Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-11 / 210. szám
Sárgul a lomb Az ősz a kémikus szemével A tavasszal megszületett falevél .parányi vegyi üzemében — a klorof Utes fecskékben — egész nyáron át szorgalmasan gyártotta a különféle szerves anyagokat. Az ősz érkez- tével. hivatásának eleget téve, búcsút mond szülőjének, a fának, s miközben sárga színt ölt, szárában pektinszerű anyagokból kemény falú sejteket képez, amely erős réteget alkotva lezárja a sebhelyet, miután a levél lehullott. A téli álomra készülő fák gondosan előkészítik „visszavonulásukat”: az ősz folyamán fokról fokra kivonják leveleikből az ott felhalmozódott értékes anyagokat, a nitrogént és a foszfort. Ez a fehérjemolekulák felbomlását jelenti, ami a levélzöld (a klorofil) „felszámolásával” jár együtt. E folyamatból mi csak annyit látunk, Hogy a levél napról napra veszít üde zöld színéből, s a világossárgától a vörösig terjedő színek lépnek a helyébe. után az öregedés folyamata fokozott ütemben indul meg (a levelek ilyenkor még élnek). A gyorsított öregedés (sárgulás) akkor is bekövetkezik. ha a helyén hagyott, de átlátszatlan anyagba burkolt levelet nem éri a Nap közvetlen vagy szórt fénye. A „fiatalság” meghosszabbítása már nem ilyen egyszerű dolog, de a kutatók ennek ellenére &zép eredményeket értek el e téren is. Csaknem másfél évtizeddel ezelőtt Miller amerikai kutató a növekedést serkentő úgynevezett biosz-anyagra bukkant, amelyet kinetinnek nevezett el. Ezzel az anyaggal később több meglepő eredménnyel járó kísérletet hajtottak végre. Azt tapasztalták, hogy a ki- netánnei kezelt táptalajon tenyésztett növényekben élénk sejtosztódás és fokozott növekedés észlelhető. A tőről leválasztott. majd kinetin oldattal néhányszor meglocsolt levél még tíz nap után is üde zöld maradt, de csak azokon a részeken, ahol az oldat érte. A levél azonban nemcsak zöld marad, hanem a fiatal növekvő szervezetekre jellemző anyagáramlás és akkumuláció is végbemegy benne, ami lehetővé teszi a fehérje-szintézist. Egyébként a kinetin hatása arra is kiterjed, hogy a levágott leveleken az elsötétítés és a hőgyengítés által előidézett öregedési folyamatot ellensúlyozza. A sötét helyen tartott, kinetinnel naponta megnedvesített dohánylevelet például egy hónapon keresztül is zölden tudták tartani, s ami a legmeglepőbb: az elsötétítés megszűntével a zöld levél ebben az állapotában is tovább élt. A kinetinnel folytatott kísérletek eredményeinek gyakorlati hasznosítása még nem kezdődött meg. Egyelőre azokat a törvényszerűségeket vizsgálják. radioaktív nyomjelző anyagokkal, amelyek a különös jelenséget előidézik. A kutatók remélik, hogy az újabb eredmények fokozatosan elvezetnek a végső célhoz: a növényi szervezet huzamosabb ideig való fiatalon tartásához. A természetnek ez az évről évre ismétlődő „menetrendje” vissza nem fordítható folyamat. így. a kémikusok és biológusok legfeljebb csak azon fáradozhatnak, hogy a. növények öregedését siettessék vagy zöldellő állapotukat valamelyest meghosszabbítsák, amint az egy adott cél érdekében szükségessé válik. A gyorsított öregbítést rendszerint a már leválasztott leveleknél szokták alkalmazni, kiváltképpen a dohánynál, ahol elsötétítés és hőgyöngítés A kártya „Piros negyvenszáz ulti, kanaszta, romi!”. Naponta mondjuk átszellemültem az asztal mellett ülve, szűkebb társaságunkban. Száz éve kezdték el hazánkban a kártyagyártást —, természetesen manufakturális körülmények között. Manapság azonban alig van olyan család, ahol ne lehetne megtalálni a kártyát. Legnépszerűbb változatlanul az úgynevezett magyar kártya, ezzel számtalan játék űzhető. Közülük az ultisok tábora a 100 éve legtekintélyesebb. Jó agytoma a különböző kártyajáték, persze addig, ameddig játék, amíg nem. nagy tétekben űzik.Haj- danában nem egyszer ezer holdak cseréltek gazdát egyetlen éjszakán, a földbirtokos arisztokraták között, akikre aztán később ezt mondták: „Elkártyázta a vagyonát!”. Napjainkra a kártya „megszelídült” és kevés kivétellel valóban a kellemes, szórakoztató időtöltés eszköze, a variációkészség jó fejlesztője. Száz év a kártya világában is nagy idő. Száz éve készítik nálunk a kártyát. A legnevesebb kártyamágnás-dinasztiá- nak Magyarországon a Piatnik- családot jegyezte fel a krónika. Lakosztályuk a Rotten- biller utca 17-ben volt. ahol jelenleg a Játékkártyagyár és Nyomda üzeme található. Az 1956-os ellenforradalom zűrzavarában itt is járt a Piatnik-család eevik tagja, remélve, hogy ismét ő lehet a „tulaj”. Azonban párnapos pesti tartózkodása után csalódottan visszament Bécsbe. Tudomásul kellett vennie, hogy neki „nem osztottak lapot!”. A Játékkártyagyár és Nyomda különböző termékeinek jelenleg 85 százalékát exportálja, Ez igen tekintélyes meny- nyiség. Vevőköre 30 országra terjed. Legnagyobb vásárlói között a Közép-Kelet országai találhatók, de jó piaca Svédország, Dánia, Anglia is. A hazai „fogyasztás” évi . másfélmillió pakli: magyar és francia kártya, s még számtalan gyermekkártya-fajta. A honi ultisok. römisek, ka- nasztások, bridzsezők hataL más tábora köszönti a 100 éves hazai kártyagyártást, bízva abban, hogy változatlanul jó. lesz a „lapjárás”, — vagyis a kártya minősége, amely ma világszínvonalon készül a Rottenbiller utcában. — vincze — Moszkvában megkezdték a Szovjet Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontja 23 emeletes épületének az építését. Az új számítóközpontban 10 —12 ,,Minszk—32” típusú elektronikus számítógépet helyeznek el. melyeknek „Blank—' 1” típusú számítóberendezések segítenek majd. A gépek percenként 160 dokumentumot dolgoznak fel. Képesek az információ logikai ellenőrzésének elvégzésére, a felfedezett hiba automatikus kijavítására és az információk mágneses szalagon történő tárolására. Az épületben \kkord elnevezésű bonyolult berendezést is szerelnek fel. az adatok másodpercenként 60—120 jel sebességű továbbítására. A központot más modern gépi berendezésekkel Is ellátják. Ez év legtragikusabb, Tolna megyei balesete augusztus 29-én, a 6. számú főközlekedési úton történt, a 138. számú kilométerkő közelében. Másnap képes rip ortban számoltunk be róla, — most mégis ezzel foglalkozunk; nem utolsó sorban a vezetés előtt — vagy közben — történt alkohol fogyasztás miatt... Vázlatunkon az „A” nyíl jelöli annak az autóbusznak a haladási irányát, amelyet Kovács József budapesti lakos vezetett. A „B” jelű. szaggatott vonalon Nyerges János 43 éves bikácsi lakos vezette motorkerékpárját, pótutasként 17 éves leányát. Nyerges Mar- gitot szállítva. Nyerges János a „T”-vel jelzett teheratót kívánta megelőzni, s anélkül, hogy meggyőződött volna, közeledik szemben más jármű, ráhúzta a gázt... A következő másodpercben a „C” pontban összeütközött az autóbusszal! S most vegyük szemügyre a méterben értendő távolságokat! Az autóbusz 42,7 méteren tolta maga előtt a ronccsá vált motort, amíg vezetőjének sikerült megállítania. Az „E” pontig erős féknyom volt látható, az autóbusz a „G” ponton állt meg, előtte feküdt a motorkerékpár. Nyerges János bukósisakja a „D” ponton hevert. Gazdáját — holtan — az „E” ponton találták, Nyerges Margit holttestét pedig az „F” ponton. Az autóbusz eleje a roppant ütéstől behorpadt, a vezető erősen megütötte a lábát, de szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. Nyerges János megszegte a KRESZ 60. § (1.) bekezdésének a. pontját, mely így szól: „Előzni a biztonságos közlekedésre vonatkozó szabáA Gcrjeni Állami Gazdaság magas kereseti lehetőségek mellett állandó és időszaki munkára TRAKTORVEZETŐKET vesz fel. Munkásszállás van. Jelentkezés a gazdaság központjában, Gerjenben. (136) Az AGROKER Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyors- és gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat műtrágya osztályán. (16^3) A kertmozi előadása szeptember 11-ével megszűnik. A „GARAY” moziban napi két előadást tartunk 6 és 8 órakor. 14-től vasárnaponként HÁROM előadást tartunk 4, 6 és 8 órai kezdettel. Garay mozi, Szekszárd ______________________(171) l yok megtartása mellett és csak abban az esetben szabad, ha az előzni szándékozó vezető szabad kilátása biztosítva van”. Nyerges János elől a teherautó eltakarta az autóbuszt .. Az előzésről találóan állapítja meg a 152. oldalon az 1968. évben kiadott KRESZ vizsgaanyag: „Az előzés az egyik legveszélyesebb forgalmi művelet, illetve helyzetváltoztatás. Az előzésnél az eddigi haladási sávból ki kell húzódni, és a gépjármű sebességét általában fokozni kell. Növeli a veszélyességet az is, hogy közutaink túlnyomó része keskeny, és az előzés a legtöbb esetben csak a szembejövő forgalom részére szolgáló úttestrész átmeneti igénybevételével oldható meg”. Az autóbusz vezetőjének vérében az orvosi vizsgálat hét ezreléket meghaladó, de nyolc ezreléket el nem érő alkoholkoncentrációt talált. Noha ez a csekély alkoholkoncentráció a baleset bekövetkezését semmivel nem segítette elő, — sajnos —, megint szükségesnek látszik felhívni a figyelmet arra, hogy szeszes ital hatása alatt járművet vezetni tilos. Tiltja a Btk 194. §-a, tiltja a KRESZ 46. § (3.) bekezdése. A lelet arra figyelmeztet, hogy célszerű lenne az eddiginél gyakrabban odatartani a szondát a távolsági — s esetleg a helyi — autóbuszok vezetőinek. Mivel a balesetért kizárólag Nyerges János okolható, a hatóság a nyomozást á Be. 104. § (1.) bekezdésének c. pontja alapján megtagadta. — borváró —