Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám

Kézilabda A dombóvári csapat a terembajnokság esélyese Asztalitenisz NB dl A Vasas 7., Nagykónyi kiesett Hosszú hónapok után végre közzétették az asztalitenisz NB III. végeredményét. Saj­nos, a szezon alatt mindössze I—2 esetben ismerték a ver senyzők, a csapatvezetők a bajnokság állását, ami pedig egyáltalán nem segíti a sport­ág népszerűsítését. A két Tolna megyei csa­pat közül a Szekszárdi Va sas 18 mérkőzésből 6-szor győzött, 9-szer vesztett a 3 döntetlen mellett, s 15 pont­tal 7. lett a csapat. Másik csapatunk — Nagykónyi — Katus jogosulatlan szerepel­tetése miatt — óvások után — az Utolsó helyre csúszott, így kiesett az NB lll-ból. A Dombóvári VSE férfi ké­zilabdacsapata vasárnap foly­tatta Komlón a terembajnok- ság küzdelmeit. Ezúttal a Komlói Zobák SK csapata el­len léptek pályára. A dombó­váriak nyugodt, tetszetős és gyors játékkal már az első percekben nagy előnyre tettek szert. A csatársorból Koppen- dorfer és Savanyú volt elemé­ben, míg a kapuban Bessenyei II. mutatott be néhány pará­dés védést. Az első félidő vé­gén Dombóvár már 22:7-re ve­zetett. A II. félidőre Dombóvár fel­gyorsította a játékot, de a csa­tárok ezúttal többet hibáztak. Komló ennek ellenére alig tu­dott behozni valamit a ven­dégek előnyéből. Az utolsó percekben Dombóvár erősíteni tudott és egymás után érte el góljait. Végül 40:14 arányban biztosan győzött. Ezzel a győzelmével a Dom­bóvári VSE a komlói terem­bajnokság egyik esélyesévé lé­pett elő. A csapatból nemcsak a csatársor, de a védelem is kitűnő játékot nyújtott. Kop- pendorfer 17, Savanyú 14, P£ei- fert 4, Szeltner 3, Slabati 2 gólt dobott. — Kővári — A bajnokság végeredménye: 1. Pécsi B. 18 18-------237:51 2. Kaposv. VL 18 16 — 2 203:85 3. Kaposv. K. 18 13 — . 4. Pécsi BTC 18 8 1 5. Nagyk. K. 18 8 1 6. Komló 18 6 3 7. Szeksz. V. 18 6 3 8. D.újv. 18 5 9. Nagyk. VM 18 3 36 32 5 190:98 26 1 9 143:145 17 1 9 132:156 17 3 i 137 ;l5l 15 3 9 120:168 15 2 11 125:163 12 2 13 37:201 7 11. Como—Mantova 12. Genoa—Ternana 13. Livorno—Varese +1 14. Monza—Modena Terematlétikai bajnokság Pakson M. Nagykónyi 18 2 — 16 66:222 4 így kellett volna 1. Bari—Brescia 2:0 1 2. Fiorcntina—Lanerossi 2:1 1 3. Internationale—Roma 2:0 1 4. Juventus—Sampdoria 2:0 1 5. Lazio—Cagliari 0:2 2 6. Napoli—Torino 4:0 1 *7. Palermo—Bologna 1:0 1 8. Verona—Milan 2:2 x 9. Atalanta—Foggia 0:0 x 10. Cesena—AS Reggina 2:2 x 0:0 x 0:1 2 0:0 x 2:1 1 A Paksi Járási Atlétikai Szövetség a paksi gimnázium tornatermében rendezte járási terematlétikai bajnokságát. Ezen dunaföldvári és paksi versenyzők vettek részt. He­lyezések: LÁNYOK 10 m rajt: ifi: I. Raus Má­ria, 2. Kerekes Szilvia (Paks). Serdülők: 1. Takács Dóra, 2. Marosi Ágnes. 3. Hermann Mária (mindhárom Paks). Helyből távolugrás: ifi: 1. Schreiner Mária, A Németh Teréz, 3. Jantyik Margit (mind­három Pgks). Serdülők: 1. Takács Dóra, 2. ívfarost Ág­nes, 3. Papp Zsuzsa (mindhá­rom Paks). Magasugrás: ifi: 1. Schrei­ner Mária, 2. Jantyik Margit, 3. Németh Teréz (mindhárom Paks). Serdülők: 1. Varga Ju­dit (Paks), 2. Takáts Dóra- - -> / . ■ •' Kevés a helyes megfejtés (Paks), 3. Bőhm Edit (Duna- földvár). Medicinlabda-lökés: ifi: 1. Schreiner Mária, 2. Kerekes Szilvia, 3. Hasz Gizella (mind­három Paks). Serdülők: 1. Bőhm Edit (Dunaföldvár), 2. Marosi Ágnes (Paks), 3. Ta­káts Dóra (Paks). FIUK 10 m. rajtverseny: Ifi: 1. Schukkert József, 2. Szentesi István, 3. Berger István (mind­három Paks). Serdülők: 1. Tóth György. 2. Jendrolovits Pál, 3. Papp Sándor (mindhá­rom Dunaföldvár). Helyből távolugrás: Ifi: 1. Mayer István, 2. Szentesi , Ist­ván, 3. Schukkert József (mind­három Paks). Serdülők: 1. Papp Sándor, 2. Jendrolovits Fái, 3. Tóth György (mindhá­rom Dunaföldvár). Helyből hármasugrás: Ifi: 1. Mayer István (Paks), 2. Konrád Ferenc (Dunaföldvár), 3. Szentesi István (Paks). Ser­dülők 1. Jendrolovits Pál (Du­naföldvár). A IV. számú szelvényen ne­héz feladatokat róttunk olva­sóinkra. Különösen a 2. pont­ban közölt kérdés bizonyult nehéznek. Sajnos, nemcsak a szurkolók, de még a játékosok közül is sokan nem tudják, hogy a felezőzászlónak az ol­dalvonaltól egy méterrel kell kívül lenni. Ez egyben felele­tet ad arra is, miért helytelen a játékvezető ítélete. Nézzük részletesen a feladványt és a helyes megfejtést: 1. Ä csatár észrevette, hogy leshelyzetbe került. Hogy ki­vonja magát a leshelyzetből, kilépett az oldalvonalon túlra. A labdát vezető társa így már akadálytalanul törhetett kapu­ra, amikor a játéktéren kívül álló csatár bekiabált társának: „Lőjj már!”. A csatár szót fo­gadott, a labda a hálóba ju­tott, a játékvezető gólt ítélt. A játékvezető helyesen járt el, amikor nem minősítette szabálytalannak a játékos be­kiabálását, hiszen ezzel nem követett el olyan szabálysér­tést, melyért csapatát büntet­ni kellett volna. Az viszont természetes, hogy a játékos kivonhatja magát leshelyzet­ből' azzal, hogy az oldalvona­lon kívülre lép. A helyes meg­fejtés: 1. rült. A játékvezető ítélete helytelen volt, néni lett volna szabad gólt ítélni, hanem part­dobást a felezőzászlótól. He­lyes megfejtés: 2. 3. A kapus kivédett egy lab­dát a 11-es ponton. Négy lépés után a 16-osrói kézből kirúgta a labdát, amj a szél segítsé­gével az ellenfél kapujába ju­tott. A játékvezető gólt ítélt. A labda játékban volt, a ka­pus nem vétett szabálytalan­ságot, tehát a gól érvényes. A játékvezető ítélete helyes, így a megfejtés: 1-es. Olvasóink közül a felada­tokat helyesen oldották meg: Nagy Gáspár Hőgyész, Horváth Attila Dombóvár, Tolnai Imre Nagykónyi, Dávid Gyula Sza- kály, Barcs Sándor Madocsa, Bemáth Zoltán Dunaszent- györgy, Kondás Béla Szakály. Közülük könyvjutalomban ré­szesült: (melyet postáztunk) Horváth Attila, Dombóvár, II. u. 59.. Dávid Gyula Szakály. Kossuth u. 83., Bemáth Zol­tán Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 115. Ökölvívás Tolnaiak a Helikon Kupáért A Tolnai Vörös Lobogó Sportkör ökölvívó-szakosztá­lyát hét versenyző képviselte Keszthelyen, a Helikon Kupá­ért rendezett mérkőzéseken. A nyolc egyesület versenyzői kö­zül a tolnaiak jól szerepeltek. A serdülők közül Felker Jó­zsef könnyűsúlyban 2., Novák István váltósúlyban szintén 2. helyen végzett. Mohr Gusztáv már az elődöntőben a győztes­sel került össze, így nem ke­rült a legjobbak közé. Az ifjúsági versenyzők kö­zül pehelysúlyban Csap János 1. lett, ugyanakkor megkapta a legtechnikásabb ifjúsági ökölvívók tiszteletdíját. Váltó­súlyban Du ka Ferenc 3. helyen végzett. A felnőtteknél Gar- bacz József váltósúlyban szin­tén 3. Kovács Éva második 2. A csatár saját 16-osánál szerezte meg a labdát, de azt rém adta le senkinek, az ol­dalvonal mellett felvezette, úgy, hogy a labda nekiment a felezőzászlónak, s miután on­nan visszapattant, a csatár to­vábbvezette, majd gólt lőtt. A játékvezető gólt ítélt. Amikor a labda nekiért az oldalvonal mellett a felező­zászlónak, játékon kívül k§; Megkezdődött a téli atlétikai versenyidény. Az év első ver­senyén részt vett Kovács Éva, a Szekszárdi Dózsa magasug­rója is, aki az elmúlt évben 160 centiméteres eredménnyel hívta fel magára a figyelmet. A budapesti Tüzér utcai csar­nokban megrendezett verse­nyen a magasugrásban Komka (Salgótarjáni Kohász) 176 cen­tis eredménnyel mindössze egyetlen. centivel maradt ej a csúcstól. A többiek lényegesen gyengébben szerepeltek. 150 centi is-elegendő volt a má­sodik helyhez, amelyet Kovács Éva, a Szekszárdi Dózsa ver­senyzője ért el. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható, a Ba­bits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napokon szünetet tart. MOZI BONYHÁD: Csempészek. (Ma­gyar film). DOMBÓVÁR: „Z”, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája. (Francia—algériai film). PAKS: Egy őrült éjszaka. (Ma­gyar film). SZEKSZ ARD, GARAY: Imposz- torok. (Magyar film 16). SZEKSZARD, GARAY: du. első ea. Talpalatnyi föld. (Magyar film). TAMÁSI: Kötéltánc. (Angol bűn­ügyi film). TOLNA: A sex és a haj dón. (Amerikai film vígjáték). KÖNYVTARAK: A megyei könyv­tár keddi nyitva tartása: felnőt­teknek kölcsönzés 13—19 óra, ol­vasóterem nyitva tartása 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: mező- gazdaságból, irodalomtudomány­ból, ideológiából és társadalmi tudományokból, műszaki tudomá- mányokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjú­sági könyvtár: naponta 14—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: fel­nőttek részére kölcsönzés 13—18 óráig, ifjúsági könyvtár 13—18 óráig látogatható. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 9—12, 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: * 13—18 óráig látogatható. _ BONYHÁD: A művelődési köz­pontban szövetkezeti klub. DOMBÓVÁR: A művelődési köz­pontban autósklub. (A programban szereplő műso­rok megváltoztatásának jogát az ületékesek fenntartják). A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Balettzene. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Népdalok. 10.05: Részlet Kodolányi János: Bara­nyai utazás című művéből. 10.25: Romantikus zongoraművek. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Operamüsor. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Tör­vénykönyv. 14.01: Kóruspódium. 14.11: Grant kapitány gyermekei. Rádiójáték. I. rész. 15.10: Verbun­kos muzsika. 15.25: Rádióiskola. 16.05: Sugár Rezső: n. vonósné­gyes. 16.20: Az élő népdal. 16.30: Verdi bariton áriák. 17.05: Ázsia munkásmozgalma. VII. 17.20: Beethoven-mü vek. 17.45: Hangos újság. 18.10; Könnyűzenei híradó. 18.40: Gáspár Cassado gordonká- zik. 19.25: A Szabó-család. 19.55: Énekkari felvételekből. 20.40: Tu­dományos Magazin. 21.08: Beszá­molók, tudósítások a Könnyű Mú­zsa otthonából. 22.20: Gyermek­világ. 23.20: Nóták. 0.10: Bach­müvek csembalóra. PETŐFI RADIO 8.05: Tánczene. 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism). 9.00: Kamarazene. 11.46: Gyógyvizek ^keletkezése. 12.01: Népdalaink nyomában. 12.24: A Parsifal három bemutatója. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.10: Fiata­lok hullámhosszán. 19.10: Vállal­juk a kockázatot? 20.25: Uj köny­vek. 20.28: Táncdalok. 20.40: Szim- íónikus hangverseny. 21.40: Ady Endre élete és költészete. IV. rész. 22.00: Könnyűzenei újdonságok. 22.20: Népi zene. 23.15: Operarész­letek. URH 18.10: Hanglemezparácté. 18.50: Kuisz Russzkovo JazUka. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 25. lecke. 19.05: Magyar zeneszerzők. 19.35: Peskó György orgonaestje, Közben: Kb. 20.28: Versek. Kb. 21.25: Dvorzsák operáiból. 21.56: Foglalkozása: metróvezető. 22.06: A jazz kedvelőinek. 22.26; Leopold Stokowski vezényel. MAGYAR TV 9.00: lskola-tv. Környezetisme-, rét. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.55: Fizi­ka. (Alt. isk. 6. oszt.) 11-55: Szárn- tan-mértan. (Alt. isk. 7. ősit.) 14.00: Környezetismeret. 14.56: Fi­zika. 16.40: Számtan-mértan. 17.58b Hírek. 18.05: öntudat és piac. Ri­portműsor. 18.55: Esti mese. 19.X0S Közvetítés a Budapesti Harisnya- gyárból. 19.30: Zsoldért Vietnam­ban. A Tv-kis filmje. 20.00: Tv» híradó. 20.20: Puccini: Bohémélet, Operafilm. 22.10: Tv-hiradó. — a kiadás. •) JUGOSZLÁV TV 17.50: Rajzfilmek. 19.05: Kis vi­lág. 18.30: önöknek az úton. 19.05: Folklőrpercek. 20.35: Gyapjúszál — rövidfilm. 20.45: A szürke flanelt*! tuhás ember. Angol film. . OSZTRÁK TV 18.50: Viharlovag. Film. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Színházi beszélgetés. 21.10: A nagy harang. Szatirikus szórakoztató műsor. 22.25: Tv-híradó. Hol tanuljon tovább a gyerek? Tájékoztatás a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskoláról A címben feltett kérdés napja­inkban gyakran hangzik el azok­ban a családokban, ahol általános iskolai, 8. osztályos tanuló van. Február hónap ugyanis a tovább­tanulásra való jelentkezés ideje. Az elmúlt napokban sok szülő keresett fel személyesen — de te­lefonon és levélben is —, hogy felvilágosítást és tájékoztatást kérjen iskolánkról, a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakkö­zépiskoláról. Az érdeklődő szülők megnyilatkozásai arról győztek meg, hogy nagy fokú a tájékozat­lanság a közgazdasági szakközép- iskolát illetően. Ezek a tapaszta­latok késztetnek arra, hogy rövi­den tájékoztatást adjak Bonyhád közgazdasági szakközépiskolájáról. Iskolánk, megyénk egyetlen köz- gazdasági szakközépiskolája. Ta­nulóink tanulmányaik sikeres be­fejezéseként olyan érettségi bizo­nyítványt kapnak, mely képesí­tett könyvelő, vállalati tervező és vállalati statisztikus képesítést ad. Természetesen egyetemi és fő­iskolai továbbtanulásra is jogosít ez az érettségi bizonyítvány. Intézetünkben általános irányú közgazdasági képzés (ipari, me­zőgazdasági, kereskedelmi és ál­lami belkereskedelmi szakmai gyakorlattal), pénzügyi ügyviteli képzés, valamint gép- és gyors­író általános ügyviteli képzés fo­lyik. A tanulók szakmai gyakor­lati beosztásának jogát — me­gyénk munkaerő-szükségletének megfelelően és a tanulók elhelyez­kedésének biztosítása érdekében — magunknak tartjuk fenn. Az általános irányú közgazdasági képzés keretében képesített köny­velőket, vállalati tervezőket és vállalati statisztikusokat képezünk ae iuae. a a ke­reskedelem és az állami belkeresr kedelem részére. A gép- és gyorsa író általános ügyviteli képzés ke­retében minden népgazdasági ága­zat számára magas fokú "^nírás- és gyorsírástudással rendelkező ügyintézőket képezünk. A pénz­ügyi ügyviteli képzés keret ép eh pénzügyi szakembereket képe­zünk, akik elsősorban tanácsok­nál, tanácsi vállalatoknál és in­tézményeknél, de bármely nép- gazdasági ágban pénzügyi ügyin­tézőkként helyezkedhetnek el. Az egyes járások munkaerő­szükségletének megfelelően, já­rásonként körülbelül 20—25 tanu­lót tudunk felvenni Túlnyomó többségben leányokat veszünk fel, járásonként 3—4 fiú nyerhet fel­vételt. A naponként bejárni nem tudó tanulók kollégiumi elhelye­zést, vagy extemátusi ellátást; (napi háromszori étkezést és ta­nulószobát az iskolában, megbíz­ható családnál szálláshelyet), il­letve menzai ellátást (ebéd és ta­nulószoba) kaphatnak. A közgazdasági szakközépiskola tantervi követelményrendszere magas és sokrétű (négy év alatt szakképzettséget nyújt, mely szakképzettség azonnali elhelyez­kedési lehetőséget biztosít a szak­mában, de felsőoktatási intézmé­nyekben való továbbtanulásra is jogosít), ezért tehetséges és szor­galmas, elsősorban a reáltárgyak iránt érdeklődést tanúsító, jó ta- nulók jelentkezését várjuk. Remélem, e rövid tájékoztató el­oszlatja a félreértéseiket és a szü­lőket hozzásegíti ahhoz, hogy a címben feltett kérdésben alapo­sabb ismeretek birtokában dönt. hessenek. Dr. Kende Ferenc ■?: igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents