Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-10 / 34. szám

mm Önkritikus beszámoló Jó szándékú bírálatok llést tartott a labdarúgók játékvezetői tanácsa Szombaton délután Szekszárdon a TIT-klubban gyűltek össze a Tolna megyei labdarúgó-játékveze- tők. A vezetőség nevében Gabi Géza üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette az elnökség be­számolóját. Ebben többek között a következőket mondotta: — Az elmúlt év munkáját ér­tékelve eredményként kell elköny­velni, hogy a különböző szintű bajnokságokban nem volt különö­sebb probléma. Ennek ellenére több komoly hiba került felszínre. Ezek közül néhányra felhívom a vezetőség figyelmét: — mondotta. — Egyes járások területén évek óta nincs megnyugtatóan megold­va a játékvezető-képzés és ezért aggasztó az utánpótlás helyzete. Játékvezetőink egy része — sze­rencsére nem sokan — nem keze­lik kellő komolysággal a mérkő­zésen való megjelenést, későn mondja le a mérkőzést és igy ne­héz helyzet elé állítja a küldőbi­zottságot. Figyelembe kell ven­nünk, hogy néhány fiatal játék­vezetőnk sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ellenőri Jelentések azt bi­zonyítják, hogy vannak olyan játékvezetőink, akik nem készül­nek fel megfelelően a mérkőzé­sekre. Vezetőségünk keresi azokat a le­hetőségeket, melyekkel a felsorolt hibákat megszüntetheti, vagy leg­alábbis csökkentheti. — Oktatási bizottságunk az új játékvezetők kiképzésével jó mun­kát végzett. Tavaly Pakson, Ta­másiban, Bonyhádvarasdon, Kis- dorogon, Szekszárdon, Bonyhádon, Győrén és Fadd-Domboriban volt játékvezető-képzés. Sajnálatos azonban, hogy a 90-böl mindössze 17-en működnek. Bizottságunk egyik feladata, hogy a jövőben többet kell foglalkozni az új já­tékvezetőkkel és az első néhány kritikus héten átsegíteni őket. __Megyénkben a szekszárdi, va­lamint a dombóvári járás területén | leggyengébb az utánpótlás. Veze­tőségünknek meg kell találni a módját, hogy minél előbb ráter- ’ mett, működni kívánó fiatalokból álló tanfolyamok kezdődjenek, az utánpótlás gondjainak enyhítésére. Az utóbbi évek statisztikáját ala­pul véve megyénkben a legki- emelekedőbb eredményt számsze­rűleg és minőségileg a bonyhádi járás érte el. Ebben nagy része van Kuszka Dezső, Köő László és nem utolsó sorban Fátrai Jakab eporttársaknak is. — Gyakorló játékvezetői tovább- ■ ; képzést a nyáron Zamárdiban tar- ■ . tottuk. Ezen a működő sporttársak 60 százaléka részt vett. Élénk vi­ták után egyöntetű álláspontok alakultak ki a különböző szabá­lyokról. A már hagyományos téli továbbképzésünket járásonként kí­vánjuk az idén megrendezni. A JT vezetősége a következő sport­társakat kérte fel a továbbképzés megrendezésére, iUetve szervezé­sére: dombóvári járás: Vindics és Szabó, paksi járás: Szinger, szek­szárdi járás: Váradi és Csordás, bonyhádi járás: Kuszka, tamási járás: Teierling sporttárs. Nem ragaszkodunk mereven a járás ha­táraihoz, ha egy játékvezetőnek közlekedés szempontjából előnyö­sebb, ha a szomszéd járásszékhely­re megy, ahhoz is hozzájárulunk. i — Az ősszel működő játékveze­tőink számára gyakorló mérkőzést szerveztünk. Ennek keretében az Alpári SE—Gyönk megyebajnoki mérkőzést tekintettük meg. Ezen 26 sporttárs jelent meg — főként fiatalok — és a látottakat azonnal megbeszéltük és valamennyien úgy értékeltük, sokat lehetett tanulni. A vezetőség álláspontja» a nyári továbbképzés alatt is lehetőséget kell találni arra, hogy egy mérkőzést közösen megtekintsünk és egy-egy Íté­letet. vagy szabálysértési érté­keljünk. , — mivei így sokkal fc6imyő8t> a ta­nulás, — hanisúlyozta Gabi Géza. — A szeptemberben megrende­zett országos továbbképzésen me­gyénket Vindics József képvisel­te. A magával hózott oktatási anyagot sokszorosítottuk, és azt mindéit sporttárshoz eljuttattuk. A így kelleti volna 1. Bologna—Verona x 2. Brescia—Intés. 1£ * 3. Cagliari—Fiorentina 0:0 x i Lanerossi—Ban 2 ál 1 5. Koma—Napoli iá l 6. Sampdoria—Lacin Iá 2 7. Torino—Juventus 0:3 2 S. Atalanta—AS Regg. Iái 1 9. Taranto—Temana 0:0 x 10. Cesena—Catamaro 2:0 1 11. Foggia—Pisa iái 1 12. Mantova—Monza 0:0 x 13. Peruggia—Piacenza 0:0 x Ili. Modena Reggiana 1:1 * JT vezetősége, a továbbképzés eredményeit,* valamint az elmúlt .idény tapasztalatait figyelembe vévé a tavaszi-; rajtra új 'kerete­két állított.fel. A megyei I. osz­tályú keret 'létázámát csökkent­jük azért, hogy ott • minden-játék­vezető megfelelő számú mérkőzés­hez juthasson. —■ Az ellenőrző bizottság is élénk tevékenységet fejtett ki az elmúlt idényben. Az ellenőrzéseket a vezetőség megtárgyalta és a kö­vetkezőket tapasztalta. Formailag nem minden esetben felel meg a játékvezető öltözete a követelmé­nyeknek. A kezdő játékvezetők közül többen félénkek, határozat­lanok, ezáltal befolyásolhatók. Erőnlétük gyenge, ezért keveset futnak, pedig a mai, gyors játék kifogástalan kondíciót kíván a já­tékvezetőtől is. Ezért állandóan legalább heti két alkalommal tervszerűen kell fo­kozni az erőnlétet. Néhány esetben az elméleti felké­szültség is gyenge volt. Ha fej­lődni akarnak játékvezetőink, ak­kor nem elég csak azután járni, hogy följebb kerüljenek, hanem pedagógiai, lélektani és sportpoli­tikai kérdésekkel is meg kell is­merkedniük, tisztában kell lenni­ük. — Tavaly három bajnoki osz­tályban 784 mérkőzésre 1684 játék­vezetőt küldtünk. A bizottság sta­tisztikai lapok vezetésével igyeke­zett azokat az irányelveket meg­valósítani, melyeket az év elején célként fűzött maga elé. így az NB IH-as és a megyei keret cél­- szprű megfiatalítását, a legjobb formában leyő kerettagok foglal­koztatását. Az említettek meg is valósultak. A különböző keretek összeállítása után több játékveze­tőt átadtunk a járásoknak, akik önállóan végezték a járási mér­kőzésekre a küldést. A játékveze­tőink részéről néhány panasz hangzott el a küldőbizottság mun­káját illetően. A jogos panaszo­kat menet közben orvosoljuk, — fejezte be beszámolóját Gabi Géza. A titkári beszámoló után fel­szólalásokra került sor. Pogány Ernő, Kleiber György. Farkas An­tal, Pozsonyi Pál, Szinger Ferenc tett észrevételt, javaslatot. A köz­gyűlésen részt vett és felszólalt Rolléder Károly és Papp Ferenc (Baranya megyei JT). Somogy megyét Horváth Zoltán képviselte. A Tolna megyei Labdarúgó Szö­vetség főtitkára, Vígh János, va­lamint a megyei labdarúgó-szö­vetség elnöke, Kovács Zoltán is üdvözölte az értekezletet és ered­ményes munkát kívánt nekik az elkövetkező időszakra. A megyei TS képviseletében Kardos György főmunkatárs vett részt és szólalt, fel. A JT elnöksége jó munkájáért Majoros Ferencet, Váradi Henri­ket, Gabi Gézát, Csordás Sándort, Vindics Józsefet és. Teierling Má­tyást jutalomban részesítette. A hivatalos megbeszélés után fehér asztal mellett találkoztak a labda­rúgó-játékvezetők a BM-klubban. melyet reggelig- tartó tánc köve­tett. * — kas — Előkészületi mérkőzés Sz. Dózsa—Alpári SE 7:0 (3:0) A Dózsa-pályán szinte állandó­an az Alpári térfelén folyt a já­ték. A Dózsa ötösfogata néha gyors támadásokat vezetett, de áz ellenfél hátvédei is' önfeláldozóan romboltak, az Alpári kapujában pedig Schneider parádés védése­ket mutatott be. össze is verőd­tek a tenyerek. Néha az Alpári csatársora is ügyesen adogatott, de Bálint kapujáig ritkán jutot­tak el, mert Gellér tanári módon verte vissza a támadásokat. A JáV tékiiak .ebben a részében’ ^reppáii, Lizák és Török talált be a kapu­ba. Szünet után mindkét csapat cse­rélt. Fenyvesi hamarosan 4:0-ra alakította a2 eredményt, amikor a labda a lábak között talált a hálóba. Aztán Freppán a 11-es pontról élesen lőtt a léc alá. 5:0. Később Freppán átadásából Ka­lász sem hibázott és végül Szűcs doktor állította be a végered­ményt. Az utolsó negyedórára a Dózsa lendülete is alábbhagyott. És végül lássuk a két összeállí­tást is. Sz. Dózsa: Báliint — Kor­ner, Geller, Jerabek, Becze, Csor­dás, Fenyvesi, Lizák, Freppán. Török. Vábró, A H. félidőben Bá­lint helyett Lipovszky, Jerabek helyett Kálmán, Becze helyett Kalász, Lizák helyett Beckér és Vezsenyi, Török helyett Szűcs doktor játszott. Alpári SE Schnei­der — Tóth (Solti), 'Havasi, Csapó (Németh).,* Matus, Rózsa, Szabó ‘ II,‘ Ivanc&Lk, Teszler, Lódri, Szabó L A mérkőzés után beszelgettiuik a két edzővel is: Nagy János: Ideális körülmé­nyek között készülhetünk, az ala­pozással kapcsolatos terveimet szinte maradék nélkül meg tudom valósítani. Nagy baj azonban, hogy szinte alig van mozgási te­rülete a fiúknak. A mérkőzés után .visszamegyünk Lengyelbe és ott folytatjuk áz alapozást. Szerdán a Nagymányoki Brikettel talál­kozunk, de még nem tudom, hogy a mérkőzés Szekszárdon vagy Nagymányokon. lesz-e. Sze­retném, ha Nagymányokon kerül­ne sor a kétkapuzásra. A hiány­zók közül Szántó — mint isme­retes. — vállát törte. Lel ovi eh megfázással bajlódik, MÜcskó pe­dig sérült. Ezért nem kerülhe­tett sor játékukra. Fertőszegi Béla: Mf még csak az alapozás elején vagyunk, így ne­künk még korai volt ez a mérkő­zés, de a Dózsa felkészülése ér­dekében mégis vállaltuk, amely­ből láthatta a közönség, hogy a nagyarányú vereség ellenére is úgy látszik, hogy jobb csapatunk lesz, mint tavaly volt. MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Időszakos kiállítás: a mezőgaz­dasági könyvhónap ' 'alkalmából rendezett könyvkiállítás és A magyar nép szabadságharcai cí­mű képkiállítás. Állandó tárla­ta: 'Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalom­ban, valamint régészeti és nép­MOZI Bonyhád: .Érzelem. (Színes, olasz film.) Dombóvár: Szeressétek Odor Emíliát. (Szélesvásznú magyar film.) Paks: Az aranyember. (Színes, szélesvásznú magyar film.) Szekszárd, Garay: ’ Velem, nem asszonyom 1 (Színes, szélesvásznú NDK film.) Tamási: Háború és béke TTL (Színes, szélesvásznú szovjet film.) Tolna: Célpont; a hto. (Színes jugoszláv film.) rajzi anyagok. A Babits Emlék­ház 9—17 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napokon szünetet tart. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár keddi nyitva tartási ideje: felnőtteknek kölcsönzés 13— 19 óra, olvasóterem nyitva tartása 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat; me2őgazdaságból, irodalomtudo­mányból, ideológiából és társa­dalmi tudományokból, műszaki tudományokból szakreferensek áll­nak az olvasók rendelkezésére. If­júsági könyvtár: naponta 14—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőttek részére kölcsönzés 13— 18 óráig, ifjúságiaknak 13—18 órá­ig látogatható. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 9—12. 13—19 óra, ifjúsá­giaknak 9—12, 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13— 18 óráiig látogatható. BONYHÁD: A művelődési köz­pontban szövetkezeti klub. BÁTASZÉK: A művelődési ott­honban do. 5—8-ig pingpongjától (A •programban szereplő mű­sorok megváltoztatásának fogát óz illetékesek fenntartják^ A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Zangoraművek. 9.00: Har­sán a kürtszó! 9.35: Tánczene. 10.05: Zenekari muzsika. 10.50: Édes anyanyelvűnk. 11.00: isko­larádió. 11.35: Opera részletek. 12.30: Melódiakoktél. 13.43: Uj Georgikon. 13.58: Vincze Otto — Innocent Vincze Ernő: Pacem in terris. 14.06: Grant kapitány gyer­mekei. Rádiójáték. IL rész. 15.10: Rádióiskola. 16.06: Nicola Rossi- Lemeni énekel. 16.20: Az élő nép­dal. 16.30: Beszélgetés egy körzeti orvossal. 16.50: Suppé: Könnyűlo­vasság — nyitány. 17.05: Európa és a világ — Stockholmból. 17.20: Zenekari muzsika. 18.13; Könnyű­zenei híradó. 18.43: Lemezalbum. 19.25: A Szabó-család. 19.55: Nép­dalcsokor. 20.26: Puccini-áriák. 20.46: Benny Goddmann együtte­se játszik. 20.59: Esti beszélgetés. 21.29: Lelr.ezek közt válogatva. 22.20;. Beszélgetés Gertler Endré­vel. 23:74: Tánczene éjiéiig. 0.10: Kórusművek. PETŐFI RADIO 8.05: Operett. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Olasz muzsika. 12.00: Murántúli magyar népzene. 12.22: Mozart: B-dur szonáta. 12.45: Tör­vénykönyv. 13.03: Händel operái­ból. 14.00: Kettőtől — hatig. .. 18 10: Mi a filozófia? V. ráö. 18.25- Fúvószene. 18.45: Verbunkosok, nóták. 19.22: Jelentés a Magyar- ország—Dánia jégkorong-mérkő­zésről. 19.27: T)j könyvek. 19.35: Hegedűest. Kb. 21.30: Az újjá­születő esszé. Kb. 22.00: Könnyű­zene. 22.20: Népi zene. 23.15: Rész­letek daljátékból. 23.28: Kamara» URH 18.10: Magnósok, figyelem? 1855: Kursz Russzkovo Jazüka. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 27. lecke. 19.10: Magyar zeneszerzők. 20.33: Láttuk, hallottuk. 20.53: A jazz kedvelőinek. 21.13: Operarész­letek. 21.41: Déryné naplója. I. rész. 22.00; Beethoven-művek. MAGYAR «V 80S: IskoLa-tv. Orosz nyelv. • (Alt. isk. 6. oszt.) 9.00: Olvasás. (Alt. isk. 8 oszt). 9.20: A Varsói Szerződés. A tv politikai tanfo­lyamának adása á honvédség ré­szére. 9.55: lakola-tv. Történelem. (Alt. iák. 5. oszt.) 11.05: Kémia. (Alt. isk. 7. oszt.) 13.10: Orosz nyelv. 14.09: Olvasás. 14.55: Törté­nelem. 1550: Kémia. 17.58: Hírek. 18.06: Hókusz-pókusz. .. 18.35: Jégtörőhajók a Dunán. JQsfilm. 19.00: Reklámműsor, 19.06: Esti mese. ».20: László király. Törté­nelmi dráma két részben. A szü­netben: Kb. 20.»: Tv-hiradó. 21.50: Család és társadalom. 6. Szerelőn 1970. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV SV *8.48: Riport Kenyáról. 17.50: Rajzfilm, is.os: Kis világ. 18.35: Selva dl val Cardena: alpesi sá- vil ágbajnokság. 20.35 Ez k sze­relem _ játékfilm. OSZTRÁK TV »00: Walter és Connie. Angol nyelvlecke. 18.50: Egy táró a vad­nyugatról. Film. 19.16: Az ORF ma este. 19.»: Tv-híradó. 21.3«: Tv-híradó. 2L4K Joey. íllmgro- teszk. Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat VJ ÜZLETHELYISÉGBE, GARAY TÉR 14. sz. alA költözött. (KAPU ALATT» (94) Ezt nem lehet kihagyni!!! 1970. február 9-től 21-ig ruházati féli vásár Tolna megye fogyasztási szövetkezeteinek áruházaiban és szaküzleteiben Árengedmény: 20 — 30 —40—50 százalék Áruházak: Szaküzletek: Bonyhád Paks Hőgyésa Tamási Dombóvár Donafökfcfár Külön vásári ajánlatunk Dombóváron: Női kabátok 30%-os engedmény; Bakfis- és női kosztüm 30%-os engedmény.. Szintetikus szövetek 30%-os engedmény. Női, és férfi kesztyű 30—50%-os engedmény. Sálak 30—40%-os engedmény. Férfi-, női és gyermekcipők 30—40%-os engedmény. Bátaszék Nagy dörög Simontomya Iregszemcse Pincehely Szekszárd Gyönk Köiesd Decs Fadd Tevel Tolna Bonyhádon: Minden télikabát 40%-os engedmény. Paksi áruház : Férfiöltöny (Studium). Férfiöltöny (Tája) 1 Férfiöltöny (Blandel) Tájfun esőkabát Női jeszter ruha Női Gitta ruha Női kosztüm Női ruha (Egzotik) 935 forint 1100 forint 1420 forint 727 forint 610 forint 528 forint 1220 forint 430 forint helyett 655 helyett 770 helyett 944 helyett 436 helyett 366 helyett 317 helyett 732 helyett 258 forint forint forint forint forint forint forint forint

Next

/
Thumbnails
Contents