Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám

Kézilabda Február 1-től terembajnokság Székesfehérvárott A Simontornyai BTC NB li­es férfi kézilabda csapatának új edzőjétől, Tauker Istvántól ér­deklődtünk a felkészülés je­lenlegi helyzetéről és ü vár­ható programról. A kitűnő szakember a következőket mondta el a fentiekkel kap­csolatban : — öt év után kerültem vissza ismét a csapathoz, te­hát a játékosok — úgyszól­ván valamennyien — kicseré­lődtek. Az idősebbek sajnos abbahagyták, akiknek ismer­A Bátaszéki Vasutas Sport­kör vezetősége az edzéster­vekkel és felkészüléssel, kap­csolatban — a szakosztályai­ban foglalkoztatott edzői ré­szére —, közös megbeszélést tartott. Az összejövetelre meg­hívták Szekszárdról az MTS módszertani főelőadóját, Har- sányi Lászlót, aki rövid tájé­koztatót adott a fizikai kép­zés fontosságáról. Konkrét példákkal illusztrálta, sőt már a tájékoztató elején rögzítette: az eredmény alapja a követ­kezetes és kemény munka. A Győréi Termelőszövet­kezeti Sportkör vezetősége megbeszélést tartott a spor­tolókkal és a szurkolókkal. Ezért megjelent és felszólalt Nemes Ferenc, a termelőszö­vetkezet elnöke és Verese Jó­zsef, a községi tanács vb- titkára is. A vitában legtöbb­ször az öltöző mellé megépü­lésre kerülő fürdő, valamint lelátó végleges befejezése sze­repelt. Határozatot hoztak, hogy társadalmi összefogással — a termelőszövetkezet anyagi segítségével — még az idén befejezik a létesítmények vég­leges felépítését. A munkák egy részét a termelőszövetke­zet építőbrigádja, valamint Bodony János kőművesmester munkatársaival végzi. A tető­zet felszerelését Czárth János és Bittner József ácsmesterek vállalták. Amikor a segéd­munkák elvégzésére került sor, kitűnt, hogy munkaerőből nem lesz hiány. A szurkolók nagy többsége feliratkozott a listára, vállalták. a munkát. tem a képességeiket, ugyanakkor a jelenlegi játékosoknál elő­ször felmérést .kell végeznem, kit milyen poszton illetve mi­ll' en taktikával tudok foglal­koztatni .. legeredményesebben. — Jelenleg heti 2 edzést tartunk,' de később áttérünk a heti 3 edzésre. Még torna­teremben vagyunk, de remé­lem, rövidesen kimehetünk a szabadba, ahol a felkészülés lényegesen kedvezőbb lesz. Az eddigi edzéseken átlag 18—20 játékos jelent meg. Ezzel a Harsányi László tájékoztató­ját kötetlen beszélgetés követ­te, . ahol az edzők elmondták véleményüket, majd tanácso­kat kértek. A jól sikerült ta­lálkozó után azzal váltak el, hogy — amennyiben év köz­ben is felmerül probléma —, úgy ismét sor kerülhet ilyen „házi” továbbképzésre. A megbeszélés hasznosnak bizo­nyult és minden bizonnyal a többi sportkörnél is ilyen po­zitív eredményt hozna, ha er­re igényt tartanának. Mózes György sportköri el­nök a szurkolókat a labda­rúgócsapat jelenlegi helyzeté­ről tájékoztatta. Közölte: a megyei B-be jutott felnőtt­csapat edzéseit továbbra is Bodony Béla vezeti. Az ifjú­sági csapatnál Horváth Fe­renc tevékenykedik. Elmondta még, hogy az átigazolás során többen kerültek Győrére. így Strényer Béla Nagymányok- ból, Nagy István a Dombóvá­ri Szövetkezeti SK-ból, Láng Mihály Szakályból, Halmosi Sándor és Benkő János a Máza-Szászvári Bányászból, Schlitt Imre Kismányokból, Feil László Váraljából, Komá­romi Lajos, Erős Lázár Iz- ményből került a csapathoz. A közeli napokban 20 felnőtt já­tékos kezdi meg az alapozást. A közel száz sportbarát megnyugodva távozott, mert meggyőződött: a sportvezetés jó kezekben van. A vezetők lelkes munkája biztosíték ar­ra, hogy a kitűzött célokat végre tudják hajtani. számmal elégedett vagyok. Február 1-én játsszuk első mérkőzésünket Székesfehérvá­rott, a terembajnokságban. Sorsolás még nem áll rendel­kezésünkre, de remélem rövi­desen megkapjuk. A terem­bajnoksággal kapcsolatban el­sődleges célom a felmérés. Remélem, ezek a mérkőzések alkalmasak lesznek arra. hogy hű képet kapjak a játékosok képességeiről, a csapat erejé­ről. A terembajnokság után — március elején — már szeret­nék, Tolna megyei csapatok­kal, a szabadban mérkőzni. A szakosztályvezetés és a játéko­sok egyetértenek abban, hogy nagyon komolyan kell ven­nünk a felkészülést, hogy az NB Il-ben bent tudjunk ma­radni. Remélem, a terembaj­nokság, illetve a bajnoki mér­kőzéseket megelőző előkészü­leti találkozók alkalmasak lesznek arra, hogy egységes, ütőképes csaDattal lépiünk pályára — fejezte be nyilat­kozatát az edző. Mesti és 31 gyereke... Bátran mondhatjuk: a sport ma már a gyerekeké, csaknem vala­mennyi versenyágban a tizenéve­sek viszik a vezető szerepet. így van ez nálunk is; a teenager •úszók sorra döntik meg a rekor­dokat, a női tornászválogatottat diáklányok alkotják, Klampár Tibor az országos felnőtt asztali­tenisz-bajnok is csak 16 éves, és még sorolhatnánk tovább. Érthető tehát a szakemberek, az edzők törekvése: a gyerekeket a legfiatalabb korban kell megtaní­tani a sportok alapelemeire, vagy ahogy népszerűén mondják, a „sport ABC-re”. Ezen az úton szinte egyedülálló az, amit Sá­rost Imre, a világhírű magyar úszóedző megvalósított: kezdemé­nyezésére a Budapesti Spartacus- ban úszóóvoda működik, két és fél, hatéves gyerekkel. Katit, Lacit, Évit, Pistit és a többi, összesen 31 pöttömnyi ap­róságot szüleik kora reggel le­viszik a sportuszodába, ahol az óvoda működik. Itt aztán Sárosi Imre és még három „uszodai óvó­néni és bácsi” szárnyai alá veszi a kicsiket, s kezdődik a délutánig tartó „vízi élet”. — A legkisebbeket az úszás megtanítása után elsősorban víz­biztonságra szoktatjuk — mondja Sárosi Imre mester, aki idén ün­nepli 40 éves edzői működését, s a kicsik Mestinek becézik. — Ké­sőbb, — 5—6 éves korban —, na­ponta 1000 métert is úsznak, úgy­hogy mire kikerülnek az óvodá­ból, a mély vízben is otthonosan mozognak. Véleményem szerint ahhoz, hogy az úszósport nagy fejlődésével lépést tudjunk tar­tani, ez a leghelyesebb út. S ami régen elképzelhetetlen volt: a hatodik évüket betöltötték, már felállnak a rajtkőre, igazi versenyeken is indulnak. Egy-egy ilyen gyerek-seregszemlére aztán sok százan összegyűlnek, a fia­talok kedves zsivaját verik vissza a sportuszoda öreg falai. „Házi” továbbkép zés Bátaszéken í j játékosokkal erősödött Győré Meß az idén befejezik valamennyi építkezést a sportpályán SÍ­ISKOLA Szabó Zoltán, a XII. kerületi Dia­na utcai általános iskola testnevelő tanára sítanfolya- mot szervezett nö­vendékeinek. A Szabadság- hegy lankáin sa­játítják el a gyer­mekek a síelés tudományát. Ké­pünkön: óra a sí­iskolában. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható, a Babits Emlékház 9—13 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napon zárva tart. Szombaton a látogatás díjtalan. KÖNYVTÁRAK: A megy A könyvtár szombati nyitva tar­tása: felnőtteknek 10—13 és 14— 19 óra. Az ifjúsági könyvtár 15 —17 óráig van nyitva. Paksi Járási Könyvtár: fel­nőtteknek 9—12, if j úságiaknak 8—12 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 14— 17 óráig tart nyitva. SZEKSZÁRD, BM-KLUB: Tánc­est. BONYHÁD: A művelődési köz­pontban szövetkezeti és ifjúsági klub. DECS: II évesek klubja. TIT- előadás: Művészetek keletkezé­se, mibenléte címmel, ötórai tea. (A programban szereplő mű­sorok megváltoztatásának jogát az Illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szek­szárdon, a MÉK e héten érvé­nyes fogyasztói irányárai: kara­lábé kilója 3.—, kelkáposzta 4,20. vöröshagyma kilója 6.—, cse- resznyepaprika fűzéres 15.—, cso­magolt vöröshagyma kilója 6,60 és 6.—, fokhagyma kilója 30.—, burgonya gül 3,70, rozsaburgo- nya 3,40. csomagban 3,70, sárga fajta 2,90, csomagban 3,30, egyéb fajtájú burgonya 2,40, takar­MOZI Bonyhád: Nemsokára itt a ta- tavasz. (Magyarul beszélő szov­jet film). Dombóvár: Egy őrült éjszaka, (Magyar film). Dunaföldvár: Katonazene. (Ma­gyár film). Paks: A veréb is madár (Ma­gyar film) (16.) Szekszárd Garay: A esendő* nősül. (Francia—olasz film). Tamási: Célpont a híd. (Jugo­szláv kalandfilm) Tolna: A varázsló (Magyar mányburgonya 1,20, sárgarépa kilója 3,50 és 2.—, petrezselyem 6.—, és 5.—, zellergumó 6.—, vöröskáposzta 4.—, fejes káposz­ta 3.—, cékla 2,50, téli körte 6.—, vágott körte 2.—. mandula héjas 17.—, mandulabél 30.—, sampinyongomba kilója 40.—, szárított vöröshagyma 66.—, pi­ros alma 4.—, 3.—, illetve 2.50, fehér alma 2,50, 2.—, illetve 1,50, fekete retek 3.—, torma 15.—, hé­jas dió 15.—, dióbél 70.—, aszalt szilva 18.—, aszalt alma 15.—, savanyú káposzta 5t—, forint kilónként. ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi utca 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi ren­delőben állandó orvosi ügyelet naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Pakson dr. Rimay István fo­gadja a betegeket. (Tolnai u. *. Telefon: 177.) _ Nagydorog, Györkony, Bxkáes és Pusztahencse körzetben dr. Rom Rudolf ügyel. (Nagydorog, Kossuth u. 42. Telefon: 6.) Dunaföldvárott dr. András Fe­renc várja a betegeket. (Fekete- hegy. Telefon: 206.) Dombóvárott dr. Kedves Ottüía szombaton délután 5-6-ig, vasár­nap délelőtt pedig 10—12-ig a szülőotthonban (Telefon: ^-«*, utána a lakasan található (Uj dombóvár, m. utca. Telefons 10—47.) Állatorvosi ügyelet: Szekszár­don: dr. Fisi István (Sióagárd, Kossuth u. 34.) Az ügyelet ki­terjed Szekszárd város, Ocsény. Sióagárd, Harc és Szálka köz­ségekre is. Ügyeletét tart még az állatkórház szakállatoryosa is. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és üimepi ügyeletet a 11/3-as gyógyszertár Bonyhádon, Dunaföldvárott. Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban lat ja el az állandó ünnepnapi és éjjeli ügy eletet. Állandó ünnepi és éjjeH szo»' gálatot tart még Bátaszék, Dom­bóvár. Hőgyész, Nagydorog, st- montomva és Tamási gyogysze»­A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 0.20: Lányok, asszonyok. 8.4« Csárdások. 8.48: Széli Gyorgy emezeibőL 10.05: A hét müso- •aiból. 10.55: Rádiószínház. Ho- nályos örökség. 12.20: Zenei ínyanyelvünk. 12.30: Melódiákok­éi. 13.50: Jegyzet. 14.00: Mosonyi Vlihály: Gyászhangok Széchényi lalálára. 14.11: Operettdalok. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25. jj Zenei Újság. 15.05: Külpoli­tikai figyelő. 15.20: Csak fiata- oknak! 16.05: Az elképzelt mez. Mikszáth Kálmán novellája rá- iióra. 16.26: Szombat délután. L7.57: Mozart-művek. 19.25: Egy í>ra Halász Judit otthonában. >0.25: Népi zene. 21.00: Esti pi- nenö — muzsikával. 22.25: A ter­mékeny félhold földjén. Iraki útijegyzet V. 22.35: Táncoljunk! ).1Q: Melódiakoktél. 8.05: Operettrészletek. 8.50: Kül­politikai figyelő. 9.05: Népzenei magazin. 9.45: Válaszolunk hall­gatóinknak! 11.50: Könyvszemle. 12.00: Kamarazene. 13.03: Dezsé- ry László műsora. 13.30: Kodály- kórusok. 14.00: A Gyermekrádiő műsora. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Haydn: zongoraszonáták. 15.45: Zillertaű hósüvegein. 16.05: Farkas Antal: Magyar népdal rondó. 16.12: A hét műsorából. 18.10: Kíváncsiak klubja. 19.00: U j könyvek. 19.03: Beszélgetés Kari Böhm-mel. 20.25: Lokisz. prosper Merimée novellája rádi­óra. 21.05: Bach-hangverseny. Közben: 21.52: Az operatőr fé­nyei. Riport. 22.46: Csermák verbunkosaiból. 23.15: Operarész­letek. URH 16.05: A „sárga kabát”-tóL ',A mosoly országá”-ig. 17.00: Ötórai a. 18.107 Hanglemez par ad&, .05: Hangverseny. 19.35: Rejtő ábor gordonkaestje. Közben: b. 20.30: Tudósítóink fóruma, b. 21.30: Rossini operáiból. 58* A jazz kedvelőinek. 22.007 áhier: A fiú csodakürtje r; 9.00; Nótasző. 9.15: A kocká­zat: 16. Találkozás. 10.10: Nők félórája. 10.40: Látványosság mindenütt. 11.25: Tájak, városok, emberek. 11.50: Munkásőrok premier-planban. 16.33: Műszaki kisfilm a szerelés gépesítésérőL 16.50: Könnyű kis gyilkosság. 18.20: Hírek. 18.30: Muzsikáló gépek. 18.50: A Tv jelenti. 19.35: Cicavízió. 19.45: Székely Mihály: A sorozat 3. adása. 20.00: Tv­hiradó. 20.20: Köztünk marad­jon... 20.25: Sajtókabaré. I. rész. 21.30: Zalatnay Sarolta műsora. 21.55: Tv-hiradó. — 2. kiadás. 22.05: Az országúton. Olasz film. (16 éven felülieknek!) 24.00: Jó éjszakát, felnőttek! Üzenet a jövőből. Magyar rajzfilmsorozat JUGOSZLÁV TV 16.15: Rokonok — ism. 17.59: Népi muzsika. 18.35: Jimmy Mac Featers utazása. 19.20: Időgép.' 20.35: Trim! Lopez show-ja. 21.40: Játékfilm. OSZTRÁK TV 16.30: Mi leszek, ha nagy le­szek? 18.25: Kulturális aktuali­tások. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradő. 20.06: Sport­hírek. 20.15: Karussel 1970. Nem­zetközi show-műsor. 22.20: Sport­hírek. 22.30: Tv-hiradó, 22.45: Éjszakái filmműsór. Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat Tamási V. gyár­egysége hidegsajtoló üzemrészébe 3 műszakos betanított munkára felvesz 18 éven felüli nő­ket, általános szerelő üzemrészébe kettő műszakos betaní­tott munkára 16 éven felüli nőket és a gyáregység terüle­ten ■ végzendő különböző anyagmozgatói tevékenységre 18 éven felüli férfiakat. Gyáregységünk heti 44 órás munkarendben dolgozik és az utazási költségeket részben megtéríti. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet Tamásiban a gyáregység sze­mélyzeti osztályán 8-tól 15 óráig. (1951

Next

/
Thumbnails
Contents