Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
Jubiláris gólok A megyei kézilabda-bajnokság vasárnapi fordulójában két mérkőzésen született jubiláris gól. A női mezőny listavezetője, a Szekszárdi Bőrdíszmű csapata Simon tornyán 11 gólt szerzett. A bajnokság egyetlen pontveszteség nélküli szereplést produkáló csapata vasárnapi 11 góljából a kilencedik, mely a második félidő közepén esett, egyúttal a csapat 300, gólját jelentette. A 300 gólos teljesítmény értékét növeli, hogy a 8 csapatos mezőnyben és női mérkőzéseket tekintve szokatlanul magas gólátlagot bizonyít mérkőzésenként. A 300. gólt a csapat gólrekordere, a megyebajnokság góllövőlistájának idei legeredményesebb játékosa, Illés Anna szerezte. Tavaly csupán a mérkőzések elmaradása fosztotta meg a gólkirályi címtől az utolsó fordulókig vezető Illést, ebben az évben a jelenlegi előnye birtoká- pari senki sem veszélyeztetheti első helyét. Mözsön a Szekszárdi Kórház együttese vendégszerepeit és közepes teljesítménnyel 32 gólt szerzett. Ezen a találkozón a Kórház 28. gólja, melyet Csűrös István, csapatkapitány lőtt a mö- zsiek hálójába, a szekszárdi csapat idei 500. gólját jelentette. Az őszi idény elején Csűröst már köszöntötték játékostársai, amikor ugyancsak az ő löyése nyo1 mán vágódott hálóba a labda, ez a gól akkor a 400. volt a csapat összteljesítményében. Három 11-es A Kajdacs—Dunakömlőd megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés bővelkedett a ritka eseményekben. A találkozó játékvezetője, Farkas Dezső így összegezte a látottakat: —r' Kemény összecsapásokkal tarkított első negyedóra után mindkét' csapatnak használt a figyelmeztetés. Dunakömlőd sorsdöntő mérkőzést vívott a kiesés elkerülése érdekében. A 3. percben a vendégcsapat középhátvédje, Feil a 16-oson belül, kézzel ütötte el a labdát, a megítélt 11-est Lukács lőtte, melyet a dunakömlődiek kapusa. Pápista jó érzékkel védte. A lepattanó labdát újra rálőtték, ezúttal is védett, majd a harmadszori kapusbravúr után felszabadítottak a védők. A vendégcsapat jobban játszott és a második félidő közepén két gyors támadásukat góllal fejezték be. Ezután váratlan kapkodás jellemezte a dunakömlődiek játékát és Feil egymást követően kétszer újabb ke?..ezést vétett. Mindkét megítélt büntetőt Király értékesítette és így alakult ki a 2:2-es döntetlen. Az egyenlítés további idegeskedést eredményezett, ami viszont két kiállítást vont maga után. A 85. percben Hajdák, a 87. percben Hrivik feledkezett meg magáról, mindkettőjüket leküldtem a pályáról. A vasárnapi egy pont talán megmentette a dunakömlődi csapatot a kieséstől, de két játékosuk sportszerűtlenségére nincs magyarázat. Sportkombinát társadalmi munkában T ermészetjáró vezetők tanácskozása Á télen már korcsolyáznak a szakályi tanulók Hetenként több alkalommal 3—4 órán át az általános iskolások munkacsapatai dolgoztak Sza- káiyban a művelődési ház mögötti területen; sportpályát építenek. Az eddig végzett munkáról és a tervekről Farkas Attila igazgató- helyettes testnevelő szakos tanár adott tájékoztatót: új tan terv alapján több lehetőség nyílik a téli foglalkoztatásra,' e?ért szeretném a tantervet,. így összeállítani, és a téli hónapok alatt a tanulókkal a testnevelési órát itt tartani. Felmérésünk alapján a tanulók nagy százalékának van korcsolyája, de az iskola is vett már 14 párat, így azoknak is tudunk adni, ákikek nincs.Míg a beszélgetés tartott, a fiúk serényen dolgoztak, egy részük a partvonalat hozták egyenesbe, a többiek a fölösleges földet dobálták kétkerekű kocsiba és olyan helyre vitték, ' ahol a talaj alacsonyabb. A lelkes pedagógus meg is jegyezte: — A fiatalok nagy oh szívesen dolgoznak, érdemes néhány ifevet közülük • megemlíteni. Lukács Nándi, Török Péter, Takács Gyuri, Kiss Laci a szorgalmasak között is az - élen járnak. — Ha sikerül a terv, és télen lesz korcsolyapálya, honnan vesznek vizét' és hol lesz a ihelegedő? — tettük fel a kérdést. — A víz nem gond, mert 120 méterre van az artézi kút, az öltöző illetve a melegedő meg csak az idén télen ..lesz gond. Jövőre megkezdik a művelődési ház bővítését. ahol az alagsorban több helyiséget kapunk. Lesz szertárunk, ott tudnak öltözni, a tanulók. míg télen lesz melegedő helyünk is.. — Véleményem szerint saját erőből be tudják fejezni a sporttelep építését? » — Remélem igen. azonban nem elég a sporttelep, oda egyéb dolgok is kellenek; Nagvon ió lenne, ha valahonnan segítséget kannánk. Ez esetben jövőre — atíogv mi nevezzük — a sportkombinátunkat már büszkén mutogathatjuk: ezt építettük társadalmi munkában. — kas = Az edzőké a szó A MAJOSI SIKER TITKA: A JÓ ALAPOZÁS — DOBOGÓRA KERÜLNEÍK A SZÉK SZÄEDI KOSARASOK? — A DOMBÓVÁRI SZÖVETKEZETIEK MÉG REMÉNYKEDNEK — A terület felét már tavaly rendbetettük. 55x23 méteres terű-, letet alakítottunk ki, melyen -kézilabdapályát építünk, a végére pedig röplabdapályát tervezünk- A nehezebb munkát a fiúk végezték, de a lányok sem maradtak tétlenek, ők az 1,5—2 méter magas gazt tépték ki,' szabadították meg tőle a területet. Több mint 500 köbméter földet kellett kitermelni., illetve megmozgatni, hogy a talajt ylz'szintbe hozzuk. A termelőszövetkezét: 18 vagon sálak szállításához adott járművét.- A salakot a tanulók termelték ki, a vasúton a salakdombról. Tehát a terület egyik fele teljesen kész, csak a vörös salak hiányzik róla. A terület másik részét az idén kezdtük el rendbetenni. Ez a rész teljesen bitumen ezett lesz. Az alapanyag, a zúzalékkő már megvan, még 500 darab járdalapot kell szerezni, melyre pillanatnyilag még nincs pénzünk, de reméljük, talár valaki megszán bennünket. Sajnos, ígéretet kaptunk több helyről is, de azzal még nem lehet pályát építeni. . Nagyon szeretnénk, ha a pályát az idén be tudnánk fejezni, mivel a művelődési ház felé eső részen — ami bitumenes lesz — a télen korcsolyapályát szeretnénk építeni. Az Totótippek 1. Videoon—SZEOL 1 x 2. Kecskemét—BKV Flore 1 1 3. Ganz-MAVAG—FÖSPED x 1 4. SZMTE-Pécsi B. 1 1 5. Almá.sf.—MÄV DAC x 2 6. Bauxitbápyász—Dorog x 2 7. Izzó—Nyíregyháza J 1 8. SZVSE—Debreceni VSC 2 2 9. Budafok—Jászberény 1 x 10. Cegléd—Kistext. 1 1 11. Cagliari—Intemazionale x 2 1?. I anerossi—Juventus 1 1 13. Lazio—Fiorentina 1 1 Pótmérkőzések; 11. Brescia—Verona t 2 15. Veszprém—Pécsi Ercb. 1 x 1«. Olajbányász—Fűzfő 1 1 Sántít a István (Majos) Négy éve még a bonyffáM lá- rási labdarúgó-bajnokságban játszottunk. Két évig voltunk a megyei II. osztályban és az idén tavasszal kerültünk a megyei B-be. A magasabb osztály nagyobb feladatokat állított elénk, ezért az alapozást már január 12-én kezdtük. A legnagyobb hidegben is hetenként háromszor szabadban tartottuk edzéseinket és a rajt előtt MNK, majd barátságos mérkőzéseket játszottunk. A vezetőség célul tűzte ki: úgy szerepelni, hogy a kiesést elkerüljük. A rajt jobban sikerült, mint gondoltuk volna, öt hétig a bajnoki táblázat élén voltunk. Az első törés Duna- szentgyörgyön következett be. amikor — 2 kiállítás miatt — 5:3 arányú vereséget szenvedtünk. Következő mérkőzésünkön Bölcske ellen 4:2-re alulmaradtunk. Ez is a dunaszentgyörgyi mérkőzés következménye volt, mert .leggól- erősebtj csatárunk, Szőcs Miklós nem játszott. Az őszi rajt már rosszabbul kezdődött. Szakoson az első percben orrcsontom eltörött, kórházba vittek, kikaptunk.-A következő mérkőzésünkön Ozorán a jobbhátvédünk orra törött el, és míg a kórházbá szállítását intézték, a cserejátékos beállt, két gólt kaptunk és 1:0-ás vezetés után 3:2-es vereséggel kellett levonulnunk Ilyen előzmények után is, pillanatnyilag a 2. helyen vagyunk, aminek rendkívül örülünk. Véleményem szerint, hogy eredményesen helyt tudjunk állni, a jó alapozás és a csapaton belüli jó kpllektív szellem a titka. Galambos István (dombóvári Szöv. SK) Nehéz olyan mérkőzés után nyilatkozni, araikór ismét nem sikerült pontot szerezni. Mint már annyiszor, ezúttal is azért szenvedtünk vereséget egy sorsdöntő találkozón, mert csatársorunk enervált játékot nyújtott. Sajnos nincs átütőerő, és elöl még a lelkesedéssel is baj van. Ha Dobos nem véd olyan nagyszerűen, és Vida, Hertelendi nem játszik olyan kiválóan, akár nagyobb arányú vereséget is szenvedhettünk volna. Sajnos Tamás elfoglaltsága miatt nem tudott a csapattal eljönni, így kénytelen voltam Vidát a csatársorból a védelembe hátravinni, így á csatársorból hiányzott, mert ő az, eaki bátran mer vállalkozni kapuralövésekre. Fellebbezésünket az MLSZ másodfokon elutasította, így ebben az évben inár sem G. Kiss, sem pedig Gál játékára nem számíthatunk, öcsag és Völgyesi sérüléssel bajlódik, előreláthatólag Csullag és Hertelendi játékára sem számíthatok majd az elkövetkező időben, mert bevonulnak katonai szolgálatra. Nagyon nehéz lesz ennyi embert nélkülözve kiharcolni a bennmaradást. A hátralevő mérkőzéseken sok múlik' a csatársorunkon, bízom őbenne, hogy végre sikerül megtalálniuk a rég elvesztett góllövőcipőjüket és talán már vasárnap a PEAC ellen sikerül második győzelmünket aratni az őszi szezonban. Elszánt a hangulat, még nem adtuk fel a reményt, nagy elszántsággal, A Tolna megyei Természet- barát Szakszövetség október 18-án, szombaton délután 16 órakor az MTS Tolna megyei tanácsa, Szekszárd, H unyadi utca 5. szám alatti székhazában tartja negyedévi szakosztályvezetői értekezletét. A turistavezetők tanácskozásán Dömösi József, a Tolría megyei Természetbarát Szakszövetség elnöke és Eberling István megyei főtitkár ismerteti az eredményeket és a célkitűzéseket, a szakosztály- vezetők pedig beszámolnak az idei turistaéletről és terveikről. A megbeszélésen, előreláthatólag részt vesz az országos központ egyik vezetője is, s a Társadalmi Erdei Szolgálat új tagjainak átadják igazolványukat és jelvényüket. Kik vezetnek vasárnap ? MEGYEI I. OSZTÁLY: Szedres—Kisdorog: Aknai, Fomád —Gyönk: Rózsa, Tolna—Paks; Baranya megyei hármas, Ten- gelic—Simontornya: Csordás, Sz. Vasas—Máza-Szászvár II.: Pozsonyi, Dunaföldvár—Sz. Dózsa II.: Atkári, Fadd—A1-; pári SE: Takaró, Hőgyész—B. Petőfi: Berta, Tamási—Bo- gyiszló: Takács. MEGYEI I. B. OSZTÁLY! Cikó—Bátaszék: Szabó, Szakcs —Nagy dörög: Eretnek, Sió- agárd—Pálfa: Kiss II., Bölcske—Majos: Bencze, Duna- szentgyörgy—Ozora: Nagy I., Decs—Döbrököz: Dravecz L„ Kölesd—Dalmand: Gabi. MEGYEI II. OSZTÁLY: Kocsola—Győré: Szabó I, Kurd —Nak: Nyakas, Űjireg—D. Szöv. II.: Tolnai, Tolnanémedi —D. Vasút II.: Kleiber, Sza- kály—Iregszemcse: Bogos. HÍREK Vasárnap Zombán körzeti kézilabda-bajnokságra került sor, melyen a helybeli általános iskolán kívül Tevel, Kisdorog, Felsőnána és Hőgyész lánycsapatai vettek részt. Az 1. helyet a hőgyészi általános iskolások szerezték meg, a 2. helyezett Zomba és a 3. helyezett Kisdorog előtt. * Vasárnap a Dunaújváros—Pécsi BTC NB III-as mérkőzést a Váradi —Szinger—király, míg a Steinmetz .SE—Pécsi Vblán ugyancsak NB III-as találkozót a Baráth—Szili— llitkán látható kemény, kíméletlen durvaságokkal tarkított mérkőzést vívott vasárnap Simontornyán a helybeli csapat a Lömet Fonóval. A játékvezető erélytclensége miatt különösen a II. félidőben játék helyett birkózás folyt a pályán. Egy ilyen jelénetet örökítettünk meg. Sötét müfeEM «I Szabó Ödön (Szekszárdi Vasas) Sikeres szerepléssorozat után mindig könnyű, és hálás feladat nyilatkozni. Most, amikor az NB Il-es Vasas kosaraslányoknak kétségtelenül jól megy a játék és ősszel még veretlenek, talán bizakodva mondhatom, hogy a 3. helyet sikerül megtartanunk, s ezzel az előző évekhez viszonyítva a nagy vérveszteségek ellenére is előre lépünk. Természetesen még nehéz mérkőzések, percek várnak az együttesre. Vasárnap például a bajnokság egyik élcsapata, a Bp. Spartacus látogat Szekszárd- ra. Utána többek között a PVSK, MÁFC, Egyesült Gyógyszer ellen is helyt kell állni lányainknak. Mindenesetre mindent elkövetünk a további sikeres szereplés érdekében. A szombati találkozóra visszatérve : a mérkőzésnek volt 20 perce, amikor játékosaink ragyogóan játszottak. Jóleső érzés- volt tapasztalni a közönség részéről megmutatkozó tetsaésnyilvánításo- • kát, mivel kosármérkőzésen már- nagyon régen hallottunk nyílt- színi tapsot, vagy ..hajrá Vaísas!" lelkesedepsel, s^prgaimas , edzessel ki lehet hárcívjfii a 'bennmaradást.ocucbujuii íuiiio megyei cg,v vezeti. A HÉT 11-E Kiss (Paks) Kovács í. (Fomád) Szabó Magyar Király (Simontornya) (Hőgyész) (Simontornya) Váczi Kródi .. . (Paks) (Paks) Bencsik Kiss Rábóczki Lódri (Dunaföldvár (Fadd) (Simontornya) (Alpári SE) TARTALÉKCSAPAT: Dunai (Dunaföldvár). Krum (B. Petőfi), Koleszár (Szedres), Kővári, (ÍHmaföldvár), Ha- dobás (ÉórrtgB), Gálfi (F add), Hávél (Simontornya), Herczig.'-(Toiria), Rózsa (Alpári-SE),, Csuta (Fomád), KuhÚ (fi. Petőfi},.;