Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-21 / 296. szám

Fiatalasszony -— a város örege A szlovák határ közeliben lévő helységekből a Horthy- rendőrség kezdte „begyűjteni” a kommunistákat, de még azo­kat Is* akik csak szimpatizál1 tak a baloldallal. 1941-et írtaid akkor. Az első mondatban em­lített ok miatt látta jónak egy fiatal házaspár, hogy a Felvi­dék tájáról Szekszárdra köl­tözzék. A férj 1044-ben SAS- behívót kapott, mennie kel­lett. Az asszony — Giziké — magára maradt. Ezekre az időkre így emlékezik memoár­jaiban: „Nem szerettem odahaza egyedül üldögélni, bár akkor már a szekszárdi szomszéd- asszonyoktól megtanultam hor­golni. De a .horgolás nem tu­dott lekötni. Férjemre gon­doltam sókat, akiről azt sem sejtettem, merre jár...” Szekszárdon akkoriban ha- dikórház működött Az asz- szonykát odavezérelte a szí­ve, hogy önzetlenül, segítsen a háború áldozatain. A mun­ka vigaszt adott a szomorú egyedüllétben. „A sebészet ér­dekelt engem, szívesen segéd­keztem a kötözésnél; néha asszisztáltam kisebb műtétek­nél. Ha nem voltam szolgá­latban, tisztogattam, kifőztem a műszereket. Szerettem vol­na kitanulni műtősnek.” — írta. Nem tanult ki... Október derekán megjött - a parancs: Indul a kórház! t A szopós gye­rek is tudta, Hogy a végcél csak Németország lehet. Az asszony Szekszárdon maradt Alig gördült ici az állomásról a kórházvonat, megérkezett Gizi nővér férje: Chméláf Károly.. ,. A házaspár évek óta rétid- szeresen ■ hallgatta a moszkyai rádiót így érthető, hogy á közeledő szovjet csapatok jöt­tétől nem csupán a háború végét remélte a maga száxná-> ra, de a politikai felszabadu­lást iS.; _ Az MSZMP Tolna megyei Bizottságának archívumában őrzik a Magyar Kommunista Párt 221013 számú tagsági könyvét Tulajdonosa Chmelár Károlyné. Idézünk a sárgult papírról: -„A pártba való be­lépés kelte: 1944 december 16.”' A Chmelár-házaspár kom­munista meggyőződése és nyelvismerete révén 'került közelebbi kapcsolatba a varost felszabadító szovjet erők pa­rancsnokával. A tiszt látta Chmelámé agilitását, s nem kerülte el figyelmét, hogy az asszony megjelenése is tiszte­letet parancsoló. Nyílt tekintet, kreol arc, széles váll... Az idő­ben alakult a városban a rendőrség. Szekszárd — s nem sokkal később Tolna me­gye — rendőr-főkapitánya Chmelár Károlyné lett. „Én voltam a rendőrség fe­je, — olvasható az emlékira­tokban. A szovjet elvtársak így emlegettek: „najszitarsa hlava goroda — a város öre­ge.” Chmelár Károlyné rendőr­főkapitány-asszonyban nem csalódott a megye. Férfiként állt helyt, 6 ha akadt szabad ideje, férfimulatságnak hódolt. Nyeregbe pattant, s úgy vág­tatott, hogy porzott a hó lova patkója után. Január közepén érkezet-,, a hír Szekszárdra, hogy a fa­siszták támadásra készülőd­nek. Davidov elvtársnak, a szovjet helyőrségparancsnok­nak katonáit kellett felkészí­tenie a védekezésre, az eset­leges ellentámadásra. A pol­gári lakosság nem egy tag­ja úgy döntött, hogy elmene­kül Szekszárdi-ól­„Ezen a napon sokaktól bú­csúztam, — írta később főka­pitány-asszony. — Amikor T. E.-vel kezeltem, ezt mondta: „Ne haragudjon, tíz fillér nem nagy pénz, de a maga élete még ennyit sem ér.” Én, a kapitány egyedül maradtam. Olvasgattam. A szovjet város- parancsnok óránként menesz­tette a küldöncöt, hogy a he­lyemen vagyok-e. Éjjel két óra felé átmentem a parancsnok­ságra. A kapitány köpenybe burkolózva szundikált a tele­fon mellett. Nem sok monda­nivalónk volt egymás számá­ra. Vodkát töltött, borral. Az­óta sem szeretem a vodkát borral. Emlékeztet az egyedül­létre, a hidegre, a bizonyta­lanságra.’’ Chmelár elvtársnő mégsem futamodott meg. Tettekkel bi­zonyította, hogy női kézben nem kizárólag a fakanál fo­roghat serényen, de a rőíkapi- tányi kard is oda sújthat, ahol a legérzékenyebben éri a belső ellenséget Munkájá­ról így nyilatkozott egy új­ságírónak, — női újságírónak- Fedor Ágnesnek: .— Három dologra vagyok büszke. Sehol sem fogták el olyan gyorsan a bújkáló volks- bundistákat, mint nálunk. Se­hol sem gyűjtötték össze gyor­sabban az üldözöttek elrabolt bútorait úgy, hogy a hazaiért* deportáltaknak már cgaji ki kelljen a magukét választási. És sehol sem szervezték meg hamarabb a gazdátlanul szá­radt tehenek hasznosításával a központi fejest és a csecsemői* tejellátását, mint nálunk, . -, 1945. május 24-én tette 1# a fegyvert Chmelár Károlyné. Bizony, mai szemmel nézve mosolyra késztető a feknenlé- sérői szóló hivatalos levél amelyet Chmelár Károlyné úrnőnek címeztek .. A Magyar Kommunista Párt Tolna megyei Titkárságinak 130/1945. szánul okmánya szin­tén megtalálható a pártbizott­ság archívumában. Ezt tartal­mazza: „Ezennel maghajtalzna&ufc Chmelár Károlynét, hogy a birtokunkat képező Szabad­ság Filmszínház (ma a városi művelődési ház. A saerk.) ve­zetését teljes jogkörrel átve­gye, és annak ügyeit teijhfctal- múiag intézze.” A bátor, a nehéz órákban. is helytálló kommunista «vá­szon y a jrulturális-gazdaaág» munkában is sikeresen dolgo­zott, mert ezt várta tőle a párt. Kiérdemelt megbecsülés­sel távozott később férje ol­dalán szülőföldjére. Pozsony­ban él. Boldog, egészséges. Negyedszázad távlatából tisztelettel, szeretettel emléke­zünk reá , — “ (A hétköznapok emberéről sok­szor nem sejtjük, hogy milyen nagy dolgot cselekedett vagy •cselekszik.) Fehér köpenyben j ár-kel a pultok s vevők közt. — Tessék megnézni ezt. — Milyen színben párán • csői ja? — Hányat tetszik? — Inkább ezt ajánlom. ö a tamási iparcikkáru­ház vezetője. Minden osztály­nak megvan a megfelelő ki­szolgáló személyzete, de So- morjai József mint vezető igyekszik minél több időt töl­teni a vevők közt Már csak azért is, mert így tudja leg­jobban figyelemmel kísérni a vásárlói igény alakulását. — Minden megrendelésnek, üzleti lépésnek ez a kiinduló­pontja — mondja, s rendkí­vül meglepődik, amikor köz­löm, hogy ezúttal nem keres­kedelmi dolgokról szeretnék véle beszélni. — Ugyan, mi másról? — Azokról a bizonyos 45-ös dolgokról. Tulajdonképpen most kez­dődött az igazi meglepődés: „A 45-ös dolgaimról? De hi­szen ez sosem volt még téma, erről sosem szoktam beszélni, mert hát ami megtörtént, az megtörtént és kész!” A legérdekesebb, hogy még munkatársai sem tudtak, róla. Valahogyan káderanyag-ren­dezés közben került szóba, s én is így tudtam meg. Nem szokott hivalkodni, pedig hót nem is lett volna hivalkodás, ha erről néha-néha beszél, hi­szen megfelelő dokumentum tanúsít mindent. , Jellemző, hogy most ismerősei mini 'fel - fedezetett emlegetik. — Hogy is történt? — A 10-es gyalogos had­osztály híradósa voltam Pé­csett. Innen vittek ki bennün­ket a frontra A Kárpátokig jutottunk, mert akkor már odáig nyomultak előre a szov­jetek. Ahogy jöttünk vissza­felé, bekerültünk a pesti gyű­rűbe. Mint”* rádiósok, parancs­nokok mellé voltunk beosztva, ebből következett, hogy mi sokkal többet, tudtunk a való­ságos hadiheíyzetről, mint a többiek. Állandóan azzal hi­tegettek bennünket, hogy rö­videden jön a felmentés. Mi nagyon jól tudtuk, hogy ez nem egyéb ámításnál. Csak a vak nem látta, hogy eszte- lenség az ellenállás. Csakhát sokáig nem tehettünk sem­mit, menekülésre nem gon­dolhattunk, mert az minden­nél veszélyesebb volt. A bu­dai pincékben igyekeztünk meghúzni magunkat, s akkor nyílt alkalmunk az átállásra, amikor a szovjet csapatok a mai Móricz Zsigmond körtér térségéig jutottak el. Akik együtt voltunk egy pincében, nvndnyájan átmentünk a szovjetekhez. Kiderült, hogy nemcsak mi, hanem sokan mások is. Tiszt is jött ve­lünk. Végül egy volt magyar tiszt keresett fel bennünket, aki már korábban átállt, hogy ki hajlandó harcoln'- — a né­metek ellen. Az egyik jelent­kezett, a másik nem, Én je­lentkeztem. Megmaradtunk magyar katonaruhában, de vörös karszalagot kaptunk. Mindjárt be is osztottak ben­nünket a Variházy nevű ez­redbe, sőt sor került a beve­tésünkre is. 1945. elején, telén így én is részt vettem Buda­pest. felszabadításában, mint a budai önkéntes ezred tag­ja. Majd pedig a fasiszták elleni további hadműveletek­ben. Bécsújhelyig jutottunk. — Utána leszerelt? — Nem. Benn maradtám. belőlünk' szervezték meg az új magyar hadsereget. 1947- ben a szovjet követségre kap- tam meghívást. Budapest fel­szabadulásunk évfordulóján én is megkaptam a Budapestért érdemérmet, amelyet a Szov jetunió Legfelső Tanácsa lé­tesített, majd leszereltem, és visszatértem az eredeti szak­mámhoz. Ismét kereskedő let­tem. — Tudja, hogy nagy dolgot cselekedett, amikor a fasiz­mus ellen fordult... — Most már igen. Akkor ez ösztönös lépés volt. Lát­tuk, hogy a német esztelen háborút visel. Kedvesebb volt az életük, mint a németek rögeszméje. BODA FERENC <p*“ 3A ÖCsHTHE &y^AilEliJTAs; OEBPA/IS 1945 T. A „vf 224884 VAOCTODCPEmi «• VM sCilit «> ifcí_ _________ ' ■: .• riissniíH Á LíY/X AllEJIiTA * S?//. ...............i Í M . £/" r - y ' % * * « ykasom C O l*> h T A C Cl, P cm 9 ti««* 194&- HAHMÍKA: ü "F.AAMMQ ' ‘ P'Tl'iL D.Y/XM IfcliiTíV* A: öít m.’4í üh f!P) líHAHy.vtA BíiPXOÖtlürO C u tu. l P m z a a i> Bpytíewa / .-.Au / V V A | '«J-£I ä • > * / ' {** ü Wrvmma'ii'wim.......'í'í1 f í ' mm »V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents