Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-12 / 262. szám
Meiiiv S zeksz ara ^ } c +/_erai Ko nyv o c-r --ló da EL,.T~ ■ Vinci u. TOLNA MEÖYEl V i LAG PROLETÁR JÄ i EGYESÜLJ ETEK l1 NÉPÚJSÁG t a magyar szocialista munkáspárt tolna megyei bizottsága és a megyei tanAcs lapja f XIX. évfolyam, 262. szám ÁRA: 80 FILLÉR Szerda, 1969. november 12. A Lenin-centenárium jegyében Gazdag program az MSZBT-ben Kedden a Magyar—Szovjet Baráti Társaság székházában sajtóértekezleten ismertették a társaság jövő évi terveit. Nagy Mária, az MSZBT főtitkára bevezető szavaiban beszámolt a szocialista országok baráti társaságai vezetőinek prágai konferenciájáról. A konferencia résztvevői ismertették egymással a Lenin-centenárium megünneplésére vonatkozó terveiket és ez a magyar társaság centenáriumi terveinek ösz- szeállításához is ' értékes tapasztalatokat adott. az új, szabad Magyarország felépítéséhez nyújtott szovjet segítség jelentőségét és a két nép barátságának, sokoldalú együttműködésének szocialista fejlődésünkben betöltött szerepét kívánja hangsúlyozni. A felszabadulási évfordulóhoz kapcsolódik a társaság fennállásának 25 éves jubileuma is, amelyet június 9-én a budapesti szervezet megalakításának évfordulóján ünnepelLosonczi Pál Indiában Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és kísérete kedden megérkezett Uj Delhibe. Képünk az indiai főváros repülőterén készült, ahol a magyar vendégeket az indiai kormány képviselői fogadták. Losonczi Páltól jobbra G. S. Patha alelnök, Indira Gandhi miniszterelnök-asszon y és Losonczi Pálné. (A Tolna megyei Népújság képtáviróján érkezett.) Tsx-ek Szeksxárdellátásáért Új áruház májusra — Mindent megkap a vevő — Cél: olcsóbb áru Ezután Hernádi László, az MSZBT munkatársa ismertette a társaság jövő évi munka- tervét. Beszámolt arról, hogy az MSZBT országos elnöksége a társaság egész munkájában előtérbe állítja a Lenin-cente- náriummal kapcsolatos feladatokat. Az ünnepi esemény- sorozatra az 1970. áprilisa és novembere közötti időszakban kerül sor. Alapvető feladatnak tekintik, hogy az ismeretterjesztő munka során sokoldalú képet adjanak V. I. Lenin munkásságának világtörténelmi jelentőségéről, hatásáról a magyar munkásmozgalomra, kapcsolatáról a magyar kommunistákkal, a Tanácsköztársasággal. A Szovjetunió fejlődését, eredményeit, mint a lenini eszmék gyakorlati megvalósulását kívánják széles körűen ismertetni. A megemlékezések sorozatában megkülönböztetett hely illeti április 22-ét, Lenin 100. születésnapját: az MSZBT országos elnöksége ünnepi ülésen Szekszárd város élelmiszerrel való ellátásának korszerű és kívánatos megvalósítása végre napirendre került. A területi tsz-szövetség kereskedelmi ügyintézőiének. Tóth Istvánnak elgondolásai alapján a terv készítését már el is vállalta a városi tanács. A tanács vezetői a legmesszebbmenő támogatásukról biztosították a tsz-szövetséget, illetve az áruház gazdáit, a társuló közös gazdaságokat. Tsz-ek fogják építtetni a zöldség-gyümölcs áruházat, társulásos alhpon. Bár a jelenlegi elnevezés csak a zöldséget és a gyümölcsöt foglalja magában, lesz a korszerű, mintegy 36 méter hosszú élelmiszerboltban minden, amire hétköznap, vasárnap szüksége van a háztartásnak, A szekszárdi piactéren felépülő áruházban akarnak árusítani gyümölcsöt és zöldségfélét, minden választékban, .élő és tisztított baromfit, ugyanígy élő és tisztított, szeletelt halat, húsipari termékeket, húskonzerveket és különféle keresett bátaszékjt- termékeket (gy ümölcsíagylal t, ’ szörpök, stb), tejet és tejtermékeket, presszókávét, sült gesztenyét, pattogatott kukoricát, édes uteri termékeket, tojást, különféle terménj'eket és tápokat a háztáji jószág számára továbbá kosarakat, söprűket és kiméréses bort, pálinkát. Tóth István azt mondja, poharazás nem lesz, nem fogják megengedni a szövetkezetek, hogy a korszerű, nagy forgalomra számító áruházban ittas emberek csoportosuljanak, kellemetlenkedjenek. A városi tanács részéről megígért támogatás, gyors tervkészítés nagy elismerést érdemel. Nemrég született meg az elgondolás (ilyen formában) és máris a megvalósulás útján halad. Valószínűleg a jövő év májusára elkészül az áruház, a szekszárdi piactér északi oldalának teljes hosszában, mintegy 2 millió forint költséggel. A tervet ingyen átadja a városi tanács a tsz-szövetségnek, illetve a társuló tsz-eknek. A szövetség feladata megszervezni, melyik tsz vegyen részt a társulásban. A őcsényi és a medinai már jelentkezett. Valószínűleg négy gazdaság fog társulni. A szervezés folyamatban van. Természetesen más tsz-ek termékeit is árusítják. Széki János, az őcsénvi Kossuth Tsz elnöke azt mondja, a fő cél: olcsóbbá tenni a lakosság számára az árut..- G. J. Ez történt a külp olt tikéban Az Egyesült Államokban hatalmas rendőri és katonai erők állnak készenlétben a csütörtökön kezdődő .háborúellenes tüntetéssorozatra. A nagyszabású megmozdulás egyik legérdekesebb felvonulása New Yorkban lesz, ahol 40 000 ember tüntet némán, a vietnami háború 40 000 amerikai halottját jelképezve, Moszkvában leözzétették n Helsinkiben kezdődő szovjet —amerikai előzetes tárgyalásokon részt vevő delegáció névsorát. Egy tokiói hír Szato miniszterelnök washingtoni utazására tett rendőri készültségről szól, míg kairói jelentésünk az arab védelmi tanács üléséről kiadott közleményt ismerteti. Végül egy londoni hír: Smith rhodesiai „miniszterelnök” a Daily Express hasábjain kérkedik, egy másik jelentés pedig a növekvő gazdasági és faji problémákról szól. Washington A háború ellenes (üntelés előtt emlékezik majd meg a kiemelkedő évfordulóról. Az Országos Béketanáccsal közösen a jövő év novemberében a Magyar Tudományos Akadémián Lenin-szimpoziumot rendeznek, amelynek témája a Szovjetunió békepolitikája, a békedekrétumtól napjainkig. A tanácskozásra szovjet küldöttséget is meghívnak. Az évforduló egyik érdekes, bizonyára emlékezetes élményt nyújtó akcióját az IBUSZ-szal és az Expresszel közösen bonyolítják le: a társaság társadalmi munkásai, a magyar internacionalista veteránok turistacsoportokban járják majd a Szovjetunióban azokat az emlékhelyeket, amelyekhez a forradalom nagy vezére életének, munkásságának valamely jelentős eseménye kapcsolódik. A munkaterv másik központi témája az MSZBT bekapcsolódása hazánk fel- szabadulása 25. évfordulójának méltó megünneplésébe. A társaság sajátos feladataiból kiindulva elsősorban a Szovjetunió felszabadító szerepét, Csütörtökön kezdődik az Egyesült Államokban az a háborúellenes tüntetéssorozat, amely az előjelek szerint a vietnami háború elleni tömegtiltakozás eddigi legnagyobb megmozdulása lesz. Országszerte tíz- és százezrek követelik ismét a Nixon-kor- mánytól a vietnami értelmetlen háború azonnali befejezését, a béke helyreállítását A tüntetéssorozat tulajdonképpen két részből áll. Az első rész fő szervezője a vietnami moratórium-bizottság, amely a múlt hónap közepén becslések szerint legalább egymillió amerikait mozgósított a háború elleni tiltakozásra. Az egyik legérdekesebb néma tüntetést New Yorkban tervezik, ahol a Central parkban több mint negyvenezer ember tüntet majd némán, a háború csaknem negyvenezer amerikai halottját jelképezve. A New York-i akcióba ismét bekapcsolódik John Lindsay, a város polgármestere is. Az új mozgósítási bizottság, amelynek tagjai között a vietnami háború elleni tiltakozás sok veteránja van — akik 1987-ben a Pentagon előtti tüntetést, 1963-lSan pedig a chicagói megmozdulásokat szervezték — két nagyszabású demonstrációt szervez. Az első az úgynevezett halál elleni menet: az arlingtoni temetőből kiindulva mintegy negyvenezer bákeharcos több mint két, rir.pon át egyesével halad végig az amerikai főváros központján. A legnagyobb vihart a mozgósítási bizottság másik megmozdulása váltotta ki az előzetes vitákban. Az ország minden részéből érkező há- borúellenes csoportok részvételével szombatra nagyszabású tüntető felvonulást és tömeggyűlést szerveznek az amerikai főváros központjában. A menet szombaton délelőtt indul a törvényhozás épületétől és az eredeti tervek szerint a Fehér Ház érintésével haladna a Washington emlékobeliszkhez, a gyűlés színhelyéhez. Az amerikai igazságügy-minisztérium azonban nem engedélyezte a felvonulási útvonalat, azzal az indoklással, hogy erőszakos (Folytatás a 2. oldalon.) MAI SZAMUNKBAN: KIRÁLYI PÉNZÜGYEK 2. oldal IANDRU, A KÉKSZAKÁLL 4. oldal GYEREKEK 5. oldal OLVASTUK 8. oldol Pihenőnapik a mezőgazdaságban Keveset szólunk róla, holott jelentőségét tekintve az idei esztendő egyik legnagyobb vívmányának tekinthetjük a heti két pihenőnap bevezetését a mezőgazdaságban. Egyelőre még az elején tartanak. Az állami gazdaságok kezdték, és 1971-ig ezekben a szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben a műhelyek, a munkahelyek mindegyikében élvezhetik a dolgozók a szabad szombatot. A szállító-, a rakodómunkásoknak, a traktorosoknak, a növénytermesztőknek kell legtovább várakozni, de nem. sokáig, legfeljebb még egy évig. Feltételezhető, hogy jövőre már néhány termelőszövetkezetben is kidolgozzák és bevezetik ezt, a parasztság számára új. művelődési és pihenési távlatokat nyitó módszert. Az ipartól eltérően, egyelőre még nem 44 órás. hanem 48 órás munkahétről van szó, de már ez is nagy engedmény az ember javára, főleg, ha ismerjük a régi és a még régebbi paraszti munkarendet. Egykor a gazdasági cselédek nyáron naponta hat. legfeljebb hét órát, télen hét, esetleg nyolc órát aludtak. Szabad idejük • gyakorlatilag soha nem volt. A részes aratók idényben olykor naponta 20 órát dolgoztak. Az egyénileg dolgozó parasztok nem ették ugyan más kenyerét. nem járták más tarlóját. de volt idő, amikor annyi időt tölthettek csak pihenéssel, mint a cselédek. Ilyen helyzetben a földműves ember aligha szokhatott rá a kirándulásra, az olvasásra. a kikapcsolódásra. Az alsótengelic!, a hőgyészi, a Dal- mandi Állami Gazdaságban, vagy a Tamási Állami Erdő- gazdaságban. s egyáltalán a heti két pihenőnapra áttérő mezőgazdasági üzemekben viszont jobban jut majd idő az értelem gazdagítására. A szak- szervezeti emberek elmondják: a szabad szombatokra való áttéréssel egyidőben az is foglalkoztatja a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy a dolgozók a hét végét tartalmasán töltsék el. csakugyan gazdagodjanak. A művelődésügy munkásai a jövőben még leleményesebbek lehetnek. Figyelembe véve a megnövekedett szabad időt, még jobban kihasználhatják a lehetőségeket, az ifjúság számára készülő programok összeállításakor, az országjáró utak. a klubnapok, az ismeretterjesztő, , a szórakoztató rendezvények szervezésekor rendezésekor. Az Olvasó népért mozgalom Tolna megyei irányítói számára is valószínűleg sokat mond. hogy 1971. január 1-ig több ezer olyan ember rendelkezik szabad szombattal, aki az Olvasó népért mozgalom szempontjából valóban szűz terület. A népművelés számára új, eddig még ismeretlen lehetőségekre hívják fel a figyelmet a szabad szombatok, érdemes azokat bátran kiaknázni.