Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-31 / 302. szám

f ÄÜfiTC. VILÁG PBÖlETÄfijAl EmESULimXv MEP1JJSÄG 4 MtGTXi aiZOTTBAQA Cg A MT.GYTTi TANÁCS UAPjB j GYORSL1ST4 a IV. békekölcsön sorsolásáról Olvastuk... Az új évben hetedszer kí­sérli meg dr. Kari íierrlig- koijíer, nyugatnémet, hegymá­szó. hogy följusson a Kima­lája íiiz.) méter magas Nanga Parbat nevű csúcsára. Az 11162-ben szerencsétlenül járt expedíció vezetőjének emléké­re, Siegfried Loew nevét vi­seli a i vállalkozás, amit Herr- ligkoffer azzal is megnehezít, hogy a Rupa-Flake szírien át akarja megközelíteni a hegy­csúcsot, amely a világ legma­gasabb sziklafala. A Nanga Parbat csúcsra ed­dig kilenc expedíciót vezettek, de közülük csak kettő volt si­keres. Elsőnek 1953-ban az osztrák Hermann Buhl mászta meg a csúcsot. * A felső-bajorországi Mies- bach lelkésze betiltotta, hogy a templomban a Stille Nacht (Csendes éj) kezdetű dali éne­keljék, amelynek szerzője az osztrák Franz Gruber, s világ­szerte, így nálunk is rövid idő alatt ismertté vált. A mies- bachi egyházi vélemény sze­rint a Stille Nacht túlságosan is népszerű lett, s ma már kávéházakban is gyakran éneklik, ezért „túlságosan profán” ahhoz, hogy temp­lomban is felcsendüljenek dal­lamai. • Egy Bad Homburg-i éksze­rész, Jens Uwe Schimmelpfeng 399 drágakőből különös ékszert készített. A körülbelül 40 00(1 nyugatnémet márkát érő ék­szer a Földet ábrázolja, olyan színekben, ahogy a Holdról láthatta az első ember. Az ék­szerész Neil Armstrong, az el­ső Holdra lépett ember fele­ségének akarja ajándékozni az ékszert. • Súlyos testi sértés bűntette miatt állt az egyik New Y ork-i bíróság előtt Pat Maggie. Védekezését így adta elő; „Amikor hajnali három­kor Sponey urat megtaláltam az egyik szállodában, ahol a feleségemmel töltötte az éj­szakát, s láttam, hogy még attól a szemtelenségtől sem Had vissza, hogy saját pizsa­mámban üdvözöljön, az volt az érzésem, hogy valamit ten­nem kell.” Tett is, ennek következmé­nye lett a súlyos testi sértés. A bíróság viszont méltányolta a megcsalt férj érvelését és felmentette... DECEMBER Névnap: Szilveszter 31 A Nap kél 7,32 nyugszik 16,02 órakor. A Hold két------, nyugszik S ZERDA 11,03 órakor. — Támogatják a KISZ Ifjú Gárdáját. Az őcsényi Kossuth Tsz a közösség összejövetele­in rendezői feladatokat ellá­tó Ifjú Gárda hat tagjának vásárol egyenruhát. — Értesítés. A pincehelyi kórház összes osztályain a beteglátogatás további intéz­kedésig szünetel. (16) — A mezőgazdaság szak­emberszükségleíe. A megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán elké­szült Tolna megye mezőgaz-, daságának szakemberszükség­leti és továbbképzési terve. 1975-ig a megye mezőgazda­sága 453 egyetemet, főiskolát végzett szakembert foglalkoz­tat majd, a jelenlegi 227 egyetemet, főiskolát végzett szakemberrel szemben. — Január 1-én lepnek élet­be az új felvásárlási és ta­karmányeladási árak. Az úi árakat az Árszabályozás és Termékforgalmazás, valamint a Mezőgazdasági ás Élelme­zésügyi Értesítő hivatalosan is közli. — Megkezdődött a jelentkezés az 1970. januárjában és február­jában sorra kerülő mérnök- és vezetőképző tanfolyamokra. Bő­vebb felvilágosítást a járási szak­igazgatási szervek adnak, vagy a Miau Mérnök- és Vezetőtovább- képzó Intézete (Budapest, XIV-, Ida a. 2-> TOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG Á Magyar Szocialista Munkáspárt Torna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja (Főszerkesztő: PETRITS FEUENG Szerkesztőség: Szekszárű, Mártírok tere IS—17 Telelőn: l-29-ot, l-23-ől Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—U, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kezDesitőnéi Előfizetési díj egy hónapra 20 ül Sffidex-ssám: 3» 06* — 470 000 forint értékben vásároltak könyvet a kará­csonyi ünnepek előtt Szek- szárdon, a Babits könyves­boltban. ' — Valamennyi lánctalpas erőgépével a hóeltakarításon dolgozott a bonyhádi vízitár­sulat az elmúlt nehéz napok­ban. A tsz-ek közös vállalko­zásában műk 0 iő társulat trak­torvezető közűi többen napo­kig egyfolytában dolgoztak. — Az Állategészségügyi Állo­más felkéri az cbtulajdonosokat, hogy ebeiket tartsák elzárva, mert a szigorú tél miatt a védtelen vadállományt a kóbor kutyák nagy mértékben veszélyeztetik, A vadállomány védelme érdeké­ben a határban kóbort,, kutyákat a vadászok ki fogják lőni. — A lerogyott tetejű istálló padlásáról még mindig nem tudták elszállítani a búzát a bonyhádvarasdi majorban. Az újabb havazások nehezítették, majd teljesen megállították a mentőmunkát. A szövetkezet tagjai ponyvákkal „foltozták1' be a romos tetőszerkezetet, hogy a hatalmas mennyiségű búzát megvédjék a károsodás­tól. AZ GZLEfCK ÜNNEP BUMH NYITVA XAKTÁBA December XI (szerda). Kiskeres­kedelmi boltok hétköznapi, mű- sort nem adó vendéglátóipart egységek szombati, zenes illetve műsort adó egységek I»m. január JL-én reggel 6 éráig tartana* nyitva. 1970. január 1. (csütörtök). Va­lamennyi kiskereskedelmi egyseg zárva tart. Vendéglátó egysegek vasárnapi nyitva Sas&ág ÚJABB HAVAZÁSOK Várható időjárás szerda es­tig: borult, párás, néhány he­lyen ködös idő, sokfelé hava­zással. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő északkeleti szék v Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok kőaöttf (Folytatás az 5. oldalról.) Sorozat: Szám: Ft: 25927 01—50 100' 25939 01—50 100 25943 01—50 100 25957 01—50 200 26047 01—50 100 26078 01—50 200 26081 01—50 100 28142 01—50 100 26166 01—50 100 26233 01—50 200 26251 01—50 100 26285 01—50 100 26291 01—50 100 26335 01—50 100 26363 01—50 100 26462 01—50 200 26624 01—50 100 26626 01—50 200 26627 01—50 200 26870 01—50 200 26692 01—50 100 26735 01—50 100 26753 01—50 100 26761 01—50 100 26780 01—50 200 26807 01—50 100 26836 »1—50 100 26847 01—50 200 2Ö855 01—50 100 26856 01—50 100 26866 01—50 100 26886 01—50 100 26908 01—50 100 26942 01—50 100 27010 01—50 200 27041 01—50 100 27044 01—50 100 27053 01—50 200 27064 01—50 100 27067 01-*-50 100 27159 01—50 100 27170 01—50 1 00 27190 01—50 100 27191 01—50 200 27212 01—50 100 27364 01—50 103 27390 01—50 100 27405 01—50 200 274H 01—50 27480 01—50 100 27-486 01—50 200 27489 01—50 200 27510 01—50 10O 87536 01—50 500 27513 01—50 100 27563 01—50 100 27644 01—50 100 27680 01—50 130 27683 20 5000 27683 01—50 200 27742 01—50 100 27787 01—50 100 27852 01—50 200 27853 01—50 100 27861 01—50 100 27895 01—50 500 27916 01—50 100 27976 01—50 100 27981 01—50 100 27990 01—50 100 28032 01—5C 200 28036 01—50 200 28080 01—50 100 28092 01—50 100 28141 01—50 500 28205 01—50 200 28212 01—50 200 28234 01—50 100 28236 01—50 200 28243 01—50 100 28244 01—50 100 28263 01—50 200 28271 01—50 200 28305 01—50 500 28313 01—50 200 28327 01—50 100 28381 01—50 100 284CÍ 01—50 100 28414 01—50 100 28451 01—50 100 28494 01—50 200 28524 01—50 100 28547 01—50 100 28585 01—50 100 28613 01—5C 100 28622 01—50 100 28659 01—50 200 28670 01—50 200 28075 01—50 200 28677 01—50 100 28731 01—50 200 28772 01—50 100 28785 01—50 500 28805 01—50 100 28&18 01—50 100 28839 01—50 100 28853 01—50 200 28934 01—50 100 28940 01—50 100 28942 01—50 200 28948 01—50 100 28964 01—5« 100 Sorozat: Szám: Ft: Sorozat: Szám: Ft: Sorozat; Szám: Ft: Sorozat: Szám: Ft: 29210 01—50 2oO 32374 01—50 100 35248 01—50 lúü 38017 01—50 100 29219 01—50 100 32422 01—50 500 5525b 01—50 iUÖ 38023 15 5000 29232 01—50 100 32439 01—50 100 55Ő00 ül—50 100 38023 01—50 20« 2S310 01—50 100 32539 01—50 100 öuöOő Ül—50 M/Ü 38026 01—50 100 29336 01—50 100 32558 01—50 100 35512 01—50 100 38094 01—50 100 29361 01—50 100 32578 01—50 100 35313 01—50 200 38110 01—50 100 29445 01—50 100 32580 01—50 100 35352 01—50 100 38111 01—50 100 29506 01—50 ICO 32604 01—50 100 55383 01—50 100 38165 01—50 100 29662 01—50 100 32637 01—50 100 35386 01—50 100 38186 01—50 100 29672 Öí—50 2C0 32699 01—50 500 35420 01—50 100 38241 01—50 100 29736 01—50 100 32711 01—50 100 35433 01—50 100 38251 01—50 100 29752 01—50 200 32713 01—50 100 35492 01—50 100 38257 01—50 200 29767 01—50 100 32736 01—50 100 35497 01—50 100 38331 01—50 100 29849 01—50 200 32845 01—50 100 35505 01—50 100 38364 01—50 200 29856 01—50 500 32856 01—50 100-35520 01—50 100 38406 01—50 100 29927 01—50 100 32865 01—50 100 35557 01—50 100 38407 01—50 200 29981 01—50 100 32966 01—50 100 35597 01—50 100 38424 01—50 100 29982 01—50 100 33013 01—50 100 35600 01—50 2C0 38426 01—50 100 30013 01—50 100 33016 01—50 100 35611 01—50 100 38428 01—50 500 30043 01—50 100 33048 01—50 100 35617 01—50 100 38471 01—50 200 30050 01—50 100 33067 01—50 200 35636 01—50 100 38491 01—50 100 30082 Öl—50 100 33091 01—50 100 35651 01—50 100 38493 01—50 100 30089 01—50 100 33132 Öí—50 100 35666 01—50 100 38581 01—50 100 30125 01—50 200 33151 01—50 100 35716 01—50 100 38600 01—50 100 30144 01—50 100 33186 01—50 100 35728 01—50 200 38624 01—50 100 30150 01—50 100 33200 01—50 100 35740 01—50 100 38626 01—50 200 30153 01—50 100 33219 01—50 100 35755 01—50 200 38692 01—50 100 30185 01—50 100 33251 01—50 100 35765 01—50 100 38697 01—50 200 30212 01—50 100 33350 01—50 200 35805 01—50 200 38731 01—50 100 30221 01—50 100 33400 01—50 100 35821 01—50 100 38817 01—50 100 30276 01—50 500 33456 Öl—50 100 35827 01—50 100 38846 01—50 100 30304 01—50 100 33463 01—50 100 35833 01—50 200 38847 01—50 100 30318 01—50 ICO 33464 01—50 200 35915 01—50 200 38879 01—50 100 30350 01—50 100 33467 01—50 100 36117 01—50 100 38922 01—50 100 30375 01—50 100 33472 01—50 100 36170 01—50 100 38934 01—50 100 30422 01—50 100 33488 Ól—50 500 36188 01—50 100 38944 01—50 100 30432 01—50 200 33526 01—50 100 36241 01—50 100 38962 01—50 200 30463 01—50 200 33579 01—50 200 36251 01—50 100 38967 01—50 200 30475 01—50 100 33587 Ól—50 100 36257 01—50 100 38983 01—50 100 30476 01—50 200 33590 01—50 100 36309 01—50 100 38993 01—50 103 30482 01—50 100 33591 01—50 100 36327 01—50 100 39077 01—50 209 30506 01—50 100 33628 01—50 200 36331 01—50 100 39163 01—50 100 30527 01—50 100 33642 01—50 100 36346 01—50 200 39182 01—50 100 30539 01—50 100 33675 01—50 100 36359 01—50 100 39209 01—50 200 30547 01—50 100 33698 01—50 100 36362 01—50 200 39230 01—50 200 30598 01—50 100 33723 01—50 200 36411 01—50 100 39266 01—50 100 30645 01—50 100 33729 01—50 100 36400 01—50 100 39325 01—50 100 30668 20 5000 33733 01—50 200 36462 01—50 100 39360 01—50 TÖO 30668 01—50 200 33771 01—50 100 36535 01—50 100 39390 01—50 100 30684 01—50 100 33812 01—50 100 36565 01—50 100 39396 01—50 100 30696 01—50 100 33858 01—50 200 36648 01—50 100 39435 01—50 100 30711 01—50 100 33881 01—50 100 36724 01—50 100 39446 01—50 100 30801 01—50 100 33920 01—50 100 36731 01—50 100 39475 01—50 100 30864 01—50 200 33953 01—50 100 36733 01—50 100 39487 01—50 100 30891 01—50 100 33955 01—50 100 36740 01—50 100 39492 01—50 200 30902 01—50 100 33985 01—50 100 36744 01—50 100 39511 01—50 100 30915 Öl—50 ICO 34024 01—50 100 •36774 01—50 100 39525 01—50 ion 30921 01—50 100 34045 01—50 100 36777 01—50 100 39540 01—50 200 30953 01—50 100 34056 01—50 100 36907 01—50 100 39545 01—50 100 30960 01—50 100 34073 01—50 100 36916 01—50 100 39563 01—50 200 30970 01—50 100 34086 01—50 200 36918 01—50 100 39657 01—50 200 30997 01—50 200 34135 01—50 200 36936 01—50 100 39666 01—50 200 31007 01—50 100 34147 01—50 200 36982 01—50 100 39710 01—50 200 31030 01—50 100 34181 01—50 100 37010 01—50 100 39727 01—50 100 31088 01—50 200 34186 01—50 100 37060 01—50 100 39729 01—50 100 31089 01—50 100 34198 01—50 100 36074 01—50 100 39769 01—50 100 31092 01—50 1Ó0 34202 01—50 200 36097 01—50 100 39826 01—50 100 31117 10 50 000 34205 01—50 100 36098 01—50 200 39837 01—50 100 31117 01—50 200 34237 01—50 100 36277 01—50 100 39852 01—50 100 31142 01—50 100 34263 01—50 100 36278 01—50 100 39892 01—50 100 31175 01—50 100 34291 01—50 200 36427 01—50 100 t nn 38941 01—50 100 31179 01—50 100 34295 01—50 200 3649b 31184 01—50 100 34301 01—50 100 36509 31203 01—50 200 34355 01—50 100 36520 31247 01—50 100 34357 01—50 100 36547 31686 01—50 100 34368 01—50 1000 36556 31278 01—50 200 34410 01—50 100 31321 01—50 100 34482 01—50 100 31322 01—50 200 34496 01—50 100 31385 01—50 100 34540 01—50 100 31390 01—50 100 34552 01—50 200 31414 01—50 100 34570 01—50 200 36611 31434 01—50 100 34616 01—50 100 31436 01—50 100 34627 01—50 200 31567 01—50 100 34630 01—50 100 31580 01—50 200 34667 01—50 100 31636 01—50 100 34734 01—50 100 31714 01—50 100 34756 01—50 100 31721 01—50 100 34776 0Í—50 200 31734 01—50 100 34799 01—50 100 31735 01—50 100 34807 01—50 200 31739 01—50 100 34822 01—50 100 31764 01—50 100 34834 01—50 200 31813 01—50 100 34862 01—50 100 31817 01—50 100 34864 01—50 200 31853 01—50 100 34889 01—50 100 31862 01—50 200 34906 01—50 100 31896 01—50 100 34946 01—50 100 31914 01—50 100 34964 01—50 100 31975 01—50 100 34993 01—50 ICO 32081 01—50 100 35035 01—50 100 32168 01—50 100 35056 01—50 100 32184 01—50 200 35060 01—50 100 32203 01—50 200 35086 01—50 100 32219 01—50 200 35114 01—50 100 32246 01—50 100 35145 01—50 200 32300 01—50 200 35166 01—50 100 32309 01—50 100 35168 01—50 100 32310 01—50 100 35180 01—50 100 32346 01—50 100 35188 01—50 200 32347 01—50 100 35203 01—50 10U 32348 01—50 100 35233 01—50 100 36560 36569 36585 36609 36608 36635 36838 36838 36873 36938 36950 36979 38009 38014 38016 01—50 100 A 100,— Ft-tal 01—50 100 kisorsolt kötvé- 01—50 100 nyekre a kőtvé- 01—50 100 nyen feltüntetett 01—50 100 névértéket kell 01—50 100 kifizetni. A gyors- 01—50 100 lista közvetlenül a S=5 llo 01—50 100 szult» ezért ** 01—50 100 esetleges számbi- 03 5000 bákért felelősséget 01—50 200 nem vállalunk, A 01—50 100 kötvények kifize- 01—50 200 tését 1970. január 01—50 100 12-én kezdik meg 01—50 100 az Országos Taka- 01—50 100 rékpénztár fiókjai 01—50 100 és a postahivata- 01—50 100 lók. A MÁV KÖZLEMÉNYE A rendkívüli időjárás miatt a vasútállomásokon több ezer rakott vasúti kocsi torlódott össze. Ez­zel kapcsolatban a MÁV koráb­ban felhívással fordult a fuvaroz- tatokhoz, és kérte a vasúti ko­csik kirakásának meggy őrs uását. Sok vállalat nem tett eleget a felhívásnak. A kirakatlan kocsik száma növekedett, mert a kará­csonyi ünnepek alatt, majd az ezt követé munkanapokon sem rakodtak a szükséges ütemben. £ kenyszerheiyzet miatt a MÁV minden olyan vállalattal szem­ben, amely egyáltalán nem, vagy csak igen lassan és késedelmesen rakja ki az árut, áruíelvéteii korlátozást rendelt el, és ha a helyzet nem javul; további kor­látozásokat léptet életbe;

Next

/
Thumbnails
Contents