Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-25 / 47. szám
Labdarúgás Előkészületi mérkőzések PROGRAM PAKSI KINIZSI— DUNAFÖLDVÁR 1:1 (0:1). Cunaföldvár. Vezette: Farkas. Havas, latyakos pályán játszott a két csapat és ez az erőfelmérés szempontjából fontos állomása volt a két csapat felkészülésének. Az I. félidő kiegyensúlyozott játékot hozott. A vezetést fél óra eltelte után a hazai együttes szerezte meg, mert' egy szögletrúgás után Márkus röviden ütötte ki a labdát, az Lukács elé került, aki nem hibázott. 0:1. . • - • . Szünet után mindkét csapat cseréket hajtott végre. Az 55. percben Dömötör révén egyenlített a vendégcsapat. 1:1. Majd a lényegesen jobb erőben lévő paksi együttes lassan nyomasztó fölénybe került. A fölény a 62. percben érett góllá, amikor Ka j ári volt eredményes. 2:1. A 80. percben Bányai révén már 3:1 lett az eredmény, míg a mérkőzés végeredményét a 90. percben Németh állította be 11-esből. 4:1. A paksi csapat összeállítása a következő volt: Márkus — Kiss, Vilmányi, Fercs (Németh), Váczi, Kővári, Kródi, Kajári, Bányai, Csorna, Keresztes. Ezenkívül Osztermayer, Dömötör és Franckó is szóhoz jutottak. Peresztegi edző elégedett volt a látottakkal. A paksi együttes jó erőben várja ' az új idényt. DOMBÓVÁRI VSE— PÉCSI VSK 3:0 (3:0) Dombóvár, 100 néző. Vezette: Havasi. Hilbert — Sonkoly, Potó, Beke, Molnár Fenyvesi I., Varga, Szőts, László, Kakas II, Bartha. A havas, csúszós pályán már az első percekben is a hazai csapat támadott többet. A 18. percben Varga előreívelt szabadrúgását Kakas II. fejelte a jobb alsó sarokba. 1:0. A 32. percben Fenyvesi I. távoli lövése a bal kapufát érintve jutott a pécsi kapuba 2:0. A 40. percben Varga lövése a jobb kapufáról vágódott a hálóba. 3:0. A II. félidőre Lendvai edző Fenyvesi Il-őt Szabó, Kakas Il-őt Kakas I és Pothót, Horváth váltotta fel. Ebben a játékrészben is a dombóvári csapat támadott többet, azonban gólt már nem sikerült elérni. Az előmérkőzésen Döbrököz együttese 4:1 arányban győzte le a DVSE tartalékcsapatát. Kézilabda A DVSE nyerte a Mecseki Bányász teremkupát DVSE—KOMLÓI GIMNÁZIUM 40:28 (19:19) Vasárnap délután Komlón befejeződtek az 1970. évi Mecseki Bányász kézilabda-terem- kupa küzdelmei. A DVSE ellenfele a Komlói Gimnázium csapata volt. A döntő fontosságú mérkőzésen a dombóváriaknak már döntetlen is elég lett volna a kupa elnyeréséhez, viszont vereség esetén csak a második helyen végeztek volna. Érthető volt az izgalom. A kezdés a komlói csapatnak sikerült. Szervezett, gyors támadásokkal hamarosan elhúztak a kapkodó, körülményesen játszó Vasutascsapattal szemben. Izgalmas volt ebben a játékrészben a küzdelem. Mindkét fél részéről több játékos jutott a kétperces kiállítás sorsára. Ráadásul a játékvezetők téves ítéletei is gátolták az állandó emberhátránnyal küzdő DVSE jobb csapatjátékát. Mégis, egy perccel az első félidő befejezése előtt sikerült kiegyenlíteni és ledolgozni a hátrányt. A II. félidőben javult a Tolna megyei csapat játéka. Végig szoros emberfogással védekeztek és gyors ellen- támadásokkal több gólos előnyre tettek szert. Főleg a gólerős Koppendorfer volt elemében. Végül is az erőnléti fölényben játszó dombóváriak a mérkőzés végére a komlói közönség buzdítását is kiérdemelték. A mérkőzés 40:28-as eredménnyel ért véget. Góldobók: Koppendorfer (16), Savanyú (9), Feltner (4), Sla- vati (4), Pfeifer (3), Szili (3), Mayer (1). Végeredményben 274-es : 128-as gólaránnyal a DVSE veretlenül nyerte el a „Mecseki Bányász”, kézilabda- teremkupát. Kővári Sporthírek Ma délelőtt, fél 11 órai kezdettel Szekszárdon, a közgazdasági technikum tornatermében kosárlabda-mérkőzés lesz, a Szekszárdi Garay Gimnázium és a Pécsi Széchenyi Gimnázium csapatai között, az országos középiskolás kosárlabda-bajnokságért. A pécsi visszavágóra egy hét múlva kerül sor. * A Bölcskei Gépállomás és a Dunaföldvári Kendergyár KISZ-szervezete a felszabadulás tiszteletére asztaliteniszversenyt rendezett Bölcskén, amelynek visszavágójára március 6-án, Dunaföldvárott kerül sor. Egyéniben: Bölcske— Dunaföldvár 3:2, párosban: Dunaföldvár—Bölcske 3:1. Kosárlabda NB I-es csapatokkal játszottak a szekszárdi lányok Vasárnap játszotta első előkészületi mérkőzéseit a Szekszárdi Vasas NB Il-es női csapata. A szekszárdiak ellenfelei NB I-es csapatok voltlak. Először a Bp. Spartacus csapatával mérkőztek. Az alaposan megerősödött szövetkezeti csapattal háromharmados „maratoni” mérkőzést játszott a Vasas. Délután pedig az NB I. élmezőnyében végzett BKV Előre volt az ellenfél. A mérkőzések nagyon jól szolgálták NB Il-es csapatunk felkészülését. A nagy megterhelést jelentő mérkőzések alaposan igénybe vették a szekszárdi játékosokat. Legtöbbjük kisebb-nagyobb fáradtságról panaszkodott. Mind a játékosok, mind pedig a szakvezetés számára nagyon hasznosnak bizonyult a budapesti út. A kis teremhez szokott szekszárdi lányok belekóstoltak a szabályos méretű terem nyújtotta lehetőségekbe. Az edző számára pedig a két edzőmérkőzés feleletet adott arra a kérdésre, hol tart a csapat a felkészülésben, mik a hiányosságok, amelyeken feltétlenül javítani kell. Csapatunk sajnos, nem tudott teljes csapattal pályára lépni. Buttásné és Binder betegség, Schmidt I. pedig egyéb ok miatt nem tudott részt venni a mérkőzésen. BP. SPARTACUS— " SZEKSZÁRDI VASAS 118:104 (50:70) Spartacus: Boros (14), Miha- lovics (7) — Herbert (9) — Kérész (6), Vertelics (8). Csere: Réder (18), Takács I. (16), Takács II. (10), Varga (12), Sárdi (12), Rudolf (2), Répá- si (4), László (—). Szekszárd: Harsányi (12), Schmidt II. (12) — Faragó (5) — Sátrán (12), Mechtl (15). Csere: Fettermann (14), Falvai (2), Skoda (20), Ulrik (12). Kerek két óra hosszat játszott egymással a két csapat. A szekszárdiak eleinte nehezen lendültek játékba. Sok volt a hiba a csapat játékában. Nehezen alkalmazkodtak a nagy játéktérhez. A védekezésben a csapat a behúzódott emberfogást és az 1—3— 1-es zónát, támadásban a 2 centeres megoldást alkalmazta. Védekezésben elsősorban helyezkedés! hibákból eredően több elkerülhető kosarat kapott az együttes. Támadásszövésben az eladott labdák száma volt túl magas. Ugyanakkor örvendetes jó százalékkal dobtak és erőnlétből is jól vizsgáztak. Kitűntek: Takács I., Takács II., Réder, Varga, illetve Skoda, Pettermann, Mechtl és Schmidt II. BKV ELŐRE—SZEKSZÁRDI VASÁS 72:50 (46:26) Előre: Vargáné (10), Ugró (16) — Grófné (6) — Krajcso- vics (8), Csadó (8). Csere: Bencs (8), Gyulainé, Pásztói, Bakonyi (4), Ferenczi (2), Mészáros (6), Lázár (4). Szekszárd: Pettermann (10), Harsányi (13) — Skoda (11) — Ulrik (8), Schmidt II. Csere: Falvai (4), Sáfrán (2), Faragó, Mechtl (2). A mérkőzésen jól helytállt a szekszárdi együttes. A délelőtti nagy megterhelés ű mérkőzés után is aránylag mozgékonyak voltak a szekszárdi lányok. A több válogatottat felvonultató budapesti csapat természetesen rutinosabban, érettebben, ötletesebben játszott. A mérkőzés a következőképpen alakult: 7. perc: 12:6, 13. perc: 26:18, 16. perc: 36:20. A II. félidő kiegyenlítettebb küzdelmet hozott a következő pont lakul ássál: 4. perc: 50:27. 13. perc: 66:38, 17. perc: 60:4'' Kitűnt: Ugró, Vargáné. Bem < illetve Harsányi, Ulrik és Pet- termann. MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Időszakos kiállítás: a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából rendezett könyvkiállitás és A magyar nép szabadságharcai című képkiállítás. Állandó Vrlata: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napokon szünetet tart. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtt kölcsönzés 10—19 óra, az olvasóterem nyitva taitása 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: műszaki és társadalmi tudományokból, mezőgazdasági tudományokból szakreferensek állnak az olvasók renlelkezésére. Az ifjúsági könyvtár naponta 14—18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12, 13—18, fijúságiaknak 10—16-ig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óráig, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD: Az állami gazdaMOZI Szekszárd Garay: Traianus oszlopa. I., II. (Dupla helyárral) (Román—NSZK film.) Bág kajmádi kerületében táncos zenés klubfoglalkozás. Ujberek- ben szintén klubfoglalkozás. BONYHAD: A művelődési központban szövetkezeti és ifjúsági klubok. DOMBÓVÁR: A vasutaskultur- házban 17 órától ifjúsági klub, DECS: 19 órától filmstúdió. BATASZÉK: délelőtt 10 órától a megyei könyvtár rendezésében: . Nők helyzete a mezőgazdaságban címmel előadás. TOLNA: a textilgyárban ismeretterjesztő előadás. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárdon a MÉK e héten érvényes fogyasztói irányárai: karalábé kilója 3.—, cseresznyepaprika fű- zéres 15.—, csomagolt vöröshagyma kilója 5,50, fokhagyma kilója 30.—, burgonya gül 3.70, rózsa- burgonya 3,40, csomagban 3,30, egyéb fajtájú burgonya 2,40, takarmányburgonya 1,20. sárgarépa kilója 3,50 és 2.—, petrezselyem 6.— és 5.—, zellergumó 7.—, vöröskáposzta 4.—, fejes káposzta 3.—, cékla 2,50, téli körte 4.—, vágott körte 2.—, mandula héjas 17.—, mandulabél S0.—, sampinyon kilója 40.—, ezaritott vöröshagyma 66.—, piros alma 6.—, 3.—, illetve 2,50, fehér alma 2.—, illetve 1,50, feketeretek 3.—, torma 15.T-, héjas dió 15.—, dióbél 70.—, aszalt szilva 15.—, aszalt alma 15.—, savanyú káposzta 5.—, paraj 12.—, forint kilónként. — Talált tárgy: Talált tárgyként egy férfikerékpárt szolgáltattak be a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságra. Jogos tulajdonosa ott átveheti. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO t 8.20: Haydn-művek. 9.00: Arcok munka közben. 9.15: Régi melódiák. 10.04: A dervis és a halál. Részlet Mesa Selimovics jugoszláv író regényéből. 10.25: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.01: Ránki György: Csendháborító — részletek. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Kodály: Három magyar tánc. 15.15: Magyar századok. Végvári vitézek. 16.05: Lavotta verbunkosaiból. 16.18: Lenin a Szmolnijba megy. . . 17.2Q: Mi újság az Operában? 17.59: 12 hónap története. 18.24: André Cluytens vezényel. 19.25: A Musza Dag negyven napja. Folytatásos rádiójáték. III. rész. 20.20: Népdalcsokor. 21.00: Félóra moziról, színházról, tanulásról, olvasásról. 21.30: Magyar századok zenéje. III. rész. Éji zene. PETŐFI RADIO 8.05: Népi zene. 8.45: Tallózás a világsajtóban. 9.00: Harc az osztályért. Hárs László rádiójátéka. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Norma. Részletek Bellini operájából. 13.40: Orvosi tanácsok. A hétköznapok neurózisáról. 14.00: Kettőtől — hatig. . . 18.10: Kis magyar néprajz. 18.22: Aranyvasárnap, avagy szempontok a házassághoz. Kamondy László rádiónovellája. (Ism). 18.47: Jó estét, gyerekek! 18.55: A Magyar Rádió Országos Beethoven- zongoraversenye. Kb. 21.33: Népdalok. 21.50: Nemcsak a tankönyvből. 22.05: Az európai szimfonikus könnyűzene. II. rész. 22.45: Operarészlet. 23.15: Kár lenne elmúlás*« tani. ,« 4 , tW* 1 URH n 18.10: Tánczenei koktél. 18.552 Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 32. lecke. 19.10: Liszt-lemezek. 20.53: Operarészletek. 21.18: Déryné naplója. VII. rész. 21.36: Sarah Vaughn énekel. 21.54; Gordonkaest Salzburgból. MAGYAR TV 'WWn 9.00: Goda Gábor: Pokoli menny- bemenetel. Tv-játék. 10.00: Joan Baez énekel. Francia zenés film. I. rész. 10.25: Delta. Tudományos híradó. 17.58: Hírek. 18.05: Madridi fesztivál. Spanyol zenés film. II. rész. 18.30: Hamis recept, — avagy mit szólsz hozzá tízen- túli? 18.50: Esti mese. 19.00: Gondolatok a korszerűségről. 20.00: Tv-híraaó. 20.20: Bohóc a falon. Magyar film. 21.30: Szülők, nevelők — egymásközt. Tlogyan tanuljon otthon a gyerek? 22.10; Tv« híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 15.55: Riport Líbiáról .16.15 2 Magyar nyelvű tv-krónika. 17.50: Nagyok és kicsinyek. 18.00: Kosárlabda: Crvena Zvezda—Injis. 19.30: Rajzfilmek. 19.40: Tudományos ismeretterjesztő film. 20.35: Tristan Bemard: Az angol úgy, ahogy beszélik. Tv-dráma .21.35; Film, színház és... t OSZTRÁK TV 16.30: A kis boszorkány. 18.20! Bábfilm. 18.50: Kedves Bili bácsi. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Az ORF ma este. 21.00: Blaise professzor, Tv-játék. 22.45: Tv-hiradó. A Bábolnai Állami Gazdaság 2 éves iskolát indít szeptember hóban, melyen kiképez sportlovasokat, baromfigondozókat. Teljes ellátást, ösztöndíjat biztosítunk Jelentkezhetnek 8 általános iskolát végzett 14—17 éves fiúk. A jelentkezéseket írásban kérjük március 15-ig a személyzeti osztály címére elküldeni. (293)