Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-21 / 244. szám
Tolna megye második a Béke Kupa „11” döntőjében Versenybírói tévedés fosztotta meg a Tolna megyei csapatot a megérdemelt Vasárnap Gyulán rendezték meg a Béke Kupa ,,A’* döntőjének küzdelmeit, amelyen £ megye legjobb női atlétái álltak rajthoz. Ideális időben, j61 előkészített pályán versenyezhettek az atléták. Minden megyei válogatott egy-egy versenyzőt indíthatott. Úgy kezdődött a verseny, hogy Deé Márta idei legjobbjával legyőzte a 100 méteres síkfutásban a Vas megyei Séfért, aki tagja volt az Athénban megrendezett Európa-bajnokságon az országos válogatott váltónak. A sikeren felbuzdulva aztán lányaink végig hatalmas lelkesedéssel küzdöttek és most mutatkozott meg csak igazán, hogy ki végezte lelkiismeretesen sfe edzéseit, mert ezen a. vasárnapon hajszál híján Tolna megyei győzelem született. A lányok egymást múlták felül. Deé 25,5-tel beállította 200-on a megyei csúcseredményt, König a 100 méteres gátfutásban 15,7-re javította a megyei csúcsot, Szuprics Magda 400 méteren csak egy tizeddel maradt el a megyei csúcstól. Kovács H00 méteren ?:20,1-re javította jl megyei ifjúsági 100 m: 1. Deé (Tolna) 12,3 2. Séfer /Vas), 12 .3, 3. Várhalmi (Hajdú) 12.7, 4. Kőszegi (Békés) 12.8, 5. Kürti (Baranya) 13.0, 6. Kubaszek (Borsod) 13.1. 200 na: 1. Séfer (Vas) 25.0, 2. Deé (Tolna) 25,5 (megyei csúcsbeáltí- tás), 3. Kőszegi (Békés) 26.2, 4. Várhalmi (Hajdú) 26.9, 5. Fazekas (Borsod) 27.1, 6. Szilágyi /Baranya) 27.1. 400 m: 1. Séfer (Vas) 27.2, 2. Lázár (Hajdú) 57.5, 3. Szuprics (Tolna) 60.0, 4. patacsi (Baranya) 60.7, 5. Regős (Békés) 62.3, 6. Kozán (Borsod) 65.6. 800 m: 1. Zsilák (Békés) 2:18.2, 2. Kovács (Tolna) 2:20.7 /új megyei ifjúsági csúcs. Régi 2:20.8 Szuprics), 3. Szolcsányi (Baranya) 2:23.7, 4. Lipcsei (Hajdú) 2:28.8. 5. Szentkúti (Borsod) 2:41.7, 6. Séfer (Vas) 3:28.8. 1500 m: 1. 2. Szabó (Baranya) 4:48.9, 3. Szűcs (Hajdú) 5:00.6, 4. Szuprics (Tolna) győzelemtől csúcsot. Távolugrásban Köni*g Katalin 545-ös eredménye is új megyei csúcs. A 4x100 méteres váltó pedig Trázer, König, Bártfay, Deé összeállításban hiába kapta a legkülső pályát, végig vezetett és ha lett vofana célfoto meg is nyerte volna a versenyt, így azonban nagy vita után az ugyancsak 50 másodpercet futott Hajdú megyét látták elsőnek és így Hajdú végzett az első helyen. Második lett Tolna, egyetlen pont különbséggel. Ha most mindehhez hozzászámítjuk, hogy ez a siker a sérült Kovács (magasugrás) és Tóth Erika (gerelyhajítás) nélkül született meg, akkor még nagyobb dicséret illeti a Tolna megyei női atlétaválogatottat, amely jól végzett munkával, becsületes helytállással búcsúzott az 1969. évi atlétikai idénytől. A Tolna megyei együttes tagjai közül Deé és König vé?gzett az első helyen, n>íg a második lett 200 méteren Deé Márta, diszkoszvetésben Kiss Eszter 41 méteren felüli eredménnyel valamint,- a 4x100 méteres váltófutásban a válogatott. Diszkoszvetés: 1. Nyitrai (Borsod) 52.78, 2. Kiss (Tolna) 41.08, 3. Veres (Hajdú) 40.98, 4. Illés /Baranya) 35.72, 5. Szabó (Békés) 34.18, 6. Csik (Vas) 31.70. Gerelyhajítás: 1—2. Szabó (Vas) és Lukácsné (Baranya) 46.62, 3. Együd (Borsod) 39.22, 4. Torma (Tolna) 33.08, 5. Varga (Hajdú) 30.84, 6. Balogh (Békés) 27,52. 4x100 méteres váltó: 1. Hajdú /Szabó, Lázár, Várhalmi, Bruzs- nyák) 50.0, 2. Tolna (Trázer, König, Bártfai. Deé) 50.0 (Uj megyei csúcs, a régi csúcsot a Ben- des, Virág, Bárdos, Krassai összeállítású váltó tartotta 50.4-gyel. amelyet még 1964-ben állított fel.), 3. Vas megye 50.7, 4. Baranya megye 51.0, 5. Békés megye 51.1» 6. Borsod megye 51.3. A pontverseny végeredménye: 1. Hajdú 51, 2. Tolna 50, 3. Vas 43.5. 4. Baranya 43,5, 5. Békés 33, 6. Borsod 31 ponttal. 5:08.0, 5. Fenyvesi /Vas) 5:14.3, 6. Bodin (Borsod) 5:23.8. 100 m gát: 1. König (Tolna) 15.7 (új megyei csúcseredmény. A régit is König tartotta 16.0-tal.), 2. Lázár (Hajdú) 15.7, 3. Sütz (Vas) 17.0, 4. Kubeszen (Borsod) 17.7, 5. Szagri (Baranya) 16.1, 6. B. Kun (Békés) 18.8. Magasugrás: 1. Köves (Baranya) 159, 2. Tóth (Vas) 156, 3. Bugyi (Hajdú) 153, 4. Jeges (Borsod) 145, 5. Sebes (Tolna) 140, & Szabó (Békés) 125. Távolugrás: 1. Köves (Baranya) 570, 2. Bruzsenyán (Hajdú) 558. 3. König (Tolna) 545 (új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs. A régit is Ő tartotta 543-mal.), 4. Szabó (Vas) 544, 5. Fazekas (Borsod) 521, 6. Domokos (Békés) 514. Súly lökés: L Skultéti (Hajdú) 14.08, 2. Nyitrai (Borsod) 13.91, 3. Zsilák (Békés) 4:32, Szabó (Békés) 12.06, 4. Fonód (Baranya) 12.04, 5. Kiss (Tolna) 11.39, 6. Szabóné (Vas) 11.29. Paks átvette a vezetést a megyebajnokságban Paks 7:1-re győzött Tolnán A legnagyobb figyelem a vasárnapi fordulóban Tolna felé fordult. Idei rekord számú 801 főnyi nézőközönség arra volt kíváncsi, hogy Tolna meg tudja-e állítani a paksiakat győzelmi sorozatukban. Nos, Tolna nemcsak, hogy nem tudta megállítani a paksi gőzhengert, de nem is volt egyenrangú ellenfél, mert a kitűnő paksi támadósor szerte zilálta mindjárt a mérkőzés elején a tolnai védelmet. Ezzel a győzelmével Paks átvette a vezetést a Szekszárdi Vasastól a megyei bajnokságban. T AM ÁSI—BOG YIS Z LÓ 5:1) (1:0) Tamási, 200 néző. Vezette: Takács. Tamási: Kurdi — Topa, Tóth, Demkó, Háti, Máj, Noé, Horváth, Kiss, Sándor, Schneider. Csere: Szalai. Bogyiszló: Bencze — Koller, Baranyai, Bilhéber, Hajdú, Tóth, Vass, Krisztián, Varga, Fehérvári, Hangya. Tamási támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de csak kapufa volt az eredmény. A 15. percben Schneider révén azonban már vezetett a hazai csapat. 1:0, A mérkőzés további részében a tamási csatársor harcolt a bogyiszlói védelemmel, de ebből a harcból a bogyiszlói védelem került ki győztesen. A II. félidő eiső perce azonban már Újabb gólt lőtt. ó:0. Majd az állandósuló tamási támadások során Kiss kétszer is betalált Bencze hálójába. 5:0. Jó játékvezetés mellett biztos hazai győzelem. Jók: Noé, Schneider, Kiss, Máj, illetve Bencze, Varga és Tóth. — Kurdi — PAKS—TOLNA 7:1 (4:0) Tolna, 800 néző. Vezette: Polca. Paks: Márkus — Kiss, Vilmaayi, Németh, Váczi, Kródi, Kajári, Bányai, Keresztes, Csorna, Vábró. Csere: Wolf és Hídvégi. Tolna: Imre — Vincze. Beck, Oláh, Havasi, Merk, Guld, Somorjai» Her- czig, Strich, Schaffer. Csere: Horváth és Isgum. idei nézöcsúcs született Tolnán, ahol a hazai csapat nem várt aranyú, súlyos vereseget szenvedett. Paks végig irányította a játékot, játékosai lelkesedésben, gyorsaságban, erőnlétben feiuimúluik. a hazaiakat. Tolna rendkívül rossz napot fogott ki, erőtlenül, puhán játszott es ilyen aranyban is megérdemelten szenvedtek vereséget a bajnokság legjogosabb várományosától. a goiok a következő sorrendben estek: 3. perc: Bányai 1:0, 5. perc: Vábró 2:0, 25. perc: Bányai 3:0, 36 perc: Bányai 4:0, 54. perc: Kródi 5:0, 55. perc: Keresztes 6:0 (U-esből). A 85. percben szépített Tolna Strich révén 6:1. Majd a 87. percben Csorna állította be a végeredményt 7:1. Jók: Bányai, Csorna, Keresztes, Kródi illetve a tolnai csapatból senkit sem lehet dicsérni. — Saramó — FORN AD—GYÜNK 1:0 (1:0) Fomád, 150 néző. Vezette: Rózsa. Fornád: Kovács — Buckó, Káló, Kovács III., Szalai, Hado- bás, Csik, Délczeg, Pálfy, Kovács n., Csuta. Gyönk: Zsiga — Wolf, Stefán, Zsilinszky, Laszk, Kiss. Somogyi. Molnár. Tóth, Fe- hérvizi, Császár. Csere: Kiss. Igen alacsony színvonalú mérkőzésen, az első félidő 38. percében Zsiga kiszaladt a kapujából és Kovács II. átemelte rajta a labdát. 1:0. A n. félidőben a hazaiak többet támadtak, de a vendégek Zsigával az élen mindent hárítottak. Rózsa játékvezető jól vezette a mérkőzést. Jók: Kovács I., Káló, Szalai illetve Wolf, Stefán és Molnár. — Molnár — FADD—ALPÁRI SE 3:1 (2:0) Fadd, 200 néző. Vezette: Takaró. Fadd: Fenyvesi — Farkas, Kovács, Bencze, Gálfi, Petries, Papp, Schuszter, Baross, Aradi. Alpári: Greilich — Hurtony, Szabj án, Csapó, Teszler, Turcsik, Nagy, Rózsa, Szabó, Szilágyi, Lódri. Csere: Gyurik. Kezdés után mindjárt gólhelyzetbe került Petries, de melléfejelt. Az első félórában mezőnyjáték folyt, nagy hazai fölénnyel. A 35. percben Farkas távoli lövése akadt meg a bal alsó sarokban. 1:0. Három perc múlva Petries lőtt nagy gólt az alsó sarokba. 2:0. Szünet után folytatódott a nagy hazai fölény. a 2. percben Schuszter már S :0-ra alakította a mérkőzés állását. Ezután óriási helyzeteket hagytak ki a faddi csatárok. A vendégek a 22. percben szépítettek, Teszler révén. 3 H. A hazai csatárok egy idényre való helyzetet hagytak kihaszná- latlanuL A győzelem aránya akár nagyobb is lehetett volna. Jók: Fenyvesi, Kovács, Bencze, Papp, illetve Szabó, Szabján, Csapó, és Teszler, — Pán őzéi — SIMONTOR N Y A—TENGELIC 2:0 (2:0) Tengelic, 300 néző. Vezette: Majoros. Simontornya: Nagy — Király, Kurek, Jobbágy, Beiddk, Havel, Jancski, Molnár. Geruszi, Rá- bóczki. Csere: Lukács. Ter^gelic: Szűcs — Nagy, Bölcsföldi, Gáncs I, Simon II, Zsíros, Simon I, Sal- lai. Gáncs IH, Gáncs H, Mc^lnar. Az első percben, szabadrúgás után a labda a simontornyai Molnárhoz került és védhetetlen gólt lőtt. 1:0. A 9. percben a tétovázó védelem mellett ismét Molnár volt eredményes. 2:0. A mérkőzés tóval* részében a hazai csapat irá- n; a a játékot, de a sok gólhelyzet kihasználatlanul maradt. A lelkes játék alapján megérdemelten nyerte a mérkőzést a simontornyai csapat. Jók: Nagy, Havel, Molnár és Kurek, illetve Simon u. Gáncs n, Sallai és Szűcs. — Illés — HŐGYÉSZ—BONYHÁD 3:2 (2U) Hőgyész, 200 néző. Vezette: Berta. Hőgyész: Balaskó — Bősz, Magyar, Szentes, Barabás, Aszmann, Vitzl, Pintér, Nichter, Asztalos. Pílats. Bonyhád: Fricsi II — Krum, Forrai, Szász, Fricsi I. DŐringer, Cseke, Csordás. Danes, Barabás I, Kuhl. Az első félidőben végig a hazai csapat támadott többet. A 15. percben Nichter, majd a 28. percben Asztalos volt eredményes. 2:0. Bonyhád a 38. percben ll-esből szépített, amit Danes lőtt. 2:1. A II. félidőben is a hazai csapat támadott és szép jobboldali támadás után Piláts fejelt a hálóba. 3:1. Bonyhád nem adta fel a küzdelmet és második gólját is Dános révén érte el. ll-esből. 3:2. Bonyhád mezőnyben szépen játszott, de kapura csatárai nem voltak veszélyesek. Jók: Magyar, Barabás, Asztalos, illetve Danes, Kuhl és Barabás. SZEDRES—KI S DOR OG 2:1 (1:1) Szedres, 200 néző. Vezette: Aknai. Szedres: Bálint — Simon, Koleszár, Papp, Tóth, Tornai, Demkó, Ferkelt, Stróbli, Acsádi, Szabján. Csere: Simon II és Farkas. Kisdorog: Stölkler — Fazekas I, Jakab, Antal, Sárkány, Fazekas II, Cseke, Domonkos, Újvári, Klein, Boda. Csere: Kerekes és Sebestyén. A 12. percben Acsádi nagy helyzetet hagyott ki, mellélőtt. Ezután feljött Kisdorog és a 30. percben Boda révén megszerezte a vezetést is. 0:1. Ezután Szedres támadott és a 39. percben Acsádi egyenlített. 1 :l. Szünet után nagy iramban folytatódott a küzdelem. Nagyon erősen rohamozott Kisdorog. A 25. percben Ferkelt ennek ellenére megszerezte a hazaiak számára a győzelmet jelentő gólt. 2:1. Szedres jó védekező taktikával szerezte meg a két bajnoki pontot. Jók: Papp, Koleszár, Bálint, Acsádi, illetve Jakab. Sárkány és Boda. — Tibai — A tartalékcsapatok eredményei: Szekszárdi Vasas—Máza-Szászvári Bányász II 5:0 (2:0), Dunaíöldvár—Szekszárdi Dózsa II 5:0 (3:0). Vasárnap a serdülő leány és fiú röplabda megyebajnokság mérkőzéseit Játszották — sorozatban Szekszárdon. Felvételünk a Báta—Szekszárdi KSE női mérkőzésen készült. A Szekszárdi Vasas NB II-es női kosárlabdacsapata a Budapesti Spartacus csapatát látta vendégül. A fővárosiak kitűnő játékkal lepték meg a szekszárdiakat és 44:20-as félidő után 82:68 arányban győzött a Spartacus. A képen baloldalt Gajdos, a magyar utánpótlás válogatott tagja, aki a Spartacusnak 34 pontot szerzett, és a mezőny legjobbja volt Szekszárdon, a Kórház női kézilabdacsapata a Simontornyai BTC együttesét látta vendégül. A szekszárdi csapat könnyedén győzött az enerváltan játszó Simontornya ellen. Csíkos mezben a Kórház játékosai. A Paksi Kinizsi megyebajnokságban szereplő női kosárlub- dacsapata a helyi rangadót a Paksi Gimnázium ellen 88:48 arányban nyerte. A csapat fennállása óía az idén szsrepe.l legjobban és a 2—3. hely megszerzése biztosnak látszik. / i