Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-18 / 267. szám
A Tolna megyei Tejipari Vállalat szekszárdi telepén üzembe állított gépsor teljesen zárt rendszerben állítja elő a tejszínt. A nagymértékben automatizált berendezés irányítására csupán egy személyre van szükség. Közkedvelt és keresett cikk lett a „Mini” cukrozott tejszínhab. Naponta ezerötszáa—kétezer dobozzal állítanak elő és hoznak forgalomba. Foto: Tóth Iván Társadalmi igények és iskolapolitikánk Vannak-e korszerű szemléltető eszközeink? Szertárainkban készletek állnak. Évenként leltározunk. Óránként elővesszük, szemléltetjük, majd újra visszatesz- szük a felhasznált eszközöket, képeket, applikációkat. Van-e elegendő belőlük- és korszerűek-e? Erre a kérdésre csak a faddi iskolára vonatkozóan tudok választ adni. Ez a megállapítás nem lehet alapja általános-ítéletnek. Néhány országos adat azonban figyelemre méltó lehet. Az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat egy év alatt 263 millió forint értékű iskolai felszerelést és szemléltetőeszközt adott el. Ez igazán jelentős összeg! De menynyit vásároltak ebből azoknak az iskoláknak, ahol igazán magas a hátrányos helyzetű tanulók száma, diákotthonba körzetesítettek, nevelőotthonban és szülőknél kihelyezett állami gondozottak stb. Menynyit kaptak ezekből azok az Iskolák, ahol a nevelők maguk is törekszenek szaktantermek létrehozására, primitív eszközök készítésére saját erőből. Erre a kérdésre megint csak a saját iskolám helyzetének ismeretében tudok nyilatkozni. Tanulságként azért levonható, hogy ha a megyének, vagy a járásnak szemléltetőeszközök beszerzésére fordítható kerete van: állapítsák meg a felhasználás előtt rászorultság szempontjából az iskolák helyzetét. Ez az idén könnyebb, mint a múltban volt, mert a Művelődésügyi Minisztérium (valószínűleg a hiányosságok tapasztalása után) statisztikai felmérést végeztetett a „Jelentés az általános iskolai taneszközökről” című adatgyűjtő lapon. Ezen valamennyi forgalomban levő szemléltetőeszköz szerepel. Ugyancsak leolvasható á táblázatokból, hogy milyen az előirányzat osztályonként és tagozatonként az egyes eszközökből, milyen ehhez képest az egyes iskolák állománya. Az lenne jó, ha ezt a felmérést nemcsak adatszerzésre használnák az illetékes hatóságok, hanem a feltárult helyzet javítására is. Feltételezem, hogy nem kerüli el a tanügyigazgatás vezetőinek a figyelmét az az aránytalanság sem, amely az egyes tantárgyak szemléltetőeszközzel való ellátásában mutatkozik meg. A természettudományos tárgyak oktatása központi kérdés. A tanulókísérleti eszközökkel való ellátás dicséretre méltó. Ugyanakkor más tantárgyak alig rendelkeznek szemléltető eszközzel (pl.: magyar nyelvtanból csupán három „kép” vásárolható.) Ha a nevelő ezeket a tárgyakat is korszerűen akarja tanítani, tehát a cselekvő szemléltetésnek (a szocialista pedagógiában magasra értékelt metodikai eljárásnak) is érvényt akar szerezni: akkor maga készít szemléltető- és munkaeszközöket. Helyes-e ez? Amit magunk gyártunk, a kivitelezésben nem lehet tökéletes, sok időt vesz igénybe. és nincs anyagi keretünk a legegyszerűbbek előállításához sem. Tehát jó, ha vannak ötleteink; jó, ha a Művelődésügyi Minisztérium illetékes szervei felülvizsgálják a használhatóságukat, de az előállítás, a gyártás nem a mi munkaterületünk. Más kérdés, hogy van- e időnk korszerűsítési ötletekre és azok publikálására? Nem kellene-e a valóban kísérletező pedagógusoknak órakedvezményt biztosítani? A felvetett problémák megnyugtató megoldása véleményem szerint csökkentené a tanulók túlterhelését is. Ha az órákon intenzívebb lenne a megértés és a gyakorlás (ezt pedig a korszerű munkaeszközök, programok segíthetik!) akkor a tanulók tudása színvonalasabb lehetne, és több szabad idővel rendelkezhetnének. VADASZ TERÉZIA Fadd Általános Iskola Megszólalnak a szemtanúk r En voltam a tolmács Elmondja: Hegyi Ferenc pórbölyi termelőszövetkezeti nyugdíjas. — Tizenhétben találkoztam először orosz • katonával. Fogságba estem, valahol Besszará biában. Egy évig ettem a fogoly katonák kosztját, aztán hazajöttem. Napszámos ember voltam negyvennégyben is. Uraknak, nagygazdáknak dolgoztaim. — Másodszor negyvennégyben láttam orosz katonát. November huszonhetedike volt, rossz idő. Eső után. Már rég felrobbantották az országút hídjait, a nagy dunai hidat meg az amerikaiak bombázták szét. .. Az ártéri erdő tele volt vízzel. Az úton is víz állt... Én itt álltam ez a'att a fa alatt, ahol most beszélgetünk. Fát aprítottam Délután, talán négy óra lehetett. — Csönd volt itt a faluban, r agyon nagy csönd. A németek már rég elmentek, utánuk mentek a psendőrök, meg a magyar alakulatok is. A népek várakoztak. Hallottuk, nagyon dörög arra lenn. Mohács felé. Mondták a népek, már akik ugye menekültek, hogy Mohácsnál átjött az orosz. Szóval itt a fát aprítom, felnézek, egyszer látom ám, hogy az úton jön két katona, meg egy civil. Gondoltam, ezek biztos oroszok. Bátaszék fetől jöttek. Én itt lakom a falu szélén, mindjárt nálam álltak meg. Ide jött az egyik fiatalember, hagyon fiatal kátona volt, talán még nem is borotválkozott. — Ide állt ä kerítéshez, aztán kérdezte, van-e itt német, vagy magyar katona. A fiatalember, aki velük jött. bátaszéki civil ember volt, magyarra fordította, a szovjet katona beszédét. Én a katonának oroszul válaszoltam. Hát, hogy úgy mondjam, csak úgy motyogtam, de oroszul,- lassan jutottak eszembe a szavak. Azt mondja a másik orosz katona erre. hol tanultam a nyelvüket, én mondom, hogy nálatok fiam, a te hazádban. Aztán még sokat beszéltünk. Azt mondta az egyik később, hogy van-e burzsuj, gazdag ember a faluban. Mondtam, itt ugyan kevés a gazdag, szegény nép lakik itt. — Ez a két fiatal orosz katona szabadította fel a községet, puskalövés nélkül. Végigmentek az utcán, be-benéztek néhány házhoz: van-e germán? — kérdezték, aztán ettek, Ittak, s elmentek. — Másnap már a hidászok jöttek. Sokan. Azok már tudták, hogy én beszélem a nyelvüket, egyenesen ide jöttek. A parancsnoliságot a szomszédban. Kovács Pálék házában rendezték be. A szemben lévő házban volt a gépéusok szállása. Ott főztek, sütöttek, mindent anti a katona népnek kell. Mindig menni kellett. Annyi volt a dolgom, hogy alig győztem. A híd. meg az út csinálásához sok anyag kellett, meg sok munkás kéz is. Mindig volt valami dolog, amiben a parancsnokság, meg a lakosság között valamit el kellett igazítani. Nem emlékszem egyik tiszt nevére sem. Nem is igen mondták meg a nevüket. Csak úgy tárgyaltunk, hogy te kapitány, azok meg azt mondták, te papa... Hát régen volt, nagyon régen. — A huszonöt év hamar elszaladt, hamar megöregedtünk. Azóta sem beszéltem oroszul, valahogy nem adódott rá többé alkalom. Pedig milyen jól beszéltem már utóbb, úgy mint azok, perfekt. Daloltam velük', veszekedtem, dicsértem, "tóval, mindent ami olyan háborús időben egy tolmácsra hőül. azt h’s"m. sc’-nt segítettem, mert mindig, amikor esv Parancsnok e,—> —* nagyon megköszönte a munkámat. Én örültem az elismerésnek. PALKOVACS jenó Elkelne nálunk is A londoni földalatti egyik állomásának főnöke a szolgálati közlemények beolvasására fölszerelt hangosbememdót arra használja, hogy csúcsforgalomban harmonikakoncertet ad az utazóközönségnek. Mint ezt a lapok írták, a harmonikaszó hatása elbűvölő. mert a csúcs- forgalom ideges, tülekedő, türelmetlen közönsége a zene hangjaira megtorpan, majd mintha kicserélték volna az ideges, tülekedő, türelmetlen tömeget, derűs arccal foglalja el helyét a szerelvényekben. Mostanában sokat gondolok erre az ügyes angolra, aki mindössze Orfeusz példáján felbuzdulva ■próbálja megszelídíteni — no nem a mitológiai vadakat — utazó kortársait. Ami azt illeti, nálunk sem volna fölösleges valami ilyesmi bevezetése. Aki nem hiszi, milyen nagy szükség lenne a nagyobb tömegek előfordulási helyein az idegek feszültségét enyhítő zenére, az fáradjon ki akár a MAVAUT-, akár a vasútállomásra! Rövid szemlélődés után rádöbbenhet, hogy isteni csoda, kéz-, láb- és nyaktörés nélkül feljutni a járművekre. Kivált az állomáson hátborzongató a kép. mivel a behúzó szerelvény előtt ugrálnak az utasok, hogy rendre megvalósítsák az egyébként tilos jobb és bal oldalon való fölszállást. Lehet látni kiosár- mozsár-vasalódeszka szerelésül nénikéket, amint lélekszakasz- tó igyekezettel szuszognak át a síneken a tőlük alig öt méterre fújtató mozdonytól. Kenguruugrásokkal közlekedő ifjakat, s rossz még elgondolni is, mi van, ha, elesnek! Szóval, tökéletes a zűrzavar. S nagy szerencse, hogy baj csak ritkán támad. Namármost. Ha több vonat beállításával nem lehet enyhíteni a naponta utazók tömegnyomorán, legalább legyen valami, ami megfékezi az eszeveszett tülekedést. Van ugyan a MÁV-nak enn seregnyi rendszabálya, ami előírja, az utas hol tartózkodhat. mik a jogai, kötelmei, de úgy néz ki, hogy föleslegesen van. Az utasok a sínek között várakoznak, átsétálnak, rohannák az érkező vonat előtt, a szerelvény mindkét oldalát igénybe veszik a beszálláshoz, gyakran azt sem várva tneg, hogy a lefelé igyekvők talajt érjenek. Szóval.;, itt már csak a zeneszó segít. Olyan alkalmi „hangverseny’.'-program, ami csillapitólag hat, legalább egy kicsit kiegyengeti a görcsbe rándult idegeket. Ámbátor, nem vagyok benne biztos, hogy ez a megoldás. De fölvetem, mint meggondo- landót... —óa— Kö'tisztasági szállítási részlegvezetőt gépkocsi előadói képesítéssel FELVESZÜNK. II. részesedési kategória, Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat Hunyad1 u. 4— 6. (202)
