Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-17 / 40. szám
Ökőfvívós • (■ Szombaton délután az elődöntőkkel íolyiatódott a délnyugati terület ifjúsági ökölvívó-bajnoksága. Az elődöntők során 10 Tolna megyei versenyző lepett szorítóba és közülük kilencen kiharcolták a döntőbe jutást. Azért nem tizen, mert Torma és Duka egymás ellen harcolt és közülük csak egyik juthatott tovább. Harmatsüly: Ferstek (K. Dózsa) pontozással győzött Bányai (NVTE) ellen, Szommer (Steinmetz) a II. menetben döntő fölénybe került Marti- necz (NVTE) ellen. Pehelysúly: Simon (Sz Dózsa) szoros mérkőzésen győzött Takács (Komló) ellen. Csap (Tolna) pedig látványos mérkőzésen győzte le Bensőt (Pécsi VSK). Könnyűsúly: Vecsei (Sz. Dózsa) a II. menetben nagyon határozottan lépett fel Sztar- csek (K. Dózsa) ellen, aki feladta a mérkőzést. A Torma (Sz. Dózsa)—Duka (Tolna) találkozón Torma technikásabb. Duka lendületesebb, erőteljesebb volt. Duka jól hajrázott a III. menetben, de nem tudta behozni Torma pontfölényét. Kisváltósúly: Baranyai (NVTE) ellen Kovács (PVSK) már az I. menetben feladta. Komjáti (Sz. Dózsa) pedig pontozással győzött Rátkai (Katona SE) ellen. Váltósúly: Csap (Tolna) pontozásai nyert Mudra (PVSK) ellen, Kiss (Sz. Dózsa) ellen pedig Peidl (Pécsi VSK) már az I. menetben feladta. Nagy váltósúly: Kiss (Pécsi VSK) a II. menetben döntő fölénybe került Vida (Kaposvári Dózsa) ellen, Tornyos (Katona SE) pedig Ignáccal (Sz. Dózsa) szemben került ki döntő fölénnyel győztesen. Középsúly: Angyallal (Sz. Dózsa) szemben Rátkai (Katona SE) jobb volt ugyan, de sportszerűtlenül viselkedett és a versenybíróság Angyal győzelmét hirdette ki. Vasárnap délelőtt került sor a döntő küzdelmekre. Több mint 200-an voltak a művelődési ház nézőterén, azt bizonyítva, hogy ismét kezd növekedni az ökölvívás. tábora. A 11 bajnokság közül 7 bajnokság a megyében maradt. Különösen a Szekszárdi Dózsa legénysége szerepelt remekül, mert 6 bajnokságot nyerve fölényesen nyerte a pontversenyt is. De az is örvendetes, hogy Csap személyében a tolnai ökölvívósport is bajnokot avathatott. Ezúttal a Tolna megyei sportkörök közül Paks és Bonyhád halványabban szerepelt a szokottnál. A várakozásnak megfelelően az első három mérkőzés pontozásos győzelemmel ért véget. Ezután azonban sorozatosan mérkőzésfeladások, döntő fölényekkel értek véget a találkozók és csak a nehézsúlyban lehetett ismét pontozásos győzelemmel bajnokot avatni. Részletes eredmények: Papírsúly: Kozma (K. Dózsa) pontozással győzött Drégely (Sz. Dózsa) ellen. A kaposvári versenyző mozgékonyabb volt, többet is ütött. Bajnok: Kozma (Kaposvári Dózsa), 2. Drégely (Sz. Dózsa). JLégsíiIy: Szabó (Sz. Dózsa) pontozással győzött Horváth (K. Dózsa) ellen. Tomboló vastaps fogadta a szekszárdi versenyző győzelmét, aki hihetetlen energiával rohamozta végig a mérkőzést Bajnok: Szabó (Sz. Dózsa), 2. Horváth (K. Dózsa). (Papírsúlyban és légsúlyban is csak ?—2 induló volt.) Harmatsúly: (6 induló) Ferstek (K. Dózsa) pontozással győzött Szommer (Steinmetz SE) ellen. Villámgyors balegyenesekkel szerezte a kaposvári versenyző pontjait. Bajnok: Ferstek (K. Dózsa), 2. Szommer (Steinmetz SE), 3. Bányai NVTE), 4. Martinecz (NVTE). Pehelysúly: Csap I. (Tolna) a II. menetben kiütéssel győzött Simon (Sz. Dózsa) ellen. A döntőben is összekerült két Tolna megyei versenyző. Csap kiforrottabbnak, tapasztaltabbnak bizonyult és a II. menetben a mérkőzésvezető kiszámolta a szekszárdi versenyzőt. Bajnok: Csap I. (Tóina), 2. Simon (Sz. Dózsa), 3. Ben- se (Pécsi VSK), 4. Takács (Komló). Könnyűsúly: Vecsei (Sz. Dózsa ellen Torma (Sz. Dózsa) a II. menetben feladta. Vecsei könnyedén kezdett, csak a II. menetben lobbant fel a harc. Torma belefejelt Vecsei arcába és a menet végén Torma a mérkőzést feladta. Bajnok: Vecsei (Sz. Dózsa), 2. Torma (Sz. Dózsa), 3. Sztarcsek (Kaposvári Dózsa), 4. Duka (Tolnai VL). Kisváltósúly: Komjáti (Sz. Dózsa) ellen Baranyai (NVTE) a mérkőzést a II. menetben feladta. A II. menetben Komjáti döntő fölénybe került, mire Baranyai a mérkőzést feladta. Bajnok: Komjáti (Sz. Dózsa), 2. Baranyai (NVTE). Rátkai (Katona SÉ), 4. Kovács (Pécsi VSK). Váltósúly: Kiss (Sz. Dózsa) , ellen az I. menetben feladta Csap II. (Tolna). A rendkívül kemény Kiss hamar döntő fölénybe került. Bajnok: Kiss (Sz. Dózsa), 2. Csap II. (Tolna), 3. Peidl (Pécsi VSK), 4. Mudra (Pécsi VSK). Nagyváltósúly: Tornyos (Katona SE) ellen Kisst (Pécsi VSK) az I. menetben döntő fölény miatt a vezető bíró leléptette. Bajnok: Tornyos (Katona SE), 2. Kiss (Pécsi VSK), 3. Ignácz (Sz. Dózsa), 4. Vida (Kaposvári Dózsa). Előkészületi mérkőzések Sz. Dózsa—Nagymányok 2:0 (1:0) Több mint száz érdeklődő verődött össze az edzőmérkőzésre. A Dózsa nélkülözte a műtéten átesett Lelovicsot, a sérült Beczét és Szántót. A két csapat szerdán már egy ízben találkozott Szekszárdon. Akkor 7:2 (4:ö) volt az eredmény. A visszavágót azért rendezték meg Szekszárdon, mert a nagymányoki pálya nincs használható állapotban. A Dózsa kezdett jobban. Török mindjárt kezdés után három jó megmozdulással vétette magát észre. Lassan az esőből mind erősebb hózápor fejlődött ki. A 25. percben Freppán használta ki a nagymányoki védelem tétovázását és közelről megszerezte a vezetést. 1:0. A vendégek is ügyesen támadtak, de a kapura nem voltak veszélyesek. A nagymányoki kapu előtt Kalász íölefejelt, a túlsó oldalén pedig Teleki foglalkoztatta Lipovszkyt. Szünet után több csere történt mind a két csapatban. Meglepetésre széllel hátban sem tudott tartós fölényre szert tenni a belügyi csapat. Sőt Patakinak és Kozmának voltak kecsegtető megmozdulásai. A félidő' végén kerekedett csak felül a Dózsa és a 32. percben Török a bal felső sarokba lőtte 2o méterről a labdát. 2:0. A két csapatnak ez volt az ösz- szeállítása: .Szekszárdi Dózsa: Li- povszky — Komer (Kálmán), Gél lér (Korner), Jerabek, Kalász. Csordás, Fenyvesi, Micskó (Lizák) Freppán (Vezsenyi), Török, Vábró. Nagymányok: Volár (SzuUcs) — Forrai (Németh). Széles, Steib, Kóka, Pataki, Tresch, Kozma, Teleki, Farkas, Bareith (Hsuk). Középsúly: A bajnokság sorsát körmérkőzés formájában döntötték el. Angyal (Sz. Dó zsa) ellen Szabó (Komlói Bányász) az. I. menetben feladta. Bajnok: Angyal (Sz. Dózsa) 2 győzelemmel, 2. Rátfeai (Katona SE)„ 3. Szabó (Komlói Bányász). Félnehézsúly: Orsós (Steinmetz SE) ellenfél nélkül nyert bajnokságot. Nehézsúly: Pál (Sz. Dózsa) pontozással győzött Erős (Pécsi VSK) ellen. Szoros küzdelemben Pál nem érezte az ütéstávolságot, ezért nyert a vártnál nehezebben. Bajnok: Pál (Sz. Dózsa), 2. Erős (Pécsi VSK). Pontversenyben: 1. Szekszárdi Dózsa 60 porit, 2. Kaposvári Dózsa 30, 3. Pécsi VSK 18, 4. Katona SE 15, . 5. Tolna 13, 6. Steinmetz 12, 7. NVTE 9, 8. Komlói Bányász 4 pont. Paks és Bonyhád nem szerzett pontot. A legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat Komjáti Tibor (Szekszárdi Dózsa) kapta. Horváth Lajos pontozó bíró által felajánlott tiszte- letdíjat, pedig Leposa Ferenc, a Szekszárdi Dózsa edzője kapta meg. Kézilabda \ ificolon —Simontornyai BTC 34:28 (14:14) ; A Simontornyai BTC NB IX-es férficsapata vasárnap délután Ismét Székesfehérvárott szerepelt a terembajnokságban. Az NB I B-s Videoton ellen különösen, az I. félidőben jó játékot nyújtott a simontornyai gárda. A II. félidő elején a Videoton nagy lendülettel kezdett és az ekkor szerzett előnyét végig tartani tudta. A simontomyaiaknál javait a védőjáték, különösen a kapu- védő Nagy Béla nyújtott jó teljesítményt. Sifnoiitornya góljait Cserháti I. (13), Cserháti II. («). Dégi (6), Tóth (2) és Szebeni lőtte. Február 22-én, vasárnap a simontornyai csapat szabad napos, és legközelebbi mérkőzését csak március l-én játssza Székesfehérvárott, a Szondi SE rí. csapatával. dombóvári vse—sasd 44 #6 (24:15) A komlói terembajnokságban Sásd rendkívül kemény, lendületes játékkal lepte meg a dombóváriakat és néhány percen belül már 6:2 volt az előnyük. Ekkor Dombóvárban cserékre került sor, majd a taktikát is megváltoztatták és a félidő közepéig kiegyenlítettek a vasutasok. Az első félidő második felében már Dombóvár irányította a játékot, ekkor már nyugodtan, tervszerűen játszottak. A II. félidőt Dombóvár erős iramban kezdte, főleg Savanyú tűnt ki a támadásoknál, A sás- diak csak szabálytalanság árán tudták több esetben feltartani -Savanyút, de ezúttal a dombóváriak a büntetődobásokat mind értékesítették. Góldobók: Savanyú (15), Koppendorf er (12), Slavati (9), Pfeifer £), Herczeg Mayer (1). A felnőttcsapathoz hasonlóan a serdülők is folytatták jó szereplésüket és a Komlói Bányász hasonló korú együttese ellen 12:10- es félidő után a6;l9-re győztek. KOMLÓ VÉG YES—^DOMBÖ VÁRI VSE 3S3 <3:2) A Dombóvári Vasút NB ni-as csapata vasárnap Komlón a Bányász vegyescsapata ellen lépett pályára. Dombóvárban a következő játékosok kaptak helyet: Hilbert, — Sonkoly, Potó. Beke. Molnár, (Fenyvesi H.) Fenyvesi I, Varga, Szőts. Horváth (Rózsás) László tVégvár1). Barta. Az NB I-es játékosokkal teletűzdelt Komló ellen Dombóvár erőnlétileg teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A í rossz idő ellenére Is végig vál- izatos jó iramú volt a küzdeni. m-ps mérkőzésállásnál az lkaim! játékvezető Dombóvár ' ivóra nem adott meg epv gólt. •. dombóvári csapat góljá t: Sz' ts (1). illetve Fenyvesi I. lőtte. A zásutasesapatból Szőts, Varga, Beke és Potó tűnt ki. MÜZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható. Időszakos idáliitás: a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából rendezett- könyvkiáljítás és A magyar nép szabadságharcai című képkiáliiMOZI BONYHÁD: éolondok hajója. (Magyarul beszélő amerikai film). Du.: Fehér farkasok. (Színes, szélesvásznú NDK kaíaridfilrh) I DOMBÓVÁR: My Fair Lady I—II. (Dupla helyárral. Amerikai film). PAKS: Hosszú. az út hazáig. (Magyar film). SZEKSZARQ, • GARAY: Magányos' vadász a szív;- (Színes amerikai film). TAMÁSI: A varázsló. (Színes magyar mesefilm). TOLNA: Minden eladó. (Színes, szélesvásznú lengyel film). tás. Állandó tárlata: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napokon szünetet tart. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyvtár keddi nyitva tartási ideje: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óra, olvasóterem nyitva iartása 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: mező- gazdaságból, irodalomtudományból, ideológiából és társadalmi __ tudományokból, műszaki tudományokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár: naponta 14—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőttek . részére kölcsönzés 13—18 óráig látogatható. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek 9—12, 13—19 óra, ifjúságiaknak 9—12, 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—13 óráig látogatható. BONYHÁD: A művelődési központban szövetkezeti klub. DOMBÓVÁR: A vasutas kultúr- házban rádiósklub. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Zenekari muzsika.- 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Tánezene. 10.05: Kosztolányi Dezső: Fürdés című novellájáról. 10.33; Schubert- ós Brahms-dalok. 11.00: ls- kolarácüó. 11.35: Kíozart-áriák, 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.53; Törvénykönyv. 14.03: Kóruspódium. 14.19; Rádiójáték gyerekeknek. 15.10: Haydn: g-moll szonáta. 15.25; Rádióiskola. 10.Cp: Franco Corelli énekel. 1G.25: Joe Carr zongorázik. 16.33: Gaz- uasagtörténet — gazdasági stratégia. 1648: Az élő népdal. Cyön- gyöstarján 3. 17.20:. Csárdások. 11.30: A közoktatás fóruma. 17.50: Aliért nem általános az általános iskola? IS.10: Könnyűzenei híradó. 18.40: Gigli művészi pályája. Carelli Gábor előadása. IV. rósz. 19.25: A Szabó-család. 19.55: Magyar századok zenéje. Kb. 21.19: Népzenei Magazin. 22.20: Beethoven és Bariók zenei öröksége. 22.58: MedHácKó- 23.08: Rátonyi Róbert- énekel. '23.23: Hangok és neszek. Anton Hyklsch költői játéka. .0.10: Régi magyár táncok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 9.00: Opera- részletek. ío.oo: A zene hullámhosszán. 11.45: Üveghuták a Bakonyban. 12.00: zenekari muzsika. 13.03: Mozart: Esz-dur divertimento.. K. 503. 14.00: Randevú kettőtől -r- hatig..; 18.10: Fiatalok -hul- lámhossz.án.. 20.25: Tlj könyvek. (Ism.) 20.28: Nóták. 20.35: Capek Apokrif novelláiból. 21.25; Hanglemezgyűjtők húszperce. 21.45; Dokumentumjáték. 22.17; Operett- muzsika. 23.15: Kamarazene. URH , 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 29. lecke. 19.10: Szólóművek, 19.27: A harmadik évezred felé X. 19.37: Christa Ludwig és Walter Berry énekel. 20.17: Déryné nape lója. IV. rész. 20.40: A jazz kedvelőnek. 21.00: Láttuk, hallottuk. 21.20: Hangfelvételek felsőfokon. MAGTAB TV 8.05: Iskola-tv. Számtan-mértan, (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00: Olvasás. (Alt. isk. 2. oszt.) 9.55; Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 13.10: Számtan- mértan. 14.00: .Olvasás. 14.55: Fizikai 15.25: Filmesztétika .Forman: Fekete Péter (A középisk. H, oszt.) 17.58: Hírek. 18.05: Tízen Túliak Társasága. 18.55: Eis« mes se. 19.05: Teleimpex. 19.35: A munkásmozgalom dalaiból. 20.003 Tv-híradó. 20.20: Komisznak lenni életveszélyes! TV-játék. (14 éven felülieknek!) 21.45: Integrál. 22.253 Tv-hiradö. — 2. kiádás. 22.35: Sí- világbajnokság. FümösszefogLalá. JUGOSZLÁV TV 17.50: Rajzfilm. 18.05: Kis világ, 18.30: Reggeltől alkonyaiig. 19.05: A titogradi tv műsora Boka Ko- torska népdalénekeseiről. 20.353 Rövidfilm. 20.45: Gengszterek. Angol játékfilm. 22.30: A Frezer—Elit ökölvívó-mérkőzés közvetítése fel« vételről. OSZTRÁK TV 17.00: Közvetítés a sí-világbajnokságról. 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Viharlovag. Kaland- film-sorozat. 19.16: Az ORF ma este .19.30: Tv-híradó. 20.06 Sporthírek. 21.15: Színházi közvetítést A bajor Picasso. 23.05: Tv-híradó, 23.20: Sí-világbajnokság. Idény eleji árleszállítás! » „PODHALE” típusú lengyel 2 szobás hétvégi ház 29200 Ft helyett 25 OOO Ft-ért kapható a Pécs—Szekszárdi Tüzép Vállalat pécsi Jókai Mór utcai és a dombóvári telepén. ■r 30 százalék előleggel 0TP-re is! (188) Fölényes Sz. Dózsa-gyözelem