Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-02 / 202. szám
Bajnoki táblázatok MB t. Remekelt a%Dóssu Pápa ellen as NB II-hen Az NB Ill-asok közül csak a D. Szövetkezet kapott ki A nagyszerű idő kedvezett az NB-s bajnokság vasárnapi fordulójának. A szurkolók azonban nemcsak a nagyszerű időnek, hanem kedvenceik lelkes és eredményes játékának is örülhettek. Szekszárdon a Dózsa NB 11-es szereplése legjobb játékát nyújtotta és a nemrég még listavezető Pápa ellen biztos győzelmet aratott. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy ha a tudás megfelelő igyekezettel, lelkesedéssel párosul, akkor nincs megoldhatatlan akadály a csapat előtt. Sajnos Máza-Szászvár szombathelyi szereplését nem kísérte szerencse. Az első félidőben lényegesen jobb volt a Savaria, és ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. Az NB III-ban a legnagyobb sikert a Bonyhádi Vasas aratta mohácsi 1:0-as győzelmével. A csapat nagyszerűen betartotta tt taktikai utasításokat és higgadtabb játékával megérdemelten nyert. Két otthon játszott csapatunk közül a Dombóvári VSE oldotta meg a nagyobb feladatot. Az ősszel kiválóan rajtolt lábodiakat győzte le. A játék képét nem tükrözte hűen az 1:0, akárcsak Nagy- mányokon, ahol a brikettgyári együttes is csak egyetlen góllal győzött a tervszerűen védekező egyetemisták ellen, örvendetes ismét csapataink sikersorozata és legfőképpen az, hogy mindenütt nagy becsvággyal vetették bele magukat a küzdelembe és a siker nem is maradt el. Csak a Dombóvári Szövetkezeti SK szereplését nem kísérte siker ebben a fordulóban: Baján 2:0 arányban maradtak alul a jobban felkészült helyi együttessei szemben. Sz. Dózsa — Pápai Textiles 3:0 (1:0) 1. Ujp. Dózsa 2« 15 3 2 62 :19 33 2. Bp. Honvéd 20 12 6 2 44:18 30 3. Ferencváros 20 13 4 3 43:19 30 4. Vasas 20 11 3 7 52:32 24 5 Pécsi Dózsa 20 10 4 6 26:22 24 6. Csepel 20 9 5 6 28:21 23 7. Ráoa ETO 20 8 4 7 39:30 21 8. Tatabánya 20 8 3 9 24 :29 19 9. MTK 20 7 4 9 31:40 18 10. Diósgyőr 20 6 5 9 21:22 17 ll. Salgótarján 20 6 3 11 16:27 15 12. Komló 20 3 9 8 13:23 15 13. Szombathely 20 4 7 9 17:37 15 14. Dunaújváros 20 5 4 11 17:36 14 15. Egri Dózsa 20 4 5 11 19:42 13 1«. Egyetértés 20 2 5 13 15:41 9 NB I. & h Videoton 21 15 1 5 60:27 21 2. Várpalota 21 11 4 6 36:24 3. Oroszlány 21 10 6 5 36:24 26 4. P Bányász 21 11 4 6 26:24 26 5. ZTE 21 10 5 G 36:21 25 C. SZEOL 21 10 5 6 39:30 25 7. Kecském, 21 9 6 6 24:16 24 8. Békéscs. 21 10 3 8 34:30 23 9. MÁVAG 21 8 5 8 21:20 21 10. SZMTE 21 7 7 7 25:31 21 11. Bp. Spart. 21 6 8 7 31:28 20 12. Szállítók 21 6 6 9 31:34 18 13. ózd 21 6 5 10 24:31 17 14 BKV. El. 21 5 79 16:23 17 15. Szf. MÁV 21 6 3 12 16:31 15 16. Gy. Dózsa 21 5 5 11 16:32 15 17. M VSC 21 4 6 il 16:36 14 18. Nagybát, 21 5 4 12 15:40 14 NB II. 1. P. Ercb. 18 11 3 4 33:18 25 2. MÁV DAC 1« 9 6 3 27:13 24 3. Savaria 18 10 3 5 34:20 23 4. Pápa 18 8 C 4 33:19 22 5. Dorog 18 7 7 4 26:16 21 6. Fűzfő 18 6 •9 3 18:13 21 7 Szekszárd 18 4 9 5 24:21 17 8. Veszprém 18 6 5 7 25 :25 17 9. Táncsics 18 4 8 6 20:20 16 10. Bauxitb. 18 6 4 8 23:29 16 U. R. Kinizsi 18 5 C 7 13:19 16 12. Almást, 18 9 3 9 25:28 15 13. PVSK 18 5 4 9 22:33 14 14. Olajbány, 18 3 8 7 16:25 14 15. Siófok 18 5 4 9 14:33 14 16. Máza-Szv. 18 5 3 10 21 :42 13 NB ni. 1. Pécsi BTC 18 13 4 1 33:13 30 2 Pécsi Volán 18 11 2 5 31:19 24 3. Barcs 18 9 4 5 25:25 22 4. Lábod 18 10 1 7 32 :21 21 5. Baja 18 9 2 7 21:21 20 6. Dunaújváros 18 7 5 6 19:18 19 7. Nagymányok 18 8 2 8 27:28 18 8. Domb. VSE 18 8 2 8 22:24 18 9. Mohács 18 7 4 7 24:38 13 10. Bonyhád 18 6 G 6 17:21 18 11. Pécsi EAC 18 5 5 8 29:29 15 12. Steinmetz 18 5 5 8 25:29 15 13. Domb. SZSE 18 5 4 9 16:16 14 14. P. Porcelán 18 4 5 9 19:22 13 15. Kap. Vasas 18 4 4 10 17:?9 12 16. Sárbogárd 18 2 7 9 7 :2i ?1 Megyebajnokság 1. sz. Vasas 21 17 2 2 62:15 36 2. Paks 20 15 3 2 64:14 33 3. Fornád 21 10 5 6 39:25 25 4. Tengelic 21 10 5 6 39:30 25 5. Kisdorog 21 10 4 7 46:30 24 6. Simontornya 19 9 3 7 44:41 21 7. Tamási 21 8 5 8 38 :39 21 8. Fadd 21 8 4 9 41:48 20 9. Dunaföldvár 21 9 2 10 36:47 20 lp. Tolna 21 8 3 10 27:39 19 11. Gyönk 21 7 3 11 32:40 17 12. Hőgyész 21 8 1 12. , 25:46 17 13. Alpári SE 19 6 4 9 35:37 16 14 Bonyhád 19 5 3 11 31:42 12 15. Szedres 19 5 2 12 26:39 11 16. Bogyiszló 20 2 3 15 12:65 7 Ifjúsági bajnokság 1. Sz. Vasas 22 17 2 3 112 :lí 36 2. Fadd 22 15 2 5 71:38 32 3. Kisdorog 22 13 5 4 54 :26 31 4. Sz. Dózsa 21 13 2 6 59:41 28 5. Bonyhád 22 13 1 8 74:31 27 6. M.-Szász v. 21 12 1 8 60:30 25 7. S. tornya 21 12 l 8 57 :41 25 8. Tolna 22 9 6 7 62:47 24 9. D földvár 22 10 3 9 67:48 SS 10. Gyönk 21 16 3 8 41:63 23 11. Tengelic 22 9 3 10 41:36 21 12. Paks 21 8 3 10 42:41 19 13. Szedres 21 6 2 13 47:61 14 14. Fornád 22 6 — 16 39:102 12 15. Tamási 22 5 1 16 34:84 11 16. Hőgyész 22 4 1 17 32:107 9 17. Bogyiszló 22 319 30:100 6 Szekszárd, 1600 néző. Vezette: Csemefalvi. Sz. Dózsa: Lipovszky — Jerabek. Gellér, Lelovics, Be- cze, Csordás. Rónai (Budimácz), Micskó, Kalász, Freppán, Török. Edző: Nagy János. Pápa: Szép — Szabadkai. Áldozó, Horváth I.. Zsenák, Varga, Horváth n.. Szűcs (Pilusa), Krasnyánszky, Horváth K., Gombos (Pintér). Edző: Tóth II. József. A 8. percben Freppánt buktatták a 16-os sarkánál. Török a szabadrúgást mellélőtte. Sokszor vették célba a szekszárdi csatárok a pápai kaput, de eléggé rossz irányzékkal lőttek. A vendégek csak a 18. percben jutottak szóhoz, de Horváth I. mellélőtt. Még ugyanebben a percben Csordás előreadását Freppán -kapásból küldte mellé. Aztán Gellér és LiSzombathely. 700 néző. Vezette: Gáspár. Szombathely: Szandi — Virágh. Navratil, Geicsnek, Kecskés. Varga, Sziklai (Gáspár). Molnár (Németh). Gaál, Márkus. Nagy. Edző: Végvári István. Máza-Szászvár: Képíró — Jónás, Róth, Botz, Bakó (Kővári), Nagy I., Czebei, Németh, Weber, Kerkai. Oglizán. Edző: Bodony János. Az első 15 percben jól játszott a bányászcsapat és ezalatt gólhelyzetük is adódott, de azt nem tudták értékesíteni. A 20. percben a hazaiak lesgyanús gólt értek el. 1:0. Három perc múlva Wéber előtt nyílott egyenlítési alkalom, de hibázott. Ezután feljött a hazai csapat és fölényük olyan nagy lett, hogy akár 3—4 góllal is elhúzhattak volna. A 41. percben védelmi hibából szerezte 2. gólját Szombathely. 2:0. A n. félidőben Máza-Szászvár jól kezdett és határozott mezőnyfölényt harcolt ki. A 14. percben sikerült Wébernek 2:l-re alakítani a mérkőzés állását.. Hiába volt azonban egyenrangú ellenfél Máza-Szászvár, mert balszerencsés körülmények között ismét Máza kapott gólt. Bakó 20 méteren keresztül kísérte az egyik csatárt és nem tudta tőle elvenni a labdát. Végül Róth kénytelen volt a büntetőterületen belül szabálytalanul szerelni, melyért a játékvezető liest ítélt, amit a hazaiak értékesítettek. 3:1. A hátralevő időben a bányászok még vezettek néhány támadást, de ebben nem volt kellő átütőerő, így a hazai védelem hárítani tudott. A máza-szászváriak csak a II. félidő elején játszottak jól. A mutatott játék alapján Szombathely győzelme megérdemelt. A bányászcsapatból Róth, Nagy I. és Képíró játéka dicsérhető. Bonyhád—Mohács 1:0 (0:0) Mohács, 500 néző. Vezette: Végh. Bonyhád: Krommer — Fazekas. Ambrus, Wágner, Mező, Barabás, Varga, Fláding, Füleki. Szegedi. Pataki, Csere: Vajda. A hazai csapat lépett fel támadólag és a 10. percben Kovács révén érvénytelen gólt lőtt Mohács. A 18. percben Varga gyors elfutás után élesen lőtt kapura, de a povszky megmozdulásai ragadtatták tapsra a nézőket. Jól játszott a Dózsa. Mégis a 28. percben a Dózsa-kapunál alakult ki veszélyes helyzet. A második szögletrúgás után Krasnyánszky fejese a kapufa éléről levágódott, a védelem nehezen tisztázott. Két perc múlva Rónai lövését a kapufa mentette. A 37. percben a Dózsa megszerezte a vezetést. Rónai átadását Becze küldte Micskó fejére, ő Freppánhoz csúsztatott és a csatár fordulásból 14 méterről vágta Szép kapujának jobb sarkába a labdát. 1:0. Szünet után Rónai az oldalhálót találta el, majd Török átadását Freppán nagy helyzetből gurította mellé. A nyolcadik percben Csordás 40 méteres lövése került nem sokkal a kapu fölé. Ezután mohácsi kapuvédő bravúrral tisztázott. Állandósult a bonyhádi fölény, s a 26. percben Füleki 8 méterről fölélőtt. A 35. percben Varga 5 méterről gyengén lőtt. amit a kapus könnyedén hárított. A II. félidőben is Bonyhád támadott. a hazaiak csak elvétve jutottak át a felezővonalon. A 15. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja, amikor Fláding 8 méterről nagy erővel küldte a labdát a felső sarokba. 1:0. öt perc múlva Ambrus egy összecsapásnál megsérült és csak 5 perc ápolás után tudta folytatni a játékot. A 30. percben Bonyhád növelhette volna előnyét, de Füleki 3 méterről gyengén a kapusba rúgta a labdát. Az utolsó 10 percben Mohács néhány támadással kísérletezett, de a jól záró bonyhádi védelem megakadályozta a hazaiakat az egyenlítésben. Bonyhád a mutatott játék és a helyzetek alapján rászolgált a győzelemre, mert lelkesen és nagy igyekezettel játszottak. Kitűnt: Ambrus. Fazekas, Mező. Fláding és Füleki. Dombóvári VSE— Lobod 1:0 (0:0) Dombóvár, 600 néző. Vezette: Vecsera. Dombóvári VSE: Bancsi — Bertók, Fotó, Kakas, Beke. Poór, Szőts, Sonkoly, Garamvári, Varga, Barta. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. Az első percben Szőts kecsegtető helyzetből a kapusba lőtte a labdát, majd Varga átadását hajszállal fölé emelte. A 7. percben Varga lövése kerülte el a bal alsó sarkot. A 16. percben Beke lövését könnyedén akarta fogni Mohácsi, róla szögletre pattant a labda. A 17. percben Barta talált a hálóba, de a játékvezető előzőleg szabálytalanságot látott. Állandóan a vendégek térfelén folyt a játék. Az első támadást a 19. percben vezette Lábod, ekkor Novák lövése a felső kapufán csattant. A 39. percben Szőts labdáját Garamvári futtából lőtte kapura, de Mohácsi a helyén volt. A II. félidőben tovább tartott a hazaiak nyomasztó fölénye. Sonkoly lövését először kiütötte a kapus, majd a jobbösszekötő tiszta helyzetből fölé emelt. Sonkoly és Beke vesélyeztette az, ellenfél feljött a vendégcsapat. Az egyik szögletnél verve volt a Dózsa védelme, de Horvásnfc II. melléfejelt. A 15. percben Freppán pontosan Kalász fejére tette a labdát és a középcsatár senkitől sem zavartatva fejelt a hálóba. 2:0. A gól után Lipovszky kapott nyíltszíni tapsot egy veszélyes beadás lehúzásáért és a 25. percben már újabb gólnak tapsolhatott a közönség. Freppán vitte fel a labdát, leadását Micskó sarokba fejelte. 3:0. A 32. percben Rónai megsérült, Budimácz jött be a helyére. A 42. percben a vendégek Horváth H. révén még egy kapufával veszélyeztettek (tiszta gólhelyzet volt), de az eredmény már nem változott. kapuját, egyelőre eredménytelenül. A 21. percben született a győztes gól. Szőtsöt még a hazaiak térfelén felvágták, a szabadrúgást Bertók Bekéhez továbbította, a fedezet jól indította Sonkolyt, akinek nagy erejű lövése védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba. 1:0. Középkezdés után Varga a kapus mellett is elgurította a labdát, de Filiszárnak sikerült tisztáznia. A gól után a vendégcsapat is vezetett 1—2 veszélyes támadást, ezek egyikénél Fülöp lövését Bancsi bravúrral védto* majd Bertók meleg helyzetben szabadított fel. A hazai csapat mindkét félidőben rendkívül nagy akarással és jól is játszott. Szinte állandóan a vendégcsapat térfelében folyt a játék, a sok helyzetből azonban csak egyet sikerült értékesíteni. Jók: Különösen Póló. Kakas. Sonkoly. Beke. illetve Filiszár és Mohácsi. — Halmai — Nagymányok — Pécsi EAC 1:0 (0:0) Nagymányok, 700 néző. Vezette: Göncz. Nagymányok: Volár — Kozma. Széles, HócJdsl. Teleki. Pataki, Tresch. Nádasi, Demeter, Farkas, Kollár. Csere: Túrós. PEAC: Bánk — Bárdosi, Lombosi, Haraszti, Légrádi. Készéi, Papp. Kunos, Füle, Bodnár. Szalai. Csere: Nagy és Arnold. Nagymányok lépett fel támadólag, azonban a védekezésre berendezkedett PEAtÖ nagyon jól tömörült a 16-os vonalán. Ennek ellenére a nagy- mányoki csatárok nagyon s ok helyzetet hoztak össze, csak éppen a befejezések nem sikerültek, vagy a kitűnően védő Bánk hárított. Az első félidőben Demeternek volt alkalma gólszerzésre, de a 14. percben szorongatott helyzetben mellélőtt, majd a 29- percben a jobb felső sarok mellett hagyta el labdája a játékteret. A II. félidőben még fokozódott az iram. Továbbra is Nagymányok maradt támadásban, a PEAC ritkán jutott szóhoz, de akkor mindig nagyon veszélyes volt. A 19. percben Volárnak ön_ feláldozóan kellett mentenie egy éles lövést. A 31. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Nádasi tisztára játszotta magát a jobbszélen, beadott és Tresch 8 méterről lőtt a kapus mellett a hálóba, l :0. Még Farkasnak volt helyzete, de csak a kapufát találta el. Hatalmas iramú mérkőzést láthatott a közönség, és a többet támadó hazai csapat, ha egy góllal is, de megérdemelten tartotta otthon a bajnoki pontokat. Jók: Volár. Széles. Hódosi. Pataki és ' Tresch. illetve Bánk, Bárdosi. Szálai és Keszi, Baja—D. SzÖv. SK 2:0 (1:0) Baja. 800 néző. Vezette: Király. D. Szöv.: Dobos — Szóka, Tamás, Korpádi. Hertelendi, Tárnái, Taksonyi, Csullag. Völgyesi. Tóth. Kovács. Csere: Péter. Már az első percben jó helyzetbe került Kovács, amikor sokat ígérőén tört kapura, de pontatlanul lőtt. így a labda a. kapu mellett hagyta el a játékteret. Négy perc múlva ismét Dombóvárnak volt helyzete, de Tóth fölélőtt. A két kihagyott helyzet után megtört Dombóvár lendülete és bajai támadások következtek. Ez a 28. percben eredményre is vezetett, amikor Bar- tulov fejelt Dobos kapujába. 1:0. A 35. percben Korpádi ívelt előre egy labdát, amit a büntetőterületen belül kézzel húzott le az egyik csatár. A játékvezető természetesen ll-est ítélt, azonban a labdát Tamás kapufára lőtte. A II. félidőben a vendégek támadtak többet — az első 15 percben, de a csatársor nem tudta bevenni a bajaiak kapuját. A 20. percben Tamás mellett Bartulov kitört, akit büntetőterületen belül szabálytalanul szereltek. A játékvezető ezúttal is határozottan ll- est ítélt, amit Bartulov értékesített góllá. 2:1. A hátralevő időben a bajaiak uralták a mezőnyt-, de ekkor már a dombóvári védelem mindig időben tudott közbeavatkozni. A kihagyott 11-es. valamint a gólképtelen csatársor miatt szenvedett csak vereséget Dombóvár. A szövetkezeti csapatból Merte- lendi, Korpádi és Taksonyi játékát kell dicsérni. Az NB • s csapatok legjobbjai Sz. Dózsa: Máza-Szászvár: Domb. VSEc Bonyhád: Nagymányok: Csordás Róth Sonkoly Ambrus Széles Dombóvári Szöv.: Hertelendi Szombathely-Máza-Szászvár 3:1 (2:0) Eredmények Ökölvívás Október 5-én kezdődik az NB II NB I: Egyetértés—Du na új vá os 6:0, Újpesti Dózsa—"Vasas 6:1, Komló—Sz. Haladás 1:1, Diósgyőr —Rába ETO 1:1 Pécs—MTK 4:1, Salgótarján—Ferencváros 2:1, Bp. Honvéd—Csepel. 2:2, Tatabánya— Eger 4:0. NB I B: Videoton—Győri Dózsa 4:1, Pécsi Bányász—Szállítók 2:1, Békéscsaba—BKV Előre 1:0, Ózd—Székesfehérvári MÁV 2:1. Szegedi EOL—Várpalota 4:4, Zala egersz.egi TE—Nagybátony 3:0. Kecskeméti Dózsa—Ganz-MÁVAG 2:0 Miskolci VSC—Szolnoki MlE 1:0. Bp. Spartacus—Oroszlány 2:2, NB II: Almásfüzitő—Pécsi VSK 0:1, Veszprém—Bauxitbányász 3:2, Kaposvári Kinizsi—Nagykanizsa 3:1, Siófok—Kaposvári Táncsics 2:0, Ércbányász—Fűzfő 1:0, Győr— Dorog 1:0. NB Ili: Dunaújváros—Barcs 3:1. Steinmetz—Sárbogáird 2:0,1 Pécsi Volán—Kaposvári Vasas 3:0 Pécsi BTC—Pécsi Porcelán 2:1. Megyei ifjúsági bajnokság: Fadd—Szekszárdi Vasas 3:0. Hő- evész—Tengelic 1:1, Tamási- Tolna l:l. Bogyiszló—Fomád 7:0. P-onyháci—Kisdorog 3:0. Sz. Dózsa —Paks 2:1, Máza-Szászvár—Simon- torn.va 7:1, Dunaföldvár—Szedres ll:3. Megyei B: Bátaszék—Majos 1:3. ifi: 4:0 Nagydorog—Döbrököz 3:1, ifi: 3:2, Pálfa—Ozora 1:1, ifi: 4:3, Cikó—Dalmand 2:1, ifi: 5:0. Paks—Kölesd 3:0. ifi nem érkezett jelentés. Sióagárd—Decs 3:2. (Befejezés előtt néhány perccel félbeszakadt verekedés miatt.) ifi: 0:6. Bölcske—Dunaszentgyörgy 5:0, ifi: 2:3. Megyei II osztály: Sz&kály— Győré 1:2. ifi: 1:4, Ireg&zemcse —Nak 6:2, ifi: 1:1, Pincehely— Dombóvári Szövetkezet H 6:1, ifi: 1:4 Tolnanémedi—Ujireg 4:2, ifi: 2:2. Mu esi—KocsqI a 2:0, ifi 1:4, DVSE II—Medgyes 2:4. ifi: 8:L Zomba—Dunakömlőd 7:0. ifi: 7:0. Kéty—Kajdacs 4:0, ifi: 1:3, Alsótengelic—Ma do csa 7:2, ifi: 2:0, Al- sópél—Harc 3:0 ifi: 3:1, Öcsény— Gerjen 1:1, ifi: 2:0. Kakasdról nem érkezett jelentés. Járási bajnokság: Szárazd—Varsád 1:8, Nagy^nkoly—Pincehely TI 4:1. Nayvszékdv—Kos^őhideg- ku t 1:0. Fü rg e d —F első n y ék 2:1, Ozora n—Simon tornya U 3:2. Október 5: Dorogi Bányász— BKV Előre, Nagykanizsai TE— Bonyhádi Spartacus. Bp. Építők— Oroszlányi Bányász. Szombathelyi Dózsa—Kaposvári Dózsa. Október 26: Kaposvár—Bonyhád, BKV Előre—Nagykanizsa, Oroszlány—Dorog, Szombathely—Bp. Építők. November 2: Bonyhád—BKV Előre, Dorog—Szombathely, Nagykanizsa—Oroszlány, Bp. Építők— Kaposvár. November 5: BKV Előre—Kaposvár, Oroszlány—Bonyhád, Szombathely—Nagykanizsa. Bp. Építők—Dorog. November 16: Kaposvár—Dorog. Nagykanizsa—Bp. Építők. Bonyhád—Szombathely, BKV Előre— Oroszlány. November 23: Szombathely—BKV Előre, Bp. Építők—Bonyhád, Dorog—Nagykanizsa, Oroszlány—Kaposvár. November 30: Kaposvár—Nagykanizsa, Bonyhád—Dorog. BKV Előre—Bp. Építők, Oroszlány— Szombathely, * * \