Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

Bernátli Aurél: Temetés és bizakodás B oriskát temettük. Bocinak hívta minden­ki, kicsisége és szelíd­sége miatt. Alig üthette meg a 150 centimétert és egy köze­pes nagyságú férfi kinyújtott karja alatt elsétálhatott volna. Alakra gömbölyded, arca ke­rek, szeplős és édesen jóságos tekintetű volt. S mindehhez komoly foglalkozás tartozott: orvosi. Az ember mindig cso­dálkozott, hogy egy ilyen pa­rányi asszony mindent oly hi­bátlanul intéz, mint egy ma­gasra nőtt. S nemcsak hibátla­nul, de szívvel is. S ez az or­vosi pályánál elég ritka. Mert ugyan hová is jutnának az or­vosok, ha együtt szenvednének minden hozzájuk forduló szen­vedővel ? Utolsó kívánsága az volt, hogy égessék el. s régi héber dalokkal búcsúztassák. De mivel a zsidó egyházközség hamvasztás esetén nem vállal­ja a halott búcsúztatását, a család egy pesti református lelkészt kért meg, hogy pa- rentálja el a halottat. Mire a ravatalozóhoz értem, már tömötten álltak a kopor­só körül, s így kiszorultam a fedett előtérre. Itt is álldogál­tak néhányan, így két kande­láber is, a bejárat két olda­lán. Magas lánggal égtek, sőt lobogtak, mert a kora tavaszi szellő megadta a lángnyelvek­nek azokat a jellegzetes kí­gyózó vonulatokat, melyekkel a rajzolók mindenkor szívesen ábrázolják őket. Sőt, a szél ereje egy-egy lángnyalábot el­elszakított a fészkétől, s ezek egy pillanatra magukra ma­radva vándoroltak a szélkény- szerüette irányba, amíg el nein enyésztek. E fényjáték, ezek a kifogy­hatatlan láng-kombinációk, alakzatok nagyon lekötöttek. Egy-egy széllökésnél még va­lami meleg is áramlott felőlük fedetlen fejemre. Béla állt közvetlen mellettem, ő is di­csérte ezt a fölülről jött ál­dást. Hűvös volt. Béla egyébként régi fel­vidéki ismerős, sőt szegről- végről rokon. A háború után áttelepítették Szlovákiából, mert magyar érzelmű volt, s azóta Pesten próbál meg­kapaszkodni. Hány éves lehet? Hatvannégy-hatvanöt? Mély ráncok ülnek az arcán, csak sötét szemei tanúskodnak tö­retlen erőről. Ha jól emlék­szem, egy ideig városbírája volt egy felvidéki magyar vá­rosnak, de még az özönvíz előtt, s ezt is csak írói tra­dícióból említem, hogy a múltjából is mondjak valamit. — Hogy vagy, Béla? — kér­deztem, súgva inkább, mint szólva. — Nagyon jól. A válaszra kissé fölneszel- tem, mert mintha azt hallot­tam volna, hogy nemrégiben súlyos betegen feküdt. De nem faggattam, már csak azért sem, mert a lelkész haladt el mellettünk, rovátkolt és szél­től felpuffasztott fekete köpe­nyében. Gondoltam, hogy most már elkezdődik a szertartás. Vártam is egy ideig erre, de nem hallatszott ki semmi a ravatalozóból. Még megemlíteném Béláról, hogy az áttelepülés után elein­te kordélyos szeretett volna lenni. Vett is egy fogatot és elkezdte a sóder fuvarozását az építkezésekhez. De csak­hamar államosították e szak­mát és így új pályát válasz­tott: csapos lett. Nehéz sora lehet Bélának... akkoriban sokat gondoltam rá, mert nyo­masztó emlékeim voltak e foglalkozásról, a tömött, füs­tös kocsmákról, részegekről és a rossz lámpák alatt arcuk verejtékét ingük vállába törlő Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Csakolyai irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét lát­juk. csaposlegényekről. Dehát nem­igen találkoztunk, s így föl­szívódott az együttérzés ben­nem. — Meddig voltál csapos, Bé­la? — súgtam feléje fordul­tán. — Tíz évig. Hallhatóan föl szisszentem: — Tíz év! S hogy bírtad ezt a nehéz munkát? Remekül! Hej! Most is ott volnék, ha az orvos engedné. Visszérgyulladásom volt ugyan­is, s ennek nem jó az álló foglalkozás. Csak annyit mond­hatok, hogy nagyszerűen érez­tem ott magamat! — Közel­hajolt a fülemhez, s úgy súg­ta: — Mennyi kedves embert ismertem meg ott! Kiderült, hogy egy bizonyos szélirány kellett ahhoz, hogy megtudjunk valamit, mi fo­lyik a ravatalozóban. A lelkész hangja szivárgott át éppen: „.. .mert tudjuk, hogy e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló há­zunk a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkra. Ha ugyan fel­öltözötten is mezítelennek nem találtanunk. Mert akik e sá­torban vagyunk, sóhajtozunk megterheltetvén, mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó elnyelje azt az élet. Azért, mivelhogy mindenkor bízunk és tudjuk, hogy e test­ben lakván távol vagyunk az Úrtól. Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköl­tözni e testből és elköltözni az Úrhoz-’. A szélirány változott. Csend lett. Kérdeztem: — Hol dolgozol most? Elmondta. Súgva, s kicsit összefüggéstelenül, de annyi kiderült, hogy valami bánya- ellátó vállalatnál van, ahol ko­csikat igazít, mármint, hogy melyik hová menjen. — Te! — mondja —, ez olyan jó munka. Nem is tudod elkép­zelni! Elmondhatom, hogy rá­találtam. Az a sok ember! Jön-megy mindenki körülöt­tem. Az a sok kocsi. Mennek a bányákhoz. Tudod, mi lát­juk el a bányákat mindenféle felszereléssel. Nagyon érdekes dolog. Élet van körülöttem! S mikor megkérdezem, mi­lyen messze van a munka­helye, így válaszol: — Más­fél órára csak! Majdnem a te­lepig visz a busz. Nagyszerű ez barátom! Felülök a Rákóczi úton, átszállók Kőbánya vé­gén, átmegyek a temetőn, s már ott is vagyok! Nagy, magas ember ez a Bé­la. S most, hirtelen úgy érez­tem, hogy először nézek igazán az arcába. Régen azt hittem, hogy olyan cigányprímás-derű és megelégedettség az, ami át­süt az arcán. De ahogy idáig jutottunk a beszédben, eláll­tam az osztályozástól s egyre kíváncsibb lettem. A lelkész, hangja a szelek szárnyán újra hozzánk érke­zett: — Mi mindent nem próbál az ész, hogy az élet isteni ol­dalát saját határai közé hozza le, hogy nyelvet, fogalmakat Constance L. Melaro: Van ott valaki? Augusztus 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint az Ön számláján 2,98 dollár hátralék mutatkozik. Ha a fenti össze­get időközben befizette volna, kérjük, tekintse tárgytalannak ezen levelünket. EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI, VAGY MEGCSONKÍ­TANI. Uraim: Augusztus 19. Az én számlámon nincs hát­ralék. Befizetéskor mellékel­tem egy cédulát, közölvén, hogy ugyanazt az árut Önök kétszer számlázták. Kérem, el­lenőrizzék könyvelésüket. Szeptember 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint az Ön számláján 2,98 dollár hátralék mutatkozik. Kérjük fizessen be 3.40 dollárt, mely összeg magában foglalja a kezelési költségeket is. EZ COMPJUTER. KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. Szeptember 19. Igen Tisztelt Gép! Maga nem figyel ide! Én nem vagyok hátralékban semmiféle összeggel. Én nem tartozom maguknak azzal a pénzzel. Kétszer számlázták nekem ugyanazt az árut. Ké­rem, nézzen utána. Október 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint ön három hónapja hátralékban van. Kérjük, fizesse be a ke­zelési költségekkel immár 4.10 dollárra rugó összeget. Tisz­telettel kérjük, szíveskedjék figyelmét az ügyre fordítani. EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. Október 19. Igen Tisztelt Gép! Még hogy én figyeljek! Még hogy én Szíveskedjek odafigyelni! Hallgasson ide, maguk tévednek!!! Én nem tartozom maguknak 4,10-zel. Képtelenek felfogni ezt? Ké­rem, töröljék azt a követelést egyszer s mindenkorra. November 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint ön immár négy hónapja hátralék­ban van, s az összeg a keze- költségekkel együtt 17,56 'árra rúg. Kérjük, rendez- • tartozását tíz napon belül, avagy áttesszük azt revíziós osztályunkrabehajtás végett. EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. November 19. Tisztelt Programozó Emberi Lény! Tisztelt Élőlény, ha vagy! Hajlandó lennél végre ki­venni a fejedet a kompjuter- ből, ha csak addig is, míg ezt a levelet elolvasod? Nem tar­tozom nektek azzal a pénz­zel!!! Semmiféle pénzzel nem tartozom. Egy fityinggel sem! December 17. Tisztelt Asszonyom: Van valami probléma a csekkszámlája körül? Köny­velésünk szerint augusztus óta nem történt rá semmiféle be­fizetés. Kérjük, hívja fel a Dl 7—9601-es telefonszámot, és kérje Miss Gilbertet, az Önnek kedvező legkorábbi időpontban. EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. December 18. ... Mennyből az angyal, le­jött hozzátok... „Jó napot kívánunk. A Carver Áruház reméli, hogy szívesen hallgat­ta a karácsonyi énekeket. Mi­ben lehetünk szolgálatára?" „Hello, igen... A szám­lán ... várjak a bip jelre, mielőtt beszélek?" „A számlájával kapcsolat­ban?" „Igen, a számlám. Arról van szó, hogy ...” „Egy pillanat, kapcsolom az igazgatóságot.” „Jó napot és kellemes ka­rácsonyt kívánunk. Ez az üze­net magnószalagról jön Önhöz. Valamennyi házi vonalunk foglalt. Kérjük szíves türel­mét, valamelyik ügyintézőnk azonnal bekapcsolódik, ha a vonal felszabadul. Addig is, a Carver Áruház reméli, hogy szívesen hallgatja karácsonyi énekeinket... Mennyből az angyal..." December 26. Igen Tisztelt Gép! Megpróbáltam fölhívni Önö­ket december 18-án, Majd ké­sőbb 19-én, 20-án, 21-én, 22- én, 23-án és 24-én is. De csu­pán a magnetofonra rögzített üzeneteket és a karácsonyi énekeket kapcsolták. Kérem, óh, kérem szépen! Nem tud­nának bekapcsolni egy élő­lényhez? Bármilyen élőlény­hez? Január 17. Tisztelt Asszonyom! Hitelosztályunk benyújtotta hozzánk az Ön hátralékos számláját behajtásra. Szeret­nénk megadni önnek az utol­só lehetőséget, hogy számlá­ját rendezze. Változatlanul legfőbb kívánságunk, hogy önnek előzékenyen rendelke­zésére álljunk, de ez a határ­idő már igen régen lejárt. Ezúttal számítunk csekkbefi­zetésére. Őszinte híve, Henry J. Hooper, hites könyvvizsgáló. Január 19. Tisztelt Mr. Hooper! Maga Drága! Maga édes, aranyos Emberi Lény! Hivat­kozom a hitelosztályuknak küldött, szeptember, október, november és december 19-én keltezett leveleimre, melyek tisztázzák a tényt, hogy nem tartozom Önöknek semmivel! Február 19. Tisztelt Asszonyom! Mikrofilm-adattárunk segít­ségével kiderítettük, hogy számlázási hibát követtünk el. önnek semmiféle hátralé­ka nincs. Reméljük, a későb­biekben nem fogunk Önnek eképpen alkalmatlankodni. Noha az eset a mi hibánkból következett be, segíthet ne­künk az effélék elkerülésében azzal, hogy mellékeli a szám­laszámot. ha postán vagy te­lefonon keresztül árut rendel. Őszinte híve, Henry J. Hooper, hites könyvvizsgáló. Február 19. Tisztelt Mr. Hooper: Köszönöm! Oh, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Március 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint az ön számláján 2,98 dollár hátra­lék mutatkozik, melyet Ön tavaly augusztusban egy nem létező számlára fizetett be. Kérjük, ezúttal rendezze tar­tozását! EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. Március 19. Igen Tisztelt Gép! Feladom a harcot. Nyertél. Mellékelem a csekket 2,98 dollárról. Légy vele boldog. Április 17. Tisztelt Asszonyom! Könyvelésünk szerint az Ön számláján 2,98 dollár túlfize­tés mutatkozik. Ezt az össze­get Önnek jóváírjuk. EZ COMPJUTER KÁRTYA KÉRJÜK NEM ÖSSZEHAJ­TANI VAGY MEGCSONKÍ­TANI. (Fordította; Zilahi Judit) teremtsen a meghatározhatat­lan, az ismert fogalmak fö­lötti világ érzékeltetésére. Igen, de az ész ma már akkor is áthatolhatatlan fal elé ke­rül, ha földi rendszerével földi jelenséget akar megmagyaráz­ni. Hogy tudna hát Isten or­szágáról számot adni?! Csend. Ismét Béla kezdi! — Ez nem úgy van ám, mint annyi más vállalatnál! Itt remek emberek vannak! De mennyi! Hidd el, ha mon­dom: nem tudnak hová ten­ni. A sofőrök ahogy indulnak, kérdik: Béla bácsi, ne hozzak egy kiló húst Tatáról? Béla bácsi, mit üzen Pestre, nincs valami elintéznivalója? Én, tudod szeretem, ha körülöttem jó a hang. Én aztán igazán tudom, hogy az emberek jók! Mert nem egytől vettem mér­téket.. — Szszszszszsz... Csend! — súgtam. A lelkész hangja hallatszott: — Néma, de meg nem szű­nő beszéd az, amit az ész a lélekkel folytat. Amióta a vi­lág világ, tart ez a párbeszéd. A hallható beszéd kincse a ha­landóé, a néma beszéd, a su- galmazás kincse a halhatatla­né, a léleké. Ki fél a haláltól, miért kellene félni tőle annak, aki a maga halhatatlan énjét érzékelni képes? Aki fel tud­ja fogni annak sugallatát, ami nem mindig egyezik, sőt ritkán egyezik a halandó test kíván­ságával. És éppen nem az-e a legnagyobb bizonyítéka a hal­hatatlan léleknek, hogy füg­getlen a halandó testtől? Lelkiismeret — mondjuk. Igen, amit a lelkiismeret teremtett a földön, az az Isten országa köveiből épült. Az, hogy van lelkiismeret, nemcsak az Is­tent bizonyítja, hanem halha­tatlanságunkat is. A szélirány újra változott, Béla folytatta: — De áttelepül ám a vál­lalat! , ... . . ­— ííová? — Bicskére. — S mi lesz veled? — Megyek velük. — S itt kabátom ujját megfogva kö­zelebb hajolt hozzám és a teljes derű állapotában mond- ta: ■— Minden órában megy a Keletiről vonat! Minden órá­ban! Ne hidd, hogy túlzók! — Nem lesz ez terhes? Béla felhúzta szemöldökét, mintha lehetetlent kérdeztem volna: — Terhes? Miért lenne terhes, ha emberekkel utazom együtt! Figyelsz? Minél több, annál jobb! Mennyi jó dolgot hall az ember a vonaton. Mit gondolsz! Terhes? H.... a leg" nagyobb esemény az ilyen út! Meg aztán a vonat egyenesen az üzem előtt áll meg. Vagy ha nem ott. akkor egész kö­zel. S mondd, mit számít az... — s itt mintha egy számítási műveletbe kezdett volna: uj­jaival sorrendbe szedte a té­teleket — reggel ötkor elin­dulok a Dohány utcából... ki­megyek a Rákóczi útra... fel­ülök a villamosra... Még egv mondat érkezett a lelkész felől: — Mert tudom, hogy aZ én Megváltóm él és utoljára az én porom fölött megáll. — Óriási — akarta Béla folytatni, de megszorítottam a karját, mert azt hittem, hogy a lelkész beszédének folyta­tása lesz. Volt is, de oly gyen­gén hallatszott, hogy nem tudtam megérteni. Közben Bélára sandítottam. Csodáltam őt. Évtizedek óta ismerem, de törhetetlen élet­erejét és elpusztíthatatlan bi­zakodását csak ma láttam meg. Mint rajinál az olimpián a futónak, áradásban van a szíve. Ez semlegesíti az ilyen emberben azt a képességet, hogy mérhesse a munka sú­lyát, hogy túlértékelje az örö­möt, hogy ügyet vessen a fáj­dalomra és hogy a halált ter­mészetellenesnek tartsa. Ta­lán bizony még odáig is el­merészkedhetünk a feltevés­ben. hogy számukra természe­tes az. amiről a lelkész be­szélt: hogy nincs halál. Nem a sügallt hittételek folytán ér­zik így, hanem szivük áradá­sa egybe láttatja velük a vi­lágot — az élet és halál vi­lágát. itt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents