Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-17 / 292. szám

Negyedszázaddal ezelőtt... Felkészült az ünnepekre a pezsgőgyár A Magyar Állami Pincegazdaság budafoki pezsgőüzemében jól felkészültek az idei év karácsonyi és szilveszteri ünne­peire. Az utolsó negyedévben a tavalyi 360 ezerrel szemben 500 ezer palack pezsgőt szállítanak a boltokba. Újdonság a mintegy 50 forintos árban piacra kerülő mini-pezsgőskész- let, amely ízléses csomagolásban Charmant, Doux, az Ext­ra Rubin és a Hungária demi Sec 1—1 kétdecis palackját tartalmazza. Képünkön: A budafoki pincék meghitt csend­jében ezrével sorakoznak az ünnepekre szánt, pezsgővel töl­tött palackok. (MTI foto — Bara István felvétele) Régi vendégfogadás 5. De ha nem is látják őket, menni kell, megállni nem szabad. Ha hajnalban felfe­dezik őket felgyújthatják a rohamlövegeket mielőtt tü­zet nyitnának. Még az éjjel el kell foglalni Kurdot, mert reggel ilyen kis erőkkel le­hetetlenné válik. Hajnali négy-ötkor az osztag elérte Kurd határát. Továbbra is minden csen­des. Felálltak harci rendbe és készültek a rohamra. Va- sziljev arra számított, hogy a nehéz nap után a németek halálosan kifáradtak és al­szanak. Mindezt mégis el­lenőrizni kellett, és kiküldött két felderítőt. Azok elkúsz­tak a szélső ház irányába. Teljes magasságba kiegye­nesedve, egy helybeli lakos­sal tértek vissza. Kiderült, hogy a németek 15 perce hagvték el a helységet. Addig tényleg aludtak, de úgylát­szik biztonságosabbnak vél­ték Tamási felé elhúzódni, ahol már korábban berendez­kedtek védelemre. — Van harckocsijuk? — Igen, van. Az osztag csendesen, egyet­len lövés nélkül átvonult Kurdan, majd vad rohanásba kezdett. Fél óra múlva haj- nalodik, sietni kellett. Kurd- tól öt-hat kilométerre végül is utolérték a visszavonuló német oszlopot. A mieink már javában ver­ték az oszlop végét, amikor középen és elől sejtelmük sem volt, hogy ml; történik 1 hátul. Azután minden össze­keveredett, égtek a páncél- dutők, az ágyúk iota'posVü.' 'íté 1 ellenséges katonák, kik nem haltak meg, szétfutotak. Mintegy fél óra múlva Ta­mási felől ellenséges harcko­csik és rohamlövegek köze­ledtek. Megálltak és tüzet nyitottak. A mieink válaszol­tak, megkezdődött a párbaj. A feladatot végrehajtották, Kurdot elfoglalták, de az él­vonalban járó osztag nem szakadt el az ellenségtől. De­cember 2-áról 3-ára virradó­ra Iremasvili hadosztálya be­tört Tamásiba és a gyalogság megérkezéséig megtartotta a helységet. Éjjel, bár volt még Tamásiban német szüne­telt a harc, mert az emberek halálosan kifáradtak. Hajnalban jött rádión a pa­rancs; „Az osztag folytassa az el­lenség üldözését”. U.iabh, harcokkal teli nap kezdődött. Vasziljev csoportja a rohamlövegekkel élőre ro­hant. Amikor komolyabb el­lenállásba ütköztek bevárták Iremasvilit, akj nagyobb erőkkel rohamozott. Utánuk Derziján egvségei siettek. Az események villámgyor­san váltakoztak. Állandó ösz- szecsapások, váratlan helyze­tek, gyors csaták váltakoztak. Az osztag nem engedte az el­lenséget magához térni. A la­kott helyeken meg sem áll­tak, csak szüntelenül tüzelve keresztülrohantak. Ezzel pá­nikba ejtették az ott tartóz­kodó ollens“ffet, amely ezután kenteién volt rendezetten vé­dekezni. Ennek a taktikának köszönhető, hosv Vasziljev csonortjának Siófokig veszte­sége egyáltalán nem volt. A csoportban — és ez ter­mészetei — hamar kimerült a lőszerkészlet. bár normán felüli mennyiséggel indultak útrak. Amint valamelyik pa­rancsnok azt jelentette, hogy nincs több lőszere. Vasziljev állít parancsolt, felkészült a védelemre és bevárta az utánpótlást. Iremasvili má­sik ^mhcmlövegekej,, bocsátott a1 rendéfftézte-ére. csak a de- szaní maradt a régi. Ságva.rVói Siófokig a roham- lövegek gyorsan megtették az utat. Az út kitűnő volt. a ve­zetők mindent kihoztak a motorokból, amit csav lehe­tett. Hátrafelé senki se néze­getett, mert tudták, ott jön Iremasvili és Derziján. Ha baj van segítenek. Siófok körül a vidék dom­bos. Szőlőskertek, betakarított mezők. A helység efőtt köz­vetlenül a csatorna, amelyen vasbeton híd vezetett keresz­tül. Az ellenség már idejeko­rán kiépítette védelmi vona­lát. Mély futóárkok, rejtett géppuskafészkek és ütegállá­sok. A vezetők mitsem láttak, csak rohantak előre. Még ma is nehéz megmondani, mi mentette meg Vasziljev cso­portját az ellenséges tüzér­ségtől. Talán mert álmodni sem mertek arról, hogy a csa­pataink már ide értek. Egész közel engedték a mieinket, mintegy száz-kétszáz lépésre. Azok látták az arcukat, amint a lövészárok szélénél álldo­gálva beszélgettek. így rögző­dött a helyzet az osztag min­den harcosának emlékezeté­ben. Választásuk egyébként nem maradt. Nem lehetett megáll­ni és tüzelni, nem lehetett el­kanyarodni, vagy visszafor­dulni. Ilyen sebesség mellett tüzet nyitni sem volt érdemes. Egy maradt csak, felvenni a közelharcot. A lövészárkokat meglátva, Vasziljev oldalt vetette a kar­ját, ez azt jelentette, hogy társai fejlődjenek harcrendbe. Más parancsra már nem ma­radt ideje. A továbbiakban a lövegparancsnokok önállóan tevékenykedtek. Az ellenség egyetlen ágvúból egyetlen lö­vést adott le, de az egyik ro- hamlöveget eltalálták. A többiek betörtek az ellen­ség körletébe. A deszant tü­zet nyitott, gránátokat dobált. Sokan eldobták a fegyvert és elfutottak, mások folytatták a tüzelést a németek közül. Va­lahonnan tüzet nyitott a tü­zérség és harckocsik jelentek meg, a csatorna túlsó partján maradtak, ahova visszavonult a gyalogságuk. Erőink nercről perce növe­kedtek. Megérkezett Iremas­vili két üteggel, majd Derzi­ján az osztag fő erőivel. Amikor a rohamlövegek el­érték a hidat, a németek fel­robbantották. Igyekeztek meg­kapaszkodni a város falai kö­zött. Közvetlen célzással lőttük egymást, csak a sötétség vetett véget a harcinak. ***»..>* Siófok volt az eevetlen aka­dály a Balaton előtt. Derziján mindent, megtett, hogy más­nap elfoglalhassuk A tüzérek­től, légvédelmiektől, végül is mindenkitől elvette a gépko­csikat és a lassan közelgő gyalogság elé küldte. Ez ter­mészetesen nagyon veszélyes intézkedés volt. (Folytatjuk.) A néhai Magyarországon nemzeti becsület dolgának számított a ven­déglátás. Budán újév és farsang idején dívott az a szokás, hogy újév napján az ország küldöttségei megajándékozták a királyi párt, amit az, — nagy vendégelések kö­zepette —, ugyancsak ajándékok­kal viszonzntt. Farsang utolsó nap­ján a középkori uralkodók Buda város polgárságát vendégelték meg. 1519-ben Alvise Bon velencei követ Írja haza: Esztergom sem marad Buda mögött vendégszere­tet dolgában: az érseki aula kapu­ja tárva-nyitva áll. Mindenkit szí­vesen látnak s ellátnak itt. ha fél évig marad, akkor is. Vidéken is, valósággal fogták a vendéget! 1599-ben 'fhurzó György nádor ír­ja haza, Vág-Biccsére feleségének: „Hallottam, hogy Nádasdyné Bin­se felé tart, bátyjához, Báthory Istvánhoz uiaztában. . . Ha arra megyen, kérd meg, térjen bé hoz­zánk. . . A szomszédokból is hivass bé akkor.. .” Előbb tehát fogták, aztán fogadták a vendéget, s az útonjárótl Erdély a XVII. század­ban ..olyan emberséges ország va­ló, hogy egy pénz nélkül is ke­resztül lehetett utazni azon. Hete i'ala ekkor még hire holmi ven­dég fogadóknak". 1690 körül, — mint Apor Péter írja —, csodál­kozva nézték a kolozsvári Közép utzában az első erdélyi vendég- fogadó cégérét. A ház cégtáblá­ját egy termetes szakács alakja ékesítette, késsel a kezében, amint a tűzhely s a fazekak körül for­golódik. Az ország legrégibb vendégfoga­dójának első okleveles emléke 1279-ből való. Ennek a „vendéglátó­ipari üzemegységnek" gazdája Tat Péter, — Petrus Calvus albergator -r vala. A középkori budai Vízi­városban — úgy vélik —, a Cser bokor utca neve őrizte egy haj­dani korcsmacégér nevét. Áz itte­ni szokás — a XVI. század elején — az volt, hogy a csaposlegény kiállt a söntés elé, , s „három!, három!, háromt" kiáltással imutál­ta be az utca szomjasait. E há­romszori „három" nem a „három magyar igazság" szólamra utalt, hanem arra, hogy ekkortájt há­rom dénár volt egy pint budai veresbornak, a budai „törökvér nek" az ára. rYrTTrTrTTvrmrrrrwvwrr'rrrvwvvTfwvrrrTTvwwvwwTVTTrYTv w l t LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 34. A GAMBAIS-I KIRÁNDULÁSOK Ezután sorozatos kirándulások következtek Gambais-ba. A víg özvegy bejelentette vállalatában, hogy vasárnapjait vidéken tölti és hétfőnként csak délelőtt fél 10-kor jelentkezhet munkahelyén. A Gambais-i hentes felesége' jól emlékezett rá. Jól megjegyezte magának a villa főbérlő­jének új vendégét, mert egy alkalommal pa­pucsban és kék pizsamában jelent meg a mé­szárszékben. tAprilis 15-én Collomb-né levelet küldött Gambads-toód nővérének, s a 'község látképén megjelölte vőlegényének a villáját. A derűs idillt azonban néha felhők árnyé­kolták. Landru olyan feltűnően hangsúlyozta, hogy csak magányos nőkkel rokonszenvez, hogy Collómb-né ezért egy álló esztendeig nem mert említést tenni anyjának házassági tervéről. Nővérének és barátnőinek is könnyezve mond­ta, hogy vőlegénye valóságos embergyűlöló. Kérőjének titokzatossága sem akadályozta meg, hogy 1917. januárjára ne mondja fel Ro- dier utcai lakását. Elhatái'ozta, hogy mint férj és feleség együtt él vőlegényével a Chateaudun utca 22. szám alatti lakásban. Előzőleg, november 15-én bejelentette a biz­tosító társaságnak, hogy a hónap végén meg­válik állásától. Mindezek az események végül is arra kény- szeri tették Landrut, hogy bemutatkozzon ki­szemelt áldozata nővérének. Az első családi találkozást december 17-ére tűzték ki, de Landru távolmaradt. A találkozás elől azon­ban nem tudott végleg kitérni. A jelenet a Chateaudun utcai lakásban ját­szódott le. Collomib-né ekkor már egyre ér- tetlenebbül állt vőlegénye furcsa viselkedésé­vel szemben. Addig állandóan arra ösztökél­te, hogy szakítsa meg kapcsolatait családjával, most pedig, ebéd közben, amikor először ült egy asztalnál jövendőbeli sógornőjével, meg­ígérte, hogy autón majd elmegy Bry-sur-Mar- ne-fca, menyasszonya szüleihez, s meghívja őket villájába. Persze Landru-nek esze ágában sem volt az ígéretet megtartani. Nem utazott el qpyósa és sógora meglátogatására, ehelyett fiával együtt egy kézikocsin elszállította Collomb-né laká­sából a bútorokat és Olichy-ben, egy garázs­ban helyezte el. December 25-én, karácsony napján Col­lomb-né meglátogatta anyját és fivérét és vég­re nekik is bejelentette közeli házasságát. A hozzá intézett kérdéseikre bizonytalanul válaszolt. — Ki a vőlegényem? Ezt tulajdonképpen maga sem tudta. Ebben a pillanatban kétségtelenül tisztán látta, mi­lyen messzire ment a meggondolatlanságban. Annyit mondott anyja érdeklődésére, hogy vőlegénye, Frémyet voltaképpen mechanikus i t t AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA, és gépkoosiijavító műhelye van Chliehy-ben. Azt is közölte, hogy vőlegénye Dél-Fnancia- anszágban szándékozik letelepedni. Coilomb-né az autójavító műhelyről szóló hazugságot éppen úgy ellentmondás nélkül el­fogadta, mint ahogyan annak idején egysze­rűen tudomásul vette vőlegényének azt a( fur­csa elhatározását, hogy két különböző nevet használ. Könnyelműség? Naívság? Szerelmi elvaíkultság? Egyébként Collomb-né mindent ugyanilyen megadással és beletörődéssel fogadott. Azt is bevallotta családjának, hogy vőlegénye néha pénzzavarban van, s többször pénzt kért tő­le. Azit is elmondta, vőlegénye azt kívánja, hogy ne érintkezzék családjával. Mindez nem kerülte el Collomb-né anyjá­nak figyelmét. De hiába figyelmeztette leá­nyát, hogy legyen óvatos. Collomb-né félbe­szakította az anyai intelmeket, s váratlanul bejelentette, hogy nem tölti az ünnepeket any­jánál, hanem másnap elutazik Gambais-ba. — Csak egv napig maradok — tette hozzá. Aztán búcsúzóul megnyugtatásul megígérte: — Mihelyt visszatérek, eljövök,., s elmesélem az utazást, aztán együtt ünnepeljük meg az újesztendőt. Másnap, december 26-án Ooitamlb-né vőle­gényével együtt Gambais-ba utazott. A cha­teaudun utcai ház házmester-nője látta, hogy hajnaliban hagyták el a házat, s egy bőröndöt vittek magúikkal. December 27-én Landru már visszatért Pá­rizsba. Mégpedig egyedül! Bry-sur-Mure-ban pedig a szflveszterest olyan gyászosan telt el, mintha halottak nap­ja lett volna. (Folytatjuk.) 3 3 3 3

Next

/
Thumbnails
Contents