Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-13 / 289. szám
2. A VIDEOTON legújabb slágere Sorozatban gyártja a VIDEOTON legújabb termékét, a folyamatos (lángolóval felszerelt televíziókészülékeket. ESs a típus — hasonlóan a rádió állomáskeresőjéhez — folyamatos elfordítással keresi meg a kívánt csatornákat. A skála segítségével a hazai állomásokon kívül a környező országok programját is lehet megfelelő térerő esetén fogni. Az új csatorna keresőt az Inter-Stár és az In- ter-Favorit készülékekbe építették be, melynek sorozat- gyártását már megkezdték. Ezek a készülékek kétnormásak, a kelet-európai OIKT és a nyugat-európai CCIR szabványú adóállomások vételére egyaránt alkalmasak. Az új típust beépített magnó- és fülhallgató-csatlakozóval is ellátták. Képünkön: Felföldi Ferenc tervezőmérnök és Markovits Tibor villamosmérnök ellenőrzik az új típusba beszerelendő folyamatos bangolóberendezést (MTI foto — Hadas János felvétele* A rádióadó az orvos megbízható segítőtársa A katonaélet már többször is összehozott Zaharov altábornaggyal. 1939-ben a Szverdlovszki Katonai Körzet törzsénél ismerkedtünk meg. Akkoriban végezte el — kiváló eredménynyel — a Vezérkari Akadémiát. Sokat és keményen dolgozott, ezt különösen a hadgyakorlatokon értékelhettük. Később a hadosztálynál találkoztunk, a vizsgálóbizottság elnökeként érkezett. A vizsgálat oka a következő volt. Készültünk a honvédelmi sportversenyekre. A katonai körzetben akadtak egyesek, akik rekordokat és rekordereket követeltek tőlünk. Méghozzá nem is magányos rekordereket, hanem egész századokat, ezredeket. Honnan vegyünk minderre időt? A kérdés így állt, vagy a tanterv megsértésével rekordokat gyártunk, vagy kihívjuk közvetlen parancsnokaink haragját. A második utat választottuk. Hát ezért érkezett hozzánk a vizsgálóbizottság. A bizottság tagjainak előítélete tüstént szertefoszlott, amikor meglátták, hogy a katonák téli felkészülése a kívánalmak teljes egészében megfelel. Zaharov ezt mindjárt közölte is velem. Később a Nyugati fronton találkoztunk, a háború első napjaiban. Vasúti morse-ké- szüléken jelentettem, hogy a hadosztály egyes bevagoníro- zott egységei még nem érkeztek meg, semmiféle anyagiműszaki tartalékkal sem rendelkezem. A válasz: „ön harci feladatot kapott, szíveskedjen végrehajtani?’ Akkor ezt a megy jegy zést sértőnek találtam. Nem tudtam, hogy mi a tényleges helyzet, hogy recseg-ropog a frontvonalunk, az ellenség páncélosai máris áttörték és most rohannak előre. Három nappal később személyesen is találkoztunk. November 29-én délután jó híreket jelenthettem: Csizsov ezredes 80. hadosztálya támadásba lendült és most gyorsan nyomul előre. Az élen haladó egységek elfoglalták Pécsvára- dot és Perekedet Az ellenfél fegyvereit hátrahagyva, foglyokat veszítve rendezetlenül menekült Ezen túl erdős-hegyes vidéken jártunk. A gárdisták már korábban felkészültek az itt folytatandó harcokra. A lovas fogatok is harcba indultak. Az aknavetőké volt a legfontosabb szerep. Ezalatt Dricskin ezredes 7. hadosztálya befejezte az átkelést a Dunán és az 5., valamint a 84. hadosztályok készültek az átkelésre. Most ismételten, akárcsak a kursz- ki csatában, meggyőződhettünk arról, hogy a főparancsnokság okosan és jól gazdálkodik a tartalékokkal és kellő időben küldte ide a 4. Gárdista Hadsereget. így vonultunk előre, csak jelentéktelen ellenállással találkoztunk. Ekkor a 41. Gárdista Lövészhadosztály támadási vonalában olyan esemény történt, amely később nagy - jelentőségűnek bizonyult. Az élen haladó osztag ügyessége és határozottsága — a különböző 6zintű parancsnokok támogatásával — hatalmas sikert hozott Bobrikin hadnagy szakasza elérte a Dunát. Figyelmesen tanulmányozták a túlpartot, majd a szigetet a folyó közepén. A sűrű bokrok között semmiféle mozgást sem láttak, egy hangot sem hallottak. A Duna itt széles. Mindjárt itt a december, a víz jeges. A könnyű sebesültnek is vége, ha vízbe kerül... önként jelentkezőket kértek. Elsőként a tapasztalt katonák jelentkeztek, Kapelin tizedes, Batanyin, Pinyegin és Malik harcosok. A bokrok között találtak egy elrejtett csónakot, magukkal vittek egy géppuskát, evező helyett a széles utászlapátot vittek magukkal. Amikor a szigethez értek tüzet nyitott rájuk egy német géppuska, de sikerült partra- szállniuk. Batanyin és Pinyegin odakúsztak a géppuskafészekhez és gránátokkal megsemmisítették. Ismét csónakba szálltak és áteveztek a nyugati partra. Felmásztak a meredek parton, ahol lövészárkot találtak, harckész állapotban aknavetőket, géppuskákat, a lőszer akkurátusán odakészítve, de sehol egy katona! A félderítők a távolban látható házakat közelítették meg. Mohács külterületén tábori konyhát láttak^ körülötte nyugodtan reggeliztek a németek. Teljes biztonságban érezték magukat a Duna védelmében és még őrséget sem hagytak a lövészárokban. Kapelin visz- szatért a partra és leadta a megállapodott jelet. Először Bobrikin hadnagy szakasza, majd Krjukov főhadnagy százada kelt át a Dunán és elfoglalta — a legnagyobb csendben — a lövészárkokat Éjjel a németek nagyobb erőkkel igyekeztek kiverni bennünket a hídfőből, de nagy veszteségek után visszavonultak. Reggelre több zászlóalj t összpontosítottunk a túlparton. Ezek az erők áttörték az ellenség vonalát és elfoglalták Mohácsot. A parancsnokság az áttörés helyére egyre újabb és újabb egységeit irányította a 21. Gárdista, — majd valamivel Mohács felett — 31. Lövészhadtestnek. Ezek az egységek kiszélesítették a hídfőt és a 46. hadsereggel együtt északnyugat felé támadásba lendültek, ezzel bekerítették az ellenség Bu3apesten összpontosított — közel 200 000 főnyi — hadseregcsoportját. Az élen haladó egységek bátor kezdeményezése dunai átkeléshez, Mohács elfoglalásához, hatalmas sikerhez vezetett. A taktikai siker operatív sikerré változott. (Folytatjuk.) A Szovjetunióban kidolgozták. és elkészítették a „Komplex’’ 2 nevű rádiótelemetrikus berendezést, amely a könnyen lenyelhető miniatűr rádióadók segítségével lehetővé teszi az ember és az állatok emésztőcsatornájának tanulmányozását. A páciens lenyel egy „rádiópirulát”, amelynek belsejében sav-lúgosságí (vagy hőmérsékleti és nyomási) impulzátor van. Ezt megelőzően szíjjal kötik le a pácienst. A szíj voltaképpen vevőantennául szolgák Amikor a rádiókapszula bekerül a gyomorba, jelzéseket kezd adni, a jelzéseket jelfogja az antenna és a villanyáram továbbadja az elemző berendezés felvevő részlegébe. A berendezés felerősíti, átalakítja és „leméri’’ az emésztőcsatorna paramétereit oly módon, hogy mozgó szalagra rögzíti a jelzéseket. Az orvos az így kapott grafikon birtokában megállapítja az emésztőcsatorna különböző részeinek állapotát, különböző feltételek között, és továbbiakban elkészítheti a diagnózist. « ♦ « I « 4 4 * ♦ < 4 LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai SL JELENTKEZIK EGY TÁNC Landru állítását tóiát aznap nem sikerült megdönteni. Másnap azonban elpártolt tőle a szerencse. Ugyanis az újságok nagy cikkekben számoltak be a fordulatról és alaposan felkorbácsolták a közönség érdeklődését. A cikkek hatására egy tanú, aki addig meghúzódott a háttérben, hirtelen tudatára ébredt annak, hogy milyöl döntő jelentőségű adatok birtokában van. Ez a tanú levelet írt az esküdtszék elnökének. így történt, hogy 192L november 20-án, az aznapi tárgyalás befejezése után, az esküdtszék elnökének megbízásából, zsebemben a hozzá intézett levéllel, Saint-Mandé-ba robogtam, ahol O.-né, a levél írója, Berta Héon barátnője lakott. Az volt a feladatom, hogy sürgős idézést kézbesítsek ki a tanúnak, ha úgy vélem, hogy vallomása figyelmet érdemel és elősegíti Berta Héon sorsának teljes tisztázását. Este kilenc órakor érkeztem Saint Mandé-ba. Csak tíz percig tartott a beszélgetés, máris átnyújtottam O.-nénak az idézést. Másnap, november 21-én O.-né megjelölt a bírói emelvény előtt. Amikor Landru megpillantotta a tanút, ösz- szerázkódott és a két fogházőr között lázas érdeklődéssel figyelt. Izgalmakkal terhes csend borult a tárgyalóteremre. A több száz főnyi közönség lélegzetvisz- szafojtva várakozott. Elképzelhetetlen, hogy az emberek mi mindent fecsegtek össze az alatt a néhány óra alatt, amelyek ezt a valóban drámai pillanatot megelőzték. Mennyien ostromoltak, mennyien akarták kivenni belőlem a titkot! De én kérlelhetetlenül megőriztem, s a kíváncsiaknak, akik a bírósági palota folyosóján megrohantak, csak egy-egy tréfás, de a dologgal semmi összefüggésben nem álló szót mondtam. A SZENZÁCIÓS VALLOMÁS A tanú lassan, vontatottan kezdte vallomását. Mindenekelőtt elmondta, hogyan ismerkedett meg Berta Héonnal, majd a következő bejelentést tette: — Berta Héontól 1915. október vége felé levelet kaptam. Ebben megírta, hogy most már ez a címe: Petit-né, Avenue Ternes 45 szám. Így tehát az eltűnt asszony a Rennes utcai lakásból való távozás után együtt lakott Landru- veL, mégpedig abban a lakásban, amelyet Landru Guillinné meggyilkolása után álnéven kibérelt. A vádlott magába roskadva hallgatta a meg- semmisítő vallomást. Egy szava sem volt. A tanú így folytatta: — November 8-án, elmentem az Avenue Ternes 45 szám alatti házba. Berta Héont a földszinti lakásban találtam. Bevallotta nekem, hogy mivel bizonyos formaságok késleltetik a házasságkötést, elhatározta, hogy úgy él Georges Petit nevű vőlegényével, mintha már a felesége lenne. Egyébként mind a ketten utazás előtt állnak. Elmondotta, hogy vőlegénye már háromszor írt a Havre-i elöljáróságnak, de leveleire nem kapott választ, s a kért iratokat nem küldték el. A tanú vallomása egyre meglepőbb tényeket tárt fel. — Berta Héon még közölte velem, hogy vőlegényének háza van Vemouillet-ben, amelyet elhunyt nénjétől örökölt, s éppen most tárgyalásokat folytat, hogy a házat eladja. Azt is mondta, hogy Georges Petitnek, azaz a vőlegényének még egy háza van Gambais-ban. Megemlítette, hogy a látogatásomat követő másnap vagy harmadnap ketten együtt Gambais-ba utaznak, mert vőlegénye, Tuniszba való visszautazása előtt, bizonyos holmikat magához akar venni. Ügy mondta, hogy a tuniszi utazást a hét végére tervezik. Ekkor meghívtam a következő hét keddjére ebédre. Meghívásomra azt válaszolta, hogy kedden már bizonyára útban lesznek Tunisz felé. — Nyakában egy aranylánc volt. Mint mondotta, Petit azt elhunyt nénjétől örökölte és neki ajándékozta. — Én délután három óra tájban érkeztem oda, s az egész beszélgetés barátnőm vőlegényének távollétében folyt le. Vőlegénye a városban járt, de öt óra tájban beállított. Megcsókolták egymást, azután Berta Héon így szólt hozzá: Bemutatom neked Marcella leányom barátnőjét, Juliette kisasszonyt. — Itt látja ön azt az embert? — kérdezte az elnök a tanútól. — Ott van — válaszolta a tanú Landrura mutatva. Azután így folytatta: — Hármasban elbeszélgettünk a tuniszi utazásról. Berta Héon kissé elszomorodva mondta: „Hát bizony, Tunisz nagyon messze van, és hosszú időbe kerül, míg újra visszatérhetünk.” „Három éven belül semmi esetre sem jövünk vissza” — szólt közbe Petit. Berta Héon erre megjegyezte: „Hát ez szomorú dolog, mert ez alatt az egész idő alatt nem láthatom majd gyermekeim sírját”. A vőlegény erre a következő megjegyzést tette: „Végre is, nem a halottakért élünk.” (Folytatjuk)
