Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

/■ ÍGY TANUL A GYESEK Á rtatlan ábrázatú kis kö­lyök állt az üzletDen. imátegy hétéves, okos- tekinteuí. Várt lelki- ismeretesen vagy fél órát. Amikor már épp ő követke­zett volna, előrenyújtotta ap­ró markában a tízforintost, de a háta mögött egy terme­tes asszony: — Ráérsz kisfiam, neked nincs dolgod! — föikiáltással megelőzte. A gyerek megszeppent, az arca kissé elszontyolodott, de nem szólt semmit. Most meg egy másik, nagyon sietős asz- szony tolakodott előre, és el­sodorta a gyereket. Hátulról egy páran felzúdultak, fel­bomlott a sor, az eladó kap­kodni kezdett. Egyszerre töb­ben is akadtak, akik vélt vagy valódi helyszerzési jogai­kat emlegették és elkezdődött az a csöndes, finom tülekedés, amiben végül is kialakul va­lami sorrend és némi morgás, lökdösődés után valahogy vé­ge lesz az anarchiának. A kisfiú azonban elvesztet­te a csatát! Ebben a dulako­dásban partra sodródott és egyszerre a sor végén találta magát. Nem szólt semmit, a síeme könnyes lett és kifor­dult az ajtón. Ott kint hang­talan, keserves, rázkódó sí­rásba kezdett. A papírpénzt messze maga elé tartotta, hogy ne legyen nedves. így ment, meghajlott háttal és a könyei szinte hangos kopogással estek le a járdára. Látszott rajta, hogy hatal­mas sérelem érte. Valamit rá­bíztak és ő nem intézhette el. Most megszidják, élhetetlen­nek tartják, pedig ő jót akart, de gyenge volt. Valami tör­tént, amit nem tud megma­gyarázni, Valami, ami nem úgy van, ahogy' eddig odaha­za mondták. Nagy baj azért nem történt. Az anya megvigasztalta, rossz néninek nevezte azt, aki az ő kisfiát eltolta, őt pedig gyá- moltalannák, amiért hagyta magát. Másnap újra elküldték a boltba. Kicsit szorongó szívvel indult, mert olyan helyre kel­lett mennie, ahol nincs min­den jól. Sok minden érdekes ott, a vásárlás is, de őt bán­tották, pedig nem csinált semmit. Bizalmatlan volt már és gyanakvó. Igaza volt a gyanakvásban! Zsúfolt szombat, s a boltban nem volt sorrend. Sokan áll­dogáltak az üzlet előtt is. Kü­lönben is késő volt már, nem ért rá senki sem. A felnőttek egymás feje felett nyújtogat­ták át a kezüket: — Nekem adjon kartárs! Nem érünk rá itt estig vár­ni! Ugye ismerjük ezt?! Aki­nek legnagyobb a hangja, gyorsabban nyújtja a kezét, kilesi azt a pillanatot, amikor az eladó épp odanéz, az ha­marabb szabadul. Az emberek jöttek-mentek, senki sem tudta pontosan ki, mikor jött, ezért morogni sem mert senki. A kisfiú megint a rövi- debbet húzta és hiába nyújtogatta a boltos felé céduláját. Az elárusító nem volt rosszindulatú, csak fáradt. Egy pillanatra látta is a gyerek arcát, valami hal­vány, csak megrezdülő lelki- ismeret-furdalás is átszaladt rajta, de csak olyan, mint a nap előtt átlibbenő felhőfosz­lány. Ugyanakkor azonban egy magas, érdes hangú em­ber nyújtotta karját eléje a pulthoz egy cédulával és azt vette el. Közben bocsánatké- rően körbenézett, mert nem tudta kit sért meg, ki jött előbb. A kisfiú azonban ismét csa­tát vesztett. Ott állt, elanyát- lanodva, de nem mert elmen­ni. Ha most hazamegy megint élhetetlen lesz, nem úgy, mint a szomszéd Pisti, akire mindent rá lehet bízni. így csak állt elszontyolodva, míg ki nem ürült a bolt. Szeren­csére nem messze volt a zá­rás, így nem is állt többet, mint egy órát. Ez azonban nagyon fontos óra volt. Kinn az utca végén várták a pajtásai. És külön­ben is olyan kevés idő jut a futballra. Most lett volna két órája, amikor kimehetett vol­na Nem volt igaza annak a néninek tegnap, hogy neki nincs dolga! Hisz úgy várta egész héten át ezt a szombati két órát is és most ennek is elveszett a fele! Már-már sí­rásra görbült a szája, megint, de nem szólt semmit! Lelki- ismeretesen végigvárt minden­kit és úgy ment haza nehéz szívvel. Odahaza nem szidták meg. Már aggódtak érte, hogy hol lehet és csak annyit mondtak: — Ne hagyd magad! Nem kell mindenkit végigvámod! Ha ellöknek, furakodj vissza!... Mégis csak disznóság, amit azok a vén szamarak csinál­nak! Hátralökdösik a szegény kisgyereket! — mondták még a szülők egymásnak. Nem ne­ki mondták, de meghallotta. A harmadik nap már nem lökték hátra. Gyorsan előre­bújt két vitatkozó asszony kö­zött és hamarabb sorra került, mint az a két felnőtt, aki előbb jött. Odahaza megdicsérték: — Látod, meg tudsz te jön­ni hamarább Is: Csak ne légy élhetetlen! Azóta nem élhetetlen. Sze­ret vásárolni, mert mindent hamarább elintéz, mint más. Mire körbenéznek, fordul, te­kereg kettőt és máris sorra kerül. A felnőttek többnyire észre sem veszik. Büszke vá­sárlási ügyességére és bárho­vá el lehet küldeni. Megta­nulta a leckét! I smerik úgy-e Önök is? Ott furakodik a mozi­pénztárnál, ő az aki nem áll sorba az élelmiszer- boltban, megelőz mindenkit a tejcsarnokban és hamarabb jut fel a buszra, mint bárki más. Felebarátaim! Jól megtaní­tottuk ezt a sok páncélozott könyökű kis kölvket FAZEKAS LAJOS: Irgalmas fák Irgalmas erdők, irgalmas fák, hű söl adtatok forró ég alatt; s én nem védhetlek meg titeket* ha rátok tör az őszi zuhatag! Irgalmas kezek, asszony-kezek, — Amire szép volt, anyámé szelíd; soha már nem simogathatom sem a hűtlen, sem a holt kezeit. Irgalmas esők, harmat és hő, mezőket széppé tevő évszakok; kertem nincs, kővárost építettem életem telkén, rideg, bár ragyog. Irgalmas jövő, vedd dúdoló szádba énekem, mint a szél ázott földek jó szagát; — irgalmas fák, tavasz lesz, az életet zúgjátok! ARATÓ KAROLT! Minden oly egyszerű Délután. Száradó fehérnemű. Az udvart lezárják a falak. Minden oly egyszerű s egyre kimondhat at lanabb. Hallom: kívül, a falakon túl néha egy-egy kapu csikordul — nagy társzekereivel a nyár a görbe utcákból kifordul. Kutyám mind vadabb csaholással űzi á hosszúhajú árnyakat. — Elnézem az udvar felett gomclygó felhő-kontinenseket! széltépte Afrikák, Amerikák tűnnek a koponyavarratos égen át. Folt folt után: bolydult hangyabóly-városok gerince zúzó fogak közt ropog s tüzek lobbannak égig. a világ négy sarkán erdőtüzek — repülőgépszárnyú madár, kigyúlva, füstölgő síkok, lángszóró üteg. Minden oly egyszerű. Szemeim döbbent kerekre nyílnak s hamuszürkére vált a bőröm. Mellettem egy pipacs a földből kidugja a fejét, hogy idefent egy kicsit levegőzzön. Szőllősy Kálmán A múzeum anyagából Bortartó edény Kölesdről S7ői«áhráT«iás, a szekszárdi római kőkoporsóról Szőlőmetsző Római kori ritkaságok

Next

/
Thumbnails
Contents