Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-20 / 16. szám

o$fcUi KYCTVRÄK NYOMÁBAN A „vízözön“ után A jégkor végén aztán a víz­özön elöntötte, majd a jég el­borította az ír medence és északnyugati Európa akkori szárazulatait. A jég perem­vidékein egyes népcsoportok átvészelték a fagy idejét, a monda firbolgoknak és thua- tháknak nevezi őket. De a jéghatár visszahúzódása nyo­mán megkezdődött a szárazra került területek benépesítése, több hullámban, s persze har­cok árán. Az első hullám Partholan vezetésével érke­zett „Spanyolországból” (azaz Délről, a monda feljegyzője a korabeli földrajzi neveket használja), de ez is elhullt valaminő betegségben. Utána jött Nemed a neimheadh nép élén, szintén „Spanyolország­ból”, s nehéz harcokat) ví­vott az őt követő fomorikkal. Nemed három csatában le­verte ugyan a fomorikat, de halála után felülkerekedtek, népét leigázták, s egy Üveg- toronyból uralkodtak a szige­ten. A fomorj szó gael nyel­ven óriást (értsd: őst), egy­úttal tengeri rablót jelent, s a többi emlékkel egybevetve, hajós népet jelöl. Ez a har­madik kelta-előtti megalitra- kó nép, ez hozza a druida tu­dományt az ír szigetre. Az „üveg” motívum pedig az északi mondák nyelvén a té­li időt jelképezi, a mi ma­gyarázatunk nyelvén a jégre, ezúttal a jégkor végére utal. A fomorik királya, Balor „a hidegek országán” uralkodik. Ettől fogva a mondák ösz- szekuszálódnak. Az egyik sze­rint a nemedek közül csak harminc maradt életben, s ki­vándorolt Skóciába vagy Man szigetére; tőlük származnak a britek. Más változat arról tud, hogy visszatértek „Spanyol- országba”, vagy „Görögor­szágba” mentek, s onnan fir- bolg néven ismét Írországba vonultak. A harmadik úgy szól, hogy északra mentek, ott megtanulták a varázstu­dományt, aztán mint Danann népe jöttek vissza, s újból fölvették a harcot a fomorik ellen. Viszont a negyedik vál­tozat szerint az őslakos fir- bolgok (ügyletet arktiszi pro­tonon goloid nép) a fomorik szövetségese volt a thuathák ellenében. A thuathákat vi­szont az írek a maguk ősei­nek, keltának tartják, s ve­lük együtt így vélhetjük mi is. Az ír mondák tehát a kö­vetkező képet nyújtják a kel­ta-előtti és kelta népek el­oszlásáról és vándorlásaik történetéről: n mo-uruk, ber­berek, itoérek és fomorik az őshaza (Availun-Atlantisz) dé­li és középső részeiről indul­tak útnak a tengeren, a thua- thálk (írek) és a többi kelta nép pedig északi tájairól és szigeteiről, több hullámban, a vízözönök elől, egy részük már az átvett megalit-druida műveltség birtokában. Ennek szülőföldje tehát az elmerült őshaza, onnan terjedt el a két parti kontinensen. Mert az óceán túlsó felén ugyanez a kultusz élt, ugyan­ilyen formákban, mint az el­ső spanyol krónikások és az egykorú indián szerzők írják. Cuzco mellett a Carmenca dombon kis tornyok (menhi- rek) álltak a Nap mozgásá­nak megfigyelésére. Garcilaso, a félvér inka herceg a város­tól Nyugatra és Keletre 3—8 tornyot ír le, melyek a nap­fordulók meghatározására szolgáltak, s hozzáteszi, hogy a cuzcoi Naptemplom előtt egy oszlop áll a napéjegyen­lőségek idejének megállapítá­sára: a tavaszi aequinoctium idején ülték meg a kukorica­aratás ünnepét, az őszin fő ünnepüket, a Szitna-Raimit. Az oszlop kőkör közepén állt, s amikor a felkelő és lenyug­vó Nap által vetett árnyék pontosan ráesett, akkor volt napéjegyenlőség, akkor „ült” a Napisten az oszlopon. Ha­sonló oszlopok voltak Quito- ban, Chavinban és Copaca- banában. A quiohé-mayák szentköny­ve, a Popol Vuh (Közösség Könyve) az emberiség ősha­zájáról beszél, mely a keleti (Atlanti) tenger egy szigetén volt: „Mind ott szaporodtak Keleten... Ott voltak ők ak­kor, nagy számban, a fekete emberek és a ,fehér emberek, sokféle nyelvű emberek.” A mayák az igaz hit szerint él­tek köztük, de meghallván hírét Tulán városának, oda­vonultak, ott „megkapták is­teneiket’’ és tőlük a tüzet. Nyilván hamis isteneket, mert. „nvomban nagy záooreső kezdetit szakadni... sok jég hullott- és a tűz kialudt miat­ta”. Éhezve, fázva vándorol­tak Nyugat felé, mígnem mostani hazájukba értek. Kü­lönös, hogy a legtöbb indián törzs, még a prérilakó nomá­dok is, a keleti, Atlanti ten­gerben levő szigetre tették népük bölcsőjét; a toltékok- nál neve Miktlán, az azté­koknál Aztlán. Az egyiptomi Aalu, a kelta Avalun, a tolték Miktlán és az azték Aztlán mind egy­azon ország, az atlanti népek víz alá merült regés őshazája. VÁRKONY1 NÁNDOR (Folytatjuk.) „Páncélozott99 bútorok Fénylik a cigaretta parazsa. A kéz megremeg és a parázs az asztal lapjára hull. Az em­ber akaratlanul is sajnálja a tükörsimára politúrozott fa­felületet, amelyen minden bi­zonnyal ott marad az égés nyo­ma. Szükségtelen az aggoda­lom, a parázs nem hagy nyo­mot. A 7. számú moszkvai bú­torgyár igazgatója, B. I. Krup­nov most újra rágyújt és az égő gyufát az asztalra dobja. Harminc másodpercen át pislog a narancsszínű lángocs­ka az asztal lapján, s amikor kialszik, a tükörfelület érin­tetlen. így ismerkedtünk meg azokkal a „páncélozott” búto­rokkal, amelyeket az említett gyár készít. — Elsők között kezdtük meg az úgynevezett poliefir lakkal kezelt bútorok gyártását — mondja az igazgató. — öt éve még csak minden ötödik asz­talt borított ilyen kéreg, az év elejétől pedig már minden gyártmányunkat műanyagpán­cél borítja. Körülbelül százezer külön­böző asztal kerül innen éven­te az üzletekbe. S valamennyi tükörfényes. A kézi lakkozás persze már réges-régen kiment a divatból, s az egy-két évvel ezelőttig honos gépek is sok kívánnivalót hagytak maguk után mind minőségileg, mind termelékenységüket tekintve. Azóta új csarnok épült a gyár­ban, az új gépek számára. — A régi berendezéssel — mondja a poliefirműhely ve­zetője, Anatolij Rogyionov —, hetven asztal készült el na­ponta. Ma már a kétszáz sem jelent felső határt. Az új gé­pek és gyártási eljárások se­gítségével kétszeresére emel­hettük a nagy keresletnek ör­vendő asztalok gyártását. „Csupaszéin“ ház épült Szegeden Szegeden, a Károlyi utcában érdekes lakóház épült. A tíz­szintes, 63 lakásos új épület északi oldala üvegborítású, $ ezért kapta a csupa szem” elnevezést. (MTI-foto — Tóth Béla fe!v| fTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT»TTf?YTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTt ► ► t­► ► ► ► ► ► ► i ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► LANPRU, a Evek szakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 60. Érvelésemet a vizsgálóbíró is elfogadta. — A vizsgálat szempontjából nem fontos, hogy Landru a nap melyik órájában ölte meg áldozatait. De ha azt is bizonyítani tudjuk, hogy mikor történtek a gyilkosságok, annál jobb — illetőleg annál rosszabb a gyilkos szá­mára. Landru a tárgyaláson meg sem kísérelte, hogy állításaimat megcáfolja. A HOLTTESTEK ELTÜNTETÉSE A gyilkos feljegyzéseinek tanulmányozása so­rán még több olyan mozzanat merült fel, ame­lyek megérdemelték az alaposabb tanulmányo­zást. így például kiderült, hogy áldozatainak holttestét nem mindjárt a gyilkosság napján tüntette el. A jegyzetekből ugyanis kitűnt, hogy Landru még ugyanannak a napnak az estéjén elhagyta a gyilkoság színhelyét, a villát, amikor a gyil­kosságot elkövette. Lehetetlennek látszik, hogy a gyilkosság időpontja és a vonatindulás kö­zött eltelt rövid idő alatt elvégezhette a bor­zalmas munkát, a holttestek eltüntetését. De az is kiderült a jegyzetekből, hogy Land­ru mindegyik gyilkosság után, másnap, legké­sőbb harmadnap visszatért Gambais-ba és ilyenkor két-három napig tartózkodott a vil­lában. , Mi más lehetett a célja a gyilkosnak azzal, hogy minden bűntette után visszatért a villá­ba, ha nem az, hogy eltüntesse a meggyilkolt nő holttestét, amelyet addig nyilván a ház pincéjében helyezett el. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a falubeliek az ilyen két- három napos látogatások alkalmával furcsa égési szagot észleltek a villa közelében. Úgy látszik, Babelay meggyilkolása esetében Landru eltért megszokott módszerétől. Jegyzeteit böngészve ugyanis megállapítot­tam, hogy amikor a fiatal lány meggyilkolását követően első ízben tért vissza Gambais-ba, nem volt egyedül. Noteszébe két menettérti jegy vásárlását jegyezte be, s az egyik jegyet soron következő áldozatának Buisson-nénak vál­totta, akivel akkor látogatott el először a vil­lába. Lehetetlen feltételezni, hogy Landru ak­kor hívta meg a villába jövendő áldozatát, amikor előző áldozatának holtteste még a pin­cében volt. Azt is lehetetlen volt feltenni, hogy még a gyilkosság napján elégette a holttestet, hiszen vonatja már délután hat órakor indult. Babelay pedig délben még élt, együtt ebédeltek. Valószínűnek látszik tehát, hogy Landru ezúttal olyan módszert alkalmazott, amely, ha talán nem is volt olyan biztos, mint kipróbált rendszere, de kevesebb időt vett igénybe. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell néhány Gambais-i lakos vallomására. Elmondták, lát­ták, hogy Landru fiatal nővendége, vagyis mademoiselle Babelay néhány nappal eltűnése előtt gödröt ásott a villa kertjében. Nem két­séges, hogy ezt Landru utasítása alapján tet­te, ezért alapos a gyanú, hogy a tömeggyilkos, AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAA kAAA. ördögi cinizmussal, a 19 éves szerencsétlen leánnyal megásatta a sírját. A sír nyilván ideiglenes volt, hiszen a kert felásása után sem találtuk meg a holttestet. Lehetséges, hogy Landru később kiásta és elégette a holttestet? Erről szentül meg vagyok győződve. Ugyan­is 1917. áprilisában, amikor a gyilkosság tör­tént, nagy szénhiány uralkodott, márpedig szén nélkül a nagy . takaréktűzhely nem volt alkal­mas halotthamvasztónak. Hasonló okoskodással kellett választ keres­nem arra a kérdésre is, hogyan végzett Landru áldozataival. A gyilkosságokat senki sem látta. Egyetlen holttest sem került elő, egyébként egészen bizo­nyos, hogy a tömeggyilkos nem folytathatta volna bűnös üzelmeit négy álló esztendőn ke­resztül. Kétségtelen, hogy Landru a holtteste­ket elhamvasztotta, de a gyilkosság elköveté­sének módja mindvégig tisztázatlan maradt, s mivel Landru erről nem volt hajlandó val­lani, a titkát magával vitte a sírba. De ha a kétségbevonhatatlan bizonyítékok hiányoznak is erre vonatkozólag, vannak bizo­nyos gyanúokok, amelyek alapján megközelít­hetjük az igazságot. Megfojtotta áldozatait? A közönség körében sokáig ez a feltevés ta­lált leginkább hitelre. Ennek a hiedelemnek el­sősorban az adott tápot, hogy Landru zsineggel megfojtotta Pascalné macskáját és Anna Marchandier három kutyáját. Alátámasztotta ezt a hiedelmet az a körülmény is, hogy Landru az állati hullák kiásása után így nyilatkozott a megfojtásról: — Ez a legszebb halál, mert nem okoz szen­vedést, (Folytatjuk.) ■4 •4 < kAAAÁiaAAAAAA.

Next

/
Thumbnails
Contents