Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
«»• »mű* ■* mmnoufftmmtuutfSh HIEPUJ SÄG j * «mór»» nccuutr« mrmcA«r4«T tol»* marra »awrTmAa* t* m morn tMAct utfi» | Ma kezdődik a középdöntő MARCH!* Névnap: Albin. 1 A Nap kél 6.26 órakor. J nyugszik 17.28 órakor. A Hold kél 1.54 órakor. VASÁRNAP nyugszik 9.34 órakor. Röpülj páva... Jelentős, fordulóponthoz érkezett a népdaiénekesek rendkívül nagy érdeklődéssel kísért találkozóinak sorozata; a középdöntő új összetételű zsűrije új pontozási szabályokkal várja a továbbjutott 30 előadót és tíz kórust figyelembe véve az előző fordulók tapasztalatait, a verseny rendezői úgy határoztak, hogy a középdöntőben külön lépnek zsűri elé a szólisták és külön a — legfeljebb 12 tagú — kamarakórusok. Valamennyi versenyző „tiszta lappal” indul: mindannyian elvesztik korábban megszerzett pontjaikat, s így azonos „ponthelyzetből’’ startolnak Uj helyszínek is bemutatkoznak. A vasárnap Kecskemétről jelentkező adást követően március 8-án Salgótarjánban rendezik a második, 15-én pedig Veszprémben a harmadik középdöntőt. Háromperces műsoridőt kapná!; A múlt évben tetemes káro kát okozott a paradicsomtermesztésben a Phytophtora nevű gombabetegség. Tavaly még csak szórványosan gondoskod tak a növényvédelemről, a.taFelvételre keresünk KŐMŰVES, BÁDOGOS SZAKMUNKÁSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT szekszárdi munkahelyre. Jelentkezés: Szekszárd. Marx Károly u. 11. Reith András építésvezetőnél. Tm. Építőanyag-ipari Vállalat (42) VILLANYMOTOR - TEKERCSELÉSI, mindennemű VILLAMOSGÉP- J A VITÁST. sürgős esetben soron kívüli munkát vállal a Gép- és Műszeripart Szövetkezet Tolna, Tel.: 141. Ügyintéző: Szauter István. (31) TOLNA MEGYBI N6P0JSAO A Magyai Szocialista Mimkásp&n Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja főszerkesztő: PETHITS FET1SMC Szpikesztöseg; Szekszárd. Mártírok tere 13—11 Telefon: 1-26-61, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 3 Felelős kiadó: KATONA JÖZSFt Telelőn; 1-20—n. l—to—ni Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4« Telelőn: 1—29-31 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar posta Előfizetési «Uj egy hónapra 26 Fi Előfizethető bármely postahivatalnál és keznesítönéi Index-szám: iá 969 a verseny résztvevői, akik magukkal hozzák az elődöntőből az egyik ott bemutatott műsorszámukat. A közönségnek ismét módja lesz arra, hogy szavazataival növelje a versenyzők pontszámát. Ezúttal minden szavazatot a televízióhoz kell beküldeni, 200 szavazat ér egy pontot. Újdonság, hogy a szavazók mellé- ölhetnek szavazatukhoz népdalt is. Ha azt a szakemberek — a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának tagjai — új, eddig számon nem tartott népdalnak ítélik, az ilyen népdal további ötven pont' pluszt jelent a versenyzőnek. Március 29-én, húsvét vasárnapján a soproni új művelődési házban rendezik meg a döntőt, Kodály Zoltánén lesz t>. zsűri df.szakiöke. A bíráló bizottság tagjául ezúttal meghívnak külföldi szakembereket is. pusztaiatok azonban azt mutatták, hogy érdemes foglalkozni vele. Ahol rendszeresen permeteztek, a termés két-három- ■szorosan is meghaladta azoltét a gazdaságokét, ahol a védelmei. elmulasztották. A Pulcsi Konzervgyár most szerződést köt termelőivel — tsz-ekkel, állami gazdaságokkal — a növényvédelemre. Amelyik gazdaság vállalja a rendszeres védelmet, — annak a szerződés megkötésekor a gyár kifizeti a növénvvédelmi költségek ötven százalékát. Paksi hotonüzeműnkbe felveszünk férfi dolgozókat BETONÉLEMGYARTÓ MUNKÁRA Jelentkezés az üzem vezetőjénél, Paks. Síksor 3. Tm. Építőanyag-Ipari Vállalat. Szekszárd (41) Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ PERLITÜZEMÉBE férfi betanítóit munkásokat Jelentkezni lehet: Szek- szávd, Keselyűst út ti. m) Paksi Körzeti Építőipari Ktsz. felvesz egy fő vizsgázón AUTOGÉN- ÉS VILLANYHEG ESZTÖT Jelentkezés a szövetkezet központi telephelyén, (új benzinkút mögött) Varga Imre részlegvezetőnél. (48) És fia ossxedüi a Kár?... Szekszárdim a Széchenyi utca 32. számú ház üreg epület. Szűk kapu bejárata alatt mégis tíztonnás teherautók döcögnek a hepehupás kövezeten. Karcsú személyautók is járnak erre, — sajnos, nem mrndjjg a s2nüaséges óvatos lassúsággal. Minap egy teherautó leszakította a frissen javított kaput; az egyik gépkocsivezető a kapuszámyat kitámasztó vasat fűrészelte el, a mások a falból faragott le (!), hogy elférjen járművével. Jártunk a lépcsőházban és az egyik, emeleti lakásban. Friss repedés falon mennyezeten. A vasfűdéiig szennylé- vei teli csatorna vize átáztatta a talajt, megrokkant a ház, — három család hajléka. A járműforgalom elől lezárni a kaput jelenleg nem lehet, már csak azért sem, mert akkop oiaj néf»dil maradna az új épületeik fűtésére szolgáló kazánház. A rongálás folytatását meg 1 elletne akadályozni, meg lehetne szüntetni a súlyos járművek közlekedéséből fakadó veszélyt, — netm is kellene sok tfihez. A .S/.aksrárdi Városi én Járási Rendőrisapitány.ság egyik tisztje a várrxsi tanács vb építési és közlekedési osztályának kiküldöttjével járt a helyszínen. A tanácsi dolgod ott ígérte meg, hogy elkészítteti azokat a deszka feljárókat, amelyek a kazánház felé a jármű vek részére a lépcsőkön át szabaddá tennék az utat. Kétségtelenül olcsóbb volna, mint megvárni, hogy össae- d üljön a ház, vagy hogy a kapualjban elüssenek valakit. Szükséges megvárni, amíg bármelyik baleset bekövetkezik? Újabb KRESZ-tanfolyamok Újabb KRESZ-tanfolyamok kezdődnek március 1-ésn, illetve március első napjaiban megyénk nyolc községében. Az aláhibi községekben a következő napokon tartják az előadásokat: Tolnán, Faddon Várdombom, Gyömkön március 1-én. 8-án és 15-én Alsónyékem és Bátesaéken március 5-én, 10-én és 13-án; Tolna- némédiben március 3-ári, 5- én és 10-én; Pincehelyen má rcius 1-én. 15-én és április 5- én. Az előadások délelőtt 0 órakor kezdődnek. Mezőgazdasági Gépjavító Állomás felvesz munkakörbe. Jelentkezés: munkaügyi osztály. Keselvűsi út. F (61)' Boripari Vállalai Eimon- tornyai Gyára megvásárlásra felajánl 1 db. MARABU COTTAGE UNIVERSAL Vili S típusú, iker elrendezésű GŐZKAZÁNT Teljesen új állapotban. Érdeklődni lehet a vállalat beruházási osztályán. • (26) — Ma. március 1-én köszönti nődolgozóit Tamásiban a KIOSZ helyi csoportja a szervezet új székháziban. A nemzetközi nőnap tiszteletére rendezett ünnepség műsorában divatbemutató szerepel. — Komjáthy György, a Rádió főmunkatársa az elmúlt hét vasárnapján Pakson találkozott az ifjúsági ház közönségével. A népszerű tánczenei szerkesztő március 1-én a tamási fiatalokkal beszélget. — A 18 évesek bálját Tamásiban március 2-án, hétfőn rendezik meg. A táncos eseményt a személyazonossági igazolványok ünnepélyes átadása előzi meg. — Március második vasárnapján, 8-án délelőtt tízkor vetítéssel egybekötött szakmai megbeszélésen találkoznak a népművelési tanácsadó helyiségében a Tolna megyei filmklubok és filmszakkörök vezetői Szekszárdon. — Ügyeletes orvos Dombó- várott: dr. Kedves Ottilia. Űj- dombóvár, III. utca 35. Telefon 10—47. Szombaton délután 5—6-ig, vasárnap délelőtt pedig 10—12-ig a szülőotthonpénteken, az esti órákban, a 6. számú fő közlekedési úton, Duiiakömlődnél árokba csúszott a 12. sz. AKCV Sípos Pál mohácsi lakos vezette pótkocsis tehergépkocsija. Ugyanott, perceken belül még három jármű kötött ki az árokban: a Somogy megyei Útépítő Vállalat teherautója, a volánnál Mózsl Gyula kaposvári lakossal; a paksi halászati szövetkezet tehergépkocsija, amelyet Kiszli József vezetett; továbbá a 12. számú AKCV teherautója amelyet Guzmics István pécsi lakos vezetett Ritka szerencsének köszönhetően senki sem sérült meg; a társadalmi tulajdon kára azonban nem ,Joi halad annak a nagy gyógyszeréaemnek az építése, amelyet a Kőbányai Gyógy- s^rárugyár közreműködésével létesítenek Indiában — ezzel a hírrel érkezett haza a helyszínről Piilich Lajos, a gyár műszaki igazgatóhelyettese. Az üzem indiai—magyar közös vállalkozásként Gujarat tartományban, Bombaytől mintegy 300 kilométernyire, Vapi községben épül. Az épU„Ürkutyák" az Allatkertben A nagy kezdőbetűvel írt Lajka révén Világhírre és valóban soha nemi múló dicsőségre tettek szert az összes kis kezdőbetűvel írt lajkák: ez a szép, Igénytelen és nagyon tanulékony kutyafajta. Az Alfáikért látogatói azóta is számtalanszor sürgették már, mikor láthatják meg a valóságban ezeket a kutyákat, amelyekről annyi szó esett a világiul. Most teljesült a közönség és az Állatkert vezetőinek kívánsága: a Saiv.i et unióból megérkezett egv lajka-pór. Az űrkutatás hőseinek rokonait ideiglenesen a tigrisházban helyezték el. ban, utána a lakásán található. J*— Medinán nagyarányú társadalmi munka kezdődött: a lakosság a törpevízműhöz kiássa az árkokat. A munkálatokat a havas, fagyos, esős idő ellenére is javában végzik, — Március 1-én Pakson, a művelődési központban 17 órától ötórai teát rendeznek a Gerilla-együttes közreműködésével. (Szabó László) KÖZLEMÉNY Március 21 és 22-én egyetek mes öregdiák-találkozót rendezünk. Kérjük öregdiákjainkat, hogy március 5-ig közöljék címüket! Perczei Mór Közgazdasági Szakközépiskola — Bonyhád (359) HIDEG MARAD AZ IDŐ Várható időjárás vasárnapi estig: időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan hószál- lingózással, kisebb havazással. Mérsékelt, helyenként élénli északi szél. Hideg marad aa idő. Legmagasabb nappali hő-, mérséklet vasárnap mínusz 3, plusz kettő fok között. jár messze a húszezer forinttól. A balesetek egyike sem következett volna be, ha a gépjárművezetők tiszteletben tartják a KRESZ 57.§ (2.) bekezdését, amely kötelezővé teszi, hogy a sebesség megválasztásánál az útviszonyokat is vegyék figyelembe. A megyei közlekedésrendészet még vizsgálja, mi miatt jutott árokba pénteken kora délután Ozora határában az Egyetértés Tsz pótkocsis vontatója, amelyet Gosztola István helybeli lakos vezetett. Két útitársa és falubelije: Németh Pál és Göndöcs József súlyos sérüléssel került kórházba. leteket a magyar szakembereikkel egyetértésben indiaiak tervezték és építik, az üzem fölszerelését pedig az eredeti, szabadalmazott magyar technológiához szüksége» berendezésekkel magyar szakemberek készítik elő és a berendezések egy részét is Magyarország szállítja. A jövő év elejére elkészülő üzem az eredeti tervek szenna évente 50 kilogramm B— 12 vitamin előállítására lesz kép»; ez egyébként körülbelül tízszerese annak, amit Magyarországon felhasználnak. Nálunk ennek az első formájában körülbelül másfél évtizede kidolgozott magyar technológiának a továbbfejlesztése révén változatlan berendezésekkel is 150-szeresre sikerült növelni az eredetileg tervezett termelés mennyiségét, s a szakemberek szerint még mindig van lehetőség a további fejlesztésre. így valószínű, hogy ezzel a módszerrel a jövőben az indiai üzem is tovább toója növelni a termelési. Megvédik a paradicsonitermést ÓRABÉRES SEGÉDMUNKÁSOKAT anyagmozgató Öt baleset egyetlen napon Magyar vitamingyár az indiai Vapi ban