetkezet képviselője is. A fehér borok közül Indich József, latoik István, a vörös borok között Baranya Sándor, Sitkéi György, az óborok sorában Szőke István és mások nedűi vitték el a pálmát. A résztvevők között értékes díjakat, ajándéktárgyakat, jutalmakat osztottak ki. A borverseny szombat estétől vasárnap reggelig tartó mulatsággal fejeződött be. munkahelyesére l:et — végiső fokon több nemzeti jövedelmet — állít elő, mint a kevésbé jól, esetleg ráfizetéssel dolgozó ágazatokban. Az a népvámdoarlas azonban, amelynek tavaly és tavalyelőtt tanúi lehettünk, még nem minősíthető teljes egészében ilyen kedvezőnek, noha az 1,6 milliós munkahelyváltásban természetesen a népgazdasági lag előnyös cserék is benne- foglaltatnak. Az áramlás lényege azonban mégsem ez; ma még korántsem bizonyos, hogy az új munkaerőt alkalmazó vállalat eredményesebben, hatékonyabban dolgozik, miiit az, ahonnan a felvételre jelentkező érkezett. Jogos a kérdés: mi az oka ennek a tömegméretű vándorlásnak? Nem könnyű válaszolni erre, mert okok szövevényesek. A szakmai és a szélesebb közvéleményben js elterjedt az az egyszerűsíthető feltételezés, hogy kizárólag az úgynevezett átlagbér-ellenőrzés tavalyig érvényes rendszere vezetett a nagymérvű munkaerő-vándorláshoz. Kétségtelen, hogy ez s«m hagyható ki a tényezők sorából, ámbár ha kissé közelebbről szemügyre vesszük az átlagbér-ellenőrzés hatásait, csakhamar kitűnik, mennyire rövidlátó volt az a vállalati munkaerő-politika, amely erre a tényezőre alapozta foglalkoztatási stratégiáját. Ismeretes, hogy a vállalatok azért is vadásztak az alacsony. M bérű dolgozókra, hogy ily módón az átlagbér emelkedése • nélkül növelhessék régebbi dolgozóik bérét, fizetését. Aligha szorul azonban bizonyításra, hogy. aki ma alacsony . bérrél érkezik, az holnap béremelésit kér, vagy továbbáll, és folytatódik a bűvös kör: á vállalat vagy - bért emel. vagy 'kezdődik az egész folyamat elölről, újabb ala- csonybérűek felvételével. Világos. .hogy ez a cirkuláció távol áll mindenfajtái megalapozott, átgondolt vállalati munkaerő-politikától. Az okok azonban, mint Utaltunk rá, nem szűkíthetők, erre az egyetlen tényezőre. Kétségtelén, hogy' pillanatnyilag a vállalatok számára kifizetődőbb tóbbletfoglalkozta- tássai növelni a -termelésit; gépesítés, műszak;, fejlesztés helyett. Csak néhányat említünk az ezt bizonyító tényezők közül. A vállalati költségekben viszonylag mérsékeltek a bérköltségek; a gépek költségterhei, beleértve az úgynevezett eszközlekötési járulékot, nyomatékosabban érintjli a vállalatok részesedési alapját, mint a dolgozóik után fizetendő illettményadó ép SZTK- járulék. Szakkörökben vita folyik arról is, hogy az im- portvámok sorában a nyersanyagok behozatala viszonylag olcsóbb, a vállalatok számára, a gépeké pedig a magasabb vámok folytán drágább. Mindezt csak annak jelzéseként említjük, hogy a gépesítés, a korszerűsítés, illetve a munkaerő-foglalkoztatás sajátos versenyében még nem teljesen egyenlőek az esélyek. Hiba lenne azonban eltúlozni az említett gazdasági szabályozók hatásait; e befolyásoló tényezők nem mentik a másik szférában: a vállalati döntésekben, foglalkoztatáspolitikában tapasztalható hibákat. Semmilyen szabályozó nem készteti, a vállalatokat belső szervezetlenségre, a munkafegyelem lazaságainak eltűrésére, a munkaerő-csábítás tisztességtelen módszereire. Márpedig mindez fel-félbuk- kan, ha a munkaerő-vándorlás okait vizsgáljuk. Ami pedig a következményeket illeti, arról a negatív hatásról talán beszélni sem kell, ami a termelékenység mérséklődő ütemében olyan szembetűnően tükröződik. Ám kézzelfogható, becsült számokban kifejezhető ráfizetés is jelentkezik a munkaerő-vándorlás országos számláján. Ha a kiesett munkaidőt, az átállás költségeit vizsgáljuk, hozzávetőleg mintegy hatezer forintra tehető az a kár, ami egy-egy munkás munkahely- cseréjéről átlagosan következik. Ha ezt a nagyvállalatok fluktuációs adataival szorozzuk, milliós végösszegeket kapunk. Nem árt gondolkodni azon: honnan kerülnek elő ezek a milliók. Röviden szólva: valamennyiünk zsebéből! TÁBORI ANDRÁS “Ís3 Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat V. sz. Tamási Gyáregységének nemrég felépült üzemrészében kapott végleges helyet a huzalszerelő-muhely. Itt készítik az AT—153 típusú Viktőria-televíziók huzalkorbácsait. Az előállított félkész terméket a központi gyárhoz továbbítják. Foto: Tóth Úrin. Ünnepeltek a tolnai önkéntesek Szombaton a tolnai önkéntes tűzoltótestület közgyűlésével fejeződött be Megyénk önkénteseinek szokásos, év eleji gyűléssorozata. Ünneplésben az utolsó, eredményekben az elsők között,, — ífcy jellemezhetnénk a tolnaiakat. A majdnem százéves testület aktív tagjai tavaly tizenhárom alkalommal vonultak ki, és szerényen számítva kétmillió forintot mentettek meg a pusztulástól. Az elmúlt év munkájáról az önkéntesek parancsnoka, Niedzielsky Dezső százados számolt be. Kun János, a községi tanács vb-el- nökhelyettese, a testület elnöke olvasta fel a BM Tűzrendészet országos parancsnokának, dr. Farkas György, tűzoltó ezredesnek dísztáviratát. Dr. Farkas Gyula alezredes, a Tolna megyei Tűzrendészet! Parancsnokság vezetője utalt arra, hogy a testületi mufikát megbecsülő tolnai és mözsi termelőszövetkezet 1369-bén majdnem húszezer forintöt juttatott az önkénteseknek, s hangsúlyozta, hogy a közjóért becsületből munkálkodó testület méltó arra, hogy a fenntartó szervek részéről az eddiginél nagyobb anyagi támogatásban részesüljön. A KPYDSZ felszabadulási szellemi vetélkedője Szekszárdim i; • ( ' iv?C V- %?-. * • Vr Színvonalas verseny —- Alapos tudás — Sok izgalom Színvonalas vetélkedőt • bo- • nyolítottak . le vasárnap a KPVDSZ-hez tartozó vállalatok szocialista brigádjai Szék-' szárdon, a MESZÖV-székház' klubtermében. A zsűri elnöke K. Balog János az . MSZMP Tolna megyei Bizottsága archívumának vezetője volt A háromfordulós verseny délelőtti „karnagya” Kajdi Béla a megyei művelődésügyi osztály népművelési csoportvezetőié volt, délután a középdöntő és döntő játékvezetését Szerrt- györgyi Kálmán az OTP Tolna megyei igazgatóságának munkatársa vette át A vetélkedőt felszabadulásunk 25. évfordulója és a Lenin-centená- rium tiszteletére rendezték meg, éppen ezért a kérdéscsoportok összeállítása is ezek alapján történt. Felszabadulással kapcsolatos és az azóta eltelt évek jelentősebb országos és megyei eseményei, Lenin élete és munkássága témakörben továbbá szakszervezeti és vállalati kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. A kilenc brigád igen alaposan, komolyan készült fel a versenyre. Külön dicséret illeti őket azért is, mert a felkészülésre rövid idejük volt. A kérdéscsoportokat a vetélkedő előtt körülbelül két héttel kapták kézhez. Ha már a dicséreteknél tartunk, azt is meg kell említeni, hogy a szakszervezeti és a vállati kérdések terén — melyek megválaszolása komoly ismeretanyagot és szinte lexikális tudást igényeit — is megállták helyüket. A verseny mindhárom fordulója igen szoros volt. Délelőtt folyamán az első helyet a paksi. ÁFÉSZ brigádja, másodikat pedig a Vendéglátó Vállalat fiatal dolgozói tartották biztosan. Sajnos, a pakA második helyezést elért vendéglátó-brigád — átlagos életkoruk 23 év. siak kezét ;délután elengedte Fortuna és az addig jól szereplő brigád nem kerülhetett a döntőbe. Az élmezőny végül is a következőképpen alakult: a harmadik helyet a Népbolt Vállalat Il-es számú brigádja (hármgn a* Otthon Áruház, ketten a 24-es számú vasműszaki bolt dolgozói) szerezte meg. A két legjobbnak bizonyult brigád — a Tolna megyei Építőipari Vállalat konyhájának Geisler ‘Éta brigádja, akik a vendéglátó színeit képviselték, illetve a Nepbolt Vállalat I-as számú brigádja fejfej mellett, azonos pontsaimmal, r végzett ' a; döntőben. Újabb- két-két kérdés döntötte el a végleges eredményt. Filső lett a Népbolt Vállalat I-es számú brigádja, (három Otthon Áruházi, egy villamossági és egy az 50-es Számú' élelmiszerbolt dolgozója), második a vendéglátóig harmadik a már említett népbolt- brigád. A harmadik helyezést álért brigádok tagjai fejenként 300 —300, a második díj személyenként 500—500. az első pedig 600—600 forint "volt. A középdöntőbe jutott szocialista brigádok pedig értékes könyvjutalmakat kaptak; Végezetül ez a színvonalas verseny is azt bizonyítja, hogy az idősek és fiatalok egyaránt; szívesen vetélkednek, amellett a már meglévő ismereteiket, komoly felkészüléssel, hasznosan bővítik.. A versenynek csak egyetlen szépséghibája: volt. hogy a pénzintézeteit dől-' gozói nem neveztek be — hoey milyen okból, azt nem; lehet tudni.