Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-30 / 301. szám
csó népszerűség veszélyeivel. Tartós, valódi tiszteletet a tudásával, az emberségével és a szubjektív megítélés buktaSOMI BENJAMINNÉ Hobby-szepyizek, URH az autóbusz-forgalomban Négyen a gyárból : — és az A Bonyhádi Cipőgyárat látogattuk meg, rövid pár nappal az 1969-es év befejezése előtt, tehát olyan tájt, amikor gondolatban már mindenki temetni készül az ó-esztendőt és több-kevesebb elképzelést dédelget magában az eljövendő újjal kapcsolatban. Azt, hogy a jövő hoz valamit, nem nehéz megjósolni: — hiszen idáig még mindig hozott. A már sck országban jó hímek örvendő gyár életében fejlődést hoz majd, ehhez sem kell jóstehetség, csak röpke körbepillantás az építkezéstől, rekonstrukciótól feldúlt üzem területén. Találomra kérdeztünk meg négy dolgozót, befejezésül pedig az igazgatót, arról, hogy miként értékelik a lepergett évet és mit várnak az eljövendőtői? Nem mint magánemberek, hanem mint az ezernyolcszáz személyt foglalkoztató könnyűipari üzem dolgozói. BENDEL ADAM a szabászatból: (Huszonegy éve dolgozik a gyárban) — Nekem különösebb bajom nem volt az idén. A kereset meglehetős, rosszabb soha ne legyen. Kétezernyolc- széz-háromezer forint körül mozgott. Gond? Szakmai gondot a sok betanítás jelentett. Tele vagyuiik új munkásokkal, javarészt olyanokkal, akik cipőt idáig legfeljebb lábon láttak, de nem gyártottak. Velük persze foglalkozni kellett, de hát ki más foglalkozzon, ha nem mi, a régiek? Nem igaz? 1970? Kérem, az ember rosz- szabbat nem szeretne, mindig jobbat vár. Én is. Ettől függetlenül: — elégedett vagyok. MIKLÓS MIHÁLY brigádvezető az aljaüzemben: (Tizennyolc éve dolgozik a gyárban) — Az első félév az öreg műhelyben jó volt. Az ember ott már megszokta a helyet, a szalagot, a munkát. Aztán felköltöztünk ide, az újba, és persze jöttek a nehézségek. Pénzben is mérhetőek. Úgy tessék érteni, hogy havi százötven-kétszáz forintos keresetcsökkenéssel, amit ugyebár megérez az ember. Nyolc új embert kaptunk az új szalaghoz, idő kell, amíg ezek betanulnak. De tanulnak, az tagadhatatlan és az utolsó negyedév már ismét javult valamelyest. A mi brigádunk, itt, a négyes körön, József Attila nevét viseli. Jövőre, vagyis pár nap múlva, versenyre hívunk két másik brigádot. Egész éves versenyre. Hogy előbbre menjünk, azért. BECZE JÓZSEF az aljaüzemből: (Tizenegy éve dolgozik a gyárban) — Nem volt nekem itt az idén több gondom, mint másnak. Az ember dolgozik, keres Lehet-e 99próféta?” Miközben tájékoztatott, sokan keresték a főmérnököt. Néhányan keresztnevén szólították, mások elvtársnak titulálták. Előbbiek sem adtak kevesebb tiszteletet, mint akik elvtársazták. Sok a régi gyerekkori ismerőse a kommunista főmérnöknek a gyáriak között, ő maga tősgyökeres helybeli. Természetesen, nem tagadják meg a régi ismeretséget, tegeződnek. Adódott, kézenfekvő a kérdés: Lehet-e valaki próféta saját hazájában? Mi az előnye é., a hátránya a helybéli- ségnek? — Kétségtelenül előnyös, mert elősegíti a jobb emberi és munkakapcsolatot, az újat teremtő munkásokhoz, a társakhoz fűződő, mélyreható ismeretség. E nexus fokozza a bizalmat, erősíti a ráhatást, mert számolhatunk vele, ki mit bír el, mi a jó és mj a rossz tulajdonsága. Hátránya? Nem nagy község a miénk, mindenki ismer mindenkit. Így aztán időnként tapasztalható a kicsinyesség, a kissze- rüség. Állítom, ellensúlyozható. Lehet próféta, kivívhatja a helyből vezető posztra került ember a megbecsülést, ha mérlegel, ha minden egyes esetben elvszerűen dönt. — Mire kell leginkább Vigyáznia ? — Legjobban a részrehajlás elkerülésére kell ügyelni. Legyen az ember mindig tárgyilagos és igazságos. Tudja meg róla-inindenki, hogy nála a gyerekkori pajtás, a jó ismerős, a jóbarát sem élvezhet kiváltságokat. Én örömmel mondhatom, ritkaság, hogy tőlem protekciót, megkülönböztetett eljárást igényelnének. Ha adódik, kiküszöbölhető a félreértés a nyílt beszéddel. Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak. Szerintem ma már az emberek zömének fejlett nz értékítélete, tudják, mi a jogos, mi a jogtalan előny, és nem is igen kísérleteznek a protekcióval. Talán még hozzátehető szavaihoz az alábbi. A munkásból lett főmérnök nem felejtette el, honnan jött «s megküzdőit az elvtelenség, az oltóinak gondos elkerülésével tudott szerezni. A jövőben olyan szervizek épülnek hazánkban, legalábbis a legfontosabb autóutak mellett, amelyeket minden nagyobb erőfeszítés nélkül „hob- by-szervizekké” lehet átalakítani, mihelyt ennek szüksége felmerül. Amint ugyanis Abra- hám Kálmán, az UVATERV főmérnöke elmondotta, előbb- utóbb nálunk is jelentkezni fog az az igény, hogy a kocsitulajdonos csak a munkaruhát, a szerszámokat és a munkahelyet veszi kölcsön a szerviztől, de a munkát maga végzi el. Az UVATERV mérnökei tehát már eleve úgv tervezik meg az előregyártott ' könnyű elemekből összeszerelhető szervizeket, hogy azokban szinte egyik percről a másikra meg lehessen teremteni az amatőr ..bütykölés” feltételeit. Egyébként a tervezőintézetnél iádolgozták az utalt mellé telepítendő többi „kiszolgáló létesítmény” tervezési elveit is. Ilyen például az, hogy a benzinkutakat és az autóspihenőket 30—50 kilométerenként kell építeni, az út menti csárdáknak, presszóknak olyan egyéni jelleget kell kölcsönözni, mint amilyennek a Tyúkeszpresszó, a Mókus bisztró és a Birkacsárda köszöni sikereit. Az eddigi jelzésekre írott, illetve hangszórón továbbított szöveges tájékoztatással kell kiegészíteni, például az olyan autóbusz-megállóknál is, mint amilyenből most ezernél többet terveznek csupán Pest megye útjai mellé. Ezeknek elsődleges célja ugyan csupán a közönség védelme az időjárási viszontagságoktól, do ezenkívül URH-kapcsolatot is akarnak létesíteni a várakozóhelyiség. az autóbuszvezető és a forgalomirányító között. amennyit tud és lehet. A munkahely tiszta, az- öltözők, a mosdó szintén. Az, hogy ebben az újdonat új üzemben már „Zorro”-firkálások, meg sok más egyéb van a falon? Hát zavarja a szemet, az igaz, de nem vagyunk egyformák. Sokan vannak, főleg olyanok, akik még nem szoktak ide,; és akik nem tudnak vigyázni a magukéra. Zsúfoltság az persze van az öltözőben, építés idején, ez természetes. Jövőre? Csak legalább ilyen esztendőnk legyen, mint az idei. Nekem a keresetem nem csökkent, remélem 1970-ben is így lesz. A gyár tervei? Én arról nem sokat tudok. Valami nagyon nem tájékoztatnak bennünket. PALFI JÓZSEFNÉ a tűzőbői : (Harminckettedik éve dolgozik a gyárban, a férjé és fia is itt van.) — Az idei év? Nem volt rossz, csak akadtak rossz keresetű hónapok. A mi részlegünkben, ilyen munkánál havi ezemyolcszáz-ezerkilenc- száz forint lenne a normális kereset, aztán volt hónap, amikor éppen csak, hogy megütöttem az ezerhatszázat. Miért? Nem rajtam múlt, az biztos. Az anyagon sem, mert igazgató anyag van. Talán a normán, ' ki tudja? Szóltunk mi már mindenkinek, a főmérnöknek, mestereknek, szakszervezeti bizalminak, égy .sem válaszolt semmi értelmeset. Pontosabban, nem válaszolt Semmit. Hát akkor miért beszéljen az ember? Egyébként az üzemi koszt meglehetős, de persze nem oly-an mint az otthoni. DOBLER ISTVÁN igazgató: — Az^ elmúlt év. talán a legnehezebb volt a gyár több, mint fél évszázados történetében. Fel kellett készülnünk az új mechanizmusra és emellett itt volt a nyakunkban a rekonstrukciós beruházás, mely hónapróí-hónapra halasztódott és gyakorlatilag ma sem fejeződött be. Áz évet csekély lemaradással zárjuk, de a jelek szerint kötbérmentesen. Talán nem is gondolják, de egy cipőgyár életében is sokat jelent a hóakadály. Áz exportcipők szállítását alaposan hátráltatták a közlekedési nehézségek,' hiszen volt idő, amikor még innen Hidasra sem lehetett kijutni. 1970? Felvettünk négyszáz új dolgozót, akik mostanra már megszerezték a szükséges gyakorlat alapjait. 1968-ban egymillió pár cipőt gyártottunk, az idei szám egymilliószázezer pár felett jár. 1970-ben több mint másfél millió párat akarunk piacra hozni. Nagy fejlődést várunk a szociális létesítmények terén* bár igazság szerint — ennek már az idén be kellett volna következni. A kétszázötven személyes konyhán ma ezer embernek főzünk. Uj konyhánk, éttermünk és ■ öltözőnk várja az átadást januárra. OI. írott jog és Íratlan igazságérzet Szekszárd város ez idő szerint szokatlanul nagy gondokkal küzd: annyi hó esett, hogy megmozdulni is alig lehet tőle. A város vérkeringése pedig nem állhat meg, mindenképpen biztosítani kell legalább a közlekedés legminimálisabb feltételeit. A város gazdája, a tanács biztosította is mindazt, ami a körülmények figyelembevételével várni lehetett. Minden nap a hó elleni küzdelemmel telik. A városnak ez a rendkívüli állapota azonban kibontakoztatott egy meglehetősen na^y társadalmi ellentmondást is. Nagyonis ellentétbe került az írott jog és az emberek íratlan igazságérzete. Szekszárd on mintegy 7300 a családok száma. Ebből körülbelül 3000 a háztulajdonos, a többi állami lakásban lakik, vagy albérlő. Az ellentmondásos helyzet éppen ebből adódott. Törvény kötelezi a ház- tulajdonosokat, hogy portájuk előtt eltakarítsák a havat. Aki ezt nem teszi meg, a tanács kérlelhetetlenül megbírságolja, teljesen érthetően. A törvény — törvény. Ebből következik, hogy a háztulajdonosoknak éppolyan megpróbáltatást jelent e zord idő, mint a tanácsnak: legtöbben már hajnalban kénytelenek voltak felkelni, hogy eltakarítsák házuk elől a havat, de alig hogy befejezték, kezdhették elölről. Aki csinálta, nagyon jól tudja, hogy milyen kellemes hóviharban, zi- mankós hidegben havat lapátolni... Eddig rendjén is lenne minden, bármennyire is kellemetlen, r.em szabadna rajta fennakadni. De azon már igen, hogy ugyanez idő alatt a városban élő emberek többségének legfeljebb az volt a gondja, hogy egy kicsit tovább maradjon az ágyban, mert még úgysem takarították el az utcáról a havat, és hát nem kellemes a havat taposni... Ezenkívül pedig szidták az illetékeseket, hogy még itt sem lehet járni, meg ott sem. A városi tanácsot egész évben sem szidták annyit, mint ezekben a napokban. Az most más kérdés, hogy alaptalanul, mert a tanács megtette, ami tőle telhető volt. Sokan mondták meggondolatlanul, hogy a tanács készület- lenül várta a telet. Nem igaz Hogy milyen nagy erőfeszítéseket tesz a tanács évről évre a hó okozta akadályok elhárítására, legszembetűnőbbben a következő adat mutatja: 3—4 éve mindössze egy- egy lóvontatású hóekével tudták takarítani a város útjait, most pedig már öt nagyteljesítményű hóeltakarító gép állt rendelkezésre. Olyan felkészülést várni, amelyik ilyen rendkívüli télen se járna átmeneti problémákkal, egyszerűen irreális. A nagy világvárosokban is épp elég gondot okoz még az átagos tél is. De- hát könnyebb szitkozódni. Ez a kettősség joggal sértette és sérti a háztulajdonosok igazságérzetét. Semmi sem indokolja, hogy a város lakóinak többsége nyugodtan aludjon s követelőzzön akkor, amikor más fáradozik. A közérdek is azt kívánja, hogy mindenki egyaránt dolgozzék az ilyen kritikus napokban. A. bérházak lakói közül önszorgalomból, belátásból néhányan megfogták a lapátnyelet, nem vártak semmféle hívásra, kirendelésre. De arra hiába is vártak volna, mert még csak kísérlet sem történt az olyan közhangulat, légkör megteremtésére, hogy mindenki tegyen valamit a hóakadályok elhárítása érdekében. Ha ilyen légkör alakul ki, függetlenül a törvények immár ilyen tekintetben elavult előírásaitól, nyilván nem fordul elő az sem, hogy sokan inkább súlyosbítják a helyzetet, mintsem segítenék. A Kadarka és az Esze Tamás utcában például egyszerűen visszalö- ködték a megtisztított sávokra az út mellé tolt 50—100 kilós hórönköket. Még a karácsonyi ünnepek is ezek eltakarításával teltek el. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy ezt is olyan emberek tették, akik nyugodtan aludtak, amikor esett a hó, mert aki elfáradt a lapátolásban, annak ilyen nem jut eszébe. Boda Ferón:* 1969. december 39. Foto: .Faniner.
