Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
B eszélgetés a korról, amelyben élünk. Mottóként ez: zel az egy mondattal fejezhetnénk ki leginkább annak a sorozatnak a mondandóját, amelyet a Népújság hasábjain most útnak indítunk. Mun« katársunk különböző foglalkozású emberekkel ül te beszélgetni. Lesz közöttük volt uradalmi intéző, gépkocsivezető, ismert közéleti ember, tsz-tag, gyári munkás, nagycsaládos édesanya, munkásból lett értelmiségi, volt községi főjegyző, a Nemzeti Parasztpárt egykori tisztségviselője. E beszélgetéssorozat keresztmetszetét szeretné adni a felszabadulás óta eltelt negyedszázad emberi vonatkozásainak. Olvasóink bizonyára gyakran fognak találkozni önnön érzéseikkel, gondolataikkal, elképzeléseikkel. Ezúttal Daradics Ferenccel, a Bonyhádi Járási Párt- bizottság első titkárával beszélgetünk. — Daradics elvtárs mióta pártmunkás? — 1940 óta. — Hogyan lett azzá? — Az én családom, az egyik bátyám az illegalitásban dolgozott. Nem tudom, mikor kezdtem el, de annyi bizonyos, hogy a környezetem hatására lettem kommunista, majd pártmunkás. Gyerek voltam még, amikor megbízatásokat teljesítettem. Volt egy félillegális újság, annak a terjesztését bízták rám. — Hol? — Romániában. Ott éltem, ott töltöttem ifjúságomat. Tizenhat éves koromban tagja voltam egy ifjúsági kommunista szervezetnek. Ez a mi alapszervezetünk tizenkét tagot számlált és megválasztottak titkárnak. Közvetlen akciókat is lebonyolítottunk: röpcédulákat szórtunk, illegális nyomtatványokat vittünk, összekötővel rendelkeztünk. — Mindig sikerült? — Nem. 1940-ben, december 30-án letartóztattak. Négy esztendőt töltöttem a börtönben. — Nem fogadom el. Ez a meghatározás semmiképpen nem jó. Végezzük a dolgunkat, any- nyi az egész. A kor, amelyben élünk, hősi kor, De hogy a pártmunkás korunk hőse lenne, az túlzás. — Engedje meg nekem ezt a túlzást. Három évtizedes munkásmozgalmi múlttal a háta mögött, mire emlékszik legszívesebben vissza, Daradics elvtárs? Emberek, évek, életek A pártmunkás — Arra a munkára, amit az illegalitásban végeztünk. Szép és felejthetetlen időszak volt. Talán azért, mert harminc évvel fiatalabb voltam és talán a veszély miatt. Éppen a veszély tette széppé, emlékként maradandóvá. Előfordult, hogy gyermekfejjel 15—-20 kilónyi röpcédulát cipeltem haza. A busznál egy csendőr segítette feltenni a batyumat. Nehéznek látta. És az a légkör? Számomra felejthetetlen. Az illegalitásban dolgozó elvtársak munkakapcsolata nagyon ideális volt. Azt az elvtársi légkört azóta sem érzem. — Mi ennek a magyarázata, sok emberben csalódott talán ? — Életem legnagyobb csalódása ötvenhat volt. De ha őszinte akarok lenni, azt is elmondhatom, hogy jó értelemben véve is csalódtam emberekben. Ennek igazán örülök. Olykor bebizonyosodik, hogy egy-egy ember nagyobb értékű, őszintébb, becsületesebb, mint amilyennek hiszik, vagy amilyennek mutatja magát. Mondom, életem legnagyobb csalódása ötvenhat volt. A hitványság, a kétszínűség azóta is sokat foglalkoztat. Én, s ezt tiszta szívvel mondhatom, mindig meggyőződéssel szolgáltam a pártot, a párt politikáját. Nem érdekből. Visszaemlékezhet az ötvenes évekre, amikor nem volt túl előnyös pártmunkásként élni és dolgozni. De nézze, akkor is sokféleképpen lehetett dolgozni. Én úgy dolgoztam, hogy bárhol az emberek szeme közé merek nézni még ma is. Ennek csak így van értelme. — 1949-ben a Mezőgazdasági Igazgatósághoz kerültem. Waiter János volt a főnököm. Ott dolgoztam néhány hónapig, majd 1950. október 10- én függetlenített pártmunkás lettem és azóta is az vagyok. — Megkérdezhetem öntől, a járási pártbizottság első titkárától: az élet olyan lett, amilyennek valamikor elképzelte? — Nem lett olyan. Nem így képzeltük el. De az természetes is, hogy nem lett olyan. Elárulhatom, kicsit utópisztikusnak láttuk a dolgokat,. Az egész élet könnyebbnek, szebbnek ígérkezett az akkori elképzelések szerint. Nagyobbnak láttuk az egyenlőséget, erőteljesebbnek az összefogást, gyorsabbnak a fejlődést, tisztábbnak az igazságot. De ebből nem az következik, hogy mi akkor mindent jól láttunk. Az élet bonyolultabb. És amikor én azt mondom, hogy a jelent nem egészen így képzeltem el, akkor nem a csalódás beszél belőlem, inkább arról van szó, hogy az elképzeléseim voltak túl szépek. Soha nem titkolom, hogy a mi elveink sokkal szebbek, mint amennyi meg tudtunk valósítani belőlük. Negyedszázad kevés. A fejlődés általános tendenciáját pozitívnak látom. De még nagyon sok a dolgunk, hogy a régről hozott rossz emberi tulajdonságok megszűnjenek. — Mi aggasztja legjobban, Daradics elvtárs? — Mérhetetlenül aggaszt engem a hivalkodás, a presztizsdolgok, a hiúság, olyasmi, hogy vannak emberek, akik a szolgálati rangot elsősorban kocsimárkával kívánják reprezentálni. Hangsúlyozom, nem vagyok szkeptikus, amit az előbb mondtam, az a mi mai munkánk problémái, nehézségei közé tartozik, — Daradics elvtárs, mit jelentett önnek az elmúlt negyedszázad a magánéletében? — Fiatalon nősültem, húszéves is alig voltam. Házasságom jól sikerült, jól választottam, szép családi életet sikerült megteremteni. Feleségemmel négy gyermeket neveltünk fel, az egyik fiam orvos Szekszárdon, a lányom tanárnő, a másik lányom könyvelő és a legkisebb most végzi az általános iskola hetedik osztályát. — Gazdagnak érzi magát? — Annak. — Miért? — Azért, mert úgy érzem, amiért eddig dolgoztam, az nem volt hiábavaló. Ha azonban valaki a gazdagságot a vagyonnal méri, akkor én azzal nem osztom magam. Sok esetben a gazdagság a szegénység. Én nem szereztem semmit. Mindig várom az elsejét. Spórolt pénzem nincs. Mégis azt mondom, érdemes volt. Boldog vagyok, amikor az embereket boldognak látom és ezekben a hetekben nagy-nagy örömmel tölt el, hogy a járás területén a zárszámadó közgyűléseken a tsz-ek és a tagok anyagi megerősödéséről számolnak be. — Daradics elvtárs, hány éves? — Negyvenhat. — Mi az eredeti foglalkozása? — Kőműves. — Egészséges? — Nem. SZEKULITY PÉTER — Daradics elvtárs: arra gondolok, a közvélemény nagyon keveset tud a hivatásos pártmunkásokról. Kár. Hiszen ebben a nagy történelmi átalakulásban úgy vélem, a pártmunkás korunk hőse. — Daradics elvtárs, itt Magyarországon hol kezdte a munkáját? Bátán nagy dolgok születnek Bátán 220 000 forint périze van évente a tanácsnak. Ennyiből gazdálkodhatnak. Ennyi községfejlesztési hozzájárulást fizet a falu. Hogy ebből az összegből nem sokra mentek, az érthető. Leginkább csak a járdaépítésre futotta erejükből, mert énnél a munkánál lehetett leginkább a társadalmi erőket mozgósítani, s amikor elfogyott a rendelkezésre álló és -felhasználható pénz, egyszerűen abba lehetett hagyni az építést. Próba az összefogásra Most aztán megmozdult a falu! Ami nem ment a tanács önerejéből, az most szépen, fokozatosan és folyamatosan megoldható a termelőszövetkezet és a község összefogásával. Az elképzelések szerint művelődési házat és iskolát építenek, belátható időn belül. A lakosság általában örömmel fogadta a hírt, csak néhányan vannak a kételkedők. Pedig az Összefogás sikerét bizonyítandó már van egy jó példa a községben: a váróterem. A tojótelep előtt az autóbusz-váróterem a múlt évben készült el. Ez volt a helyi pártszervezetek, a tanács és a termelőszövetkezet első „koprodukciója”. Anyagi biztonság, meggyőző politikai munka — Mi igazán jól jártunk ezzel az új tsz-elnökkel — mondja D. Sümegi István, a bátai tanács elnöke. — Észrevette és megértette, hogy a sok kulturális jellegű beruházást, amelyekre égetően nagy szüksége van a községnek, hiába igyekszik a tanács megvalósítani, nem tudja. A 300 forintos maximumot fizetjük közsí " ' ’gztési hozzájárulásként. A köz:; teli, így az összegyűlt összeg sem lc' :i magas. Ta- Varékoskodtunk, osztottuk, szoroztuk a majdnem semmit, dehát a 3—4 millió forintot, amennyire csak az új művelődési ház építéséhez szükség van, mikorra is tudtuk volna összehozni... ? Ezért hangsúlyozom annyira, hogy jól jártunk az elnökkel, mert ő ezt megértette. Értő kézzel vezeti a tsz-t, így az lendületesebben fejlődik, a tagok elégedettebbek, megteremtődtek az anyagi lehetőségei annak, hogy a szövetkezet segítse a községet. Az anyagi biztonság azonban nem lett volna elegendő ehhez az összefogáshoz. Meggyőző, alapos politikai munkára is szükség volt. Ebben segítettek a helyi pártszervezetek. — Három pártalapszerve2et van Bátán, s 130 párttag — mondja Sükösdi Ferenc községi párttitkár. — Az első perctől kezdve tőlük vártuk a legtöbb segítséget. A szervezési munkán kívül a társadalmi munkában is a párttagok jártak az élen. Most már örömmel mondhatjuk, hogy az egész községben közüggyé váltak a terveink. A termelőszövetkezet tagsága beleegyezett, hogy a közös pénzből a falu fejlődésére fordítsanak jelentős összegeket. Zúgolódás, ellenkezés nem volt, inkább türelmetlenséggel találkoztunk. „Mikorra lesz abból valami” — mondogatják néhányan. De ahogyan nő a homok meg a kavicshalom az épülő művelődési há2 helyén, ahogy magasodik a már mintegy százezer tégla sokasága, úgy lesz egyre nagyobb a bizonyosság a községben. Csak már jönne a jó idő, s megkezdhetnénk az alapok ásását! Ezt a munkát társadalmi erőből végezzük. Ha megkezdődik a munka, mindenki számára kézzelfogható valósággá válik az építkezés. Művelődési ház — üzemi étkeztetés Az építendő bátai művelődési ház terveit már készítik. Háromszázötven személyes nagyterme lesz. Helyet kap az épületben a könyvtár és a mozi is, odaköltöznek a KISZ-fiatalok, ott lesz a klubjuk. A környékét — 3 kataszteri holdon fekszik majd — parkosítják. Az épületben büfé is lesz, s ami nagyon fontos: konyha. Ha elkészül az új művelődési ház, Bátáh kedvezményes étkezést vehet igénybe minden tsz-tag. Még a gyerekek részére is befizethetik majd az asszonyok az ebédet. S, hogy egy szót ennek következményeiről is: mennyi új munkás asz- szonykezet nyerhet így majd a termelőszövetkezet ! Az új művelődési ház felépítése és berendezése körülbelül 4 millió forintba kerül. Az Összeghez 1 milliót ad a tanács, 1 milliót társadalmi munkával akarnak befektetni az épületbe. S egyelőre 1 milliót ad a termelőszövetkezet. Azért kell így fogalmazni, hogy egyelőre, — mert kaptak némi támogatásra ígéretet, esetleg a megyei tanácstól, esetleg a megyei moziüzemi vállalattól. Mindez még nem biztos. Az ígéret úgy hangzott, hogy „talán, majd meglátjuk”. Ha jön a segítség, akkor 1971 végére 72 elejére elkészül a művelődési ház. Ha a segítség elmarad, kicsit elhúzódhat az átadás határideje, de akkor is adja a hiányzó összeget a tsz. A program első lépése — Úgy látta a vezetőség, hogy itt Bátán 25 éve, a felszabadulás óta a művelődési intézmények területén alig volt valami előrelépés. Az anyagi korlátok miatt nem is lehetett — mondja FülÖp László, a bátai November 7 Tsz elnöke. — Ezért határoztuk el közösen a tanáccsal, hogy megkezdjük ennek a programnak lépésről lépésre való megvalósítását. Ennek az első lépése a művelődési ház felépítése. — Mi haszna lesz abból a termelőszövetkezetnek, ha elkészül a művelődési ház? — A község lakosságának mintegy 80—85 százaléka tsz-tag. Kulturális fejlődésükért a ts2 is felelős. Egyre több fiatal is dolgozik nálunk. Kereseti igényeiket ma már megfelelően tudjuk biztosítani. Szórakozásukról is kell gondoskodnunk. Régente Bátán jelentős kulturális élet volt. A község folklórja eleve adja ennek lehetőségét. Ma hely hiányában ellaposodott ez a munka. Újra fel kellene éleszteni. Színházat is szeretnénk majd hívni Bátára. S a közgyűléseinket is kulturált körülmények között tarthatjuk akkor. S még egy nagy, bár a mindennapokkal összefüggő gyakorlati hasznát említsem: bevezetjük mi is az üzemi étkeztetést. Fontosságát nem kell külön hangsúlyoznom! Következik az iskolabővítés A művelődési ház megépítése lesz a tsz-elnök által emlegetett program első lépése. Hogy ml következik ezután? Iskolaépítés közös erőből. A tsz ebből is jelentős részt vállal. Erről is tudnak már a tagok. Helyeslik. Négy tanterem és egy politechnikai műhely épül a 12 éve elkészült 4 tanterem mellé. Az iskola központosítva lesz. Problémájuk a tervezés körül van. Ha ehhez kapnának társadalmi segítséget, nagy gondtól szabadulnának. A segítséget okvetlenül kiérdemelték. Azzal, hogy minden lehetőséget megkeresve, önerejükből is elindultak az előrehaladás útján. Munkájuk méltán állhat példaként több község előtt. MÉRV ÉVA
