Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-31 / 302. szám
Segítik a háztáji gazdálkodást Több takarmány — Meghívták a jószágtartó gazdákat Függetlenített szervező Hivatalosan is megadi nak minden segítséget a háztáji gazdálkodáshoz: a falusi lakosság ellátásában nélkülözhetetlen tehát meg kell akadályozni a sorvadását. Az a folyamat, ami. a sorvadást mutatta, főként a tehéntartásban volt észlelhető. Egyre kevesebb a falusi portákon a tehén. De a kocatartás is kisebb számot mutatott a régebbi idők adataihoz képest. A rendelkezések, amelyek a szövetkezeti gazdák háztáji gazdálkodását hivatottak segíteni, csak akkor érik el céljukat, ha a tsz-vezetőség utat enged ezeknek, illetve a közös részeként kezelik a háztáji gazdaságot. Megnéztük egy szövetkezetben, mi a helyzet a közös és a háztáji viszonyában. Ettig László, a majosi Aranykalász Tsz elnöke a legnagyobb segítőkészségről, sőt erőfeszítésekről beszélt; azoknak a tsz- tagoknak a kedvét is növelni akarják az intenzív jószágtartásra, akik már csak immel- ámmal neveltek, illetve hizlaltak állatokat. Tavaly télen személyes meghívással az összes jószágtartó tagot összehívta megbeszélésre a szövetkezet vezetősége. Ettig László ismertette a mintegy száz tsz-tag előtt a háztáji gazdaságban elérhető produktumot, számításokkal bebizonyította, hogy azzal a takarmánynyal, amit a közösből és a háztájiból kapnak a tagok, több jószágot lehet tartani, nagy átlagban, öt jószágszerető, sok állatot tartó gazda helyzetét, gazdálkodását elemezte. A tagok közül sokan eddig arra hivatkoztak, hogy nincs elég takarmány, holott az igazság: sokkal kényelmesebbek az emberek, ezért is csökkent az utóbbi években a háztáji jószágállomány. A megbeszélésen ígéretet tett a szövetkezet vezetősége, hogy minden takarmányféleségből megkapják a háztáji jószágok azt a mennyiséget, ami norma szerint szükséges a hiánytalan ellátáshoz. Az ígéret teljesült, 1969-ben több takarmányt kapott a háztáji, mint a korábbi esztendőkben. Lédús takarmányból például 38 vagonnal. Kukoricából ugyancsak sok termett a tagoknak, tehát megvan a lehetőség a korábbinál több jószág tartására. Az elnök úgy beszél, örvendetesen növekszik Majoson a kocalétszám a háztájiban is, harminc kocasüldőt adtak ki 1969-ben és még legalább ennyit akarnak „rábízni” a tagokra 1970. elején. A szarvasmarhalétszám csökkenését már két évvel ezelőtt megállították a faluban, igaz viszont, hogy növekedés nem tapasztalható azóta sem. Az erőteljes fejlődés ■ f időszaka most kezdődik. Az Aranykalász Tsz vezetőségének legutóbbi ülésén a háztájival foglalkoztak és több kérdésben döntést hoztak az ösztönzésre. A háztáji bizottság elnökének csak az lesz a feladata január 1-től, hogy a háztáji és a közös gazdaság kapcsolatát kézben tartsa, felmérje a háztáji igényeket, szükségleteket, takarmányból és fuvarból egyaránt. A vezetőségi ülés felhívta a gazdák figyelmét a konyhai hulladék helyes és teljes felhasználására, mivel a táptakarrnányok ára emelkedik. A kiadások csökkentése a házi takarmányozással elérhető. A fehérjeigényt a kukorica és a konyhai hulladék lényegében kielégíti. A szövetkezet elnöke azt mondja, be akarják bizonyítani, hogy a kedvező körülmények miatt a tsz-tag olcsóbban állítja elő a háztájiban a hízott állatot, mint amennyibe a közös hizlalás kerüL A zárszámadáson kiemelt téma lesz a háztáji gazdaság helyzete, szerepe, jelenlegi színvonala Majoson. Számszerűen beszámolnak a tagság előtt, és elmondják azt is, mi a kívánalom. Ettig László tanácsülésen is beszélt erről a témáról. A pedagógusokat arra szeretnék ösztönözni, hogy ne adják el a kukoricát, inkább tartsanak jószágot. A háztáji . gazdái' udás ^ ösztönzését azzal is szolgálni akarják a majosi közö6 gazdaságban, hogy megbeszélik a háztájiban végzett munkaidő jóváírásának módját, a közös munka listájára. Az elnök javasolni fogja ezt a vezetőségnek, olyan formában, hogy akkor számítsák bele a napi munkaidődé a háztájiban végzett munkát, ha a tsz-tag a szövetkezetben termett takarmánnyal eteti a jószágot, és a fölnevelés, illetve a meghizMás után a közösön keresztül adja 1. G. J. Várom a cinkéket így kezdődött: letettem az újságot, bementem a kamrába és előkerestem a napraforgómagot. A feleségem lesöpörte az ablakpárkányról a havat és kiszórtunk a magból a párkányra. És vártunk. Vártuk a cinkéket, a stigliceket, a sármányokat. Vártuk őket, és nekem a várakozás közben sok minden eszembe jutott. Talán azért, hogy elűzzem a várakozás unalmát, talán másért. — Nem jönnek! — Majd jönnek! — nyugtattuk egymást, miközben rejtve az ablakot figyeltük. — Táblán nincs is már cinke ... Pedig mennyi volt. Valamikor mennyi volt. Ez a valamikor régen volt, gyerekkoromban, amikor a hó még örömet, szánkózást jelentett. Akkor az idősebbek szalonnát akasztottak ki az ablak elé és gyönyörköltek a cinke akrobatákban. Ez akkor volt, amikor mi csapdával varjút fogtunk, amikor becsaptuk a cinkéket, a stigliceket, a sármányokat, eleséget szórtunk nekik és miközben az sle- séget kaparták, a lószőr hurok megszorult gombostűvékony lábukon. Most nem csapom be őket és mégsem jönnek. — A fán már van három! — újságolja a lányom. — Azok csak verebek! — A veréb is madár. — Az! De nem olyan! Várom a cinkéket, stigliceket, sármánya-- kát és közben eszembe jut: egyszer voltam egy madárodú gyárban, írtam is róla: „Ma- dárlakás-hivatal” címmel. Ez is rég volt. Azóta megszűnt a madarak lakáshivatala. Nagyobb dolgok foglalkoztattak bennünket, — Nem jönnek! — Nemi Pedig jöhetnének. Vagy nincsenek, vagy repülésnyi erejük sincs, — gondolom. — Talán későn érkezett a felhívás? Kinézek az ablakon. A házfelügyelő a fiával egy partvis- nyél segítségével szalonnakígyót akaszt a fára. Kettőt. A szalonnakígyók himbálóznak a fán, mint dísz a karácsonyfán. Szalonnadísz a madarak karácsonyfáján! — fogalmazódik meg bennem a gondolat, amit mindjárt az követ: — a madarak is nemzeti vagyonhoz tartoznak. Ez már komolyabb gondolat. Ennél érdemes egy kicsit elidőzni. Ez talán onnan jutott eszembe, hogy egyszer jártam a megyei növényvédő állomáson, ahol precíz pontossággal kimutatták: a növényvédő állomás hány millió forint kártól mentette meg a mezőgazdaságot. „És a madarakV — kérdeztem. Az igazgató elgondolkodott. „A madarak? Azokról nincs feljegyzés, de saccolásom szerint legalább tízszer annyi hasznot hajtottak, mint mi." A növényvédő állomást fejlesztették, a madárlakás-hi- vatalt felszámolták. Jó, hogy a növényvédő állomások új gépeket kaptak, a dolgozók védőöltözéket, védőitalt, de nem jó, hogy a madarakról elfeledkeztek. Vajon mennyi madár lehet most? Nem tudom. Ide egy sem jön — én most csak erre figyelek. Furdal a lelkiismeret. Nem jönnek a stiglicek, a cinkék, a sármányok. Nem jönnek, pedig a nyáron megdolgoztak azért a néhány falatért, amit adok nekik. Még a megszolgált bérükért sem jönnek. Vagy talán már repülésiéi erejük eines? As; ablakban, szürke mozgás támad. — Veréb! — mondja a lányom. — Az is madárI — válaszolom és mosolyogva nézem, mint kapkodja a cinkéknek . kitett napraforgót. Arra gondolok: talán idecsalja majd a cinkéket, stigliceket, sármányokat. Talán eljönnek. Talán még lesz re- pülésnyi erejük. El kell jönniök, meg kell érezniük, hogy segíteni akarnak rajtuk az emberek. Ha egy kicsit megkésve is, de se- gítemi _, K itüntetés Tegnap délelőtt Szabópál Antal, a megyei tanács vb-el- nöke — több tanácsi vezető jelenlétében — átadta a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa által adományozott kitüntetést a nyugalomba vonuló Kovács Győző paksi gimnáziumi igazgatónak. Kovács Győző — mint a megyei tanács vb-elnöke elmondta — jelentős eredményeket ért el három és fél évtizedes tanári működése során. 1946-tól Pakson, a kereskedelmi középiskolában, majd annak átszervezése után a gimnáziumban végezte eredményes nevelői és vezetői munkáját. 1946-tól igazgatóhelyettesként, 1952-től pedig mint igazgató működött. Hosszú éveken át vezette a pedagógusok ideológiai továbbképzését, kiemelkedő politikai munkát végzett a járási népfrontbizottságban, mint vezetőségi tag. Tanári és igazgatói munkáját tanítványainak, nevelőtársainak szere- tete, tisztelete, feletteseinek elismerése kísérte. Különös gonddal nevelte a fiatal pedagógusokat, melynek eredményeként többen közülük már vezető állást töltenek be. Nyugalomba vonulása alkalmából örömmel nyújtom át Kovács elvtársnak a Munka Érdemrend bronzfokozata kitüntetést és kívánom, hogy r»vugd>,iasévei alatt még sokáig éljen és tevékenykedjék erőben, egészségben. idején Elismert műszaki szakember minősítéséről tárgyaltak a közepes nagyságú Tolna megyei üzemben. Amikor annak rendje-mód- ja szerint, közösen meg- hányták-vetették a két évvel ezelőtt íródott káder- vélémény időszerű kiegészítésének tartalmát, különösen egy mondatnál időztek hosszasan. íme az ominózus mondat: „Politikai aktivitása csökkent, az utóbbi időben elzárkózik a társadalmi munka vállalása elől.” Tehát korábban másként volt. Elzárkózik... Mi lehet a visszaesés oka? Erre is választ kaptak, sok minden kiderült a minősítés tüzetes, őszinte megbeszélésekor. » Maga a minősített műszaki ember nem vitatta az előbbiek tényszerűségét, egyetértett, hiszen valóság. Érdekelte i$ a másik felet, s műszaki emberünk engedvén belső .kényszerének, elmondta, hogy mi fogja őt vissza, miből fakad zárkózottsága, passzivitása. — Úgy éreztem, hogy mindenképpen megtaláltam az utat a párthoz. Ismerem a követelményeket, megérett bennem az elhatározás. Altkor aztán kértem az előző titkár elvtársat, adjon nekem jelefitkezési ívet, szeretnék párttag lenni. Ezt azért mondom el itt, mert jelen van a üt- kárhelyettes elvtárs is. Mondhatom, mélységesen elkeserített, hogy az akkori titkár semmit nem felelt a kérésemre. Gyötört a gondolat, máig sem tudom, miért nem érdemesített válaszra, miért nem felelt a kérésemre semmit. Nem voltunk mi rosszba egymással ... Hát ezért, emiatt nem vagyok azóta aktív a mozgalmi munkában. Sajnálom, de elment a kedvem — mondta el kissé akadozva a magyarázatot. A minősítéskor jelen volt egyik szakvezető, egyben titkárhelyettes, aki korábban, a kérdéses időpontban is tagja volt a pártvezetőségnek. (Most is pirulva mondja, jól megjegyezte magának, hogy helyre kell állítaniok az illető korábbi munkakedvét.) Megbeszélték, hogy ha ő maga is akarja, megtalálja régebbi jó közérzetét, s ehhez úgy végezze a társadalmi munkát, mint azelőtt. Közösen köszörülik ki a csorbát. Végül is benne maradt a minősítésben az eszmefuttatásra okot adó mondat. Senki nem akarta megmásítani (mivel tényeket rögzít), s a minősített is elismerte aláírásával az észrevétel jogosságát. Egy lépéssel előbbre jutottak, mert a történtekből okulva — kisebb-nagyobb restellkedés árán — azon nyomban leszűrték a tanulságokat. Somi Benjáminná SZALAI JÁNOS
