Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
K rákőg, tüsszög az idős pincér, a jövőmenő utasok' rondre-módra nyílva hagyják az ajtót. Könnyen megfázik, aki v.obái tartózkodásra öltözik. A resti ajtaja különben sincs soha zárva, itt mindig hagy a mozgás. Most ugyan — a kivételt erősítendő —, tán húsz vendég lézeng az óriási étteremben, de ez a húsz is az egész országot képviseli. — Egy kávét? Hozom. Forró, jó kávét. A pincér kartárs, nem forró, de jó kávét hoz. Leteszi elém az asztalra, vár. Talán még kérek valamit. Szalad az idő. A nagy falióra percmutatóját sebesen hajtja a villanymotor. Az utasok egy része álmosan, semmibe nézőn könyököl. Mellettem katona ül, nagy, erős, vörös ember. Kezében elvész a sörösüveg. Szomszédja egy hölgy. Hangosan beszélnek, valami mérkőzésről. A nő ■nem az édesanyja. Az ember nem szokta úgy tűzzel — gázöngyújtóból — kínálni az édesanyját, mint ez a nagy katona fiú... A csendet szétrobbantja a megafon: „Má- gócsalsómocsoládbajabékéscsabafelésebesvonat- indultízpercmúlvaazonnalakettesvágányról”. A vonat a harmadik vágányon áll. Vonat?, Kicsi kis mozdony, akkorka, hogy a személy- kocsiba, melybe felkászálódom, e mozdonyból négyet is be tudnának tolni. De a kis mozdony mérges. Mérgesen pöfékel egy kétezer lóerős dohogó Diesel mellett. Újból a megafon: „Tesityükazutazóközönsé- gethogymindenvonattizenötpercetsik" Ez az utazás is jól kezdődik. Ketten ülünk a nagy fülkében. Egy vasutas, forgalmista, most hazautazik. Tizenkét órai megfeszített munka van mögötte. Bóbiskol. Újságot veszek elő, kinyitom. Olvasni nem lehet. A lámpa sárga-sápadtan világít, mint amikor még gáz szolgáltatta a MÁV-nak a fényt. Olvasni nem is nagyon érdemes, mert ismét reccsenve bömböl a megafon; közli, hogy jönnek a vonatok. Jobbról egy tüzes, balról egy Diesel-mozdony robban az állomásba. Fékcsikorgás, vasutasok kiabálása, és máris indul a roham, az új vonatokért. Minden vonaton, minden utas új ember. Aki Pestről jön, s átszáll a csabaira, nem ismeri azt, akit a kaposvári vonat hozott. Nyomr ják is egymást befelé. A jól fűtött kocsiból a cúg egyből kikapja a kis meleget. Termetes fiatal hölgy kér helyet, idős asz- szonyt húz maga után. Az asszony két bőröndbe kapaszkodik, a bőröndök csúsznak utána, a menyecske lánya — annak gondolom —, csak húzza az öreg szülét. A bőrönd nehéz, alig bírom fejem fölé emelni. — Ne. hagyjlík' ifíkább iHt a pad alatt? — kérdem. — Ne. Alma van benne, nem bírja a meleget. . j'V.tv ' A zárt fülkék felől veszekedést haliam. — Mondottam, hogy ez a fülke le volt zárva. Ez szolgálati fülke, hurcolkodjanak ki. — De kérem, ez a fülke nem volt lezárva, cédula sincs az ablakban. Hogy beszélhet így az utassal. —- Majd élbánik magukkal a jegykezelő. (Hallom, amint lerántja az ablakon aztán kiabál a jegykezelőnek). A vonat mellől semmi válasz nem érkezik Felállók, hogy megnézzem magamnak, ki követel magának szolgálati fülkét. Nagy darab vasutas, szájszélig érő pajesszal. kezében kopott aktatáska. — Szóval maga azt mondja, hogy a jegykezelő hazudott, hogy ez a fülke nem volt lezárva? VONATON — De kérem, ön honnan tudja, hogy az utas hazudik? Az utasnak nem lehet igaza? — Igaza, nem igaza, ez szolgálati fülke. — Kérem, foglaljon helyet, még ön is elfér. A pajeszos vasutas valahogy megnyugszik. A következő pillanatban fokhagymaszaggal telik meg a kocsi. Egy negyven körüli ember, meg a felesége nagy batyukkal fújtatva jön az ülések közé. — Szabad? Bor-, meg pálinkagőzt fúj ram, pillanatig érzékszerveim nem tudják a sok illatot megkülönböztetni. — Szabad, üljenek le. . Hova mennek? — Pécsre? —Ezzel a vonattal nem, mert ez a csabai. — Csabai, aszencségit. mondtam én neked, asszony! Fokhagyma, bor, pálinka, erős bagószag el - tűnik a kocsiból. A vonat elindul. Vagy húsz percet késik. Tűzesőt okád a kis mérges mozdony, de azért derekasan száguld velünk. Már Mágocs- Alsómocsoládnál fékez, amikor nyílik az ajtó, s egy bájos kis kalauzlány jön a jegyeket vizsgálni. Fiatal és szép. A jegyet halkan, nagyon udvariasan kéri. Nem csodálom, hogy a pajeszos tőle nem kapott segítséget. A fogatlan öregasszony velem szemben — a novemberi fogászati hónap jut . eszembe —, meg a lánya vacsorához terít. Damaszt abroszt vesznek elő, ölükbe terítik* Sgjt, szeletekre vágott szajefláj, meg kenyér kerül, elg a táskából. Az öregasszony csíp egy kis szalámit, egy kicsi sajtot, meg kenyeret is dob a szájába, aztán sebesen rágni, majszolni kezdi az ételt. Sokáig eszik. Lánya már rég olvas, — időközben a kocsi akkumulátora úgy látszik feltámadt. A menyecske-lány olvasás közben mosolyog, jókat kuncog: Belesek a könyvbe, A 22-es csapdája. Valahol ott tart az olvasásban, mikor Yossarian kapitány kiuúrik parancsnoka ablakán ogy szál gaty ába a. De a kis mérges vonat csalt megy. Az az ember, aki Kárásznál felszállt, sáros, vizes lábát ráteszi a szemben lévő műbőr ülésre, rövid perc után horkolni kezd. Aztán ismét száguldás, szikraeső zuhog az ablak előtt. Mórágynál vasutasok nyomakodnalc fel. Négyen vannak. Egy kicsi, mokány ember zubbonyban. Egy vékony lábú csizmás rövid bundában, egy pályamesteri felvigyázó gondolom csak azért van zubbonyban, hogy mindenki lássa stráfjait, csillagait. Sapkája peckes-hegyesen áll fején. Egy kopottas köpenyű ember leül mellém Cigarettára gyújt. A mokány is elővesz egy cigarettát, megnyomkodja. — Ott bent, a főnöknél úgy sem lehet — fulladjon meg —, kimentem a váróba, ott szívtam el. Még azt mondja nekem, hogy bliccelek Mondom, ha magának, főnököm nem ér meg a dolgozója annyit, hogy két perccel előbb .leadva a szolgálatot másfél órával előbb érjen haza, akkor úgy kell magának. Aztán átmentem a kocsmába, kértem egy deci bort. Azt mondja a Pista kocsmáros, hogy egyet? Miért nem kettőt? Mondom, mert rossz a bor. Hát belenyalok, uram, egy kortynál többet nem tudtam lenyelni. Akkor kérdem, sör van-e? Azt mondja, van Nyolcnegyvenes lengyel sör. Üveg nélkül kértem De már készülődni kell. látszanak Bátaszék fényei. Átszállás. Keresni kell a vonatot, mert az érkezéskor nem szólt a megafon. A szekszárdi személyvonat indulási ideje rég elmúlt. A peronon lévő óra fél kilencet mutat, a vonat ilyenkor már Szekszárdon van, ha minden jól összejön. Most fázósan, az ablakon ki-ki lesve figyelik az utasok, mikor lehet majd az indulásra felkészülni, nekiadni az utazástól elgyötört testet újabb húszpercnyi pihenésnek. Vagy fél óra múltán bedöcög a pécsi sebes vonat. Erre vártunk. Elindítják a csabai sebest is, de már nem u mérges kis mozdonnyal, hanem nagy. erős BoBo- motorral. Nyekereg, döcög velünk a vonat Sárpilis fele A Imcsiban csak két fiatalember ül. Mező- gazdaságról beszélnek. Valami korán öregedett halak — majd a Sárii megvizsgálja őket —. rossz helyen szedett kukorica, mint információ jut el hozzám, aztán máris Decsen fékez a nyekergo vonat. Négy nevető, jó hangos ember száll a kocsiba. Megélénkül mindjárt minden, mert megtudjuk, hogy az éjszaka mezítláb valami menyecskétől egy atyafi úgy ugrott ki az ablakon, hogy a rózsabokorba esett; aztán Nyéken meg a Tercsi lakodalmán úgy táncolt egy fiatalember, hogy beleesett egy hatalmas kaktuszba. A Szegi doktor két injekcióval térítette észre a kak- tuszos fiút... Közben már látszik Szekszárd. Egy órát késett a vonat.. Nem is sok, ha meggondolom, hogy a megtett út minden kilométerére jut egy késett perc. PÁLKOVÁCS JENŐ Gondosójuk a teens . •. A legutóbbi összesítések adatai szerint az ország termelőszövetkezeti gazdaságai 346 ezer S00 nyugdíjas és járadékos isz-tágot tartanak nyilván —. ez az ossz. taglétszámnak több • mint 30 százaléka. Az évről évre összegyűjtött adatokból azt ■ is tudjuk, hogy ebben a szektorban évenként 10-12 ezren öreg- ■ szenek ki a munkából.. Nem azt jelenti ez természetesen, hogy ezek az emberek most már egyáltalán nem dolgoznak. Az öregek valósággal kapaszkodnak a munkáért. Ha testi erejük engedi, elvégzik a.zt is, amit a fiatalabbak végképp nem. vállalnak. A fent említett 346 ezerből is többé-kevésbé rendszeres munkádíj-elszámolás- ban részesültek 114 ezren az elmúlt év folyamán. Ilyenformáin 232 ezer azoknak a száma, akik a közös tevékenységben gya- , korlatilag nem vesznek részt, vagyis téeszénként átlagban 75— 10 idős ember csaknem egyedüli jövedelme a nyugdíj vagy a járadék. S inkább ez utóbbi, hiszen a nyugdíjjogosultsághoz 1 szükséges időt az öregek többsége még nem tudta mégszerezni. Sokan a felelősséget úgy próbálják eloltani magukban, hogy az öregek a járadék, vagy a nyugdíj mellétt földjáradé- kot is kapna)^ s emellett a háztájiból származó jövedelmük is számottevő. Sajnos, azonban a gyakorlat alt mutatja, hogy o földjáradék összegét nagyrészt felemészti ,a háztáji megművelésének költsége. Ha pedig ehhez hozzászámítjuk. hogy a háztájiban többnyire csak kukoricát termelnek — kiderül, hogy , ae öregek összes jövedelme általában nem■ éri el a munkaképes dolgozó tsz-iagak jövedelmének egyötödét. Ások az öregek, akik ilyen %rányú megélhetési gondokkal ' küzdenek, jogosan vetik fel, hogy több támogatást, érdemelné- . nek a szövetkezettől, már csak azért is, mert a járadék felemelése állami úton nem lehetséges. A járadék Összege pedig a. termelőszövetkezet rendszeres támogatása nélkül nem elég a megélhetésre. Ezt az egyébként teljesen logikus konzekvenciát a közös gazdaságok többsége ma még nem vonta le. Vannak ugyan jó liéldák: helyenként megvalósult, hogy a tsz minden hónapban kiegészíti a .járadék összegét egy-kétszáz forinttal: Néhány ttz. ennél is tovább ment: tartási szerződéseket kötöttek hozzátartozó nélküli idős tagjaikkal és ennek alapján nemcsak járadékukat, vagy nyugdíjukat egészítik ka rendszeresen jelentős készpénzzel, valamim természetbeniekkel, hanem szükség esetén gondoskodnak ápolásukról, környezetük tisztántartásáról, s a napi meleg ételükről. De máshol — és ma még nem kevés az ilyen tsz. — összehasonlíthatatlanul többet költenek ■■/•.prezentációra, mint az öregek támogatására. A rendszeres anyagi támogatás a segítségnyújtás legfontosabb de korántsem egyetlen formája. Az idős tsz-iagoknak sokat segíthetünk olyan látszólag apró figyelmességekkel is. amelyek forintban alig kifejezhetők. mégis sokat jelentenek — erkölcsi értelemben. Ilyen például az, ha a vezetőségi tagok — az elnököt is beleértve — néha-néha meglátogatják őket, megkérdezik, nincs-e valami, ügyük-bajuk, amit könnyen elintéz, akinek a tanácshoz beszólni nem jelent különösebb fáradtságot. Idetartozik. hogy gondoskodjanak friss húsról, tejről az olyan egyedülálló öregek számára is. akiknek nincs erejük ahhoz, hogy a boltba elmenjenek érte. A szociális ügyek felelősei sokat tudnának beszélni arról, milyen jólesik az öregeknek egy-egy időben biztosított fogat amely az orvoshoz beviszi őket. Milyen sokat jelent egy kocsi- derék szalma a szalmazsák megtöméséhez, vagy néhány apró ház kpriili munkaelvégzése — favágás, házfal tapasztál, a. háztető megjavítása — amine egyedül már nem képesek, elfo- giiót.f azJ e rejtik: ' r •’ > " ’ 1 ' Kylpn kötelesség, amit élőiméi nem lehet ugyan, de parancsnak számit. az íratlan■ töri-év y ehsorában, hogy a szövetkezet árra iliétékes vezetői ne' sajnálják a fáradtságai figyelemmel-kísérni: miként- törődnek szüleikkel a maguk szár gyára bocsátott , gyerekek. Figyelmeztessék azokat, akik erre okot adnák, rnipél tartoznak, szüjelltneii támogatás, gyermeki ligyeimesség tekintetében. Sajnos, hogy elég sok gyereket hii- !ön kell, ebre is emlékeztetni, de ne mulasszuk el: a közösség felelősségérzete sokakat térített már jó útra Mondjuk ki tehát kereken: a l:öriilmények lehetőire, sőt. szükségessé teszik, hogy az öregeknek gondozójuk legyen a :sz. Ezt ígértük, nem is olyan régen. Márpedig az ígéretekről :em ülik megfeledkezni. Ősz a bizományiban Naptár szerint ugyan még ősz van, de erre rácáfolt a természet. Leesett az első hó, a hőmérő higanyszála pedig a 0 fok körül csillan. Az évszaknak megfelelően megváltozik az emberek életrendje, öltözködése, s a beszerzési gondok is más irányba tolódnak el. Ehhez a kereskedelemnek is rugalmasan,, kellene alkalmazkodnia! — jutott eszem.be, amikor Szekszárdon. a Bizományi Áruház kirakatát néz.egeí- tem a téli hóesésben. Ugyanis a kirakatban nagy betűk hívják fel a járókelők figyelmét, hogy ..OSZ" van. Az áruház jó ízlésére vall a kirakat szép díszítése: a gesztenyelevelek. (amik sajnos már lehulltak, s jórészt befedte a hó) és a gazdag szőlőfürtök, (amikből már rég bor lett). Szóval a kirakat nagyon szép. de már nem aktuális. Jobb lenne a sárgult faleveleket, a szőlői ür töket jövő őszig, „pihenni" Hatjy- :7W..' mert ak.fzor ismét gyfj■* nijörkifduhk b,ennük, s most. pedig csak bossiáv ködünk', miattuk. . | - h 4 Népújság 7 K.. í. december f.
