Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
A múlt megannyi Miszlát kis községként tart- . íg-nőtt. - majd ismét- csökkenjék nyilván, ám több helyi - ni -kezdett. Ma már- jó, ha eléri az-ezret. Mindig készükeltezesu dokumentum mezővárosként emlegeti, mert a falu egyik kastélyában megyegyűlést is tartottak. Az .igazság az, hogy Miszla . sosem indult városiasodásnak; ma; sem utal semmi jel ilyen perspektívára, inkább a fokozatos visszafejlődés jelei mutatkoznak. A sok viharos évszázad, felszínen maradás után most mintha meg lennének évei számlálva. A XVI. századból fennmaradt adatok szerint 20, 30, 40 család lakta a falut. A későbbi századokban megnőtt a lakossága. A múlt század vége felé 1500-an laktak a faluban, de a századforduló után csökkent a lakosság. A második világháborútól 1949lődik valaki el a faluból. Az évszázados családokból is. Pedig sosfem éltek, ilyen,, jól az emberek, mint . most. Van, aki a vadonatúj ház'á't - adta el, hogy elköltözhessék-ak ország másik részébe. E faluban hihetetlen méretű volt az analfabétizmus. A pusztai gyerekek többsége alig jutott el az elemi írásolvasás ismeretéig. A falusiak tán egy fokkal fölözték meg őket. A felszabadulás után az egyik legnagyobb gond az írástudatlanság felszámolása volt, de jellemző, hogy még a legutóbbi népszámláláskor is 44 írni és olvasni egyáltalában nem tudó felnőttet találtak a faluban. Ugyanakkor az terhével érettségizettek száma még mindössze 8 volt. öt és félszer annyi analfabéta, mint érettségizett! Azóta persze sokat változott, javult a helyzet. A felszabadulás után nagyarányú házépítkezés, lakásjavítás, korszerűsítés indult meg. Ám a régi összképből még így is sok megmaradt. Többször „felfedezték” e falut a régi romantikát kereső festők. Még olyan házat, lakóépületet is találtak, amelynek egyszerűen nem volt kéménye, egy fali nyíláson engedték ki a füstöt. Padlózott szoba alig akadt az egész faluban, csak földes. A lakások többsége még a fel- szabadulás után is mindössze egyszobás volt. A házak többségét náddal fedték, mostanában építik át fokozatosan cserepesre. A falu tulajdonosai Miszla évszázadokon keresztül a simontornyai várbirtok része volt: aki ezt a' várat magáénak tudhatta, Miszla tulajdonjogát is élvezte. A simontornyai várra vonatkozó legrégibb adat, amely Miszlát is említi, még a XIV. század elejéről való. A XIX. században a Nemeskéri Kiss család tulajdonába került, Nemeskéri Kiss Pál a báró Inkey családra hagyta végrendeletileg. A végrendeletében kikötötte, hogy az örökös halála évfordulóján minden évben tartasson misét mind a katolikus, mind a református templomban, a két felekezet papjának pedig 59— 50 köbméter tűzifát szállíttasson évente. Szerepelt egy olyan pont is a végrendeletben, amely szerint évente bizonyos mennyiségű gabonával kell segíteni minden évben a falu 12 legszegényebb emberét. A szegények csak 25 évig kapták' a segélyt, de a papok a tűzifát egészen az uradalmi birtokok köztulajdonba vételéig. Az Inkey-birtok tovább oszlott: vásárolt belőle dr. Martin József és dr. Lányi Márton. Mindkettő külön rezidenciát teremtett magának. Az Inkey-kastély ajtajai többnyire zárva voltak, mert tulajdonosuk alig járt oda. Évek múltak el, míg e családból valaki , péhányhétre, Misjdát .is, .megtisztelte'' látogatásával. Közben rendkívül sok, műkin- eset gyűjtöttek össze a kívülről egyébként meglehetősen szerény kastélyukban. A Tolna megyei Levéltár jeles könyv- gyűjteményének tekintélyes része például onnan származik. . Kincset érő ‘bélyegavűjte- ményt is őriztek a kastélybaji, annak azonban nyoma veszett. És a parasztság? A nagybirtokhoz tartozó pusztákon 2—3—4 család lakott egy-egy lakásban. Egy- egy lakás alapterülete 30—40 négyzetméter körül ingadozott, tehát nem nehéz elképzelni, hogy az egyébként is sokgyermekes családok közül több hogyan fért el bennünk. A nem cselédek, tehát az önálló birtokosok a következőképpen oszlottak meg. Összesen 789 birtokost tartottak nyilván a faluban. Egy holdnál kevesebb földterülettel rendelkezett 252, egy és öt hold közötti földterülettel 375, majd százon felül volt még az 5—20 holdas kategória, s azon felül a többi. Nem csoda hát, hogy 1945 tavaszán százak igényeltek és kaptak földet. Mindhárom uradalmi nagybirtokot felosztották. Kenyérrel, sóval 1944 ősze. Negyed század múlt el azóta. A kis, félreeső falucska állandó rettegésben élt. Éjjelnappal százával repültek el felette a bombázó gépek. Alig múlt el óra anélkül, hogy a levegő ne lett volna tele gépdübörgéssel. A fiatalabb férfiak nagy részét kivitték a frontra, s a hozzátartozók napról napra izgatottan lesték a rádióhíreket, az éter hullámain hátha érkezik valami reményt keltő hír. Mindössze két. vagy három detektoros készülék akadt az egész faluban, s azokat szinte éjjel-nappal hallgatták. A reményt keltő hírek helyett azonban bombák potyogtak a falu határában, s a magasból hol ide, hol oda csapódtak be a gépfegyversorozatok. A másik ,n,ap benzintartály hullott az egyik házra. Pestről állandóan érkeztek a menekültek, a frontról pedig a halálhírek. Minden ház mellé megfelelő távolságra bunkert ástak, ' hogy légiriadó esetén legyen hova menekülni. Az állandó rémületet tetézte, hogy egyre gyakoribbá váltak a faluban a csendőrök, egy váratlan vasárnap pedig német katonákat szállásoltak a faluba. A férfiakat, akik még otthon voltak, napról napra fenyegette a katonai behívás réme. Ahogyan közeledett a front, úgy szaporodott az azonnali behívás. És azok száma, akik nem tettek eleget a behívó- parancsnak: elbújták előle. És itt adjuk át a szót Maier Gyula középiskolai tanárnak, aki annak idején maga is átélte e napokat, mint a miszlai tizenéves gyermekek egyike. Értékes monográfiát írt a faluról, íme abból egy részlet: „December 2-án délután végre megérkeztek a szovjet katonák. Rövid puskaropogá$ hallatszott a község keleti szélén húzódó nagyszékelyi országút környékéről és dél felől. Gyönk irányából begördültek a faluba az első tankok. A falu teljesen láthatatlanul húzódik meg a dombok alatt, csak akkor veszi észre az ember, ha közvetlenül a dombtetőre ér. Itt a dombtetőn egy küldöttség fogadta a szovjeteket, fehér zászlóval, sóval, kenyérrel. A küldöttség tagjai közt volt Dóczi Mihály, az egykori oroszországi hadifogoly, aki egyben a tolmács szerepét is betöltötte”. BODA FERENC MISZLA „ŐSEIMNEK VÉRES KARDJA” Ki ne ismerné Petőfi: A magyar nemes című versét, A költő nagyszerű képet fest benne a kor uralkodó osztályáról, a magyar nemességről. A kor immár halálra ítélte ezt az osztályt, ám a nemesség mindent elkövet életben- maradásáért: nagy részük dacol az új szellemmel, ősi jogaira hivatkozva ellenez minden társadalmi haladást. Petőfi észreveszi, hogy az ősi- ség eszméje fölött eljárt az idő, lerántja a leplet erről a henye osztályról. Figyeljük csak néhány részletét! Őseimnek véres kardja Fogason függ. rozsda marja Rozsda marja, nem ragyog. Én magyar nemes vagyok! Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával, Majd elmúlnak a bajok. Én magyar nemes vagyok! Eldugott kis A néprajzosok mint eldugott kis szigetet emlegetik. Ennek az a története, hogy ez a falu évszázadokon keresztül megőrizte az eredetiségét, úgyszólván teljes elszigeteltségben élt környezetétől. Ennek részben földrajzi, részben népmozgalmi okai voltak. Földrajzi, hogy minden közeli községtől meredek, nehezen járható dombok választják el. Néprajzi, hogy a környező községeket németekkel telepítették tele, s azokkal beszélni sem igen tudtak. Nagyszékely, Udvari, Gyönk. Keszőhidegkut, 1969. október 5. Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem írok, nem olvasok Én magyar nemes vagyok! Ősi joggal, ősi házban Éltemet, ha elpipáztam: Mennybe visznek angyalok. Én magyar nemes vagyok. Petőfi ezt a versét a Tolna megyei Borjádon írta, 1845- ben. Az irodalomtörténeti feljegyzések szerint részt vett a Sass-kúria egyik összejövetelén, amelyen megjelent a környék minden nemes előkelősége. Ez az összejövetel ihlette Petőfit erre a versére, s akiről megmintázta a magyar nemest, Miszla földesura volt: Nemeskéri Kiss Pál. Az ország más részein is volt birtoka. Miszlán temették el. A falu fölötti fenyves erdőben külön kriptát építettet: számára. sziget volt Belecska — mind németlakta, község volt. A miszlai családok többsége évszázadokra vezetheti vissza a helyi gyökereit. Mindössze Pincehelyen keresztül élt benne a Kapos- és Koppány-völgynek mint magyarlakta tájegységnek a kultúrájában. Ma már nem eldugott, bár megmaradt kis falunak. A földrajzi viszonyai ugyan nem változtak, de sok minden igen. Egy-másfél évtizede a buszok sokasága jön-megy. És mindez nagy szó e falu életében, mert korábban az asszonyok például fejen vagy kézben hordták ilyenkor ősszel a szőlőt a ÍO kilométerre lévő gyönki és pincehelyi piacra. Ma pedig, akinek a szőleje a kövesút közelében van, szőlőt kapálni is busszal jár. Ugyanígy elemezhetnénk a két évtizedes villany következményeit is. A
