Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-15 / 12. szám
A termelésfejlesztés és az érdekvédelem Beszélgetés Palóc Tamás tsz-elnökkel, a Kapos-Koppány Völgyé Területi Tsz Szövetség elnökével — Tavaly mi állt ct munkájuk középpontjában? — Tavaly? Inkább a területi tsz-szövetség megalakulása óta. Mi a termelés fejlesztését és az ide tartozó tennivalókat tartjuk a legfontosabb feladatnak. Módomban volt más területi tsz-szövetisógek vezetőivel beszélgetni. Azt tapasztaltam, hogy mindegyik megpróbálta kiválasztani a legfontosabb „láncszemet”, vagy úgy is mondhatnám, mindegyik megpróbálja kialakítani a saját profilját a táj, a lehetőségek, az adottságok szem előtt tartásával. — Ha azt mondja, hogy a termelésfejlesztés áll munkájuk középpontjában, akkor ezzel sokat is mond, de keveset is. Túl általánosnak tűnik az ilyen meghatározás. — Igen, csakugyan. Pontosabban fogalmazok. Mi úgy gondolom a termelésfejlesztésen belül annak technológiai vonatkozását helyeztük, illetőleg helyezzük előtérbe. Hogy ez mennyire sikerül, vagy mennyire nem, azt nehéz igazolni. Mindenesetre vannak konkrét dolgok, amelyekben a Kapos-Koppány völgyében a termelőszövetkezetek előbbre jutottak. Elképzeléseinket a tamási és a dombóvári járás lehetőségeihez és adottságaihoz igazítottuk. Ennek megfelelően kialakult és egyértelművé vált az az álláspont, hogy ennek a tájnak a talaj- védelem, az erózió megakadályozása és a csapadékvízzel való okszerű gazdálkodás a legfontosabb problémája. A termelésfejlesztéssel kapcsolatos elgondolások ebből kell, hogy kiinduljanak. Nagyon lényeges, hogy a területi tsz-szövetség közvetítésével sikerült tartósnak ígérkező kapcsolatot kialakítani a termelőszövetkezetek vezetői, továbbá a talaj- védelemmel, az erózióval stb. foglalkozó egyetemi tanszékek, tudományos kutatóintézetek között. A részletezést most mellőzöm, hisz az előbb említett kapcsolatokról gvakran számolt be a Tolna megyei Népújság is. Annyit azért mégis elmondok, hogy a közelebb kerülés fóruma a rendszeres szakmai tanácskozás és a tapasztalatcserék sokasága. De ez egy olyan folyamat, amelyre még távolról sem mondhatjuk, hogy befejeződött volna. — A Kapos-Koppány Völ-. gye Területi Tsz Szövetség csakugyan eredményes munkát végez a tudomány és a gyakorlat együttdolgozása érdekében. Ez közismert tény. — Nem tudom, mennyire közismert. Mindenesetre a termelőszövetkezeteiknek ég a fajtiaminősítő intézetnek például egyaránt érdekükben, illetőleg érdekében áll azoknak a fajtaösszeihasonlító kísérleteknek a lebonyolítása, amelyeket az itteni közös gazdaságokban végeznek. Ilyen fajtaösszehasonlító kísérlet folyik Regölyben, Pincehelyen, Nagy- kónyiban és a tamási Uj Élet Tsz-ben. Talán nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy a kezdeményezés a területi tsz-szövetség érdeme. Nyilvánvaló, hogy a termelő- szövetkezetek a fajtaösszeha- sonl ító kísérletek eredményeinek birtokában és ismeretében jobban ki tudják választani és gyorsabban képesek nagyobb területen termeszteni azokat az új növényfajtákat, amelyeknek a meghonosítása az üzem szempontjából mindenképpen előnyös. A termelés- fejlesztés egy másik vonatkozása a K AHYB-program. A sajtó és a szaklapok erről sokat írtak, a mezőgazdasági közvélemény tehát jól ismeri a KAHYB-program lényegét. — XJg%) véljük, Palóc elvtárs, a termelőszövetkezetekben épülő új állattenyésztési telepek is összefüggésbe hozhatók a területi tsz-szövetség termelésfejlesztési szorgalmazó igyekezetével. — Sok összefüggése van énnek. Elsősorban az agrárpolitikai intézkedések pozitív hatásáról beszélhetünk. Uj állat- tenyésztési telep épül Ozorán, Pincehelyen, Szakályban, Be- lecskán, Kocsoián. Nem' merném azt állítani, hogy a területi tsz-szövetség ösztönzésére csinálják, de hogy a tsz- szövetség segített közvéleményt teremteni, az nyilvánvaló. — Megítélése szerint érdek- védelem a termelésfejlesztés? — Én azt hiszem a területi tsz-szövetség termelés/ejlesztő tevékenysége minden további nélkül érdekvédelmi munkának tekinthető, magasabh rendű, távlatokat néző érdekvédelmi munkának. Igaz, ez elég bonyolult kérdés. Ha történetesen a kendergyár és a tsz nem tud megegyezni a kender minősítésében és ha ebben az esetben a területi tsz-szövetség a nyilvánvaló igazság ismeretében a tsz mellett áll, akkor ez is érdekvédelem. Megítélésem szerint azonban sokkai inkább érdekvédelem az, amikor ahelyett, hogy belebonyolódnánk a napi ügyekbe, hosszabb tájion alakítunk ki perspektívákat a mezőgazdasági üzemek részére, azok közreműködésével, együttműködésével. A Kapos-Koppány Völgye Területi Tsz Szövetségben kialakult az az álláspont, hogy az apró-cseprő napi vitás ügyeket intézze el maga a tsz a vállalattal, vagy a vállalatokkal. — Ez a koncepció nem vezet túlzott elméletié skedéshez? Némelykor azért nem árt Palóc elvtárs, a földön járni, — Igazat adok önnek, az el- méletieskedés veszélye fennáll. — Engedje meg azt a kérdést, hogy ha a termelésfejlesztés áll a területi tsz-szövetség érdeklődésének a középpontjában, akkor van-e véleménye a tavalyi keityérga- bona-áilagtermésről? — Van, de nem tudom, mire gondol. — Arra, Palóc elvtárs, hogy miközben tavaly kenyérgabonából az ország mezőgazdasága rekordtermést ért el, itt az 1968-as termelési szint átlagát sem érték el a termelő- szövetkezetek. — Erre illik válaszolni. Az átlagtermés nem sokkal ugyan, de alacsonyabb volt 1969-ben, mint 1968-ban. Sajnos, nem mindegyik üzem használja ki megfelelő módon és kellő optimális időben a lehetőségeket. — Úgy tudom, több száz holdon termesztik még a Fer- tődi búzát. — Nem tartom indokoltnak, de sajnos, igaz. — Ön szerint szabad ma még Fertődi búzát termeszteni? — Nálunk, Tolna megyében merem állítani, hogy nem. Ameddig Bezosztaja van a világon, addig mi az isten csodájának kell egy alacsonyabb hozamú búzafajtával bajlódni? — Palóc elvtárs, jól tudom, hogy a területi tsz-szövetség ilyen szempontból legfeljebb ajánlásokkal élhet. Ha mégis szóba hoztam ezt a kérdést, csupán azért tettem, hogy szóba kerüljön a termelésfejlesztés távlatokat átfogó koncepciója mellett a napi tennivalók sokasága is. Ha egyszer a ler- melésfejlesztés érdekvédelem. — Ne gondolja, hogy mi ezt szem elől tévesztjük. Egyáltalán nem. Sőt az úgynevezett szákmai klubnapokon ezek a kérdések, tehát a praktikus napi gyakorlati kérdések képezik a vita tárgyát. így például megemlíteném, hogy a kukorica átlagtermése 15—26 mé- termazsa sózott muzog, holott ezen a vidéken tavaiy már sokika.1 többet lehetek volna termelni. Nagy a szóródás üzom és üzem, termésátlag és termésátlag között Van olyan közös gazaaság, ahol 40 mázsás átlagtermést értek el holdanként, másutt viszont még húszat sem. Nem szeretném teliát, ha kifordítaná a szavaim értelmét. Amikor én azt mondtam, hogy a Kapos-Koppány Völgye Területi Tsz Szövetségben kialakult az az álláspont hogy az apró-cseprő napi vitás ügveket intézze el maga a tsz a vállalattal, vagy a vállalatokkal, akkor én főleg az önállóság aspektusából beszéltem így, de ez semmiképpen nem jelenti azt, mintha) mi nem a földön, hanem a fellegekben járnánk. — Ne tartson attól, Palóc elvtárs, hogy kiforgatom■ a szavait. Ha viszont a termelés- fejlesztésről beszélgetünk, akkor illő a jelenről is szót ejteni. így például köztudott, hogy az ozorai közös gazdaság erejét meghaladó feladatra vállalkozott, amikor „belevágott” a tehenészeti telep felépítésébe. S ez utólag derült ki. Szerintem tanulságos ügy. trdekvédelem címén olykor a területi tsz-szövetség nemcsak ösztönözhetne, hanem esetleg fékezhetne is. — Egyetértek ezzel. Hozzáteszem azonban, hogy mi csak ajánlásokat tehetünk, vagy tanácsokat adhatunk. S ezt legjobb tudásunkkal minden esetben megtesszük. — Palóc elvtárs, a területi tsz szövetség munkájának csupán egyetlen felületét kíséreltük meg áttekinteni. Bizonyára még nagyon sok másirányú munkát is végeztek, illetőleg végeznek. — Hogyne, ez természetes. A mostani beszélgetés nagyon vázlatos, a témán belül is. Nem esetit szó a területi tsz- szövetség elemző, közgazdasági tevékenységéről, tájékoztató munkájáról, a jogvédelemmel kapcsolatos, továbbá a szociális jellegű munkájáról és még sok másról sem. — mondotta befejezésül Palóc Tamás, a Kapos-Koppány Völgye Területi Tsz Szövetség elnöke. Sz. P A hosszú távú népgazdasági tervezési bizottságok munkájából A közepesen fejlett ipari országok sorában i. Az Országos Tervhivatalban 1337. végén megkezdődött az 1971—1385. közötti, tizenöt évre szóló hosszú távú népgazdasági terv és egyidejűleg az 1971—75-ös évekre a közép távú negyedik ötéves terv kidolgozása. Mindkét tervet 1970-ben terjesztik elő jóvána- gyásra. A Tervhivatal a főbb témacsoportok szerint elméleti és gyakorlati szakemberekből távlati tervezési bizottságokat hozott létre. A bizottságok az előkészítő munka két összefüggő szakaszát már befejezték. Egyrészt elkészítették az 1850— 1967 közötti tizenhét esztendő hazai gazdasági fejlődésének kritikai elemzését, másrészt úgynevezett „tervezési hipotéziseket” dolgoztak ki. Ezekben — az eddigi előrehaladás elemzésére támaszkodva — az 1985-ig belátható jövő körvonalait vetítik elénk. Nem kész tervek, hanem reális lehetőségek számba vétele, előzetes elgondolások ezek. a következő tizenöt esztendőről. A tervezési bizottságok tanulmányai és vitái alapján egyes szerzők és szerzői • kollektívák különböző témakörökről összefoglalókat, cikkeket jelentettek meg több folyóiratunkban. Minthogy azonban e folyóiratok általában a szűk szakközvéleményhez jutnak csak el a megjelent cikkek felhasználásával — támpontul a szélesebb közvélemény tájékozódásához, de korántsem a teljesség igényével — ismertetést adunk olvasóinknak az alábbi témákról: iparunk tizenhét év alatti fejlődésének néhány jellemzője, a különböző adottságú országrészek eddigi előrehaladása, a népgazdaság területi szerkezetének sajátossága; elgondolások az elosztás és a fogyasztás távlati tervezéséhez, elképzelések, lehetőségek a foglalkoztatás és az élet- színvonal alakulásáról 1985-ig. A Hosszú távú Népgazdaság} Tervezés Ipari Bizottságának jóvoltából most első ízben átfogó vizsgálat tárgya lett iparunk fejlődésének 1950—1967 közötti időszaka. Az elemzéskor a magyar ipar fejlesztésének és mai helyzetének legfőbb jellemzőit összehasonlították hét KGST-ország (Mongólia nélkül) és huszonnyolc tőkés ország megfelelő adataival.. Az értékelés — bár varinak még vitatott problémái — sók új ismeretet nyújt iparunkról; számottevően hozzájárul a távlati gazdaságpolitika, a további iparfejlesztés jobb megalapozásához. A felszabadulás óta hazánk gazdasági fejlődésének két legjellemzőbb vonása, a termelési viszonyok alapvető változása és az ennek alapján kibontakozó iparosítás volt. A gyors ipari fejlődés eredményeként a magyar ipar termelése (a magáskisipar nélkül) 1988. és 1967. között a 7,8-szeresére, 1950. és 1967. között pedig a 4,5-szeresére bővült. Az átlagon belül a vegyipar fejlődése még gyorsabb, tízszeres volt, a gépiparé pedig 6,5-szeres. Ez a fejlődési ütem a fejlett tőkés országok iparáénál is gyorsabb, hasonló vagy még nagyobb növekedési ütem csak a többi szocialista ország iparát jellemzi. Az iparban foglalkoztatottak aránya hazánkban az 1950-es 19,4 százalékról 1967-re 32,3 százalékra, az építőiparban dolgozók aránya pedig 3,1 százalékról 6,5 százalékra növekedett. A mezőgazdaságban dolgozóké viszont 52- ről 30,9 százalékra csökkent. Ez a folyamat törvényszerű, a fejlettebb országokban ennél jóval alaosonyabb a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya. Amíg azonban az iparilag fejlett országokban a mezőgazdaságból felszabadulok jelentős részét a szolgáltató hálózat (közlekedés, kereskedelem, javítóipar, vendéglátás stb.) szívta fel, addig nálunk csaknem mindannyian az iparban helyezkedtek el. A szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya 1950- ben 16,2 százalék, 1967-ben 16,8 százalék volt, tehát fejlődésről e területen aligha beszélhetünk. A vizsgált több, mint másfél évtizedben erősen növekedett az ipar hozzájárulása a nemzeti jövedelem előállításához. 1964-ben például az iparnak a nemzeti jövedelemből való részesedése szempontjából a hét KGST- ország közül Magyarországot csak Csehszlovákia és az NDK előzte meg. Az ipar aránya a nemzeti jövedelem termelésében 38—40 százalékra tehető. Az ipar tehát a magyar népgazdaság vezető ágazatává vált. Külöpböző összehasonlító számítások országunk és a tőkés országok között egyértelműen bizonyítják: a szocialista iparfejlesztés eredményeként 1950—1.967 között Magyarország a fejlődő országok sorából a közepesen fejlett ipari országok sorába emelkedett. Nagyot változott 1950—67 között az ipar szerkezete. E változások nagyjából megfelelnek a világgazdaság általános irányának. Mégis az összehasonlító vizsgálatok a 35 országgal azt bizonyítják: iparunkban jelenleg egyértelműen nagy a szénbányászat és a vaskohászat aránya; szén- és fémfelhasználásunk nem elég gazdaságos. Az átlagosnál kissé magasabb a részesedése a gépiparnak, a textil-, a bőr- és a ruházati iparnak; termékeikből a belső fogyasztásra jutó rész az átlagosnál alacsonyabb, míg az export az átlagosnál magasabb. Az ipar egészében viszonylag alacsony még mindig a vegyipar, továbbá a papír- és az élelmiszeripar aránya. A vizsgált időszakban gyorsan nőtt az ipar részesedése az exportból. Az összes export 70—75 százaléka ipari eredetű, s ha beszámítjuk az élelmiszeripart is, akkor 85—90 százalék az ipari eredetű exporthányad. Ugyanakkor az ipar nagymértékben rászorul importanyagokra és termékekre. Teljes importunk túlnyomó része ugyancsak ipari eredetű termék; feldolgozásra szolgáló alapanyag, ipari késztermék és félgyártmány. A fogyasztási cikkek 1959—64 között az összes importnak csak 8—11 százalékát tették ki. Az összehasonlításba bevont tőkés országokban ez az arány 10,8—21,1 százalék között mozgott. Ezzel, szemben az importnak a beruházást, a felújítást szolgáló és a készlet növekedését eredményező része Magyarországon átlagosan 15,5 százalék, míg a vizsgált országokban csupán 5—10 százalék Az ipart tápláló import tekintélyes hányada tőkés országokból származik, de az ilyen országokba irányuló exportnak mintegy fele még mindig mezőgazdasági és élelmiszeripari termék. Ennek fő oka az, hogy iparunk — a minőség, a választék, a szállítási határidők, a szerviz stb. szempontjából — nem tudott kellően alkalmazkodni a tőkés országok piaci követelményeihez. Sz. S. (Folytatjuk)
