Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
Megszólalnak a szemtanúk Tizennyolc éves voltam T erezienstadtban Elmondja: Kutasi Béla, a Bonyhádi Zománcgyár dolgozója. — Ezerkilencszáznegyvennégy április hatodi- kától 1945. augusztus 29-ig semmit nem tudtam arról, mi történt Dombóvárott, Magyarországon... — Március végén, egy tavaszi napon, estefelé légiriadó volt Dombóvárott. Én az egyik barátomnál voltam, elbúcsúzni mentem hozzá, mert megjött a katonai behívója. Este, amikór szaladtam hazafelé, elfogtak a katonák. Az újdombóvári iskolába vittek. Itt valami vasutas menetszázad volt, azok tereltek le bennünket a pincébe. Innen másnap bekísértek a dombóvári csendőrségre. Itt vallattak, nem is tudom miért, hiszen látták a csillagomat, ezért hurcoltak el. Aztán elvittek a csendőrök Sárvárra, ott az internáló táborban két napot töltöttem, utána kísértek haza. — Soha nem felejtem el, ez az utazás az én szenvedésem kezdete volt. Pedig itt még szer mélygépkocsiban utaztam, mellettem csak egy csendőr volt, az kísért. Hazamentem. Anyámék nagyon sírtak, hol voltam, mi történt velem V Kérdeztek, sírtak, mi lesz velünk még ebben a háborúban? Dombóvárról aztán elvittek bennünket a kaposvári tüzérlaktanyába. Ide gyűjtötték össze az embereket. Aztán innen indították el a vonatot, a halálgyárba, Auschwitzba. — Hat napig marhavagonban utaztunk. Hatvanegy személyt zsúfoltak a vagonba. Betegeket is, meg elmebetegeket is, a kaposvári kórházból. Velünk utazott dr. Riez, meg dr. Halmai Zoltán és dr. Szabó Endre. Ők a betegeket kísérték, de amikor a vonat megállt, csak halottakat kellett a vagonból kirakni. Kassán a csendőrök átadtak bennünket az SS-eknek. Persze, előbb végigrabolták a vonatot, aztán jöttek az SS-ek, azok is. — Egy hónapig voltam auschwitzi lágerlakos. Szerencsém volt, munkára osztottak. Fiatal szervezetem elég jól bírta a sok nélkülözést. .. Innen elvittek Buchenwaldba. „Celt- lágerben” kaptunk helyet. Itt ponyvasátrak alatt éltünk, szinte koszt nélkül, rettenetes nehéz munkát kellett végezni. Itt is besoroltak egy transzportba. Tröglitz volt a végcél. Ismét ponyvasátrak alá tettek bennünket. Tizenkétezer fogoly volt a sátrak alatt. A tábor melletti murvabányába, meg a Brabauk Braun Kohl üzembe, ahol barnaszénből műbenzint gyártottak, jártunk dolgozni. Negyvenöt pünkösdje előtt hallottuk, a velünk együtt dolgozó német munkásoktól, hogy az orosz, meg az amerikai csapatok merre járnak. — Pünkösd első, meg második napján az amerikaiak nagyon megbombázták a gyárat. Ezután már csak romot takarítottunk. Itt százával haltak meg a fogolytársaink... Egyszer az egész tábort vagonba rakták. Nem akarták a fasiszták, hogy az oroszok megtudják, milyen volt a táborunk. Vittek bennünket valahova, de egy orosz Rata vadászgép kilőtte a vonatunk mozdonyát. Szaladt mindenki, amerre látott, mert éppen egy nagy erdőség közepén történt a repülőgép támadása. Én is szaladtam. Két napig csak akácvirágot ettem. Ezután a németek, az ottani lakosság segítségével elfogták, akit elértek. Nagyon sokat a helyszínen lőttek agyon. Ismét transzportba rendeztek bennünket. Gyalog mentünk Észak-Csehországba, Komota helységbe. Innen meg a közeli Terezienstadtba. — Itt már csak hate2ren voltunk a tizenkétezerből. Túsztábor — mondták nekünk. Az egész tábort beterelték egy nagy pincebörtönbe. A hegy gyomrában, a sokfelé ágazó pincerendszerben zsúfoltak össze bennünket... Egy éjszaka ágyúzást, lövöldözést hallottunk, s reggel már nem voltak ott a németek. Nem tudták azt a tervüket végrehajtani, hogy az egész pincét elárasszák mérges gázzal, a szovjet csapatok akadályozták meg a fasisztákat ebben. — Azok, akik a pincerendszer elején voltak, feltörték a vasrácsot, szabadok voltunk. Én láttam ott olyan felnőtt embert, akinek a boldogságtól megbomlott az elméje... Sírtunk, nem akartuk elhinni, hogy már szabadok vagyunk... — A nép a pincebörtönből a városba ment. Én az utolsó börtönömtől néhány száz méterre láttam meg az első orosz katonát. Az úton a járműveket, meg bennünket irányított; a sok ezer, csíkos ruhás, felszabadult, koncentrációstáborlakót irányította az új élet felé. Ezer- kilencszáznegyvenöt május hatodika volt akkor, és én nemrég töltöttem be, még a lágerben, a tizennyolcadik évemet.. . — A szovjetek kórházba szállítottak, aztán Pestre hoztak, itt sokáig ápoltak, mert súlyos beteg voltam. Negyvenöt augusztusában szálltam le a dombóvári vasútállomáson, régi barátaim ölelő karjai közé... Sajnos, szüleim, testvéreim nem érhették meg a felszabadulást, őket meggyilkolták. .. — Az a több mint egy év, amit koncentrációs táborban töltöttem, valamint a szabadulásom részletes története, sajnos egy ilyen kis, rövid nyilatkozatban nem fér el. Abban bízom, egyszer majd elmondhatom, s valaki leírja, hogy mennyi szenvedés jutott nekem, meg a hozzám hasonló tizenéveseknek 1944-ben, 1945-ben... PÁLKOVÁCS JENŐ T Jelenet a filmből... A Virág vasárnap értényi ősbemutatója elé Örvendetes jelenség, hogy a megyéből elszármazott tudások, művészek évek óta visszajárnak a szülőföld tájaira bizonyos alkalmakkor és egyre gyakrabban. Alig valami szervezéssel lett mozgalom ebből — a regölyiek kezdték —, s ma már hagyomány hazajönni, itthon megmutatni valamit, vagy éppen segíteni a szülőfalu népének valami közös gond megoldásában. Ebben az évben másodszor kerül sor olyan új magyar film ősbemutatójára nálunk, itthon, amelynek rendezője Tolna megyei származású. Vasárnap, 16-án este hatkor lesz Érlényben a Virágvasárnap című filmdráma bemutatója. A film rendezője és írója Gyön- győssy Imre értényi születésű, filmművészetünk művelői között még fiatal alkotónak számít. Éppen ezért nem véletlen, hogy n jelentős, a nagy munkának szánt Virágvasárnap először otthon, Értényben találkozhat a közönséggel. A baüadisztikus hangvételű film hőse az a Simon pap, akit 1919- ben és az ellenforradalom legsötétebb időszakában hősének, vezérének vallott a falusi szegénység, s akiről suttogva továbbadott balladában emlékezett megannyi éven át, Gyöngyössy Imre alkotása most neki és testvép'ének állít emléket, Simon papnak, aki úgy véli, hogy a Tanácsköztársaság szabadsága „virágg/al született és nem fegyverekkel”, Uránusz tanítónak, a testvérnek, aki kommunista és tiltakozik a fegyverek tűzre vetése ellen, mert azt vallja, a szabadságot fegyverrel kell megvédeni, mert az gyertyákkal és imádsággal nem védelmezhető meg. Nem nehéz megjósolni, hogy az értényi- rknek emlékezetes marad a Virágvasárnap november 16-i ősbemutatója. A film főszerepeit Frantisek Velecky, Tóth Benedek, Koncz Gábor, Medgyesy Mária, Kőmíves Sándor és Phil ,ype March játsszák. Trombitás Feri újra a régi... „Trombitás Frédi újra a régi.,.” — mondja a mostanában divatos sláger. Lelke rajta, ha a Frédi a régi, ebből még senkinek semmiféle hátránya nem származik. De hogy a névrokona újra a régi, amiatt többeknek fő a feje. mert úgy látszik, hiába volt minden jóra nevelő szó. Még a múlt év elején történt, hogy a dombóvári Alkotmány Tsz-ben munkára jelentkezett egy alig húszéves fiatalember, bizonyos Trombitás Ferenc. A szülők nélkül felnőtt fiatalember mögött nem éppen feddhetetlen múlt állt: amelyet „fémjelzett”j egy háromhónapos börtönbüntetés is, közveszélyes munkakerülésért ... A szövetkezet tagsága vegyes érzelmekkel fogadta Trombitás Ferit. Akik viszont a pártjára álltak' azzal érveltek, hogy majd éppen a fő kereseti lehetőség téríti jobb belátásra, és jó hatással lesz rá a jó szellemű traktorosbrigád. Trombitás Feri ugyanis traktorra került. Aztán hónapokon keresztül úgy látszott, a. pártfogóknak lesz igazuk. Szorgalmasan dolgozott, nem volt ellene semmi kifogás, és ő sem panaszkodhatott a keresetre. Amikor motorkerékpár-vásárlásra szánta magát, a hitelkérelemhez egyik tsz-tag minden habozás nélkül írta alá kezesként a nevét. Az elmúlt karácsony körül — amikor már elfogytak a munkák — a vezetőségtől néhány napot kért, mondván, hogy elmegy Kaposvárra bevásárolni. En- ■•'•dtök miért is ne enged- ':'Jc volna? Ám elmúltak a kért és cnqediluezett nenok. Elmúlt több non több hét is. de Trombitást mintha csak elfújták volna. Hiába jött a nyár, a traktoros csak nem végzett a „karácsonyi” bevásárlással. Ekkor már kiderült; azoknak volt igazuk, akik nem jósoltak nagy jövőt az enyhén szólva, könnyelmű fiatalembernek. Főleg azután, amikor az OTP-től megérkezett a letiltás. Miután a felvett kölcsönt sem törlesztette Trombitás, fizethetett a jó szándékú kezes. Ezek után a szövetkezet jogtanácsosa a rendőrséghez fordult, kérte, derítsék fel Trombitás Ferenc tartózkodási helyét. A közelmúlt napokban érkezett meg a válasz — a nagykanizsai rendőrségtől, és egyúttal az információkérés is. Tiltott határátlépés kísérlete miatt eljárást indítottak a szövetkezet volt tagja. Trombitás Ferenc ellen. (A vezetőség határozattal törölte a tagok sorából.) Eddig a történet. Trombitás Feri — akárcsak a Frédi — újra a régi. Hiába volt a jó szándékú segíteni akarás, ezúttal ismét a rosszabbík énje kerekedett felül, visszatért a könnyelmű, felelőtlen élethez. A kudarc — teljesen érthetően — bántja azokat, akik megbíztak benne, akik embert akartak faragni belőle. szorgalmas, a munkájának élő embert. Olyant, mint amilyenek az Alkotmány tagjai. — Jött, itt volt, elment... Egyáltalán nem hiányzik ... Máskor majd jobban megnézzük kit veszünk be mamink közé ... — ezzel vették le a napirendről Trombitás Ferit. Azt a tsz-tagot kivéve, aki a jó szándéka mint* fizetheti helyette az adósságot. Mert azt — hogy úgy mondjuk — nem vitte magával. Pl.
