Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Kíváncsi kamera A következő este nagy meglepetést hozott. Az altón kopogtak és belépett Martin néni, utána Laci öccse, Pisti, majd Magda. Laci tökéletesen kővé változott. Nehezen tudott megszólalni: — Mamikám, drága csillagom, hogy került ide? És te, te kutyafülü kölyök? — csókolgatta az anyja kezet, arcát, hátbaveregette az öccsét. — Édes drága kis fiacskám.« Én már csak ilyen síró-pityogó vénasszony vagyok... — köny- nyeit törölgette, kifújta az orrát — Tudtam én, éreztem én... Mondtam Magduskának: kislányom, vigyél el engem az én drága fiacskámhoz... Csak egy percre hadd láthassam, nekem az is elég lesz, csak a kezét simítsam meg, csak a hangját halljam. — Igen-igen, képzeld — bizonygatta Magda — így, egyszerűen nekem szegezte a kérést Erzsiké néni. Odaállt elém, átölelte a nyakamat, nem tudtam a tekintetének ellenálni. Aztán arra gondoltam: rólatok, hogy itt vagytok, tud a Linda néni a Farkas Kálmán, a Kecskés, én, — hát pont az édesanyád ne láthatna legalább egyszer?... — Dehát honnan tudta? — kérdezte Laci. — Ja-a-j fiam... Honnan tudják a madarak ősszel, hogy indulniuk kell?.., — Tessék ide, a kályha mellé, a melegre. — Hát csak egy cseppecskét, hogy jól megnézzelek magamnak, arany fiam. Akkor már kibírom, míg végleg hazajössz. Pisti kiugrott az ajó elé, nagy hátizsák szenet cipelt be. — Ez én csaptam meg a sufniból, míg apa átment a szomszédba. Az öregur nem tud semmiről — Ez volt a Magdus kikötése. Mert tudod, milyen apátok, akkor csak forgolódna egész éjjel, hogy jaj, mi van azzal a gyerekkel, miért csinálta ezt a marhaságot, én i6 voltam katona, még se haltam bele, de ez a gyerek mindig ilyen vakmerő volt, mindig a saját feje után ment... — Prága jó édesanyám... Dehát ez tényleg nagyon veszélyes. Ha most jönne egy razzia és itt találnák... Maga is „rejtegető”-nek számítana — Odaállnék eléjük vigyenek engemet is. At akasztófa alá. A fiammal együtt... A kicsike asszony szemében eltökélt fény csillogott, elszántan megigazgatta a fejkendőjét. Laci nézte az anyját. Hogy öregszik ez a szép, tiszta arc, hogy töredezik a homlok simasága. .. Egyik fia a fronton, a másik szökésben. Ott van gondnak a férje, meg a legkisebb gyereke. Biztos törődik a Feri feleségével, az Énekes Ilonkával is. Honnan van ennyi jóság, kimeríthetetlen erő benne, csak mindég másért, a többiekért. Ilonka... Meg is kérdezte az anyját: — Mi van a sógorasszonv- nyal? Hogy él az ott egyedül szegény? — Édes fiam, az egy tragédia. Ferencről az égvilágon semmi hír. Ilonka még mindenféle más utakat keres, hogy valamit megtudjon. Jósnőkhöz jár, apád össze is veszett vele, — hát persze, csalt úgy finoman, mert nem akarja megbántani —■, hogy minek foglalkozik ilyen marhaságokkal, hazudnak azok mind. Aztán egyszer Ilonka nekem megmondta, hogy beszélt Ferenccel, látta is egy kristály- gömbben, tisztára megismerte, a hangját is, nagy fehér hómezőn feküdt é6 azt az egyet Kérte, hogy imádkozzon érte. — Szörnyű — sóhajtotta Laci. — Ez az Ilonka értelmes, okos asszony... — Haj, kedves fiam, nagy baj van ott... Ilonka magát okolja, azt mondja, Ferenc beteg volt, mikor a frontról hazaengedték szabadságra és ő itthon tarthatta volna, de ő nem marasztalta és ezért ment vissza Ferenc, nagy betegen a háborúba. Magyarázom neki: édes lányom, miért vagy hibás, háború van, a sorsa elől senki sem szökhet meg és Ferenc itthon maradhatott volna, ha akart volna. A katonának parancsolnak, az nem úgy tesz, ahogy akar. Vissza fog az jönni, meglásd. Nem szabad a reményt feladni, hány ember volt az első háborúban is, aki négy-öt évvel később, békében került elő, már mindenki halottnak hitte, régen elsiratta. Ferencről meg még semmi bizonyosság nincs. — Az igaz, hogy csakugyan nagyon rossz bőrben volt, mikor elment. Bízni kell, hogy visszajön, — mondta Laci. — Ilonka meg teljesen vallási mániába esett. Folyton a templomokat bújja, minden istent megkeres, protestáns és a szűz Máriához fohászkodik. Nem is tudom, mi lesz vele, már most úgy néz ki, mintha nem volna tökéletes. Martin néni Jenőhöz fordult: — És maga, Jencike? Hogy bírja ezt a rab-sorsot? — Muszáj bírni, Martin néni — nevetett kényszeredetten Jenő. — Ha az embernek az életéről van szó, sokat kibír.. . Drága, aranyos fiacskáim... Megsegíti a jó Isten magukat is. Nem hagyja az Ur elveszni azokat, akik beléje fogódzkodnak. .. Jenő kedvesen nevetett. — Igazán, ne tessék haragudni. .. Ami Lacit illeti... Hát ő nem nagyon fogódzkodik belé... , Laciból is kibuggyant a jókedv, úgy hahotázott, könnyei is kicsordultak. Martin néni zavartan pislogott, aztán a kosarához hajolt és szedegette ki belőle a ma-, gával hozott holmikat: — Egy kis miegymás..., amit ebben a kódis városban össze lehet kapargatni. Májkrém, sajt, a fűszeresünk dugta el nekem... Üresek a botok, az emberek csak kódorog- nak éhesen, reménytelenül. Plánta-tea, cukor, több nekünk sincs, édes gyere!'“m. (Folytatjuk.) Miközben Európában már siklik a jégkorong, Ausztráliában most kezdődik a strand idény. Perth város tengerpartján a helyi lapok szerint ez a sellő volt az első napfür- dőző. Az a gyanúnk, más is napozott már előtte. Csak nem volt ilyen csinos. A „retorta drágakő“ A drágakő-szakemberek egyre nagyobb aggodalommal néznek a néhány éven belül bekövetkező idő elé, amikor a vegyileg előállított drágakövek megjelennek a piacon. E „retorta drágakövek” semmiben sem különböznek a valódiaktól, csupán abban, hogy sokkal olcsóbbak:"'"“;'^ " Egyelőre főleg az Egyesült Államokban készülnek mesterségesen előáliítött drágakövek, például vörös rubintok, amelyek a szakértők szerint teljesen megegyeznek az ún. „sziámi minőséggel”. Egy nyugatnémet csiszolóműhelyben ilyen „retorta rubintok” kerültek a valódiak közé, s csak a leggondosabb vizsgálatok után lehetett a kétfélét különválasztani. De ehhez olyan finom műszerek kellenek, amelyekkel még a legnagyobb ékszer- kereskedők sem rendelkeznek. Hollandiában előállítottak egy követ, amely csiszolás után pontosan olyan lesz, mint a gyémánt, keménysége azonban a valódinak csak fele. Dehát ki törődik a kő keménységével, ha ékszert akar vásárolni, — sóhajt egy ékszea ..ITfíftlfK fi • rész. Mesterséges gyémántot készítenek a Szovjetunióban is. nemcsak — mint eddig — kisebb darabokat ipari célokra, hanem ékszerbe illő pompás, nagy köveket is. Áruk lényegesen kisebb a valódi gyémánt áránál. 'TTTTTI •»TVVTVvvtttTVTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTTTVTTTVTVTVVTVV TVTTV'rvrrTVVTTVVTTVTVVVVVVVVVVVTVVVTTVVTVTTVV'r'rrTTTWVVTTVTá i ► ► ► ► ► ► ► ► ► E t t ► ► ► ► ► ► ► ► ► LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 20. 1915. május 6. — 4 óra 30 perckor Patay utca: Május 14. — 4 órakor Patay utca, Raoul; Május 27. — 4 órakor Patay utca, első emelet jobbra (íme pontos megjelölése Labourde-Linené lakásának): Június 1. — Raoul, Patay utca 95. Június 9. — 4 óra 30 perckor Patay utca: Június 11. — 1 órakor Patay utca: Június 17. — reggel 6 órakor Patay. Most már egyenesben voltam! A Brésil szó tehát valóban Labourde-Line-nére vonatkozik. Most mór csak ki kellett szélesítenem a nyomozást, hogy pontosan rekonstruálhassam azt a kalandot, amelyet Landru feljegyzéseiben egy földrajzi névvel akart elleplezni. A BÚS CZVEGY Labourde-Line-né sokáig vidéken küszködött. míg végre Párizsban telepedett le. . Egy évvel azután, hogy Labourde-Line vendéglős feleségül vette egy fiúgyermeknek adott életet. Házasélete a fiú megszületése után sem volt boldog. Férje faképnél hagyta , Bordeaux-ban t ► t ► ► ► t ► ► ► t ► t ► t kAAAi.ááAáAáiáAAAÚáAII.* tóét ttúéáúúi (túléli III »Éi búért túiéAú* telepedett le és néhány év múlva meghalt. Az özvegy ekkor Tarbesben húzódott meg és egy kis szálloda jövedelméből élt. Teltek múltak az évek. Fiából férfi lett, s a postánál kapott alkalmazást, Párizsban. így jött fel Labourde-Line-né 1911-ben Párizsba, a fia után. A fiatalember 1914-ben megnősült, kibérelte a Patay utcai lakást és ott élt feleségével és anyjával együtt. A következő év elején áthelyezték Nancy-ba Labourde-Line-né azonban nem ment a fiával, hanem Párizsban maradt, mert nem volt jó viszonyban a menyével és nem akart egy födél alatt lakni vele. Helyzete ekkor nem volt éppen irigylésre méltó. Fia, mielőtt elköltözött, felmondta a Pata}' utcai lakást, tehát az csak július 1-ig állt az özvegy rendelkezésére. Fiától időnként kapott némi pénzt, bútora és egy kevés megtakarított pénze is volt, mégis kénytelen volt valamilyen kereset után nézni, hogy megmeneküljön az ijesztő gyorsasággal közeledő nyomortól. Arra egyáltalán nem gondolt, hogy újra férjhez kellene mennie, mert tudta, hogy egy 46 éves özvegy könnyebben találhat munkaadót, mint férjet. Megkezdte tehát a kiüncselóat a vállalatok ban, hivatalokban, de minden eredmény nélkül. Végül 1915 márciusában közzétett egy hirdetést, amelyben irodai munkára vagy társalkodónőt állásra ajánlkozott. A hirdetésben a követíeeeő ciánét adta meg: Raoul, Patay utca 95. így egy csapásra megvolt a magyarázat, hogy miért szerepelt Landru jegyzeteiben a Raoul név. A hirdetés megjelenése után rengeteg levél érkezett a Patay utca 95. szám alatti húz házmesternőjéhez, akit az özvegy — mivel barátnője és bizalmasa is volt — beavatott as álnév titkába LANDRU MEGJELENIK A SZÍNEN A hirdetésre csak egy személy jelent meg személyesen a házban, hogy megtegye ajánlatát, éspedig Landru, aki nem elégedett meg azzal, hogy házassági hirdetések, vagy utcai ismerkedések révén szaporítsa menyasszonyainak számát, hanem a szerény, dolgos nők állást kereső hirdetéseit is állandóan figyelemmel kísérte. Landru tehát találkozott az özveggyel. Vajon miket mesélhetett neki. Persze, ezt csak sejteni lehet, de az már tény, hogy megkérte az özvegy kezét. Labourde-Line-né bizalmasan elmondta a házmesternőnek, hogy az az úr, aki állást ajánlott neki, most. már mint vőlegényjelölt jár hozzá. Landru -nek nyilván sürgős volt, minél előbb nyélbeütni az eljegyzést, mert Cuchet-né hagyatéka nem volt olyan sok, hogy abból sokáig legénykedheteti volna, mint „agglegény”. Cuchet-né bútorai Neuilly-ben maradtak a garázsban. Azokat nem értékesíthette, mert a rendőrségtől való félelmébe* nem mert többé visszatérni a garázsba. Az eltulajdonított értékpapírokat sem értékesíthette még. Ami pedig azt az ötezer frankot illeti, amelyet nyolc hónappal előbb egy bankban helyeseit el, a* mái nem volt más. mint egy letűnt, «erdőm távoli emléke... Labourde-Line-né nem veit gaablag, de éppen ahhoz a aeneyaaseonyttpushoe tartósat^ amelyet Landru a legtöbbre becsült. Volt bútora, néhány értékpapírja. Azonkívül magányosan «4t, teljesen letörte*, ami csak növelte hiszékenységét Emellett Dél-Amerikában született tehát ha majd be akarja szerezni szü- bizonyítványúi aa esküvőhöz, jó eg- s mire megérkezik, addigra* A A A A A A A A A A A A A A * A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A « A A. A A iilllililtewbi sMkMMkhé* >l1 " 1 *<*!
