Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-30 / 252. szám

Kézilabda ~ Kocsola női és Gyünk féríicsapala nyerte az osztáiyozót Hz edzőké a szó Nem reménytelen Haza-Szászvár helyzete — A bonyhádi ökölvívók egy ponttal vannak Kosárlabda N8 II A RocsoUi Termelőszövetkezeti Sportkör csapata.. A GjrünM fflmnfoium csapata, mely yeretteafll végzett as onttly»­són. A megyei kézilabda-szövetség Szekszárdim rendezte az 1970. évi megyebajnokságba való feljutást eldöntő osztáiyozót. A vár ai sporttelepen 5 női és 5 férűcea- pat körmérkőzéses formában küz­dött a helyezésekért. A részt vevő csapatok játékszinvonala nem emelkedett az átlag fölé, Színvo­nalas, nagy küzdelmet csupán az Alpári SE—Gyönk férfi, valamint a Kocsola—Bonyhád és a Nagy­dolog—Kocsola nő! mérkőzések hoztak. A nők mezőnyében Kocsola, Nagydorog és a Bonyhádi Köz- gazdasági Szakközépiskola csapa­tai között holtvenseny alakult Id, a helyezésüket végül a gólarány különbsége döntötte el. A Gyönki Gimnázium férfiegyüttese veret­lenül szerezte meg az első helyet, az Alpári SE második helye kitű­nő szereplést bizonyít. A másik három csapatnál a legszembetű­nőbb volt: as összeszokottság hiánya. A megyei osztályozó csak a he­lyezéseket állapította meg, a fel­jutást az NB n-es osztályozó be­fejezése után, az Sz. Bőrdíszmű és az So. Kórház szereplése dön­ti d. Eredmények:! Nők: Tolna—Sz. Ékszerész 5:4 (2:2), Nagydolog— Kocsola 13:10 (5:6), Bonyhád— "Nagydorog 32 (0:0), Kocsola—Sz. Ékszerész 18:4 (7a). Kocsola— Bonyhád 5:4 (4:4), Nagydorog— Tolna 16:3 (10d), Nagydorog—Sz. Ékszerész 6:4 (la), Kocsola—Tol­na 12a (32), Bonyhád—Sz. Éksze­ré® 10."6 (5:3), Bonyhád—Tolna 8* (42). Férfiak: Gyönk—-Szedres M»a* (172), Gyönk—Iregsaemcae 1621 (7:6), Alpári SE—Szedres 1720 (112), G y önk—N agy dörög 3131 (1622), Nagydorog—Szedres 3738i (17a®)i Nagydorog—Ireg- nem«H 2221 (VtfT), Gyönk—Al­pári SE 2825 (14:15), Szedres—Ireg- szemcse 28dS (13:5), Alpári SE— Nagydorog 29:11 (13:4), Alpári SE— ^regszemcse mérkőzésre az treg- szemcsetek sérülések miatt nem álltak U. As osztályozó végeredmény« Nők: 1. Kocsola 4 8—1 453« « A Nagydorog * 8 — 1 3720 6 X Bony. Kg. T. 4 8 — 1 23:18 6 4. Tolna m. 4 1—8 16:38 2 9. So, Skaneré® 4-----------4 1839 — F érfiak: 1. Gyönk Gimn. 4 4-------101:75 8 A Alpári SE A Szedres A Nagydorog A Xregszczncs« 4 3 — 1 81:59 6 4 8 — 8 9223 4 4 X — 3 81313 3 4------I 45:60 — l emaradva — Bölcske felsőbb osztályba léphet Bodony János (Máza-Szászvár) Kétségkívül vasárnap értékes 2 pontot szereztünk Siófokon. Ha figyelembe vesszük, hogy a rivá­listól hoztuk el a 2 pontot, úgy ez győzelmünk értékét még tovább növeli. A győzelem azt is jelenti, hogy hosszú idő után elkerültünk a kiesőhelyről. Ha nem is impo­náló az előnyünk, de mégis meg­nyugtató pillanatnyilag a helyze­tünk. A fiúk átérezték vasárnap a mérkőzés jelentőségét és sikerült az elképzeléseinket megvalósítani. Az eredmény alakulása beszél a mérkőzésről és arról, hogy a já­tékosok milyen lelkesedéssel küz­döttek. 3:l-es siófoki vezetés után győztünk 4:3-ra. Sajnos azonban további esélyeinket latolgatva« nem érezhetjük magunkat páholyban, Nem értünk egyet azzal a múlt héten megjelent cikkel, melyben az állt, hogy a hátralevő 5 mér­kőzésen, amennyiben 6 pontot szerzünk, elég a kiesés elkerülé­sére. Szereztünk 2 pontot, de ha nem akarjuk a szerencsére bízná magunkat, úgy még további 6 pon­tot kell szereznünk. Ez pedig to­vábbi eredményeket követel. Ha a fiúk átérzik a hátralevő mérkő­zések fontosságát és nagy el­szántsággal, fegyelmezettséggel küzdenek — és természetesen m szerencse te segít bennOnkeft —? akkor talán taem hm, $) helyzetünk. Czinkóczí László (Bonyhád) Tavasszal Bonyhádon n a-re győztünk Kaposvár ellen. Azóta Kaposvár gyengült, mi viszont erősödtünk. Ennek alapján győ­zőimet vártunk. De már az indu­lásnál rossz előjelek mutatkoztak. Borda és Lukács súlyfeleslege mi­att csonka csapattal utaztunk, en­nek ellenére is bíztunk, hogy leg­alább 4 pont különbséggel győ­zünk. A bírók véleménye azonban más volt. Csak a pécsi Sárkány működésével lehetünk elégedettek. 4:2-es vezetéssel indultunk, mert papír- és nehézsúlyban Kaposvár­nak nem volt versenyzője. Ne­künk . viszont, annak ellenére, hogy_2 félnehézsúlyú versenyzőnk van, ebben a súlycsoportban nem tudtunk szorítóba küldeni ökölví­vót. Borda vállalta, hogy félnehéz­súlyban Indul, így Szemcsuknak erre a napra engedélyeztük — el­foglaltságára való tekintettel — a szabadnapot. Kaposvárott a játék­vezetők ellenünk fordultak, de nem tört le bennünket, sőt, n»= gyobb erőkifejtésre késztet. Egy ponttal vagyunk lemaradva a dapesti Építők mögött. Ez azt je« .lenti, hogy az utolsó előtti fond»« lóban dől el a bajnokság. Ig&Zo' hogy a mérkőzés Budapesten lesso de reméljük, ott már jobb és táis> gyilagosabb bírókat kapunk. Va» sámap a Budapesti Előrét fogad­juk, tavasszal vereséget szenved tünk. Szeretnénk visszavágná, WH zom abban, hogy a versenysSk M mindent megtesznek a győseite* mért. A vasárnapi: helytáBásalBfeQ meg kell említeni Made, ’Fargay Molnár, valamint Máté Öklösésék- de a többiek te leLküsmereteseeö versenyeztek m szárítóban. EnaeSs alapján bízom, hogy vasárnap art Elorét legyőzzük. ▲ foeSylségprofc^ léma megoldódott, raive5L tfűsmrOBB a mozit a 4éia&őg& ásátesv fsa9& fcapni. Szabó Károly (Bölcske) „Felsőbb osztályba léphet” — ex áll labdarúgóink Idei bizonyítvá­nyában. Több éves küzdelemsoro­sat után Megnyugtató módon har­colták ki játékosaink • tovább­jutást. Érthetően nagy az öröm Bölcskén, amikor eredményeink tükrében, közös munkánk mérle­géi készítjük. Értékelésünk sze­rint mindenekelőtt játékosaink küzdeni tudása, áldozatvállalása, fegyelmezettsége éa az a tökéletes munkamegosztás, amely nemcsak az egyes csapatrészek tagjait, de minden játékos között mérkőzés­ről mérkőzésre megnyilvánult, for­málta a bajnoksághoz saseíő aME A sportkör vezetőinek oriftmití munkája,, a Rákóczi tsz, a kflep ségi tanács és a gépjavító fflűte- más sok irányú támogatása <sreűN ményeinket nagy mértékben c4ó- segltette. összefoglalva: nem csi­náltunk különleges dolgokat, csak közős szekerünket, kB« kort) összefogással ezúttal egy Irányba húztuk, célunk a jövőben la olyan sportolókat nevelni, és fogtaTbnn»’ tatni, akik matóképpen kép«3i«-! Hk az egyetemes szocialista sport-' mozgalom ügyét és sok örömes okoznak még a Itőzaég spent—r c. tető közönségének. Jól sikerült az évadzáró lovasverseny Három versenyzőjétől búcsúzott az igar-simontornyai lovasszakosztály E. Gyógyszer—Szekszárd 55:52 (32:28) Az Sz, Vasas női csapata va­sárnap a Bp. Egyesült Gyógyszer ellen játszott. A szekszárdiak 3 pontos vereséget szenvedtek. így továbbra is nyílt a küzdelem a 3. helyért. A véreség fő oka, hogy több játékos mélyen tudása és formá­ja alatt szerepelt. Ezt bizonyította az eladott labdák szokatlanul ma­gas száma is. Gyógyszer: Győriné (18), Sze- mők (4), Berényi (€), Clementis (24), Somlyó (1). Csere: Hetesi (1), Bagyula, Ráduly (1). Szekszárd: Harsányi (25), Pettermann, Csep- reghy (4), Skoda (13), Schmidt I (5). Csere: Ulrik, Dfeák (2), Falvai, Schmidt II, Binder (3). Jól kezdett a Vasas. Szinte csí­rájában elfojtották a pestiek pró­bálkozásait. Ugyanakkor a táma­dásoknál remek elzárásokkal, so­rozatosan zavarba hozták az el­lenfél védelmét. 4 r2, 8:2, 11:2 volt az eredmény Szekszárd javára, sőt a félidő kö­zepén 24:10-et mutatott a tábla. Ettől kezdve megváltozott a játék képe. A zónára áttért pestiek egy­re jobban morzsolták le hátrányu­kat. A 15. percben már csak 1 ponttal vezetett Szekszárd, s eb­ben a játékrészben képtelenek voltak kosarat elérni. Skoda feles­leges személyiket „gyűjtött” össze, s a megbontott ötös gyámoltala­nul, átütőerő nélkül játszott. Rá­adásul a rengeteg eladott labda zöme is erre az időszakra esett, így hátránnyal fordult a Vasas. A n. félidőben sem tudott lábra kapni a szekszárdi gárda. Mélyen tudása alatt játszott a csapat tag­jainak nagy része. 9 ponttal el­húzott a Gyógyszer. A 10. percben pressing-zónára tért át Szekszárd. Ez meglepte az ellenfelet. Kétszer is ledolgozódott a hátrány, 1—1 pontra, de bosz- szantó labdaeladások miatt el­úszott az egyenlítési alkalom. Kitűnt: Győriné, Clementis, il­letve Harsány!. Kosárlabdaedzők továbbképzése Tegnap délelőtt megkezdődött Szekszárd on a kosárlabdaedzők to­vábbképzése. Ezen Szabó János, az országos kosárlabda-szövetség szakfelügyelője és Kisferenc JóT • zsef, a Bács-Topolya edzője is részt vesz. Szinte egyedülálló, hogy vidéken rendeznek országos szintű edzői továbbképzést, me­lyen külföldi szakember adja át tapasztalatait. Délelőtt Szabó János szakfel­ügyelő előadásával kezdődött a kétnapos továbbképzés. A tech­nika szerepe a kosárlabdában címmel megtartott, színvonalas előadást Kisferenc József tájékoz­tató#^ követte» melyhez a jugo­szláv kosárlabdasport helyzetéről adott átfogó képet filmvetítéssel. Délután gyakorlati bemutatóra ke­rült sor, melyet Szabó János szak- felügyelő vezetett. A késő délutáni órákban a Szekszárdi Vasas NB Il-es női csapatának részvételével a jugoszláv edző egyes szerepkö­rök csapaton bedül címmel minta-, edzést tartott. Ma délelőtt gyakorlati bemuta­tóra kerül sor, melyet szintén a jugoszláv edző tart, amit konzul­táció követ. Délután az egyszerű támadójáték tanítását mutatja be emberfogás ellen férficsapattal Saabé 3éaos ssakXelügye^ Az ismeretlenség homályából tűnt fel az Igar-simonytomyai Le­nin Termelőszövetkezet lovasszak­osztálya. Az első nyilvános verse­nyüket ez év tavaszán rendezték hazánk felszabadulási évforduló­jának tiszteletére Simontornyán. Azóta fél év telt el, ami nem sok idő. Mégis sok sikert hozott a szakosztály versenyzőinek ez a 6 hónap. Több országos jellegű ver­senyen szerepeltek, sőt külföldre, Jugoszláviába is eljutottak. Aki azt gondolja, hogy ez csak olyan víkend-kirándiLlás volt, az nagyot téved. A tsz lovasai a nemzetközi mezőnyben Is kitűnően helytálltak, melyre talán egyetlen példát em­lítünk. A 14 éves Kapóid István ki- tartásos ugratásban 160 centimé­ter magas akadályt is átvitt és ezzel az 1. helyet és a vele járó értékes tiszteletdíjat nyerte eL A termelőszövetkezetek közötti or­szágos jellegű versenyben is az Igar-simontornyai Lenin Tsz loya- vasai lettek az elsők. Az év leg­jobb tsz-lovasának Kapoli István bizonyult. Második helyen Magyar- polányi László és 3. helyen László István végzett. Ilyen eredményes évad után ke­rült sor vasárnap az évadzáró há­ziversenyre. Évadzáró versenynek propagálták, de ennél több volt, mert búcsúztak három lovasuktól, László Istvántól, Magyarpolányi Jánostól és Horváth Istvántól, akik azóta már a magyar néphadsereg egyenruháját húzták magukra, tényleges katonai szolgálatra vo­nultak be. Az évadzáró versenyen a zsűri elnökeként részt vett Hirling Jó­zsef alezredes, a Kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa lovasszakosztályának 'msmőfie* A, leleaiéte te bizonyltja az Igar-simontornyai Tsz lovas­sportjának elismerését, megbecsü­lését. A megnyitó verseny a fiatal Ka­poli győzelmét hozta Pósa nevű lován. Második helyen Horváth végzett Cserkész, 3-nak Magyarpo­lányi Laci nevű lován. A staféta- versenyben a Magyarpolányi—Ka­poli kettős ért el legjobb időered­ményt és ezzel az 1. helyen vé­geztek. Magyarpolányi Lacin, Ka­poli a Pósán lovagolt. Második lett Horváth a Bélésen és Gereny a Cserkészen. A 3. helyezett Lász­ló a Jatogánon, majd Kovács a Gerendás nevű lován. Mint minden lovasversenyen, ez­úttal is a kitartásos verseny hozta legjobban izgalomba a nézőket, de talán még ’ a zsűrit is. A 160 centiméteres akadályig hárman jutottak el: László, Micskó és Ma­gyarpolányi Mindhárman átvitték az akadályt és a közönség mind­három esetben nagy tapssal ju­talmazta a szép teljesítményt. A nap már lenyugváshoz készült de a közönség nem távozott. A pálya­építők gyorsan dolgoztak, 170 cen­timéterre emelték az akadályt. Közben a hangosbeszélőn Hirling alezredes tájékoztatta a közönsé­get: i — Simontornyán a tavasszal 165 centiméter volt a legjobb ered­mény. A magyar rekordot augusz­tus 20-án Tamásiban állították fel 205 centiméterrel. A világrekord 247 centiméter, amit egy argentin lovas tart. László István Jatogánon kísérelte meg az akadály leküzdését ered­ménytelenül. Biztató kísérlet volt, dé a lő hátsó lába leverte a rudat. Másodiknak Micskó János, a Cser­készen «bitén Qgyaaerrc a jutott. A közönség felszlssseot, M* szen már-már úgy látszott, hogy sikerült az ugrás. Magyarpolányi -János következett a Lacin. Az ug­rás neki sem sikerült. A verseny« bíróság elnöke azonban — mivel ez háziverseny volt — lehetőséget adott, hogy Magyarpolányi a si­kertelen ugratás ellenére is újból megkísérelje az akadály leküzdé­sét. — Állítsák fel az akadályt! — hangzott az utasítás és két pere múlva Magyarpolányi Lacival szin­te úszott az akadály felett. Sike­rült az ugrás. Uj simontomyai rekord született. A tavaszi ered­ményt 5 centiméterrel javította meg. A lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta a kitűnő lovast és elismeréssel nyilatkoztak Hif­iin g alezredes szakmai tudásáról» aki miután Magyarpolányi nena vitte át az akadályt, még egyszer versenyre szólította, mondván; a ló és a lovas képességei, valamint jelenlegi formája alapján az akar dályt le tudják küzdeni. Az ünnepélyes díjkiosztáson ér­tékes tiszteletdíjak találtak gazdá­ra. A községi tanács, a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat, a bőr­gyár szakszervezeti bizottsága, a Vegyes Ktsz, valamint az ÁFÉSZ nem fukarkodott a tiszteletdíj jaL A három bevonuló fiatal is el­búcsúzott klubtársaitól és a tsss vezetőitőL Megható percek voltak. A háziverseny záróakkordjaként Borza György elvtárs, a Kiskun- halasi Határőr Dózsa Sportkör em­lékzászlaját adta át Kapoli Imré­nek, az Igar-simontornyai Leni® Tsz elnökének, és további sike­reket kívánt a termelőszövetkezet tagságának, nem utolsó sorba» !

Next

/
Thumbnails
Contents