Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Kávétor téttel em Technika A „koromlé” A kávé hazája — Jemen. Itt emberem­lékezet óta isszák a szárított, s burkával együtt mégőrblt kávészemekből készült „gisr” nevű italt. Ugyancsak Jemenben ala­kult ki immár ezer éve a később „török vagy „keleti” kávénak nevezett erős fekete elkészítésének ismert módja. A középkorban a kávé élvezete az egész keletre kiterjedt. A mohamedán papság fellépett „a fekete afrikai bájital” ellen. 1511-ben a Korán magyarázóinak gyüleke­zete Mekkában a kávét átokkal sújtotta. A kávézókat bezárták, a kávékészleteket el­égették. Törökországban TV. Mohamed szultán uralkodása idején kávészsákba varrták és tengerbe vetették azokat, akik kávét - fo­gyasztottak. Ám ez az ital folytatta hódító útját a vi­lágon. A XVII. században megjelent Euró­pában: 1626-ban Olaszországban, 1652-ben Angliában, 1664-ben Franciaországban, 1665-ben ■ Oroszországban, Johann Sebastian Bach, a híres zeneszerző kantátát írt a ká­véról. De Európában is nemcsak hívei, hanem ellenségei is voltak az új italnak. A sörke­reskedők, a teaházak tulajdonosai harcba szálltak a „koromlé” ellen. De hiába... Manapság a kávéültetvények területe együttvéve 45 millió hektár. Ha az ültet­vények mintegy 6 milliárd kávéfáját az Egyenlítő mentén egymástól két méter tá­volságra helyeznék el, akkor ez az „ültet­vény” 600 méter széles sávban fogná körül a földtekét. A világkereskedelemben a kávé a legfon­tosabb cikkek egyike. Évi brutto termelé­se átlagban 45 millió tonna. A kávéterme­lő országok között jelentős helyet foglal­nak el az ázsiai és afrikai államok; Ele­fántcsontpart, Uganda, India, Indonézia, Etiópia, Kamerun, Madagaszkár, Kenya, Kongó (Kinshasa) Vietnam, Jemen. Libéria. Guinea és mások. Egészség Morpheus karjaiban Aki helytelenül alszik, vétkezik Fényképészet a világban 1840-ben annak, aki le akar­ta fotografáltatni magát, a tűző napsütésben verejtékezve, 20— 30 percig kellett mozdu­latlanul ülnie a fényképező­gép előtt. ;»• ■ Manapság, az atomrobban­tások lefényképezésére már olyan fényképezőgép-zárat konstruáltak, amellyel a fény- érzékeny réteg megvilágításá­nak ideje mindössze egymillio­mod másodperc. A mérnökök a repülőgépek­ről történő felvételekhez 4,5 millió gyertya fényerősségű villanófénylámpát konstruál­tak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy magasságból éjszakai fel­vételeket készítsenek. A Kodak cég laboratóriumá­ban új szuper-mikrofilmet ké­szítettek. Az ilyen film 5x5 centiméteres felületén 24 ezer oldalnyi szöveg helyezhető el. Az űrhajósok számára tech­nikai fotokönyvtárat állítottak össze. Mintegy 4 millió oldal­nyi szöveget rögzítettek mikro­filmre. Ezenkívül olyan készü­léket konstruáltak, amely gyor­san megtalálja és átteszi a tablóra az űrhajósnak szüksé­ges mikrooldalt RÖVIDEN A Fold körül nemcsak mes­terséges holdak keringenek, hanem az űrhajósok által „ott felejtett” fényképezőgépek, ob- jektívek, sőt, leexponált film tekercsek is. Japánban elhatározták, hogy a hátoldalán fényképpel el­látott jegyeket fognak kiadni a vasúti jegypénztárakban. Ezzel a különféle visszaélése­ket akarják kiküszöbölni. Az utast fotoautomata fogja le­fényképezni, miközben meg váltja a jegyet Japánban megjelent egy op­tikai újdonság: a rendőr­kutyák nyakörvébe szerelt miniatűr fényképezőgép. Ez a gép önműködően felvételeket készít, ha a kutya a szabály- sértőre ugatni kezd. Indiában az állami bank fiókjai aláírás helyett apró fényképeket használnak, mivel az indiai lakosság többsége írástudatlan. A nyilvántartás­ba mindannyiszor beragaszt­ják a betéttulajdonos apró fényképét, valahányszor pénzt vesz fel, vagy helyez el a bank­ban. „Aki alszik, nem vétkezik” •— így tartja a közmondás. „Aki vétkezett,, jobban alszik” — így az előző mondás frivol változata. Középütt az igaa­ság: „aki helytelenül alszik, vétkezik”. Nem valami erköl­csi törvény, hanem saját egészsége ellen. A civilizált emberek több mint fele nem tudja, hogyan kell helyesen aludni. Miért? Egyszerűen csak azért, mert nagyon keveset tudnak az al­vásról. A MEGGYÖTÖRT TEST FÉL ENERGIÁVAL MCKÜDIK Hány óra alvásra van szük­sége egy embernek? Egy egész­séges csecsemő 23 órát, egy tízéves gyermek 10 órát alszik. Felnőtteknek nyolc órát kelle­ne tölteniük Morpheus karjai­ban. Szép lenne, ha egyszerűen magunkra húzva a takarót, ezt mondhatnánk: most nyolc órát alszom és frissen, vidáman éb­redek. Sajnos, nem így van. Vannak, akik nem tudnak el­aludni, mások pedig okosan felébredni. És Morpheus, az álom istene úgy kínoz egyese­ket, hogy dobogó szívvel és átizzadtan ébrednek fel éjsza­kánként, csodálkozva, hogy még egyáltalán élnek. Mi minden történik, míg csukott szemmel felejtjük a vi­lágot? Egyszerűen kifejezve: a meggyötört test fél energiával működik. Az öntudat alig pis­lákol, a tudatalatti viszont tel­jes lánggal ég. • Mindez elősegíti, hogy a kö­vetkező reggel frissen és ki­pihenten ébredünk, vagy így kellene ébrednünk. William Preyer professzor, aki az előző évszázadban Jénában tanított, megfogalmazta az elfáradás elméletét. És ma ezt is tud­juk: Ha egy embert bizonyos időn túl, művi úton -ébren? tartanak, belehál. JfÖL ALSZIK ÖN? Persze az emberek különbö­zőek. Még az alvás tekinteté­ben is. Ismertek az „éjjeli” baglyok”, akik éjfél előtt nem kerülnek ágyba — és ezért beléalszanak a világos nappal­ba. Nem bizonyított, hogy ez a módszer egészségtélen. Az alvás eredménye a döntő, az idegrendszer sejtjeinek a re­generálódása. Az idegek azok, amelyek a legtöbbet szenved­nek a rossz alvás következté­ben. Majd alaposan megöntö­zik kávéval, megfüstölik niko­tinnal, a reggeli az ilyen em­bereknél rendszerint úgyis el­marad. Egyébként itt gyakran az úgynevezett szellemtípusú emberekről van szó. Nemcsak Hemingway írta le reggelen­ként, hat órakor az első olda­lakat, hanem általában sok szellemi munkás nagyon élénk agy- éá hatalmas energiát kí­vánó munkát végez éhgyomor­ra. Logikus, hogy aki a tyú­kokkal kel, a tyúkokkal sze­retne lefeküdni is. A mester­séges fény és a televízió azon­ban megkeverik az embere­ket. És 'így nagyon keveset al­szanak. Óriásira nőhet az egy hét alatt felhalmozódó alvás­hiány, például farsang idején. De csak egyszer hajszolhatja túl magát az ember, mert egy szép napon fellázad a szerve­zet. Jól alszik Ön? Akkor mind­ezt nem kellett volna elolvas­nia. De talán azokhoz a mil­liókhoz tartozik, akik éjjelen­te nyugtalanul forognak ágyuk­ban és reggel olyan érzéssel ébrednek, mintha este lenne. Mi váltja ki ezt a nyomorú­ságos alvást? A nyugtalanság? A SZERVEZET SZTRÁJKJA A vétkek. Jobban mondva: a sok kicsi és közepes vétek. Ne­vük: túl sok nikotin, túl sok alkohol, túl sok becsvágy, túl­ságosan kevés mozgás a szabad levegőn. Túl sok aggodalom a jövőért, az autóért, a házért. Túl sok bosszúság a munka­helyen, vagy a magánéletben (az utóbbit gyakran nem ve­szik komolyan, de a vegetatív idegrendszerre ez a veszélye­sebb). A komoly és krónikus alvási zavaroknál az orvosnak kell alaposan megvizsgálnia a sztrájkoló szervezetet. Mert ha a szív nincs rendben, félelem­érzés keletkezik — tudás­vágy tudat alatt — és a főe­lem álmot rabló. Ha szervezetileg minden rendben van, akkor az okot a lelkiekben kell keresni. A lé­lek orvosa a pszichoterápia. Sok időt vesz igénybe, amíg nyomára jönnek mindannak, ami a tudat alatt működik és zavar. A kezelés évekig tart­hat, de olyan eredmények iS születnek, amelyek csodával határosak, ........i... iiwmfíKHi »ifoá R ECEPT, AZ ÖNGYÓGYÍTÁSRA Aki úgy véli, maga is ki tudja gyógyítani saját magát, — annak a kis lépések politi­káját tanácsoljuk. Először: ve­gye . ki a szabadságát, ne higgye, hogy a munkáját más ez idő alatt nem tudja el­látni. Másodszor: hajítsa el a cigarettát, amit épp az előbb vásárolt. Nem kell végleg le­mondania. Csak egy napra! Csak egy hétre! Négy hétre! Harmadszor: Az alkohol vidá- mító és frissítő, de csak mini mértékben. Negyedszer és utoljára: Ve­gyen egy fehér lapot és írja fel vezérszavakban gondjait és bajait abban a sorrendben, ahogy eszébe jut. És aztán gondolja át, mi az, ami a leg­rosszabb esetben történhetne. Csodálkozni fog, mennyi prob­léma megoldható. (Epoca) Kaméleonüveg A Schott nevű ismert nyu­gatnémet optikai cég kidolgoz­ta olyan üveg előállításának receptjét, amely az ibolyán­túli siitjarák erősségétől füg­gően változtatja fényátbocsá­tó képességét. Tűző napsütés­ben az' üveg pillanatok alatt elsötétedik, árnyékban és sö­tétben viszont: világossá vá­lik. Kameleonszövet Japánban sikerült olyan anyagot előállítani, amelyre a divat rajongói közül már ré­gen sokan vágytak. Az új anyag a. polimerek családjába- tartozik ás csodálatos tulaj­donságokkal bír: a különböző külső feltételektől függően változtatja a színét Rostjai érzékenyek a levegő nedves­ségtartalmára és a napsuga­rak melegére. Az ilyen anyag­ból készült hófehér fürdőruha a. vízben kék színűvé, majd száradásának idején narancs- színűvé, rózsaszínűvé, stb. vá­lik, míg végül teljesen kiszá­radva, ismét hófehér lesz. Péntek: Rizsleves, zöldbab- főzelék, marhapörkölt. Szwmfbat: Bctrsos tokány rizs- zsel, befőtt. Vasárnap: ebéd: kacsaapro- lékból leves, töltött kacsa, sült burgonyával, párolt káposztád val, gesztenyepüré, bor. Va­csora: töltött kacsa hidegen, tea. Töltött kacsa: A megtisztí­tott, megmosott kacsát besóz- zuk, majd megtöltjük a követ-: kező töltelékkel: vékony ma­karónit, vagy spagettit apró darabokra törünk és sós víz-; ben kifőzzük. Leszűrjük, jól1 lecsepegtetjük. aztán meghint­jük 15 dekagramm reszelt sajttal, adunk hozzá egy-kéV evőkanál vajat és az egészet jól összekeverjük. A megtöltött, kacsát sütés közben levéve! gyakran meglocsolgatjuk. Ha szép ropogósra megsült, fel­daraboljuk és párolt vörös- káposztával meg burgonyával tálaljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents