Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-28 / 250. szám
Kép a régi és az új Osijekről. Az Ilirske nasal je környékén áll még néhány földbe süppedt öreg ház.. Város a Dráva partján v&nia '„Férni eldolgozó Művek** néven ismert üzeme például 20 évvel ezelőtt tíz kisüzemből állt. a tíz egység foglalkoztatott ősz- szesen 4020 embert. Ma ugyanennek az üzemnek van több mint tizenkét és fél ezer' munkása. Különösen nagy utat tett meg a fejlődésben Osijek köny- nyü- és élelmiszeripara. Nem, mellékesen, kereskedelme is. Egyre fiatalabb város Milyenek itt az emberek? Kedélyesek, barátságosak. Meglátogattam az újságírók alapította fotoklub halásztanyáját a Dráva holt ága mellett Soha sem látott emberek fogadtak, de úgy, mintha jártam volna már itt. A Bűjén lévő Turski Most elnevezésű kavanából — kávéházból *— hazafelé tartva tértünk ide be. Biljén éppen akkor vendégszerepeit a Szabadkai Népszínház, Molnár Ferenci Doktor úr című zenés bohózatát mutatta be. Miért érdé-; kés ez? Mert a darab vendégrendezője Seregi László volt koreográfusa pedig szintén vendégként Hegedűs Györgyi. A fotoklub horgász tanyája egyébként igazi horgászparadicsom. Létrehozói, egybe» gazdái, nem kis büszkeséggel A város a Dráva partján sok viharát megélte a történelemnek. Úgy beszélnek róla, mint Szlavónia egyik legjelentősebb kulturális és ipari centrumáról. Valóban az is, centrum, új és szüntelenül újuló, gazdagodó, mégis nagyon régi státusz az, amit elfoglal. Műemlékkolosszus A többszörösen megvallatott földből előkerült tárgyi emlékek azt mesélik, hogy raktak itt tűzhelyet már az illírek és a kelták is. Ugyancsak a földtől, az értelmetlen ■ enyészettől megmentett emlékek tesznek tanúságot arról, hogy amikor még hódított, uralkodott a római birodalom, már élt a mai Ősijek őse: Mursaerként, majd később Ezech-ként. Mursae-ről 591 óta emlékeznek. A szlavónok a VI. században telepedtek ide. Ezech a középkor hajnalán született és ott élt, virágzott a folyóparton, hol élénkülő, hol lankadó, hullámvölgyekkel küszködő kereskedelmével, ahol ma Osijek legősibb négyszögletes épületkolosszusa, a Tverdzsa, az erőd áll. Hogy pontosan mikor is volt új az erőd, arra csak következtetni lehet; több évszázadot látott, győzött és megmaradt. Nem hiszem, hogy valahol Európában van még egy ilyen, méreteiben lenyűgöző és épségben maradt műemlékkomplexum. Ez, mai elhanyagoltságában is lenyűgöző. Nem szép, ha az idegen elhanyagoltságot emleget, de az se helyénvaló, ha elvakultan beszél benyomásairól. A Tverdzsa olyan építészeti emlék, ami azon túl, hogy letűnt korok hírmondója, felbecsülhetetlen értékű műkincs. Egész Európában nem sok nép mondhat magáénak ilyet. Egyedül ezért szembetűnő, hogy a Tverdzsában, a barokk tiszta stílusjegyeivel még kopottságukban is ékeskedő kis és nagy épületek romlanak. Mert azt teszik, hiába a Vízkapu több mint kétméteres átmérőjű falai, a vízre néző őrtorony monumentalitása, bámulatos épsége, még a látogató szíve is méltán fáj azért, ami a Duna- és a Dráva-menti népek történelmében közösen viselt történelmet idéz. 25 ezer hídépítő Ahogy a rómaiaknak, a fél világot felfalni kívánó török birodalomnak is hangsúlyozottan fontos székhelye volt Ezech, amit e néven 1100 valahányban jegyeztek először. Az erőd, már akkor létezett, de mostani formáját az 1700- as évek elején kapta, amikor több mint 160 éves török hódoltság után <a Habsburgok — tanulván a törököktől — Ezechet változatlanul erősségMursae — Ezech nek szánták. Egészen soha nem rontották porig a Tverdzsát a háborúk, noha Mars isten tartós ideig nyögette véres igájában az itt honos szlavónokat. Először a törökök tették alkalmassá az erődöt arra, hogy Szulejmán nagyralátó világuralmi terveinek bázisa lehessen. A följegyzések szerint 1526-tól 1529-ig zajlott az erődépítés. Ez időben épült az a híres-neves híd, amelyik szintén nem a legbékésebb célok érdekében átszelte volt a baranyai mocsarat, s amit 25 ezren építettek a munkára hajtott „kutyahitűek”. Kilenc kilométer hosszú volt ez a fahíd és DárdSig vezetett. Ezt emlegetik mostanában is a legtöbbször, kivált, ha Eszékkel ismerkedő idegen kérdezősködik a város múltjáról. Egyébként a török, aki Mohács, Buda és Bécs felé innen özönlött, elképesztően hatalmas hadinéppel, mestere volt a hídverésnek. Számos Turski- Most — török híd — épült és számos esett áldoztául a for- gandó hadiszerencsének. A kilenc kilométeres fahidat, ami áthidalta volt a ‘baranyai mocsár természetes védővonalát, Zrínyi égette föl, s valahány török hid erre a sorsra jutott. Szulejmán innen indult Mit őriz a mai Osijek a török hódoltság idejéből? A Tverdzsán és a múzeumban látható igen gazdag fegyvertárból alig valamit. Nincs nyoma Szulejmán dzsámijának, sem Kasim pasa bizonnyal csodás palotájának. A hódoltság elmúltával porig rontattak a „gaz pogány”-emelte épületek, később ráépítkeztek az egykori dzsámikra. Kinek jutott eszébe akkor még, hogy a jelenből múlt is lesz egyszer? Mária Terézia sem gondolt erre, amikor Biljéig megépíttette a „kemény” utat és a munkára hajtott ezrek korántsem a maihoz hasonló útépítő eszközei hasznavehetetlenné tették a római kori emlékeket. Eszék neve számunkra sokféleképpen felejthetetlen. Szulejmán hadai innen indultak véres csatákra, ostromokra. Innen táplálkozott, itt pihent meg, itt gyakorlatozott a török hadinép, innen indultak azok a seregek, amelyek lettek Mohács, Buda, Szigetvár éléstáré. Számunkra szomorú „érdekesség” Eszék, hiszen 1976- ban lesz a mohácsi csata 450 éves évfordulója. 1526-ban szenvedett Mohácsnak mezeién döntő vereséget II. Lajos ■erege, ez a vereség volt a ki- -'clulópontja a másfél évszázados török hódoltságnak. — Eszék, Osijek Mohács 15 ezer magyar harcos temetője lett, amit 1926-ban Ilorthyék nacionalista, irredenta ünnepként ültek meg. A 450. évforduló merőben más lesz, hiszen a marxista tudományosság jegyében készülünk megrendezni már most, noha 1976-tól csaknem hét év választ bennünket el. Mint mondottam, több mint százhatvan évig tartott a török uralom, de karakterében ez a mai Osijek alig visel valamit abból, amit a török magával hozott A mai nagyváros Osijek ma, százezres város. Részekre tagoltsága az 1700-as évek elején kezdődött, akkor, amikor a Habsburgok hozzáláttak átkos következményű telepítési politikájuk végrehajtásához.“ Lényegében akkor keletkezett az Alsó- és Felsőváros, az Üjváros. Ez utóbbit osztrák mesterek lakták. Az első világháború előtt negyvenezer lakosa volt Eszéknek, s fejlődése elszakíthatatlan része annak a folyamatnak, amit a kapitalizmus kialakulásának nevezünk, s amiről ugyancsak tudjuk, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia jóvoltából igen mérsékelt ütemű volt Szlavóniában csakúgy, mint például nálunk. Osijek tulajdonképpen a második világháborút követően indult — mert ekkor már gáttalanul indulhatott — fejlődésnek. Az a város, amit ma megismerhetünk, úgyszólván minden létesítményében, életének legkisebb rezdülésében is a szabadságot hirdeti. Egy nép életének felnőtt korát, alkotókedvét. Az ősibb Osijeknek tulajdonképpen 80 ezer lakója van, de mivel olyan gyors ütemben terjeszkedik új városnegyedeivel ez a település a környező községek felé (egyikkel-másikkal már most összeér), nemrég a környező községeket Osijekhez csatolták. Az így. létrejött „elővárosokba” villamos és autóbusz szállítja az utasokat és ez korántsem könnyű feladat, hiszen mint mondottam, Osijek Szlavóniának igen rangos ipari centruma. A gyárakba beözönlők és az innen hazafelé tartók kisebb fajta népvándorlásra emlékeztetnek, sok a közép- és felsőfokú tanintézmény is. Ezek megint csak igen sok diákot vonzanak, Jelen és jövő őszinte örömömre szolgált, hogy megismerkedhettem az itt megjelenő Glas Slavonia fő- múhkatársával, aki segített Osi- jekkel való ismerkedésemben. Evekkel ezelőtt járt hazánkban a Dunántúli Napló vendégeként. Ezzel magyarázom, hogy csaknem ismerősként igyekezett mindenre fölhívni a figyelmemet. Sajnos, sem a Sloboda keksz- és ostyagyár, sem a sörgyár meglátogatására nem kerülhetett sor. Ezeket az üzemeket azért akartam volna látni, mert készítményeik nálunk is jól ismertek, mi több, igen kedveltek. Amit látatlanban is tudni keU viszont; az ipar fejlődése Osijeken húsz évvel ezelőtt kezdődött komoly iramban. Az eltelt két évtized alatt számos régi, elavult eszközökkel termelő üzem rekonstrukcióját hajtották végre, jelenleg is napirenden van a korszerűsítés, automatizálás. Sziamutatták be birodalmakat amelyben minden saját készítmény vagy szerzemény. Ab az óriási mammutagyar it amit szívesen „szerettem” »oi-- na el, ha lenne hova tennem*' Saját szerzemény a fordított tízparancsolat is, amely s horgásztanya házirendjét hivatott tréfába burkxdtathőete, ni, Még annyi az efriberefaűlt hogy eddig nem hallottam még. sehol annyi jóízű közmondásig szólásmondást, mint itt. Egydí jegyzek fői, mert ez tetszett <& legjobban. Szlavóniában sea&S nem mondja azt, hogy „meg-j őrülök”, vagy hogy „elhagy as eszem!” Sokkal mókásabbaa hangzik így: „Isten veled ész, én most megyek”. A horvátofc jókedélyűek és tudnak tréfálni saját rovásukra is, i&agy adomány! A viszontlátisrat így köszöntem Ősijéktől, régi és új ismerő* seimtől. őszintén gondoltam, mert a minden más vízparti városra annyira hasonlító és mégis nagyon más Dráva-parti város visszavárja azt, aki egyszer már ismerkedett vele. Egyébként egy év alatt is rengeteget tud változni enneV^ a vénségében is fiatal és egyre fiatalabb városnak az arca. Pompásan illeszkedik, itt a megbecsülendő régi a maihoz, az újhoz: az öreg városrészek töpörödött házikói a kis felhőkarcolókkal megtűzdelt lakótelepekhez. Van miért vissza* térni. László Ibolya A császári-királyi adományozó levél: Eszék 1809-ben lett szabad királyi város. Királyi nélkül szabad» sokkal későbbi Ilyen volt és ma is ilyen a Tverdzsa, amely a város központját uralja — kár, hogy restaurálás nélkül*