Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-30 / 278. szám

Szekulity Péteri

Táguló világ

A Szovjetunióban megtett idei, majd hatezer kilométeres utat is beleszámítva, harmadszor jártam külföldön, úgy, hogy a társasutazásban velem részt vevő emberek többsége, tsz-tag, állami gazdasági dolgozó, fmsz-alkalmazott, tehát falun élő ember volt Tudósítóként arról kellett beszámolnom, hol jártunk, mit láttunk, holott igazság szerint nem az út, sokkal inkább az utasok tették rám a legnagyobb hatást. A Fekete-tenger partján nem a tenger, a drezdai képtárban nem a képtár nyújtotta a legnagyobb élményt, hanem az a szívet forrósító öröm, hogy a tengelici, naki, pálfai, bátaszékl tsz- tagok állnak a tengerparton, vagy sétálnak a képtár termeiben, avagy a birtokon belül lévő nyugalmával számolják az égbenyúló KGST-palota emeleteit.

Ilyenkor arra gondoltam, hogy otthon, a falusi házakban, azokban, ahol valamikor a megélhetés volt az örök és az egyetlen téma, most az üdvözlő lapokat várják és arról beszélgetnek; ugyan hol járhat a Gyula, a Sándor, a Gazsi, a Pista.

Kezdetben, a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő években még nagy esemény volt, ha egy tsz-tag külföldre utazott. Napjainkban azonban egyre nő a világjáró szövetkezeti gazdák száma, lassan megszokjuk, hogy a népművelésnek ez az új formája természetes, sőt, elválaszthatatlan része a falusi emberek életének. Mert a külföldi kirándulás, népművelés, de népművelés ám, a javából. Amikor tehát az IBUSZ emberei, a tömegszervezetek közreműködésével, a Tolna megyei községekben a társasutazásokat szervezik, akkor ez nemcsak annyi, hogy ismét elindul egy különvonat, különautóbusz Romániába, Bulgáriába, Szovjetunióba, nemcsak ennyi, sokkal több. Olyan emberek előtt tágul ki a világ, akik valamikor a kenyérgondok szorításában éltek, legtovább legfeljebb a megyeszékhelyig jutottak. Legutóbbi hálókocsiszomszédom meg éppenséggel tavaly költözött a tanyáról a községbe, tehát elmondhatjuk, hogy az istenhátamögül indult el Le- ningrádba. De nagyjából ez érvényes a pálfai Lakos Gyulára, a yolt agrárproletárra és tulajdonképpen a tsz-tagok nagy többségére.

Itt volt az idén a Békevonat, a maga háromszázhúsz utaséval. Ennek elsősorban nem az a lényege, hogy láttuk Kijevet, Moszkvát, Lenin- grádot, hanem az, hogy dolgozó emberek látták. Nem lehet erre nem gondolni. Amikor Misetics Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője egy hatalmas lenlngrádi művelődési ház nagytermében a tiszteletünkre rendezett barátságesten a vendéglátóknak elmondta, hogy a nézőtéren tsz- tagok, munkások, alkalmazottak ülnek, akkor újból arra gondoltam; de hiszen ez az egész út egy nagy népművelés. Éppen azért, mert a nézőtéren dolgozó emberek ülnek. A ba- rátságest meghitt, oldott légköre, a szövetkezeti gazdák politikai műveltségét feltétlenül növelte. Ettől kezdve nemcsak értelmi, érzelmi síkon is jobban, világosabban látják a magyar—szovjet barátság lényegét.

A világért sem szeretném eltúlozni, lerendezésbe fullasztanl a dolgokat. Nincs szó másról, csupán arról, hogy a társas utazásokat nyugodtan tekinthetjük népművelésnek, sőt, a népművelés felületén egy nagy, szinte korlátlan lehetőségnek. Lehetőségnek?. Ugyan miért? Elsősorban azért, mert egyre nő azoknak az üzemeknek a száma, amelyek a jó munkát külföldi úttal jutalmazzák, egyre nő azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik megengedhetik maguknak két-három évenként, három, négy, öt, vagy hatezer forint világlátásra fordítását. Éppen azok az első fecskék csinálnak ehhez kedvet, akik átestek a tűzkeresztségen. Nem véletlenül használjuk a tűzkeresztség szót. A készülődés, az elindulás izgalmakkal, korábban soha nem tapasztalt „drukkal” jár, és emiatt az első út, ha átesik rajta az ember, csakugyan tűzkeresztség.

Az érdeklődés, a társasutazások iránt nő, erre feltétlenül számítani lehet, de ez egyáltalán nem jelent olyat, hogy a szervezés felesleges. A szekszárdi IBUSZ-irodától megszokott, jó szervezés változatlanul nélkülözhetetlen, mert hisz az érdeklődésből csak akkor lesz elhatározás, ha hívják, bíztatják a szövetkezeti gazdákat Most már kizárólag a népművelés szemszögéből nézve a dolgokat, úgy vélem, érdemes lenne évente több kü- lönvonatot indítani, esetleg minden járásból egyet-egyet. Miért ne mehetnének barátságvonatok a szocialista országok mindegyikébe? A Hazafias Népfront rég felismerte az ilyen utazások művelődéspolitikai jelentőségét, saját égisze alatt Indítja a békevonatokat, oroszlánrészt vállal a szervezésből, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy más szervek sem vonakodnak a közreműködéstől. Különösképpen nem, ha ki merjük mondani: a termelőszövetkezeti tagok, a dolgozó parasztok szellemiségét gazdagító befektetés az utaztatás. Amikor két-háromszáz dolgozó paraszt indul külföldre, a vonaton még a hivatásos népművelők jelenlétét is el tudom képzelni. Óriási lehetőségeket aknázhatna ki, bizonyos szempontból fehér foltokat tüntethetne eL

Azok a tsz-tagok, tsz-veze- tők, akikkel három éve az NDK-ban, tavaly a román tengerparton, az idén a Szovjetunióban töltöttem 8—10 napot, más emberként tértek vissza. Láttam, tapasztaltam: gazdagabbak lettek. Azok a tsz- tagok, akikkel október végén Puskinéban bejártuk a cárok nyári palotájának termelt, többé már nem azok, akik voltak, amikor Szekszárdiéi elindultunk. Nyugodtan le merem tehát írni, a társasutazások je lentösége felmérhetetlen, ami' kor a résztvevők többsége dolgozó paraszt. Bővül az emberek politikai, gazdasági, történelmi és földrajzi ismerete Emellett pihennek, szórakoznak. De nő az érdeklődésük, nem tudom másként megfogalmazni, kitágul a világuk.

A társasutazások közönség- sikerét éppen ebből a meggondolásból, az IBUSZ azzal növelhetné, ha a vidékről induló különvonatok Budapestről „akkreditált” kísérőit nagyobb körültekintéssel jelölné ki a „választékból”. Tapasztalataink lehangolóak és rosszak.

A vidéki IBUSZ-dolgozók udvariasak. A békevonat résztvevői Biró Istvánról, a szekszárdi IBUSZ vezetőjéről és munkatársairól, Szalma Sándorról, a bajai IBUSZ vezetőjéről a legnagyobb elismeréssel beszéltek, a budapesti főkísérővel is meg voltak elégedve Udvariasak, tudnak az utasok nyelvén beszélni. A Budapestről küldött kísérők többsége viszont valamiféle hatósági pózból tárgyal a dolgozó parasztokkal, mintha az IBUSZ fizetné a résztvevőket, és nem a résztvevők az IBUSZ-t. Vágy a «negyei IBUSZ-irodákra kellene bízni a különvonatokat, vagy jobban megnézni a Budapestről delegált kísérőket. Ez nem egyszerű formai kérdés, Tartozéka annak, hogy a társasutazások népművelő jelle' ge még jobban „kidomborodjék”, hogy a népművelést elősegítendő, ha úgy tetszik, az IBUSZ még jobban küldetést teljesítsen.

Mestrovic-kiállítás

Budapesten

Ivan Meatrovlc, a horvát és az egyetemes szobrászművészet nagy alakja, 1883-ban született. Páaztorkodott a horvát hegyi falvakban, s itt figyeltek föl tehetségére. Becsben, majd Párizsban tanult, ezután Rómába ment.

Mestrovic egész életművét bemutató kiállítást rendeztek most a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Képünk a kiállításon szereplő, 1936-ban készült önarcképét ábrázolja.

VA2SKAS LAJOS:

A diófa I

Emberemlékezet óta áll ec a vén. nagy diófa; talán még apám nagyapja akart húafilol alatta.

Madarait az évszakok

hívták, küldték. — hány csapatot látott jönni, látott menni?

S ők Is látták — öregedni,

kizöld ülni éa lehullni, hatották viharban zúgni.

Éa is láttam, most la látom.

Öregsége: Ifjúságom.

Tanácsot kérnek

Barátaim és tisztelőim régen tudják, hogy ügyes-bajos dolgaikban a legnagyobb készséggel állok rendelkezésükre, ha hivatalos óráim alatt felkeresnek a Aligátor-kávéház- ban, a bejárattól mindjárt balra.

Nem azért mondom, de kétségtelen, hogy az emberi lélek útvesztőiben otthonosan mozgok és számos szerelmi csalódásom rétién valóságos specialistája vagyok a női léleknek. Kiváltképpen, ha a mások dolgáról van szó.

Legkevésbé sem lepődtem meg tehát, amikor tegnap délelőtt Miska és Ilonka állított be hozzám. Helyet foglaltak, s Miska azonnal elárulta, hopp létfov,tosságú ügyükben jöttek tanácsot kérni tőlem, mert szilárdan bíznak éleslátásomban, nyers őszinteségemben és pártatlan jóindulatomban.

ludtam, hogy Miska két éve udvarol Ilonkának, szerelmük kölcsönös. Kérdő pillantást Vetettem feléjük. Negyedóra hosszat vitatkoztak, melyikük adja elő a problémát. Vígül is Miska győzőit:

— Tudod, hogy Ilonka és én szeretjük egymást. Ennek ellenére életünk merő vitatkozás, nincs a világon semmi, amiben egyetérterér.k. Azon felül, hogy milyen és őszintén szeretjük egymeri, semmi kapocs nincs közöttünk. Civakodunk vendéglőben és színházban, a Margitszigeten és a Duna-korzón, Veszekedünk reggel, délben is este, olykor — ha időm engedi — délután is. Hallottál már ilyent? S ami a legszomorúbb, néha egészen jelentéktelen okok miatt. Például veszek a múlt héten magamnak egy zöld kalapot—

Ilonka most egyszeribe kipirosodott, ét idegesen vágott közbe:

— Ugyan kérlek, hogyan állíthatod azt, hogy az a kalapügy jelentéktelen volt? Idefigyeljen, Lajos... Miska vett magának kétszáz forintért egy méregzöld bársonykalapot, sötétzöld szalaggal, hátul apró tollal. Kétszázéra Kérdem tőle: hát uradalmi intéző vagy te, Miska? Hogy lehet ilyen kalapot hordani egy milliós városban? Most mondja, Lajos... Volt ebben palami sértő? Ugye, nem volt. Miska mégis kijött a sodrából, összekaptunk. De ez még hoppján. Hanem olykor csakugyan ok nélkül veszekszünk, es a szomorú! Például a napokban azt mondom Mitkának: „Szivecském, el kell látogatnunk Terka né...*

Miska az asztalra ütött:

— Nahát, ez mégiscsak furcsái Hogv akkor nem polt okom a dühöngésre? Idehallgass, Lajos... Van egy nénje Ilonkának, ez a Terka néni Lehet, hogy kitűnő uszony, lehet, hogy nagyszerűen főz, hogy elmélyült természetbúvár — mittudom én. Nem szeretem. Ehhez csak jogom van? Amikor én most egy fél éve vázoltam a jövőt Ilonka előtt, azt mondtam neki: „Fiacskám, minden jel szerint boldogok leszünk. Szép lakásunk lesz, env drótszőrű foxid, nyaranként elutazunk, veszünk eav kétszemélyes színházbérletet, és sohasem fogjuk Terka nénit látni.” Szóval én világosan megmondtam, hogyan képzelem a boldogságot. Erre mi történik? Minden héten elcipel Terka nénihez. Nekem hetenként végig kell néznem Terka néni családi képesalbumát, végig kell hallgatnom a piaci helyzet ismertetését, éa kell innom egy kávét, amelyet T erfca nini bizonyár* azért főz olyanra, amilyent mert tudja, hogy nem szeretem úgy. Hát kötelezhető va—

— Elég!! — szóltam közbe erélyesen. — Most majd én beszélek. A lényeg az, hogy mindketten hibásak vagytok, mert a veszekedéshez kettő kell: egy, aki veszekszik, a egy, akivel veszekednek. Egyi- kőtöknek alkalmazkodnia kelt Miska, légy te as engedékenyebb, és...

— Hogy én? Erről szó sent leheti Nézd kérlek, mindenki azt mondja, hogy in vagyok a férfi. Miért legyek én az engedékeny? Hiszen mindig nekem van igazam.,,

— Szent égll — sikoltotf Ilonka. — Hogy nekii van igaza!

— Csend! — szóltam. —* Hallgassatok meg türelemmel. Az életetek így pokol Annak ellenére, hogy szeretitek egymást, Ha egyikőtök sem oka* alkalmazkodni, van más menjh oldás.

Elgondolkoztam. Wem szeretek felületes tanácsot adni. Alaposan mérlegeltem a helyzetet. aztán így szóltam:

— Hát akkor csak egy tehetősépet látok. Búcsúzzatok el egymástól Jól meggondoltam, mielőtt ezeket a súlyos szavakat kimondtam. De ez az egyetlen lehetősig, amit látok. A szerelem nem mindenj s az olyan szerelem, amely állandó viták közt él nem sokkal ér többet a hajítófánál. Ha alkalmazkodni sem tudtok, békülni sem tudtok, csak veszekedni tudtok — váljatok szét békességgel. Lehet, hogy egy-két napig nehéz lesz, de majd találtok valakit, aki a nyugalom kellemes érzésével ajándékoz mag benneteket.

— Azt mondod — kérdezte komoran Misha —, hogy ne találkozzunk többé?

— Azt. Legyetek erősek, és meg tudjátok tenni, £» nyugodt életetek lesz.

— Telefonon se hívjam fél Miskát? — kérdezte Ilonka mepdöbbbcnve.

— Nem hát, Kész, Elússz. Vége, Nem szabad erőltetni a dolgot, A maguk szerelme optikai csalódáson alapul Ne találkozzanak többé.

— Mit szólsz ehhez, Miska?’ Miska felemelkedett a helyéről. Különös mosoly lebegett, i ajka körül. Ilonkára nézett, ram mutatott és azt mondta:

mmm En? bolond. • &

Ilonka is felkelt, BehknrolT, Miskába, s felnevetett. Mintha egy kis gúny is megcsU- j lant volna a hangjában:

— A barátod!

Azzal karonfogvást otthagytak a saját faképemnél. Még láttam őket elvonulni az ablaküveg előtt. Miska élénk taglejtésekkel magyarázott valamit. Nézetem szerint izon vitatkoztak, hogy bolond vagyok-e, vagy sem.

TASI LÁSZLÖ