Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Női atlétáink 1969-ben Gátfutó-, ugró- és dobószámok '• III. m gátfutás: Kőnigh Katalin szakállas csúcsot döntött meg az idén 12.2-es idejével. Szüie Ágnesnek még 1953-Jtan felállított 12.3-as csúcsát adta át a múltnak. Utána azonban már nagy az űr. Kovács Klára és Sebes Margit csak „beugró” gátfutó volt, a többiek eredménye pedig még gyengébb. 10« m gátfutás: A MAS? idén vezette be új versenyszámként a 100 méteres gátfutást. amelyben Kőnigh Katalin alapcsúcsot ért el 15.7- tel. Mögötte Pereesi és Kovács Éva jeleskedett. Magasugrás: KoVács Éva 1969-ben országos színvonalra emelte a megyei magasugró- csucsot. Mógöae azonban mór csak az 1'955-ös születésű Pet- rits Juditban kell keresnünk az utánpótlást. Sebes Margit 1969-ben szinte megoldhatat- len stílusproblémákkal küszködött. így aztán nemhogy javult volna, de visszaesett, Kő- nighnek sem a magasugrás lesz az igazi versenyszáma. Az 1952-belj. Egresi Erzsébet is későn jelent meg a „porondtól”. Távolugrás: Már nagyon feszített a húr. Az elmúlt években ugyan Kőnigh új megye' csúcseredményt állított fel és tőle további fejlődés várható különösen akkor, ha a rohamával k evese cet kell majd bajlódniá. Ceé Márta, Ková.cs Éva is javított eddigi legjobb eredményén. 80 m gátfutás: megyei csúcseredmény 12.2, Kőnigh Kata- lin, (Szekszárdi Dózsa 1169.) Ifjúsági csúcseredmény: ugyanaz. 1869. ÉVI RANGLISTA 1. Kőnigh Katalin (Sz. Dózsa) 12.2 2. Kovát* Klára (Sz. Dózsa) 1S.2 3' Sebes Margit 1 (Bonyh. Gimn.) 13 8 Hollós! Fjzsébet (Sz. Dózsa) 14.3 ■i4 Vetró Éva (Sz. Dózsa) .. 7 • ■ t 1.00 m gátfutás: megyei csúcseredmény. 15.7, Kőnigh Katalin-. (Szekszárdi Dózsa 10.69). 1369. ÉVI RANGLISTA 1. Kőnigh Katalin (Se, Dózsa) 15.7 2. Perecsi Jlona (Sz. Dózsa) 17.1 3. Kovács Év (Sz. Dózsa) 13.1 Magasugrás: megyei csúcs- eredmény 160, Kovács Éva (Szekszárdi Dózsa 1969). Ifjúsági csúcs: 156 Kovács Éva (Szekszárdi Dózsa 1968). 1969. ÉVI RANGLISTA 1. Kovács Éva (Sz. Dóraa) 16« ?. Sobes Margit (Bonvh. Gimn) 145 3. Kőnlcrh Katalin <Sz. Dózsa) 145 4. Kgrcssi Erzsébet (Na^ydorogi Gimn.) 140 5 Pet.ri.ts Judit (Sz. Dózsa) 140 Távolugrás: megyei csúcs- eredmény 545. Kőnigh Katalin (Szekszárdi Dózsa 1959.) Ifjúsági csúcseredmény: ugyanaz. 1969. ÉVI RANGLISTA 1. Kőnigh Katalin (Sz Dózsa) 545 3. Dcó Márta (Sz. Dózsa) 541 3. Kovács Éva (Sz. Dózsa) 52« 4 Rzaólár Agnes (Sz. -Rózsa) 458 5 Pető Dózsa (Sz Dózsa) 4«1 6. nártfav Márta (Sz. Dózsa) 487 7. *'í'Uín**cr vrzsóSet rnzrnási Glrrrn.) 484 8. vunkelmann Györgyi (Tolnai VT) 487 8. Takács Közre (Hőyvász) 487 1«. Hollórt F.rrsábet (Sz. Dózsa) 483 Súlylökés: Kiss Eszter 1969- ben a 12 méter fölé került, de annál talán még örvende- tesebb. hogy igen tehetséges fiatal generáció van feltörőben. Greif Erika megdöntötte az ifjúsági csúcseredményt másfél méteres javulásával. A bátaszéki Németh Mária és a még mindig csak 14 éves szekszárdi Búzás Erzsébet eredményét kell lelkendezve köszöntenünk. Bálizs Piroska is ja'vított tavalyi eredményén, t Sajnos, nem mondható el ez a többiekről, akik vagy már nem tudtak javítani, vagy tavalyi eredményükhöz képest visszaestek. Diszkoszt elés: Kiss Eszter 1969-ben csak megközelítette L968-ban felállított csúcseredményét. Felföldi Éva kínálkozik itt a rangsor élére, aki tavaly óta közel 3 és fél métert javult. De Bálizs. Nyerges és Németh is javult tavaly óta. Sajnos, mögöttük már nagv az űr. A 30 méteren aluli eredményedet ma már nem jegyzik. Gerelyhajítás: Tóth Erika és Nyerges Mária (úgy: látszik, hogy már feljutott a csúcsra. Mindössze Nyerges ■ Mária javult fél métert Annál' örvendetesébe, hogy .Szabadi, Torma és Koppány (közülük a legfiatalabb az 1955-ös Torma Ibolya) szép eredményekkel iratkoztak fel az idei listára. A tamási Bodor Éva is javult 3 métert, mégis csak a 8. helyet tudta megszerezni. Súlylökés: megyei csúcseredmény 12.18, Kiss Eszter (Szekszárdi Dózsa 1969). * Ifjúsági csúcs: 11.26, Greif Erika (Szekszárdi Dózsa 1369.) . 1969. ÉVI RANGLISTA 1 Kiss Eszter (S3. Dózsa) 12.) 8 2. Greif Erika (S3. Dózsa) 11.26 3. Németh Mária (Bátaszék) if) 34 4. Búrért Eraftébet (Sz. Dózsa) 10.84 5. Bálizs Piroska (Domb Gimn.) 10.82 6 Felföldi Éva (Sz. Dózsa) 10.79 7. Török Sándomé (Sz. Dózsa) 10 43 8. Rippert Margit (Den.eye!) 9.P4 9. Bodró.ei Klára (Sz. Dózsa) 9.63 10 Tóth Mária (Sz. Dózsa) 9 46 Diszk oszvetés: megyei csúcs- eredmény 4T.56. Kiss Eszter (Szekszárdi Dózsa 1968.) I fiúsági osűcs: Tóth Zsuzsa 35.58 ('Szekszárdi Dózsa 1968 ) 1969. ÉVI RANGLISTA 1. Kiss Eszter (Sz. Dózsa) 47 41.42 (41.56) 2. Felföldi Éva (Sz. Dózsa) 50 36 68 (33.24) 3. Bálizs Piroska (Domb. Gimn ) 52 33.60 (32.66) 4. Nyerges Mária (Bálázzék) 51 32.58 (31.86) 5 frémeth Mária (Bátaszéky 53 31.72 (30.78) .Gerelyhaiítás: megyei csúcseredmény * 43.16, Tóth Erika (Hógyészi MED ŐSZ 1968.) If-, iúsági csúcs Nverges Mária 10.06 (Rátaszéki VSK 1963.) 1969. ÉVI RANGLISTA 1. Tóth Erika (Hőgyész) 42.40 2. Nyerges Mária (Bátaszék) 40.66 3. Szabadi Irén (Sz. Dózsa) 35.18 4. Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 34.26 5 Koppány Gabriella (Bonyh. Gimn.) 33 92 6. Bodor Éva (Tamási Gimn.) 33.36 7. Bank Kláxa (Domb. Gimn ) 30.52. 8. Kruczker Hajnal (Bonvh. Gimn.) 30.16 v — Ismét öregebbek, lettünk . egy évvel. — Már aki. Ismerek hölgye- két, akik évek óta fiatalodnak. Ha visszagondolok, 5 éve is 30 évesnek mondták magukat, akárcsak ma. — Az még jó, mért én isme- , rek olyat, aki 8 véven át 30 • évesnek mondta magát, és nemrég kijelentette, 28 éves. Ezt így k$ll csinálni. — Mi azért reálisabban számoljuk az éveket, illetve az elmúlt év eredményét. * — És mi a megállapítása? , —Jó volt a kukoricatermés Duzson. Májusi morzsoltból -25 \ mázsa körül termett. — Az tényleg szép, de mi i. köze ennék a éporthoz? — Mert ezt a bő. termést a labdarúgópályáról takarították be. — Ez komoly?,;. * ; — Miért ne? Egyesek szerint az országban ö dllzsiak tették legokosabban, hogy felszántották a focipályát. Nem ■' kellett a csapat' roSsi játéka, miatt mérgelődni, . sőt, mi több, szerélést sem kéllett vennim Bár az sincs kizárva, 4 hogy egy, bírósági tárgyalást megúsztak. — Miért kerül ide a bírósági tárgyalás? — Gondolja el, ha történetesen nem szántják fel a labdarúgópályát, egy hazai ' vereség esetén befolyást gya- > korolnak• a bíróra és 8 napon táj, gyógyul fel?. , — Most" ‘ már ‘ érteni. Akkor tényléd /toy ■ « * legjobb. -De Szekszá.rdon nem szántották fel. / V' y \ /■ — Na, még csak az kellene, hisz most jönnek a jobbnál jobb játékosok. i —. a Dózsához? — Minden bizonnyal oda is, de most nekem a Vasastól i'annak értesüléseim. A labdarúgó-szakosztály egyik vezetője a napokban Szedresen járt. — Tudok róla. Koleszár és Ferkelt ügyében. — És? — Karácsonyi ajándéknak yzerették volna a két focistát, de nem sikerült. Hallotta ? — Nem adja ki ■ Szedres, igaz? — Állítólag csak az edzőt adták ki, de játékost nem. — ■ A szedrest edző jön a Vasashoz? — Én nem ezt mondtam, ilyenről szó sincs. Viszont az igaz, hogy Dunaföldvárról a Vasasba igazolták a kapuvédö Duáait. Ez már biztos. — Kajdacson is látták a Visas egyik vezetőjét. Gondolom, nem a várható napraforgó- termés után érdeklődött. ? — Kajdacs, Kajdacs . . . Mit kereshettek Kajdacso.n? Mégvan: Majsai oda váló, biztos aula jártak. — Tudtommal még . most is a Vasas já’i'ékosa, miént kel1 lett .akkor érté', menni? — Mert év közbén angolosan távozott. Közben azért le- hetett látni itt-ott, másodosztályú mérkőzéseken, dehát kinek fáj ez? — Majsai néven? — Nem tudom, nem is érdekel. Annyi bizonyos, hogy játszott, épp ügy, mint az a dombóvári fiú, akit hosszú időre eltiltottak. .. — De talán térjünk vissza Majsaira. Hogy ál’unk ezzel az üggyel? — SárOoaá-dra akart menni, de mivel kiestek az NB inból, igy lehet, hogy visszatér Szekszárdra. d — Mi hír a játékvezetőkről, megkezdték az alapozást? — Még korai alapozni, bár olyan hírek jöttek ' HögyéSz- ről, hogy ott az egyik játékvezető már gyűjti az erőnlétet, két és fél mázsás disznót vágott. — Ismerem az ügyet. Trabantjával Szárazdon . volt. onnan vitte be ' Hőgyészre a levágott disznót. Illetve . csak szerette volna, .mert a Trabant elromlott és állítólag áz ajtózár is . csődöt mondott. Uvegvágóval kellett az ablakon utat nyitni, hogy kimász- szon a kocsiból, — De végül csak szerencsésen hazaért? , . — Barátai segítségével igen. — Nem tudom ki" lehet ez a hógyészi trabantos játékvezető, de annyi biztos, hogy peches ember. — Nem úgy, mint az az ökölvívó; aki fogadásból felmászott a templomtoronyra. — Hol történt ez? . — Ezt nem mondhatom meg. mert ad illető megfogadta, hogy ' szakit régi életével, megkómblyófllk:. —: De most látom, valami baj 1 van a kezével? Miért van rajta az a nagy kötés? — Gondolja el: az éjjel a bálban valami részeg disznó rálépett a kfzemre. , — kas — A BALKEZES A magyar posta . januárban a most kiadott németalföldi festők al kotásait bemutató sorozatot egy IC forint névértékű blokkal fejezi' be. Az új kiadás Pieter P." Rubens (1577— 164C) és An- thonis Vári Cyck (1'599— 1641) közös festményét „Mucius Scae- vola Porsenna előtt” ábrázol ■ ja. A képen uz a jelenet elevenedik meg, amikor a jobbját tűzben tar tó férfi tekintete magába roskasztja Por- sennát, az etruszkok királyát. A hősi cselekedetre akkor került sor, amikor az etruszkok körülfogták Rómát, hogy kiéhezte- téssel kényszerítsék megadásra. 300 római ifjú ekkor megfogadta, hogy életét kockáztatva megöli az ostromlók vezérét. Caius MuciuS indult elsőnek, de tévedésből egy írnokot szúrt le. Amikor Porsenna elé hurcolták, Mucius a király előtt tűzben elégette jobb karját, hőgy bizonyítsa a rómaiak elszántságát, hazaszeretetét Aj,hősi magatartás békére kényszerítétté' a" ''.fámadót, míg Róma népe az ifjút nagy tisztelettel övezte és nevét Scaevola (balkezes) jelzővel tartotta fenn az utókor számára. OPERETT A fülbemászó melódiák az operettet a szórakozni vágy j emberiség örök kincsévé tették. Az operettnek hazánkban nagy hagyományai vannak, elég ha Abrahám, Huszita, Jacobi, Kálmán és Lehár nevét említjük. Korunk érdeklődését a Fővárosi Operett és Déryné Színház végtelen Csárdáskirálynő . előadássorozata bizonyítja, örvendetes, hogy a Magyar Posta tavasz- szal hét értékből álló sorozattal emlékezik meg a köny- nyű muzsika egyik . fejed el mének Lehár Ferencnek 100 születésnapjáról, A - világhírű bécsi operett hazája, Ausztria nyáron szentel hat bélyeget e műfaj nagy mestereinek. Millöcker, Oscar és Johann Strauss, Zeller, Stolz és természe tesen Lehár dallamai és hősei kelnek életre a sorozaton. A könnyűzene barátai ígv rövidesen nemcsak a színpadon, hanem: két új bélyegkiadáson keresztül albumaikban is gyönyörködhettek kedves operettjeikben. A HAMISÍTÓ BUKÄSa Karl Dieter Hahn 31 éves bélyegkereskedőt letartóztatta a svájci rendőrség és lefoglalta 3,5 millió frank értékű készletét. A tisztességes kereskedelemnek és gyűjtőknek sok kárt' ókozó' tevékenység ért ezzel méltó véget. A letartóztatott hibás, szakadt és hamis ■ bélyegeket . vásárolt .és ezeket megjavítva kifogásta lan példányként adta el. Egyetlen árverésen 20C ezor frank értékű „művét” hozta forgalomba, köztük 26 ezer frankért a bázeli galamb néven ismert ritkaságot lévé* len. Hahn egy hibás bélyeget korabeli levélre ragasztott fel és a bélyegzőt kézzel festette a borítékra. A házkutatásnál nyomólemezeket keresett a rendőrség, mert teljes hamisítványok készítését is feltételezték az elvetemült emberről. Itt említjük meg, hogy a Német Szövetségi Köztársaság 1979 január 1-től a bélyeghamisítást szigorúbb törvénnyel bünteti. Az új rendelkezés értelmében minden - ki felel az általa cserélni vagy eladni kívánt bélyege): valódiságáért. A hamisítókra börtön vár, de elítélik azt is, aki javított bélyeget állapotának megjelölése nélkül hoz forgalomba. A filatelisták érdekeit hazánkban az 1961. évi V. törvény védi, ez a német törvény szigorát már akkor alkalmazta. Törvényünk a nemzetközi filatéliai életben nagy feltűnést keltett és azóta számos országban új törvények alkotására adott ösztönzést HÍREK Vietnam 12 xu névértékű bélyeget adott ki a nemzetközi bíróság tiszteletére, amely Lord Bertrand Russel kezdeményezésére jött létre az amerikaiak háborús bűneinek kivizsgálására. A hősi ország decemberben hatértékű sorozaton az ottani gyümölcskülönlegességeket mutatja be. — Chaban Delmas miniszterelnök nyitotta meg a Párizsban rendezett bélyegkiállítást, amelyet, a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából rendeztek a francia gyűjtők. — A Szovjetunió blokk és nyolc értékű sorozat kiadásával mutatja be a repülés fejlődését az egyfedelű masináktól a szuperszonikus óriás gépekig. — Svédország esztendők óta bemutatja azokat a kiválóságokat, akiket 60 évvel korábban Nobel-díjjal tüntettek ki. A bélyegek :— az idén először — a jutalmazottak arcképe mellett utalnak az alkotásokra, így egy mondat Zelma Lagerlöf regényéből, vagy Marconi és Braun arcképe között a dróttalan távíró és Morze-jelek. — Luxemburg jó- tékonyságí sorozata az ország hat várát ábrázolja.